A tavalyi nyári szünetben sikerült végre megfűzni a szülőket, hogy engedjenek el Egyiptomba vakációzni. Azzal nem húzom az időd, hogy ki mennyire volt bezsongva. (Képzelhetitek!:))
- Juhuujjjjjjjjj! – visongtunk mind a hárman, mikor leszálltunk a repülőről. Kicsit se néztek minket hülyének a gyakrabban idejáró utasok és helybéliek (bár egyesek már megszokták a visítozó csajokat). Haniko és Én gyorsan elrebegtük az imánkat, hogy ezt is megértük. A repülőn való utazást ugyanis csak Sanako élvezte.
- Jaj ne! Ne, Ne, Ne!!! – kiáltott fel hirtelen Haniko.
- Mi van? – kérdezte Sanako.
- Nem is Egyiptomban vagyunk!!! – szólt vissza idegesen.
- Mi????? – kérdeztünk vissza Sanako-val.
- JAPÁNBAN VAGYUNK!!!!!!!!!!!! – válaszolt miközben szörnyülködve mutatott egy táblára, mely tele volt japán írásjelekkel. (Mi szeretjük a japán kultúrát. Így meg tudjuk különböztetni a japán és kínai jeleket is. Ez most jól is jött. Jó tudni, hogy Japánban és nem Kínában vagyunk.)
Összeszedtük a cuccainkat és egy padra lepakolva elkezdtünk tanakodni, hogy most mit csináljunk??????
- Hogy történhetett??? – tette fel a kérdést Haniko.
- Annyira el voltunk foglalva az utazással, hogy nyílván rossz repülőre szálltunk. – tűnődtem el nyugodtan. – Persze, ha nem tracspartizol azzal a sráccal a repülőtéren, talán nem az uccsó percben futunk fel a legközelebbi gépre. AMI EGYENESEN JAPÁNBA HOZOTT MINKET!!!!!!!!!!!!!!! – ordítottam le a fejét.
- Nézzétek a dolog jó oldalát – szólt közbe Sanako. – Mindig is el akartunk jutni ide. Csak a szülők nem engedtek el ilyen messzire.
- Na ja!!!!! Örülj neki, hogy téged is elhoztunk! – háborodott fel Hani (Haniko).
- Én tényleg örülök ennek a helyzetnek is. Komolyan. De jó lenne tudni, hogy most hol fogunk éjszakázni? – tettem fel a kérdést.
- Ohh! Tényleg! Most hol fogunk aludni??!!! – kaptak észbe a többiek.
- A szülőknek nem szólhatunk, különben a lehető leghamarabb hazainduló repülővel mehetünk vissza. – világosítottam fel a többieket. – Legalább is nekem biztos lefújná anyám a külföldi vakációzást és nyílván nektek is.
- Meg még mit nem?!!! – kapta fel a vizet Sanako. Hani ezalatt hosszasan „Neeeeeee”- zett.
- Akkor hagyjuk. – javasoltam. – Majd kitalálunk valamit. De addig is nézzünk körül. Nincs sok cuccunk. Elbírjuk.
- Rendben! – egyeztek bele a többiek.
A tervem bevált. 10 perc múlva már nem is törődtünk a helyzetünkkel, csak a sok látni valóval. (Úgy gondoltam ráérünk ezzel foglalkozni.) De mikor kezdett nyugovóra térni a nap. Akkor már nagyon kezdett minket foglalkoztatni, hogy hol fogunk éjszakázni.
Sanako tanácsára három felé váltunk volna szállást keresni. A baj csupán annyi volt, hogy Haniko félt a sötétbe. Így aztán a három felé szakadásból kettő lett. Sanako-val nagyobb biztonságban érezte magát. Megbeszéltük, hogy egy kis játékbolt előtt talizunk egy óra múlva. Én hamar feladtam és már fél óra múlva ott voltam a megbeszélt helyen. Ha idegen helyen vagyok egyedül, akkor én is félek a sötétben. De nem mertem bevallani, mert akkor nem nézhettem volna be abba a játékboltba.
