Szeretitek Egyiptomot? Ha igen, akkor most oda megyünk egy kalandra. És ez még csak hagyján. 5000 évvel vissza a múltban. A fáraó ez idő tájt egy bizonyos Atem volt. Én a húga vagyok, Arisa.
Térdig érő, fekete hajam van. A szemem szintén fekete. Egy hófehér, egyrészes ruhát viselek. Olyan, mint egy új nélküli felső és egy szoknya. Aranysárga selyemszalag van a derekamra kötve és egy földig érő átlátszó fátyol. A mellkasomon egy aranymellvért van, melynek közepén az Ezeréves Ikonok jele található: egy szem. A bal kezemen egy karkötő, a jobb csuklómon pedig egy egyiptomi Duel Disc van. Illetve van egy fejpántom, melyen egy szem alakja látszik a homlok résznél.
Egy hatalmas palotában élek. A bátyám nagyon elfoglalt az ország ügyeivel, de Én se unatkozok. Mana-val együtt boszorkánynak tanulok. A mesterünket Mahart-nak hívják. Ő a bátyám legjobb barátja. Mana-val néha megtréfáljuk a papokat, amit nekem mindenki elnéz, de Mana-t sose tudom kihúzni a pácból. A mesterünk mindig büntető feladatokat ad neki. Velem meg Atem beszélget el. Legalább ekkor figyel rám. Ám minden véget ér egyszer. Néha túl hamar. Elég egy apró hiba és örökre elveszítheted azt akit szeretsz.
Egy forró nyári nap volt. A bátyámmal elmentünk a város határához lovagolni. Nem értettem hogy-hogy ráér, de nem is érdekelt. Sose érdekeltek a dolgai. A hercegnői pompát is utáltam, de el kellett viselnem.
Miközben szinte szálltunk a széllel egyre távolabb kerültünk a várostól. A távolban megláttam egy oázist. Felajánlottam, hogy versenyezzünk. Atem el is fogadta a kihívást és azonnal le is hagyott. Ha versenyről volt szó nem bírt ellenállni. De legyőzni se volt könnyű. Főleg az Árnyjátékban, de abban Én se vagyok rossz. Bár Én a közelébe se érek. Az oázishoz érve megpihentünk, hogy a lovak is erőt gyűjtsenek.
-    Már megint Te nyertél! – zsörtölődtem. – Le lehet téged győzni valamiben?
-    (kuncog) Ha veled kéne énekelnem, biztos Te nyernél! – válaszolt.
-    Na! Kezdjük!
-    Inkább ne! A hangomtól elmenekülnének a lovak. - tréfálkozott.
-    Miből gondolod? Énekeltél már valaha?
-    Nem, de nem is akarok. – mondta, majd leült egy árnyékot adó pálmafa tövébe.
-    Na mi van? Ennyitől kifáradtál? A lovak futottak, nem Te. – vontam kérdőre csípőre tett kézzel.
-    Ez igaz! De nem Te hallgattad Seth folytonos ellenkezéseit.
-    Jobb is. Elég a szidalmazását hallgatnom.
-    Hát igen. De a múltkori húzásotok el kell ismernem nem volt rossz.
-    Melyik is?
-    Amikor élő arannyá változtattátok. Eléggé nehezére esett mozogni. – mondta, majd nevetésben tört ki.
-    Az eredeti tervem szerint csak a ruhája lett volna aranyból, de Mana-nak félre sikerült a varázslata.
-    Nem baj. Attól még muris volt. – nevetett tovább (engem is elkapott a nevetőgörcs).
Miután kiszórakoztuk magunk, Atem felkelt és kiadta a haza indulási parancsot.
-    Legalább most ne parancsolgass! Egyébként meg azt mondtad ráérsz. Akkor meg miért nem maradunk még egy kicsit?
-    Mert senkinek sem szóltam, hogy hova megyünk és biztos észre vették már az eltűnésünket.
-    Na és? Nekünk is kijár a szabadság. – ellenkeztem és most Én feküdtem le a fa tövébe.
-    De nekünk veszélyes szabadon kóricálnunk, hiszen bármikor megtámadhatnak a származásunk miatt.
-    Mintha attól kéne tartanunk, hogy itt a sivatagban megtámadnak, pont ezen a kis elhagyatott oázison.
-    Bármi megeshet! Én már csak tudom. Hiszen voltam már a városon kívül, de Te most jársz először a palota falain túl.
-    Éppen ezért maradhatnánk még egy kicsit, hadd élvezzem ki!
