- Jóóó reggelt japán csaj!!!!!!! – keltett fel egy ismerős hang.
- Csak egy valaki szokott így kelteni. – tértem lassan magamhoz.
- Hihi!!! – röhögött Sanako.
- Miért pont most kelltettél fel? – nyavalyogtam, majd a fejemre tettem a párnám. – Atem-mel álmodtam.
- Te már vagy két hónapja róla álmodsz! Majd ma este folytatod! Most viszont kelj már föl! – szólt és lehúzta rólam a takarót.
- Ezt Te nem is tartod furcsának??? – ültem fel nyűgösen. - Két hónapja, hogy mindig minden este vele álmodok! Most már szeretném tudni, hogy MIÉRT?????
- Azt Én is? – jelent meg a küszöbön állva Atem. – Gyertek! Kész a reggeli!
- Ja! Tényleg! Én is a reggeli miatt keltettelek fel! Na nyomás! Éhen halok! – jelentette ki Sanako.
- Akkor menj csak le! Mindjárt megyek Én is! - mondtam, majd Atem-hez fordultam. - Bejönnél egy kicsit? Beszélnék veled.
- Hékás! Ha az álmaidról faggatnád, akkor Én is itt akarok lenni! Elvégre ismerem az összes álmodat és a mostani is érdekel! – hőbörgött Sani.
- Én is hallani akarom! – jelent meg az ajtóban Hani.
- Engem is érdekelne! – leskelődött be Yugi, Haniko háta mögül.
- Na jól van most már!!! Atem kivételével a többieknek hátra arc és KIFELÉ!!!!!
Villám gyorsan felkeltem és kitessékeltem a többieket. Mindenki nyavalygott meg nyögdécselt, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. Mikor végre ketten maradtunk a szobába, feltettem a nagy kérdést álmaim ismeretlen főszereplőjének:
- Atem! Felelj őszintén! Te ismersz engem?
- Ezt meg miért kérdezed? Még csak tegnap óta ismerlek! Úgy ahogy!
- Hát… mert furcsán néztél mikor találkoztunk. És nagyon eltátottad a szád, mikor bemutatkoztam.
- Ö… Tényleg? – pirult el egy picit.
Nem tehettem róla, de szegény annyira zavarba jött, hogy muszáj volt nevetnem az arckifejezésén.
- Most meg mi olyan vicces? – mordult fel Atem.
- Semmi! Semmi! – hagytam abba nagy nehezen a nevetést. – Hagyjuk! Inkább válaszolj a kérdésemre!
Atem sóhajtott egyet.
- Nagyon régen ismertem egy lányt, aki a megszólalásig hasonlított rád. A neve is ugyan az volt, mint a tiéd.
- Tényleg? És mi történt azzal a lánnyal? – kíváncsiskodtam.
- Megmentette az életemet, De Ő belehalt a sérüléseibe. – szomorodott el, miközben felidézte a lány emlékét.
Atem teljesen belemerült a gondolataiba. Látva a szomorúságát, megpróbáltam felvidítani.
- Nem ismerem a túlvilági dolgokat… De azt hallottam, hogy egyes kultúrák hisznek a lélek újjászületésében… Már nem mintha Én az a lány lennék! Szerintem!
A tervem bevált. Atem elmosolyodott J, kb. 2 másodpercig L
- Hát olyan lány nem születik minden nap. – mondta mosolyogva, de egyben szomorúan.
- Szeretted azt a lányt? – kérdeztem az óvatosságtól alig hallhatóan.
- Ez az! Faggasd csak! Mindjárt megcsókol!!! – suttogott valaki az ajtó mögül. A megjegyzést egyre hangosabb kuncogások követték.
Ha ezt Atem nem hallotta volna meg, nem is haragudtam volna Hani-ra. De Atem se süket:
- Na jó srácok! Inkább menjetek le az ebédlőbe! Mindjárt megyünk mi is! – szólt ki morcosan a kis csapatnak.
- OK! De siessetek, mert mi az éhségtől halunk meg, nem a sebektől! – kiabált be egy ismeretlen fiú hang, aminek a tulajdonosát meg tudtam volna ölni!
