Atem ezalatt gyorsan szedte a lábait, ameddig még tudta. Nem szerette volna elveszíteni a második életét is. Mahart megpróbálta minél több támadástól megóvni.
- Ne ugrálj már annyit! Így nehezebben talállak el! – morgott Bakura.
- Annál jobb! – vágott vissza Atem. – Nem áll szándékomba megkönnyíteni a dolgod!
- Most már legalább biztosra tudom, hogy Te voltál rossz hatással Arisa-ra!
- Ezzel mégis mire célzol? – állt meg pihenni, mert Bakura abba hagyta a támadást.
A beszélgetésre Én is felfigyeltem Yugi-ékkal együtt és türelmetlenül vártuk Bakura válaszát.
- Inkább Én kérdezek, Fáraó! Tudsz róla, hogy nem sokkal a halálod után a Te kis barátnőd életre kelt?
- Micsoda?! – nézett felém értetlenkedve. Természetesen nem csak az Ő számára voltam a figyelem középpontjában.
- A jelek szerint nem beszélt róla. – vigyorgott Bakura. Lassan kezdett derengeni, hogy miről beszél, de nem igazán tudtam összerakni az emlékfoszlányokat.
- Ez igaz, Arisa? – vont kérdőre Joe.
- Nem tudom. Fogalmam sincs miről beszél?! – vágtam rá gyorsan.
- Ugyan már, Ari! Fölösleges hazudnod! Az emlékeidet visszaadtam csak meg kell erőltetned egy kicsit a memóriád! De ha már ilyen nehezen megy, segítek egy kicsit! – mosolygott fülig érő szájjal.
- Nem vagyunk kíváncsiak a hazudozásaidra! – ordibált vele Atem. Bár életben voltam, még fájt egy kicsit neki a tehetetlensége. Azt gondolta, hogy Bakura csak a gyengeségére akarja emlékeztetni, hogy feladja.
- Pedig ez érdekelhet! – próbálta kíváncsivá tenni, majd mesélni kezdett. - A város határától nem messze történt az eset.
Visszatekintés a múltba (ha a helyzetünkhöz viszonyítunk, akkor még meg se történt):
Atem holtan fekszik a földön tőlem pár méterre. Bennem sincs már élet. Bakura örömmel teli arccal figyeli a fáraó véres, mozdulatlan testét.
- Végre megszabadultam tőled! – mondta elégedetten, majd felém nézett. – Ha tudtam volna, hogy ilyen ostoba vagy akkor távol tartottalak volna a csatától!
Vetett még egy szúrós pillantást ellenfelére, aztán elindult a város felé. Miután eltűnt a látóhatárról, egyszer csak megjelent egy Misztikus Tündér. A mellkasa elé emelte a kezeit és egy fehér fénygömb jelent meg a két tenyér közt. A mágikus gömböt fölém helyezte és az a testembe kerülve visszahívott a halálból. Magamhoz térve a tündért láttam meg először, majd Atem-hez rohanva kérleltem, hogy gyógyítsa meg Őt is.
- Nem lehet, Hercegnő! Édesanyja parancsára csak felségén segíthettem. Sajnálom. – mondta, s a fejét lehajtva, elpárolgott.
Bosszúra vágyva elindultam a városba. Tudtam hol találom meg Bakura-t. Berontottam a palotába, de nem az a látvány fogadott, mint amit vártam. Azt tudtam, hogy az a gyilkos ott van, de arra nem számítottam, hogy a szemem láttára gyilkolja meg a két utolsó papot, akik még ellene szegültek. Izis és Seth utolsó pillanatait láthattam, mielőtt követik fáraójukat a Túlvilágra. Bakura teljesen ledöbbent a jelenlétemtől.
- Mit művelsz itt Te gyilkos???!!! – kiabáltam rá teljes erőmből.
- Ez fájt, szívem! Nem tudom, hogy lehetséges, de örülök neki, hogy ismét élve látlak! – sétált lassan felém a trónról leszállva.
- Ne gyere közelebb! – parancsoltam rá egy lépést hátrálva.
Nem hallgatott rám egészen addig, míg egy Kékszemű Hósárkány be nem repült a trónterembe és magával nem vitt.