-    Élvezd ki a haza utat! Na! Felkelni! – mondta, majd karon fogott és felrángatott.
-    Naaa!!! Ne légy már ilyen undok!
-    Te meg csinálj úgy néha, mint egy hercegnő! És ne gyere megint azzal, hogy nem tudod hogy kell?! Izis tíz évig tanított minket, hogy hogyan legyünk jó uralkodók?
-    Csak tudnám, hogy engem minek, mikor Te vagy az idősebb, tehát Te uralkodsz. Lány létemre úgyse vehetem át a helyed.
-    Ha meghalnék akkor igen.
-    Isten ments! Inkább Én is meghalok.
-    Ilyet ne mondj! – nézett dühösen a szemembe és Én jobbnak láttam elhallgatni.
Ezek után csendben lovagoltunk a sivatagban. Most nem siettünk. Atem egy picit előrébb tartott és egy szót se szólt.
-    Atem! – szóltam halkan, de Ő nem válaszolt. – Atem! – ezúttal se szólt, úgyhogy feladtam és csendben követtem, lehajtott fejjel.
Elmerültem a gondolataimban, így észre se vettem, hogy egy rablóbanda közeledik felénk. Kb. tíz lovas lehetett és karddal a kezükben száguldottak le egy homokdombról.
-    Arisa! Menekülj!!! – kiáltott Atem.
Mikor hátra néztem, ijedten láttam, hogy milyen közel is vannak. Azonnal Atem után vágtattam, aki már messze járt. A vezér hamar utolért, de mikor kardjával rám támadt Atem kivédte a saját kardjával, melyet még apánktól kapott. Miután lerázta, utánam sietett. A lovaink hamar kifáradtak a korábbi versenyünk miatt, így gyorsan bekerítettek.
-    Adjátok át az aranyat, ami nálatok van és talán életben hagyunk! – fenyegetőzött a vezér.
-    Azt lesheted! Én a Fáraó vagyok és nem kötök alkut rablókkal! – provokálta.
-    Néda fiúk! Milyen bátor Fáraót fogtunk?!  - nevetett a vezér. - A lány talán a barátnőd? Mikor volt az esküvő? Elfelejtettünk illendően meglopni, de ezt most bepótoljuk!
-    Arra nem lesz alkalmatok!
-    Ne nevettess, Fáraó! Nem győzheted le mindnyájunkat egyedül!
-    A szörnyek talán segíthetnek! – súgtam oda Atem-nek.
-    Én nem bízok meg bennük! Az elmúlt időkben gyakran elárulták a gazdájukat!
-    Hozzád talán még hűségesek, Fáraó! – feltételeztem.
-    Mit diskuráltok ott? Ha szökésre gondoltok, felejtsétek el, mert innen nincs menekvés!
Ebben a pillanatban egy hatalmas üvöltést lehetett hallani, melytől a lovak is megijedtek. Mikor az égre néztünk egy hatalmas kékes-szürke sárkány repült egyenesen felénk. A rablók megfutamodtak és menekülőre fogták a dolgot, de a sárkány követte őket. Kihasználva az alkalmat, mi is elmenekültünk. Én átszálltam Atem mögé, mert a lovam már túl fáradt volt, hogy tartsa a tempót. A bandavezér azonban nem hagyta ilyen gyorsan elszökni a prédáit. A nyomunkba eredt és hamar utol is ért. Miközben kardcsatát vívtak, a vezér megsebezte a karomat és a fájdalomtól leestem a lóról. A rabló leszállt a lováról és megpróbálta elvenni az ékszereimet. Atem visszafordult és látva a történteket rátámadt. A bandavezér kitért a támadás elől. Atem felültetett a lovára és visszaküldött a palotába.
-    Nem akarlak itt hagyni! – ellenkeztem.
-    Erre most nincs idő! Menj vissza a palotába és szólj Seth-nek! Indulj! – mondta, majd ráütött a lóra, ami azonnal elvágtatott velem.
Megpróbálta karddal legyőzni a rablót, de miután egyre fáradtabb volt, menekülőre fogta a dolgot. Mikor már nem volt ereje tovább futni megjelent a sárkány. Atem felugrott a hátára, de mielőtt elmenekülhetett volna a rabló kitépte a nyakából az Ezeréves Kirakót. A sárkány, mintha csak tudta volna, hogy a Fáraó mire gondol, visszafordult. A tolvaj legnagyobb meglepetésére, Atem kikapta a kezéből az Ikont és a sárkány hátán elrepült.