Éreztem, hogy Atem-nek nem esett jól ez a megjegyzés. Az ismeretlen hang viszont jobban érdekelt.
- Ez meg ki volt? – kérdeztem.
- Joe. Nagyon úgy tűnik, hogy a többiek is megjöttek. – sóhajtott Atem, azon elmélkedve, hogy milyen megjegyzéseket kell még lenyelnie? – Az ajtó előtt megvárlak. – mondta és kiment.
Miközben átöltöztem Atem-et faggattam:
- Te jártál már Egyiptomban?
- Igen. Ott születtem. – válaszolta az ajtó mögött állva.
- Tényleg?... Fura… Álmaimban egy egyiptomi palotában játszok veled. Kb. 4-5 évesen fogócskázunk többnyire. Ha meg nem, akkor valamilyen varázs trükköket csinálok és azokkal szórakozunk. – meséltem neki és kijöttem a szobából.
- Tényleg fura. – adott igazat nekem és néhány másodpercig elgondolkodott.
- Atem!… Atem!!... ATEM!!! – szólongattam.
- Ha!... Mi van? – eszmélt fel végre.
- Elbambultál… Gyere! Már biztos várnak. – majd kézen fogtam és levonszoltam magam után a nappaliba.
- Sziasztok! – köszönt Atem.
- Sziasz… - kezdtem követni a példáját DE:
- Áááá… Megjött a párocska! Már egy éjszaka után kézen fogva? Nem korai ez? – kérdezte gúnyosan egy barna hajú srác.
- Hogy te mekkora bunkó vagy! – teremtette le egy lány és öklével fejbe verte.
- Hmm… Ők Tristan és Tea. – mutatta be Atem a két civakodó barátját.
- Akkor Ő nyilván Joe. – mutattam egy szőke fiú felé, aki szemmel láthatóan jól elszórakoztatta Sanako-t.
- Ismersz engem? Hát igen! A 3. legjobb párbaj kártyásról már mindenki hallott!
- A fáraót beleszámolva Te csak 4. vagy! – javította ki Tea.
- Nem hallottam rólad, de a hangod jól hallható volt! – keserítettem el még jobban.
Joe gúnyosan kinyújtotta a nyelvét, Én pedig vállat vontam.
- Ez van! – gondoltam magamban. - Várjunk csak! Milyen fáraó?
- Hát… - kezdte el Joe, de Atem gyorsan közbevágott:
- Á! Nem fontos! Csak egy srác, akinek ez a… izé… beceneve! Csak egy becenév!
- Jó! Rendben! De nem kell ilyen feszültnek lenni, mert még megárt!
- Helló Arisa! – jött oda hozzám egy hosszú, fehér hajú fiú. – Már hallottam rólad. Az én nevem Bakura.
Kedves srácnak tűnt, de én éreztem benne valami sötét, gonosz erőt. Egy lépést hátráltam tőle miközben folyamatosan a szemeit fürkésztem. De azok csak csodálkozóan és ártatlanul néztek vissza rám.
- Mi történt Arisa? – vont kérdőre Haniko.
- Sanako, Haniko! Gyertek fel! – utasítottam őket, miközben két lépcsőfokkal feljebb mentem. – Mozduljatok már!!! – szóltam vissza látva, hogy csak néznek ki a fejükből.
Lassan felkeltek az asztaltól és követtek fel a lépcsőn, a szobámba. A többiek némán figyelték az eseményeket.
- Neked meg mi bajod van? – vontak kérdőre.
Körülnéztem, hogy követtek-e hallgatózni, és mivel tiszta volt a környék, bezártam az ajtót.
- Valami nem stimmel azzal a Bakurával. – figyelmeztettem őket suttogva.
- Jaj! Miről beszélsz? – hitetlenkedett Sanako.
- Ez butaság! – tett rá még egy lapáttal Haniko.
- Egyáltalán nem butaság! – sértődtem meg. – Abba a fiúba hihetetlenül sok gonoszságot éreztem. Lehet, hogy most egy szelíd kis nyuszinak tűnik, de biztos nem az!
