Miután nagy nehezen engem és Hani-t is sikerült felkényszeríteni a sárkány hátára felszálltunk a magasba. A szemeimet se mertem kinyitni, így semmit se láttam. A hallásom viszont jó volt ahhoz, hogy halljam Sanako örömteli kiáltozásait. Joe és Tristan is élvezték az utat. Én a fáraó mögött ültem és minden erőmmel azon voltam, hogy kapaszkodjak belé. A derekánál fogva szorítottam jó erősen, de Ő nem szólt érte. (Pedig vártam mikor szól, hogy már nem kap levegőt. De egész jól bírta.:))
- Mindjárt megérkezünk Arisa! Most már kinyithatod a szemed! Ott a palota! – kiáltott hátra nekem.
Lassan kinyitottam az egyik szemem, majd a másikat.
- Ez gyönyörű! – mondtam álmélkodva. Atem nem szólt, csak hátranézett rám. Én is ránéztem egy pillanatra. Utána megint a palota szépsége ejtett rabul.
Napnyugtakor nagyon is szép volt, ahogy a vörös sugarak megvilágították. A palotához közeledve viszont egyre furcsább érzések kezdtek a hatalmukba keríteni. Már megint kezdett azaz érzésem lenni, hogy én már jártam itt. A palota előtt leszálltunk Slayfer hátáról. Atem azt az utasítást adta neki, hogy maradjon a közelben. A szörny csak bólintott egyet, és elrepült.
A hatalmas kapu tárva nyitva volt, így nyugodtan bemehettünk. A baj csak az volt, hogy senki se volt nyugodt. Mindenki fürkésző tekintettel nézett hol jobbra, hol balra. Mikor egy nagy ajtó elé értünk, Atem megállt és felénk fordult.
- Ígérjetek meg valamit!... Ha szemtől-szembe kerülök Bakura-val, nem avatkoztok bele!
- Rendben! Ígérjük! – mondták egymás után beletörődve Atem döntésébe.
- Te is! – nézett rám. – Ígérd meg!
- Rendben! – egyeztem bele egy kicsit habozva.
- Mond, hogy megígéred!
- Ok-é, Ok-é! Ígérem! – mondtam keserűen. – „De ha bajba kerülsz ne várd el, hogy be is tartom!” – gondoltam még magamban.
Bólintott egyet, majd beléptünk a trónterembe. Bakura a trónon ült. Szemmel láthatóan unatkozott.
- Na végre! Mi tartott ilyen sokáig?
- Hol vannak a palotában élők? – förmedt rá Atem.
- Nem tudom! Nem érdekel! Megfelelő válasz? – gúnyolódott.
- Mégis mit kerestél a múzeumban? És miért hoztál ide minket? – álltam elő a sorból kérdőre vonni. Atem rosszallóan nézett rám.
- Nem lehet!! Ez lehetetlen!! A szemem láttára végeztél magaddal!!! Hogy lehetsz még is életben?!!
- Tessék??? – néztem értetlenkedve.
- Ne játszd meg magad!!! Tudom ki vagy!! Te a fáraó barátnője vagy, Arisa!!! – állt fel dühösen a trónról.
- Én is Arisa vagyok ez igaz, de semmi közöm ahhoz a lányhoz, akit Atem-mel együtt megöltél!
- Én nem öltem meg!!!!! Ő választotta a halált!!! Ő volt olyan ostoba, hogy az életét adta ezért a semmirekellőért!! És miután feltámadt inkább öngyilkos lett, hogy a túlvilágon lehessen ezzel a fáraó utánzattal!!! – őrjöngött Bakura.
- Feltámadt? Öngyilkos lett? Miről beszélsz? – kérdezte Atem.
- Nem számít, Fáraó! Te úgyis mindjárt meghalsz és Arisa az enyém lesz! Ha-ha-ha!!!!
- Ez meghibbant! – vonta le a következtetést Sanako.
- Úgy tűnik Arisa, te vonzod az egyiptomi fiúkat! – kuncogott Hani.