Eközben Én visszatértem a palotába és figyelmeztettem a papokat, hogy Atem veszélyben van. Seth alig hagyta el a palota kertjét egy sereg katonával, mikor váratlanul megjelent a sárkány. A hátán pedig ott integetett a bátyám. Miután földet értek, Atem megköszönte a sárkánynak a segítséget. Mielőtt azonban Én is hálálkodhattam volna neki, elrepült.
Innentől kezdve jobban odafigyeltek ránk. Sokkal jobban. Seth mindenhová követte Atem-et. Az Én megfigyelésemmel pedig Mana és Mahart lettek megbízva. Hát azt sikerült elérnem, hogy rám figyeljenek, de már fél nap után besokalltam. Mahart felügyelete mellett úgy éreztem magam, mint egy kislány. Pedig csak három évvel vagyok fiatalabb Atem-nél. Ráadásul így lehetetlen volt terveket szőni a papok ellen.
Egy héttel később magányosan üldögéltem a kerti szökőkút szélén. (Úgy magányosan, hogy Simon, Mahart és Seth figyeltek a palota erkélyéről.) Atem úgy döntött, hogy a fárasztó megbeszélés után kijön egy kis friss levegőt szívni. Egy nagy nyújtózkodás közben észrevette, ahogy szomorúan, a vízben élő halakat simogatom. Odaült mellém a kút szélére. Egy darabig csak maga elé bámul, majd nagy nehezen megszólalt:
-    Tanultál valamilyen érdekes varázslatot Mahart-tól?
-    Minek kérdezed? Téged nem érdekelnek a „Hókusz-Pókuszok”, ahogy Te nevezed!
-    Csak beszélgetni szeretnék veled! Az ország ügyeit nem hozhatom fel témának, mert arról semmit se tudsz!
-    Te se a varázslatokról! – mondtam durcásan, majd sebes léptekkel bementem a palotába.
Atem sóhajtott egyet és lehunyta a szemeit. Ezután felnézett az erkélyre, ahonnan a leskelődő papok jobbnak látták ha elmennek.
Este szörnyű rémálmom volt. Azt álmodtam, hogy egy sárkány megöli a bátyámat. Miután felriadtam, már nem tudtam újra elaludni. Idegességemben inkább megnéztem mi van Atem-mel. Mélyen aludt az ágyában.
-    Neki bezzeg nyugodt éjszakája van! – suttogtam morcosan.
Visszafordultam és a szobám felé vettem az irányt. Ekkor szárny suhogásra lettem figyelmes. Visszamentem Atem szobájához és egy oszlop mögül figyeltem mi történik. Legnagyobb meglepetésemre egy olyan sárkány repült be az erkélyen keresztül, mint amilyen megmentette a bátyámat a rablóvezértől. Hirtelen belém hasított a felismerés, hogy ez pontosan ugyan az a sárkány. És ez még nem minden. Álmomban ez ölte meg a bátyámat. Pont így! Egy éjjel miközben PONT! alszik.
A sárkány odament Atem ágyához, majd felemelte a jobb mancsát. Nyílván szét akarta tépni a karmaival. Úgy döntöttem nem várok amíg kiderül, hogy beválik-e az álmom? Mielőtt a bestia lecsapott volna odaálltam kettejük közé:
-    Neeeeeeee!!!!!!!!! – kiáltottam kétségbeesve.
A sárkány megállt. A karmai alig egy-két centire voltak az arcomtól. Reszkettem a félelemtől, de a szörny szeméből azt olvastam ki, hogy nem akar bántani. A kiáltozásra azonban Atem is felébredt. Látva, hogy veszélyben vagyok elővette apánk kardját és a sárkányra támadt. A sárkány megfutamodott és elrepült. A rémülettől még meg se tudtam mozdulni.
-    Jól vagy? – tette a vállamra a kezét. (mármint Atem)
Nem bírtam megszólalni. Ekkor megérkeztek a papok és néhány katona.
-    Mi történt? – kérdezte Seth.
-    Jól vagytok? – érdeklődött Mahart is.
-    Most már minden rendben. – csitítgatta őket a bátyám. - Egy sárkány megtámadta Arisa-t!
-    Téged támadott meg! – mondtam, majd elrohantam.
A többiek biztos azt hitték, hogy a szobámba megyek. Ezért nem jöttek utánam. Közben pedig az istállóba mentem egy lóért és megszöktem. Az álmom zavart. Nem csak abból állt, hogy a bátyám veszélyben van.