Belestem az ablakon keresztül, de nem volt bent senki sem. Még szerencse. Nem szeretek vásárolni a barátnőim nélkül, de ide nem akartam velük jönni. A játékok nem kötik le őket. Bezzeg a füstölők és a párologtatók! (Na jó! Azokért én is bolondulok. Anyám meg kifekszik.XD)
A nagy nézelődésben végül egy pakli kártyán akadt meg a szemem. A dobozon néhány szörny és ember figura volt látható. A két emberi alakon akadt meg a szemem. Egy fiú és egy lány volt rajta. A fiún lila páncél és csúcsos sapka vagy mi volt. A lányon is hasonló ruha volt. Csak nem lila, hanem kék illetve rózsaszín (azt hiszem). Nagyon ismerős figurák voltak, de nem jöttem rá, hogy miért. Sose láttam ezt a kártyajátékot, viszont a figurák akkor is ismerősek voltak!
- Az a Sötét Varázsló és a Sötét Varázslólány. – szólalt meg egy határozott fiú hang közvetlenül mellettem.
Felkaptam a fejem és egyenesen belenéztem a szemeibe. Egy gyönyörű szép lila szempár nézett vissza rám. Az arca komolyságot tükrözött, de a szemei valami egészen mást.
- Mit mondtál? – kérdeztem vissza egy kicsit összezavarodottan. Úgy éreztem magam, mint akit elvarázsoltak. Habár, nem tudom milyen az. De hasonló érzés lehet. (Vagy nem?!)
- Hogy az a két párbaj szörny a Sötét Varázsló és a Sötét Varázslólány. – ismételte a neveket.
- Párbaj szörnyek? – kérdeztem értetlenkedve.
- Igen. – bólintott rá a srác.
- Mik azok a párbaj szörnyek? – érdeklődtem.
- Olyan szörnyek… - kezdett bele a mondatba, de ekkor kinyílt az ajtó.
Bár ne láttam volna, hogy ki az a két lány aki bejött.
- Na szép! Arról volt szó, hogy te is szállást keresel! Vagy itt akarsz aludni Ő… - Sanako szólni se tudott, majd kinyögte. – …velük?
- ??? – ezt nem értem. – Velük? Van itt más is? – miközben ezek a kérdések jártak a fejemben lassan megfordultam.
Nem hittem a szememnek. Hirtelen kettőt láttam álmaim férfijából. Ahogy jobban megnéztem azt a másikat, kiderült, hogy valaki más. Alacsonyabb és gyerekesebb kinézetű volt. Talán 10-12 év körüli lehetett.
- Ha jól hallottam azt mondtátok, szállást kerestek. – szólalt meg. - A nagyapám talán beleegyezik, hogy legalább a ma estét itt töltsétek.
- Persze, hogy maradhatnak. Későre jár. Veszélyes odakint. Pláne külföldieknek. – jött elő a kis srác mögül valószínűleg az imént említett nagyapja.
- Komolyan? Már azt hittem kint kell éjszakáznunk, mint a filmekben. – könnyebbült meg Haniko.
- Honnan tudja, hogy nem idevalósiak vagyunk? – csodálkozott Sanako.
- A táskáitok számából. – mondta mosolyogva, majd az ajtó mellé pakolt táskákra mutatott. (Az enyémek is köztük voltak.)
- Akkor gyertek beljebb! – szólalt meg az a helyes srác és a hasonmásával együtt segítettek becipelni a táskáinkat a nappaliba. Közben vendéglátóink azon fi lóztak kit hova tegyenek.
- Amúgy…Mi a neved? – kérdezte a helyes fiú.
- Arisa. – válaszoltam. – És neked?
- Hé, Atem! Ők ketten itt lesznek a nappaliba. Megosztod a szobád… mit is mondtál Hogy hívnak? – mutatott rám a kölyök.