- Még te beszélsz! A repülőtéren te is egy egyiptomi sráccal beszélgettél! – világosította fel Sani.
- Biztosan erről kell most beszélnetek? – kérdezte reszkető hangon Tea.
- Miből gondolod, hogy Arisa hajlandó lenne egy ilyen gyilkossal együtt élni, mint Te??? – dühöngött Atem.
- Mert nincs más választása. – válaszolt egykedvűen. Csettintett egyet az ujjával és megjelent egy sereg harcos. A ruházatukból ítélve a fáraó katonái lehettek.
- Ebből baj lesz! Teljesen körül vettek! – jajveszékelt Haniko. És csakugyan. Lassan már mozdulni se tudtunk. A fiúk körbeálltak, hogy így védjenek minket lányokat.
- Arisa-t és a Fáraó-t hozzátok elém! A többivel végezetek, de örökre! – adta ki a parancsot Bakura.
A srácok megpróbáltak szembeszállni velük, de a lándzsák miatt sok sérülést szereztek.
- Ah… ezek sose fogynak el? – érdeklődött Joe, miközben elgáncsolt egy katonát.
- Ne a szád járjon, hanem a kezed! – utasította Tristan.
- Ne tegyek kárt bennük! Nincsenek maguknál! Nem tudják, hogy mit csinálnak! Bakura valahogy hipnotizálta őket! – figyelmeztette őket Atem.
- Áuu!!!... – kiáltottam, mikor egy lándzsa megsebezte a karomat.
- Arisa! – nézett felém Atem. Kihasználva, hogy rám figyel, a katonák elhurcolták.
Mivel a Fáraó fogságba esésével megtört a fiúk védőköre, így a katonák pillanatok alatt elkaptak minket. Engem és Atem-et, Bakura elé vittek és térdre kényszerítettek.
- Milyen feledékeny vagyok?! Elfelejtettem szólni a katonáknak, hogy sértetlenül kapjanak el Ari! De sebaj! Megkapja a büntetését. – mondta és a katona felé irányította azt a furcsa nyakláncot.
A láncon lógó medál pontosan úgy nézett ki, mint a Yugi ikonján található szem. Ebből a medálból egy fehér fényenergia tört ki, mely rögtön elhamvasztotta az engem megsebzett katonát. Szótlanul és döbbenten néztük a nyaklánc hatalmas erejét. A csendet Bakura törte meg:
- Látványos bemutató volt, mi?
- Te szörnyeteg! Hogy tehetted? Mit ártott neked azaz ember? – förmedt rá Yugi.
- Bántotta a leendő menyasszonyomat!
- Ha ezzel a „menyasszony” szóval rám céloztál, akkor jobb lesz, ha megjegyzed: SOHASEM LESZEK A MENYASSZONYOD!!!!!!!!!!! – ordítottam le a fejét mit sem törődve azzal, amit Atem mondott: „Bakura nem lesz ilyen elnéző… Ő azonnal meg fog ölni, ha ellene szegülsz!...” – visszhangoztak fejemben a szavai.
- Ha szeretnéd még élve látni a barátaidat, akkor azt teszed amit mondok! – jött rá a gyengémre Bakura.
- Ne higgy neki Arisa! – figyelmeztetett Atem. – Úgy se hagyna életben minket!
- Így van! - helyeselt Joe.
- Egy szavát se hidd el! – szólt közbe Tristan is.
- A múltban is ezt hazudta Arisa(2)-nak! Nem szabad megbízni benne! – folytatta Atem.
- Igazad van! Tényleg nem állt szándékomban életben hagyni titeket! De még mielőtt meghaltok: TÉRJENEK VISSZA ARISA EMLÉKEI!!! – kiáltotta és felém tartotta a medált.
Az ereje a homlokom felé irányult és Én már csak a fejemben lévő fájdalmat éreztem, melytől sikítanom kellett. A többiek egymás után kiáltották a nevemet. Miután a varázslatnak vége lett, eszméletlenül estem a földre.