- Ugyan már! Ne láss rémeket! – kezdte felkapni a vizet Sanako.
- Nem látok rémeket… De egy Bakura nevű srác az álmaimban is szerepel és nem éppen barátként! – emeltem fel a hangomat.
- Jó! Jó! Inkább azt mond meg hol van Kuribo? – váltott témát Haniko.
- Nem lent van a többiekkel? – ijedtem meg hirtelen.
- Nem. Én azt hittem itt van fent veled! – feltételezte Hani.
- Itt nincs. – válaszoltam. – Elmegyek. Megkeresem és visszahozom. – jelentettem ki és már siettem is le a lépcsőn. A lányok utánam.
- Te meg hova mész? – jelent meg Atem az ajtó és köztem.
- Kuribo eltűnt! Megyek és megkeresem! – mondtam és félrelöktem.
- Én is megyek! – szólt utánam, mikor kiléptem a házból.
- Azt már nem! Egyedül megyek! – háborodtam fel és becsuktam az ajtót Atem előtt, majd a lehető leggyorsabban elfutottam.
Nem adta fel és utánam jött. Sose hittem volna, hogy ilyen jó futó. Három házzal távolabb, már utol is ért. Rám ugrott, hogy ne tudjak tovább futni. Így mind a ketten a földön kötöttünk ki. Mi alatt felültünk és levegő után kapkodtunk, ezt kérdezte:
- Mi-ütött-beléd? – lihegte.
- Mire-célzol? – közben elterültem a járdán. (Ahhoz képest, hogy város, nem volt sok járókelő.)
- Bakurá-ra. Miért viselkedtél vele olyan ellenségesen? Nagyon megbántottad! – világosított fel.
- Hát… - kezdtem, de ekkor minden ok nélkül megfájdult a fejem.
Próbáltam felállni és távolabb menni, de úgy fájt a fejem, hogy csak egy lépést tudtam tenni. Majdnem eldőltem, de Atem elkapott. Képtelen voltam megállni a lábamon, ezért letérdeltem. Az egyik kezemmel a fejemet fogtam, a másikkal a földön támaszkodtam. Atem folyamatosan kérdezte mi bajom van, de szinte alig hallottam.
Egy távoli helyen Egyiptomban voltam. Egy palota előtt ott láttam saját magam és Atem-et. (Csak, hogy tisztázzuk. A másik énemet Arisa2-nek írom néha.) Volt még ott egy hatalmas szörny is, melyet Zork-nak hívtak (Legalább is Atem így nevezte, ha jól emlékszem.) És ennek a szörnyetegnek a jobb vállán ott kacagott Bakura. De ez nem olyan volt, mint aki Yugi házába volt. (Bár hasonlított rá. De nagyon!) Kócos, bozontos haja volt. Kárörvendően kacagott és a szemeiben a bosszú vágy csillogott:
- Itt a vége, Fáraó! Búcsúz el a barátnődtől és mindentől ami kedves neked ezen a világon! – tanácsolta magabiztosan.
- Korai az örömöd! Még nem győztél le! – vágott vissza Atem.
- Ez csak másodpercek kérdése! – válaszolt flegmán.
- Csak aztán el ne bízd magad! – szólt közbe a másik énem, aki minden erejével azon volt, hogy megtámassza Atem-et.
Már mind a ketten tele voltak vérző vágásokkal. Mintha egyszerre húsz kard mélyesztette volna beléjük a pengéjüket. Nem csoda, hogy alig álltak a lábukon.
- Ugyan már! Semmit sem tehetsz ellenem! A szörnyek elleni küzdelem szinte minden erődet felemésztette. – világosította fel Bakura Arisa2-t.
Atem felnyögött fájdalmában. Nem bírt tovább állva maradni és a földre esett. Bakura diadalmas nevetésben tört ki.
AJÁNLOM AZ OLDALT![°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,](/portal/yugioh-page/image/logo_1375370659.jpg "°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,"){kind=logo}
2.rész
Yu-Gi-Oh! DM manga
Yu-Gi-Oh! DM anime