A város egy elhagyatott részében találtam magam. A szabadulásomat Kisara-nak köszönhetem. Ő Seth barátnője volt, így tőlem kellett megtudnia a szomorú hírt. Tolvajok és becsületes emberek gyűltek oda, reménykedve abba, hogy elkerüli őket Bakura rémuralma. Amolyan menedékhely volt. A kis barátom, Kuri is megjelent és fenyegetően adta át anyám üzenetét, miszerint minél hamarabb vissza kell térnem hozzá az Árnyvilágba.
A parancsot megtagadva magamhoz hívattam a hozzám hűséges árnyszörnyeket, akik a barátságunkat többre tartva nem törődtek anyám parancsával. Sikertelenül megtámadtam velük Bakura-t. Ezzel azt értem el, hogy az egész várost felgyújtotta és átkutatta miattam.
Egy félig már égő házban talált rám, s elvágta a menekülési útvonalat (szóval a bejáratnál állt).
- Meddig akarsz még elmenni? – kezdett el puhítgatni Bakura. - Az egész város lángokba áll miattad! Ha most velem jössz, akkor királynőként élhetsz és az emberek se szenvednek tovább!
- Senki se fog már szenvedni! – feleltem. – Csak TE! – folytattam, majd egy tőrt előrántva rátámadtam. A nagy hadakozásban végül kitekerte a kezemből a tőrt és mélyen a hasamba szúrta.
- Ha nem lehetsz az enyém, akkor másé se leszel! Nagy kár, hogy nem tudsz elszakadni a fáraódtól! De ne aggódj! Soha többet nem fogod látni! Halálod után, szép nyughelye lesz a lelkednek az Ezeréves Gyűrűm! Így örökre velem leszel! Ha-ha-ha!!! – mondta, miközben a karjai közt tartva várta, hogy kileheljem a lelkem.
- Ne reménykedj! – nyögtem ki, s a kezéből kirántva a tőrt, szíven szúrtam. (Tudom! Nehéz elhinni, hogy van neki, de hát…)
Szerencsémre az Ő halála gyorsabb volt. Miután elhagyta a testét, az Ezeréves Ikonjába zártam. A sikeremnek köszönhetően boldogan elterültem a földön, s az égő gerendákat figyelve vártam egy jobb életet, mely hamarosan el is jött.
Vissza a jelenbe (vegyük úgy, hogy múlt, bár nekünk jelennek tűnik):
Ahogy visszatértek az emlékeim, úgy egészítettem ki Bakura történetét. Gyakorlatilag együtt idéztük fel a történteket. Ezzel azonban eszembe jutatta, hogy mekkora hatalmam van. Illetve hogyan kell használni.
Mielőtt még a többiek kommentárt fűzhettek volna a story-hoz, egy hatalmas fénygömb kezdett kialakulni az engem fogva tartó burokban. A következő pillanatban pedig egy Kékszemű Hósárkány feszítette szét belülről a burok falát. Nem talált! Nem Én változtam át, hanem magamhoz hívtam a sárkányt. Ott üldögéltem a hátán, de mielőtt még bárki felocsúdhatott volna, megtámadtam Bakura-t. Egy dárdát a kezembe varázsoltam és úgy használtam, hogy a végével kiszedtem a medált a páncélból. A medált elkaptam, aztán elégedetten figyeltem a többiekkel együtt, ahogy a sötétség és Bakura ereje szertefoszlik.
Rövidesen ismét kisütött a nap. Egy kicsit zavaró volt a sok fény, de ez most senkit se érdekelt. Atem mellé repültem és leszálltam mellette. Ahogy biztos talaj volt a lábam alatt, a sárkány is visszatért a Árnyvilágba. A fáraó és Én odasétáltunk Bakura-hoz, aki csalódottan a földet bámulta.
- Talán nem ártana elgondolkoznod azon, hogy még hányszor akarsz veszíteni a konokságod miatt! – javasolta neki Atem.