Mikor magamhoz tértem egy szokványos egyiptomi házban voltam. Messze a palotától. Egy nő ült mellettem és az arcomat borogatta egy vizes ronggyal. (A nő Izis papnő volt.)
- Mi történt? Hol vagyok? – kérdeztem félkómásan.
- Végre felébredtél. A Fáraó már nagyon aggódott érted.
Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mi történt velük, hangos zsibongásra lettem figyelmes. Egyszer csak egy sereg lelkes gyerek jött be a házba és magukkal vonszolták Atem-et.
- Fáraó! Fáraó! Nézd! Felébredt a hercegnő! – ugrált előtte egy kisfiú.
- Nézd csak! Magához tért! – hallottam egy lány hangját. Tea és Yugi leskelődtek be az ablakon át.
- Jól van elég a kíváncsiskodásból! Még pihennie kell, úgyhogy mars kifelé! – terelte ki a hangos gyereksereget Izis.
- Köszönöm, Izis! – hálálkodtam.
- Nincs mit, Felség! – hajolt meg előttem és kiment a szobából. Csak Atem maradt bent velem.
- Honnan tudod a nevét? – kérdezte csodálkozó tekintettel.
- Emlékszek rá. – feleltem röviden.
- Akkor… ezek szerint… - dadogta.
- Igen. Én vagyok azaz Arisa aki meghalt érted. – válaszoltam a körülményekhez képest nyugodtan.
Atem elmosolyodott:
- Valahogy… - kezdte. – Mindig is tudtam…
- Akkor most mi lesz? Megküzdünk Bakurával, vagy még mindig egyedül akarod elintézni? – váltottam minél gyorsabban témát.
- Ez a falu a Nílus túloldalán van. Itt biztonságban lesztek, míg Én és a főpapok legyőzzük.
- Csak nem akarsz itt hagyni?! – ültem fel dühösen, de ezzel csak azt értem el, hogy megszédültem.
- Óvatosan! Még nem heverted ki Bakura varázslatát! – figyelmeztetett.
- Még egy darabig nem is fogom! – mondtam a szédelgő fejemet simogatva. – Ennek ellenére hadd menjek veled! – könyörögtem.
- Ebből nem nyitok vitát! Itt maradsz Yugi-ékkal! – válaszolt ellentmondást nem tűrő hangon.
Elszomorodtam és lehajtottam a fejem. Megpróbáltam elérni, hogy megsajnáljon és elvigyen magával, de nem igazán jött be. Gyengéden megfogta az államat és felemelte a fejem. Mélyen a szemembe nézett és ezt mondta:
- Hé! Ne aggódj! Nem lesz semmi baj! Meglátod visszatérek! – vígasztalt, miközben letörölt egy könnycseppet az arcomról.
Egyre nagyobb sírásban törtem ki. Végül a nyakánál fogva átöleltem. Ő is átkarolta a derekamat és így sírtam a vállán egy darabig:
- Láttad, mekkora ereje van annak a nyakláncnak! Egy pillanat alatt végezni fog veletek! – szipogtam.
- Hat Ezeréves Ikon ellen neki se lehet esélye. A Kirakó ráadásul meg is tud védeni a varázslataitól. – próbált meggyőzően érvelni.
- És mi van akkor, ha mégsem?!
- Akkor ígérem elmenekülünk! Nem áll szándékomban kockáztatni!
- De lehet, hogy ezúttal Bakura is jobban felkészül és nem lesz alkalmatok megszökni! – próbáltam lebeszélni, bár tudtam, hogy felesleges. A fő, hogy megpróbáltam.
- Nem csak Én leszek ott! Hanem azok is akik segítettek elmenekülni. A falusiak és a papok is a segítségemre lesznek a harcban illetve az árnyszörnyek.
- Nem nyugtattál meg! – feleltem végképp kifogyva az ellenérvekből.
- Én bízok bennük. Seth-ben főleg, hisz ő hozott ki téged a palotából. Majdnem az életével fizetett érte, mint az a katona, akivel a szemünk láttára végzett Bakura.
- Ne is emlékeztess rá! – kértem.