- Arisának hívják! És biztos elfogadja az ajánlatott. És lefogadom, hogy majd kiugrik a bőréből az örömtől! – kiáltott közbe Haniko.
Mindenki elnevette magát. Csak én álltam szótlanul. Gondolatban viszont meg tudtam volna ölni.
- Tuti, hogy elvörösödtem! – gondoltam magadban és már vártam a pillanatot, mikor valamelyik lány szóvá teszi.
- Vigyázz Haniko!! Látszik a szemén, hogy mindjárt megöl! – figyelmeztette Sani (Sanako).
- Jó! Jó! – szólt rajra készen várva a támadásom.
Lehajtottam a fejem. Atem ugyan is a szemembe szándékozott nézni, amit most nem hagyhattam.
- Jól van lányok! Ha már úgy is itt vagytok, segítsetek megteríteni! – szólt ki a konyhából a srác nagyapja.
- Majd én megcsinálom! – vállalkozott Atem. – Ma úgy is én vagyok a soros.
Én is segítettem neki. Legalább hamar asztalhoz ülhettünk.
A barátnőimmel már nagyon éhesek voltunk. Egész délután csak nézelődtünk és szállást kerestünk.
Atem látva az éhségemet felém tolta az adagját.
- Téged hogy hívnak? – tette fel a kérdést Sani.
- Yugi-nak hívják. – szólaltam meg, miközben visszatoltam Atem elé a vacsiját.
- Honnan tudod? – nézett rám csodálkozva Yugi. (A többiek úgyszintén.)
- Innen! – majd megmutattam annak a paklinak a hátulját, melyet még mindig a bal kezemben szorongattam.
A doboz hátulján ott volt Yugi képe és három japán írásjel.
- Nem értem az írásjeleiteket. Csak ezt a hármat, de most ez is elég. Te vagy a Párbajkártya Király. Legalább is ahogy itt neveznek. („Yu-Gi-Oh” felirat japán írásjelekkel)
- Ez igaz! – mondta, majd szürcsölt egyet a teájából.
- „Párbajkártya Király” ? Az mit jelent? – nézett értetlenkedve Haniko (és Sanako).
- Azt, hogy Yugi a legjobb ebben a kártyajátékban. – magyarázta Atem.
- Meg TE! Hisz nagyon sokat segítettél nekem a párbajokban. – érvelt Yugi.
- Hagyjátok most ezzel a lányokat! – szakította félbe a társalgást Yugi nagyapja. – A lányok biztos nagyon fáradtak a hosszú úttól. Honnan is jöttetek?
- Közép-Európából… Magyarországról. – hangzott Haniko válasza egy ásítás közben.
- És hogy-hogy nem tudtatok hol éjszakázni? – tette fel a kérdést Mr. Motou (Yugi nagyapja).
- Rossz gépre szálltunk fel. Igazából Egyiptomba utaztunk volna, ha Hani nem áll le beszélgetni egy fiúval. – válaszoltam nyersen.
Már épp elkezdett volna vitatkozni velem, mikor Yugi közbeszólt.
- Mi is oda utazunk holnap után a barátainkkal. Ha ráér addig, akkor gyertek velünk.
- Rendben! - egyeztünk bele.
Gondoltam én kezdem a fürdést. (Vagyis a tusolást.) Atem tehát megmutatta a fürdőszobát. Miután mindenki lezuhanyzott Mr. Motou aludni küldte a kis csapatot. Mire ágyba bújtunk fél tizenkettő lett.
Nekem ugyebár Atem mellett kellett feküdnöm. Nem mintha bántam volna! Csak fura volt, mert még sosem feküdtem fiúval egy ágyon. Kb. 10 percig nem szóltunk egymáshoz, pedig mind a ketten ébren voltunk. A hold fénye besütött az ablakon át. Fényében a paklin lévő varázsló párt néztem.
- Miért érdekelnek ennyire azok a figurák?
- Nem tudom… Talán, mert úgy érzem mintha lenne valami közöm hozzájuk.