Bakura kuncogni kezdett, majd nekem ugorva, mögém bújt, s a torkomat szorosan átkarolva elrángatott a fáraó közeléből, még mielőtt bármit is tehetett volna. A medált a másik kezével elvette és a Fáraó felé tartotta, hogy távol tartsa. Természetesen a barátaimról se feledkezett meg. Úgy helyezkedett el, hogy még őket is jól lássa, ha próbálkoznak valamivel.
De ez sem volt elég, mert egy rövid vita (Atem vs. Bakura) után egy 2-3 tucatból álló Kuribo csapat döntötte le a lábáról. Miután kiszabadultam a fogságából, gyorsan arrébb másztam, mert csak most jöttek a Kuribo-k robbanásai. Mindenki fedezékbe húzódott a sok robbanás elől.
A zajok lassan elhalkultak. Atem odament Bakura-hoz, aki még tett pár apró mozdulatot, s aztán félig tátott szájjal meredt maga elé a halál üres tekintetével. Ezt Sanako-nak is látnia kellett, ezért elsőként szaladt oda megnézni. A többiek öröm ujjongással követték. A nagy ünneplést egy hang szakította félbe.
- Arisa! – kiáltott szörnyülködve Haniko.
Mindenki rám nézett, Hani tekintetét követve. A látvány megrémisztette őket. Hason elterülve feküdtem a törött medál felé nyúlva. (Nem sikerült elkapnom, mikor Bakura elejtette a Kuribo-k támadásakor.) Atem-nek azonnal beugrott mi történik, ha a medál megsemmisül. Idegesen és aggódva rohant oda hozzám, s a kezébe vette a fejem.
- Arisa! Nehogy most halj meg! Győztünk, hallod?! Győztünk! – kicsit se törődve „a Fáraó nem sírhat” szabállyal elbőgte magát. A többiek nem kevésbé. Magához ölelt és a fejét a testemre hajtva próbálta legalább elrejteni a könnyeit.
A katonák és a regenerálódott Kuribo-k is közelebb jöttek. Kuri oda akart repülni hozzám, de a Fáraó teljesen kisajátított.
A sírásra más is felfigyelt. Az ég felől egy fényoszlop nyúlt le, megvilágítva Atem-et és engem. A sugár tetején megjelent a Fénypalota, s felszívta a fáraót velem együtt a palota lépcsőjéig. Mindenki tátott szájjal figyelte a történteket. Kuri időben kapcsolt és a Fáraó-hoz repülve bíztatta a tovább haladásra. Atem még egyszer visszanézett a lentiekre, majd bevitt a palotába. Amint átlépte a küszöböt, az ajtók becsukódtak. Kuri végig vezette egy hosszú folyosón és a trónterembe vitte. Ahogy egyre jobban közeledett a trónhoz, egyre több kérdése lett. De ami a legfontosabb kezdett nagyon ideges lenni, ami nem vall rá.
A trónon egy nő ült. Egyrészes, hosszú, fehér szoknyát viselt. Haja fekete volt, s mikor a királynő felállt, fekete fátyolszerűen terült el a földön. Tett három lépést a tanácstalanul álló fiú felé, s összekulcsolta kezeit maga előtt. Atem nem tudta mit is tegyen. Egy darabig nézte a királynőt, majd a trón bal oldalán álló Misztikus Tündérre nézett. (Igen. Az volt az a tündér, aki megmentett egyszer.) Aztán a szék másik oldalán álló lányra pillantott: a Sötét Varázslólány-ra. Igazából Mana volt az. Régi barátnőjét újra látva, azonnal kijózanodott. Meghajolva letette a lábai elé a holttestemet. Közben végig a földet bámulta, s már-már a sírás kerülgette megint.
- Állj fel, Fáraó! – szólt a királynő. – Neked nem kell kimutatnod a tiszteleted!
Atem kihúzta magát, de a tekintete még mindig a padlón volt. Fényes tisztaságában saját magát látta kisírt szemekkel. Végül nem bírta tovább a hallgatást.
- A bocsánatáért esedezem, Árnykirálynő! Nem tudtam megmenteni a lányát, Arisa-t! – mondta, majd lassan és nehezen, de belenézett a királynő szemeibe.
- Nincs miért bocsánatot kérned! – vigasztalta. – Ez mindenképp megtörtént volna. A látomást is azért küldtem a lányomnak, hogy felkészüljetek rá.