Szinte láttam magam előtt, ahogy Bakura ugyan ezt teszi Atem-mel. Ettől csak még inkább rám jött a sírás. A potyogó könnyeimtől már majdnem átázott Atem ruhája.
- Arisa, szedd már össze magad! Egy hercegnő nem szokott sírni! – szidott le. Közben megfogta a vállaimat és kartávolságnyira eltolt magától.
- Egy hercegnő biztos! De Én már rég nem vagyok hercegnő és nem is akarok az lenni. – szóltam le.
- Ne feledd, hogy Bakura visszahozott minket a múltba. Itt hercegnő vagy, még ha nem is akarod. Ráadásul… - állt meg egy kicsit. – …az unokahúgom vagy.
- Az unokahúgod??? – néztem rá döbbenten. – Ez valahogy nincs az emlékeimben!
- Tudom. Én is csak ma tudtam meg Simon-tól.
Érdeklődő tekintettel meredtem rá, tehát folytatta:
- Apám, mikor még gyerek volt, csapdába esett egy faluban. El akarták rabolni és váltságdíjat kérni érte. Mikor már elvágtak minden menekülési utat, megjelent az apád.
- Az Én apám???
- Igen! Szembeszállt velük, míg az apám elmenekült. Mikor visszatért a palotába, elmesélte ezt a nagyapámnak, a Fáraónak. Maga elé hívatta és mivel nem volt hol laknia, megengedte neki, hogy a palotában éljen. Elválaszthatatlan barátok lettek. Mikor felnőttek és apám Fáraó lett, birtokot adott neki. Itt már békében élhetett a feleségével: az édesanyáddal.
- „Az édesanyámmal???” – furcsa volt az igazi szüleimről hallani. Az elmúlt évezredekben már több száz családom volt, de a háborúk miatt hamar meghaltak. Már csak azért, mert mindig más lány testében reinkarnálódtam. Most már feszülten figyeltem Atem történetét:
- Mikor megszülettem ők lettek a keresztszüleim. Anyám nem sokkal a születésem után meghalt.
- Sajnálom. – szomorodtam el.
- Semmi baj. Bár gyakran gondolok rá, hogy legalább egy pillanatra láthassam, milyen is volt. Mindegy. A lényeg az, hogy az Én apám pedig a Te keresztapád.
- A Te apád az Én… - szinte ki se tudtam nyögni. – „Jegyesek is vagyunk és unokatesók is! Ez már sok!”
Atem elmosolyodott.
- Te meg mit mosolyogsz? – vontam kérdőre. Sértésnek vettem, mert azt hittem rajtam nevet. Nem is tévedtem.
- Csak eszembe jutott mikor először találkoztunk. Én egy éves voltam. Te meg egy hónapos.
Apám hatalmas összejövetelt szervezett. Ekkor jelentette be a népnek és a szomszédos birodalmak uralkodóinak, hogy egy nap miénk lesz Egyiptom. Az ismerkedésünket azzal kezdted, hogy meghúztad a hajam. – nevette el magát.
Én is nevetni kezdtem. Közben az egész falu minket hallgatott. A nevetésünktől még a kuncogó gyerekeket se hallottuk. Igaz, nem csak ők nevettek, hanem a barátaink is.
- Pedig még ajándékot is adtam neked. Egy szem alakú nyakláncot. – ekkor döbbentünk rá.
- Hé! Nem az a nyaklánc van Bakuránál? – kiabált be az ablakon Yugi.
- Ti mióta vagytok itt? – kérdeztem kínosan érezve magam.
- Seth! Szedd össze az embereket! Azonnal indulunk! – adta ki a parancsot Atem.
- Igenis, Fáraó! – mondta, majd egy meghajlás után elment teljesíteni a parancsot.
- Ne haragudj Arisa, de vissza kell szereznem a nyakláncot! – fordult felém Atem.
- Azaz ékszer nem ér annyit! – aggodalmaskodtam.
- De igen! Mert aki megszerzi az parancsolhat a szörnyeknek és az erejüket is birtokolhatja!