Sóhajtottam egy nagyot, majd folytattam:
- Tudom… Butaságnak hangzik. Hiszen ezek csak kártya figurák.
- Szerintem egyáltalán nem butaság. Én hiszek abban, hogy a kártyáknak lelkük van.
- Lelkük? Talán azaz izé is olyan szörny, aminek lelke van? – majd az ágy másik oldala felé mutattam.
Felültünk és velünk szemben ott lebegett egy szőrcsomóra emlékeztető valami. Zöld mancsai voltak karmokkal.
- Kuribo? – kérdezte csodálkozva Atem.
A kis lény felpattant az ágyra és egyenesen Atem felé tartott. Az utolsó pillanatban azonban jobbra fordult (A Kuribo-nak jobbra) és egyenesen az én karjaimban kötött ki.
- Olyan mintha ismerne téged! – feltételezte Atem, s közben a nekem dörgölőző apróságot figyelte.
Miután egy kicsit megnyugodtam az ijedségtől, megsimogattam a fejét. Egyszer csak kiugrott a kezemből és elkezdett össze-vissza ugrálni a szobában. Ijedtemben Atem-hez bújtam.
- Most meg mi baja van? – kérdeztem.
- Úgy tűnik örül neked.
- Ö… Tényleg?
Alig fejeztem be a mondatom, már megint a karjaim közt volt és úgy dörgölőzött hozzám mintha az anyja lettem volna. A pattogásával viszont felébresztette a szomszéd szobában alvó Yugi-t.
- Mi történik i…? – kezdte a kérdést, de mikor meglátta a karjaimban Kuribo-t, elállt a szava.
- Egyszer csak megjelent az ágy túloldalán és Arisa karjaiba ugrott. – válaszolt Atem a még mindig dermedten álló Yugi-nak.
Szép lassan mindenki felébredt a hangoskodásra és mi Atem-mel együtt sorba válaszolhattunk a kérdésekre. Bár a válaszunk mindig a „Nem tudom” ill. „Nem tudjuk” volt.
- Milyen cuki! – mondták a lányok kórusban. Meg akarták simogatni, de Kuribo nem engedte. Csak bújt hozzám, mint egy ijedt kiskutya.
- Jó lenne tudni mit keres itt? És, hogy miért ragaszkodik így Arisa-hoz? – aggodalmaskodott Yugi.
- Bizony! – helyeselt a nagyapja. – Ha párbaj szörnyek jelennek itt meg abból semmi jó nem szokott kisülni.
- Nem szokott? Tán máskor is volt ilyen? – aggodalmaskodtam.
- Hát, nekünk már meggyűlt a bajunk velük, mikor igaziak voltak. – mesélte Atem.
- Mindenesetre, amíg nem tudjuk mi folyik itt, jobb ha itt marad. Ahogy elnézem nem is tudnánk elszakítani Arisa-tól, úgyhogy veled marad. – mondta Mr. Mutou.
- Veleeeem??????? – majdnem dobtam egy hátast. - Atem tekintetét elnézve nem sok jóra számíthatok, ha ez a figura itt van. – a gondolattól, hogy ezek a szörnyek élnek egy kicsit berezeltem. A paklikon ugyanis eléggé csúnya és ijesztő szörnyeket is láttam. Arról nem is beszélve, mekkorák lehetnek élőben?
Miután véget ért ez a közjáték, mindenki visszament a helyére lefeküdni. Nem tudom kinek milyen éjszakája volt, de egy biztos. Az, hogy Atem és Én nagyon lassan aludtunk el.
A kis apróság addig huhogott a fülünkbe, míg meg engedtem neki, hogy Atem és közém feküdjön.
AJÁNLOM AZ OLDALT![°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,](/portal/yugioh-page/image/logo_1375370659.jpg "°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,"){kind=logo}
1. rész 
Yu-Gi-Oh! DM manga
Yu-Gi-Oh! DM anime