- Van rá mód, hogy életre kelljen? – kérdezte reménykedve Atem.
- Hát persze! – mosolygott a nő. – A történelem megismétli önmagát. Egyszer már feltámadt, s most is ez lesz. Másodszorra csak azért hagytam meghalni, hogy később újra találkozzatok. Most viszont eljött az ideje, hogy Mystik ismét visszaadja az életét. – szólt vidáman, s odahívta a trón mellett álldogáló Misztikus Tündért.
A királynő maga mellé húzta Atem-et, hogy ne legyen útba, s Mystik neki látott a munkának. Ugyan az történt, mint az első feltámadásomkor, tehát gyorsan visszatértem. Atem türelmetlenül odajött hozzám, s mellettem térdelve figyelte az ébredésemet. Lassan kinyitottam a szemeimet, s mosolyra húzva a számat vidáman rákacsintottam a megkönnyebbült Fáraó-ra.
- Mindnyájótokat visszaküldelek a saját időtökbe, de lesz, majd még valaki, akit el kell rendeznetek! – figyelmeztetett anyám.
- És kit? – kérdeztem, miközben Atem segített felkelni a hideg padlóról.
Az emberek és az árnyszörnyek már türelmetlenül várták a fejleményeket. Joe, Tristan és Haniko kínjukban már „Kő, papír, ollózni” tanítottak pár katonát. A többiek találgattak és kicsit sem lankadó figyelemmel nézték a palotát. Na, jó! Azért voltak kivételek.
Egyszer csak kinyílt az ajtó. Egy fénynyaláb felszívta Yugi-ékat és a barátnőimet, majd a palota, immár zárt ajtókkal elviharzott a messzeségbe és egy fénypontban eltűnt. Mi az egészből csak azt vettük észre, amikor a palota letett minket a múzeum egyiptomi részlegében. Csodálkozva tekintettünk egymásra.
- Arisa! Életben vagy? – ugrott a nyakamba Sani és Haniko. Utóbbi folytatta. – Annyira örülök neked!
- Én is nektek! – vigyorogtam az ölelő özön közepén.
Természetesen mindenki feltette ezeket a kérdéseket vagy hasonlókat. És a palotában történtekre is kíváncsiak voltak. A nagy boldogságtól ugyanis észre se vettük, hogy a Fénypalota eltűnt.
- Mi folyik itt? Mi ez a nagy öröm? És hogy kerülök ide? – jött elő egy srác a szomszédos római teremből.
- Bakura! – mosolyogtam, mert ő Ryou Bakura volt. A kis aranyos, akinek most tényleg ártatlanul csillogtak a szemei. És értetlenül! XD
- Jó, hogy jössz! – mondta Joe. – Már megint kihagytál egy eszméletlen kalandot! Tolvaj Bakura megint fűbe harapott és Arisa majdnem meghalt!
- Valóban?! – nézet értetlenül. – Talán jobb is, hogy kihagytam. – gondolkodott el.
- Hogy kerülsz Te ide? – kérdezte Yugi.
- Csak arra emlékszek, hogy Tolvaj Bakura megint visszatért valahogy a testembe és megszállottként keresett egy medált. Aztán miután megtalálta már semmire sem emlékszem.
- Mi viszont igen! – büszkélkedett Joe. – Úgyhogy gyere velünk, s útközben egyeztetjük az infókat! Atem-nek és Arisa-nak van mit mesélniük a Fénypalotáról és a királynőről! – nézett ránk.
- Miről? – kérdezett vissza Bakura.
- Hi-hi! Majd megtudod! – mondta Sanako, s együtt mentünk el Yugi-ékhoz, mert ott nagyon jól lehet beszélgetni. Arról nem is beszélve, hogy éhesek voltunk és az Ő házuk volt a legközelebb.
Na mindegy! Ennyi volt a story! Viszlát és Jó étvágyat! Hi-hi! „- Hani! Azaz enyém!”
AJÁNLOM AZ OLDALT![°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,](/portal/yugioh-page/image/logo_1375370659.jpg "°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,"){kind=logo}
Yu-Gi-Oh! DM manga
Yu-Gi-Oh! DM anime