- És ekkora erőt adtál egy kisgyerek kezébe??? – néztem rá döbbenten.
- A tizenhetedik születésnapodig csak védelmezett volna. Az esküvőnket is erre a napra tervezte apám. De mert Bakura a jövőből hozta a láncot, így most is nagy hatalma van. – magyarázta.
- Fáraó! – jelent meg az ajtóban Seth.
- Mondjad Seth! – figyelt rá Atem (és Én is).
- Az emberek készen állnak a harcra! – jelentette egy meghajlás közben.
- Rendben! Mindjárt megyek! - válaszolta.
Seth tisztelete jeléül meghajolt előttünk:
- Arisa! Fáraó! – és elment.
Lassan felkeltem, hogy odamenjek Atem-hez, de megint megszédültem és majdnem elestem. A Fáraó gyorsan elkapott:
- Feküdj inkább vissza! Még nem vagy jól! – győzködött, miközben megtámasztott.
- Tévedsz! Már sokkal jobban vagyok! Veled akarok menni!
- Ezt már megbeszéltük! Nem jöhetsz! Yugi-ék is maradnak és a barátnőid is! Biztos elleszel velük!
- Miközben Te meg az életedért küzdesz?! Ki van zárva! Egyébként meg! Én vesztettem el idő közben! Nekem is kell visszaszereznem!
- Nem vagy olyan állapotba, hogy szembeszállj Bakurával! És akkor se hagynám, hogy megküzdj vele, ha egészséges lennél!
- De miért nem? – kérdeztem morcosan.
- Mert nem akarlak elveszíteni, most, hogy visszakaptalak! És éppen ezért nem fogok meghalni!
- Na de… - eddig jutottam az ellenkezésben, mert hirtelen Atem ajkai érintették a számat.
Olyan szenvedélyesen csókolt, ahogy 5000 évvel ezelőtt. (Vagyis ilyen tájt! Na mindegy!) Azt hittem ez a pillanat örökké tart, de csalódnom kellett:
- Khmm… - köszörülte meg a torkát Seth. (Milyen érzéketlen???) – Mennünk kell Fáraó!
Ajkaink lassan eltávolodtak egymástól. A végtelennek tűnő pillanatnak mégis vége lett. Egy darabig csak néztük egymás sajnálkozó szemeit. Aztán:
- Ne aggódj! Ígérem visszatérek, és soha többet nem hagylak magadra!
- Ígéred? – kérdeztem könnyező szemekkel.
- Ígérem. – mondta, majd még egy rövid csókot adott a számra, miközben visszaültetett az ágyra.
Ezután felállt és gyorsan kifutott a sereghez, nehogy meggondolja magát. Neki is nehezére esett így itt hagynia, de nem akarta kimutatni. Fáraóként mindig erősnek kellett lennie. Nem mutathatta ki a gyengeségeit és ezt Én is tudtam.
- Majd mi figyelünk rá! Mire visszaérsz már futni fog! – vigasztalta Joe.
- Szerintem előbb is. – válaszolt mosolyogva Tristan felém mutatva.
Kicsit botladozva, de odafutottam Atem-hez. Szó szerint a karjaiba estem.
- Nem megmondtam, hogy feküdj még?! – szidalmazott, miközben Én a karjai közt lihegtem.
- De! Megmondtad! Csak figyelmeztetni akarlak!
- Mire?
- Ha a medál eltörik… - kezdtem bele lehajtott fejjel. – akkor meghalok.
- Ez esetben ügyelnünk kell rá, hogy ez ne történjen meg! – tanácsolta Simon.
- „Az a baj, hogy a látomásom szerint ez így is úgy is megtörténik. De ezt nem tudom elmondani Atem-nek.” – tűnődtem a földet bámulva.
Mire felocsúdtam már Joe és Tristan tartottak állva.
- Indulás! – adta ki a parancsot Atem és felpattant egy szürkés-fehér lóra.
- Hallottátok! Indulás! – ismételte hangosabban Seth egy barna lovon ülve.