A mágia átka

I. rész
A kezdet kezdetén

-    Jó reggelt, osztály! – lépett be a terembe egy tanár.
-    Jó reggelt, Sayuri kisasszony! – köszöntek vissza a gyerekek kórusban.
-    Kik a hiányzók? Ne húzzuk jelentéssel az időt!
-    Mina és Kodama. – szólt egy lány.
-    És Bakura! – kiáltott közbe egy srác.
-    Jól van Joey! Tudjuk! Szegényt megviselték az Egyiptomban történtek, így egy darabig még kórházban lesz. – informálta Sayuri tanárnő. – Na üljetek le! Fontosat szeretnék mondani.
Leült az asztalra és keresgélni kezdett a kezébe hozott papírok közül.
-    Most, hogy újonnan Atem-et is körünkben köszönthetjük… – kezdte egy bevezetővel - …jön még egy új diák! – jelentette be a döbbent társaságnak.
-    Hmm… Remek! Legalább lesz akit porig alázhatok párbajkártyában! – mosolygott el Kaiba, hátra dőlve a székén.
-    Ne fáradjon Kaiba úr. A lány túl messziről jön ide, hogy ismerje ezt a játékot. – nyugtatta a tanárnő.
-    Szóval most meg egy csajt akar ránk sózni! Igaz, nem sok lány van! – nézett Joey vigyorogva az osztály két lányára. Akik nem voltak mások, mint Maya és Tea.
-    Tán van valami kifogásod ellene??? – nézett dühösen, karba tett kézzel Sayuri.
-    Nem tanárnő! Dehogy is! – húzzta meg magát Joey.
Az osztály minden tagja nevetésbe tört ki. Vagyis, majdnem mindenki. Kaiba csak gúnyosan nézte az egyre pirosabb Joey-t.
-    Meséljen valamit a lányról! – kérte Yugi.
-    Szóval! A lány Magyarországról jön ide tanulni. De csak próba időre.
-    Hol van Magyarország? – kérdezte valaki.
-    És miért csak próbaidőre? – érdeklődött Tea.
-    Azaz ország Rómától Északra van, Közép-Európában. Nem sokára tanuljuk.
-    Akkor biztos lesz mit mesélnie róla. – szólt közbe megint Joey.
-    Nem valószínű, hogy sokat tudna mondani róla. Legalább is a jegyeit elnézve nem túl jó tanuló. Ezért is fog csak próba időre jönni, mert imádja a kultúránkat és szeretne megismerkedni vele.
-    Mit lehet imádni a kultúránkban? Olyanok vagyunk, mint a többi ember! – hőbörgött Joey.
-    Majd holnap megkérdezheted tőle!
-    Mi??? Már holnap jön??? – dőlt hátra a székével úgy, hogy a padlón kötött ki.
Megint mindenki rajta nevetett. De ezúttal nem foglalkozott vele. A fájós fejét simogatta, amit a mögötte ülő Tristan padjába ütött be.
-    Ha-ha!!! Szépen beverted azt az okos fejed! – nevetett rajta a pad tulajdonosa.
-    A gond csak az,… – kezdett bele megint a tanárnő – …hogy nincs hol laknia. Esetleg ha már Atem-et is befogadtátok… - fordult oda Yugi-hoz.
-    Nem is tudom. Meg kell kérdeznem a nagyapámat. – válaszolta halkan Yugi.
-    Jó lenne, mert holnap érkezik és nem tudom kire bízni. Ti fiúk és a nagyapád biztos tudnátok gondoskodni róla.
-    A nagyapád egész biztos bele fog egyezni. – nézett Yugi-ra Atem.
-    Hát jó! Legyen, de szünetben felhívom azért.
-    Nagyszerű! – örvendezett Sayuri.
Óra végén beszélt is vele a tanáriban lévő telefonról. Mr. Mutou beleegyezett, így a tanárnő is megnyugodott.
A következő óra matek lett volna, de mivel mindenki az új lányról kérdezősködött osztályfőnöki lett belőle.
-    Hogy hívják? – kérdezte Atem.
-    Arra kért, hogy az igazi nevét ne mondjam el. Ezért a japánra fordított nevén kell szólítanotok: Arisa Adachi.
-    Szép név, de mi baja az igazi nevével?
-    Gondolom ha már itt lesz szeretné, hogy a japán nevén szólítsák.
-    Talán nem akar a magyar nevével kilógni. – találgatott Tristan.
-    Lehet. – bólintott rá Yugi.
A továbbiakban megbeszéltek pár dolgot Arisa-ról, majd csengetéskor távoztak a teremből. A többi órán az összes tanárt kifaggatták az új lányról, így nem sokat tanultak ma. Órák után Atem-ék együtt mentek el Yugi nagyapjának játékboltjában. Út közben arról beszélgettek milyen kártyatrükkökre tanítják majd meg.
-    Miből gondoljátok, hogy érdekli ez a játék? – kérdezősködött Tea.
-    Ha tényleg érdekli a kultúránk, akkor biztos ki akarja majd próbálni. – válaszolt neki Joey.
-    Ha meg nem, akkor csak megmutatjuk neki. – szólalt meg Atem is.
-    Nem tartom túl jó ötletnek, hogy őt is belekeverjük. Ti is emlékeztek rá milyen veszélyes kalandokba keveredtünk! – aggodalmaskodott Tea.
-    Ez igaz! – ismerte be Atem (a többiek is rábólintottak) – De engem azért küldtek vissza közétek, hogy megtudjam miért zúgolódnak a szörnyek. A Fénykristály segíthetne megérteni a beszédüket, de azt is meg kell találni. Az istenek ezért adták vissza a kirakóst is! – mutatott a Yugi nyakába lógó ikonra.
-    Ez igaz! – helyeselt Yugi.
-    Még az is meglehet, hogy az a lány tud róla valamit!
-    Majd pont egy magyar lány, aki az árnyjátékot sem ismeri! Mit tudhatna az Árnyék Birodalom szörnyeiről? – dörmögött Joey.
-    Az istenek szerint nem Japánban van. Ez is egy kiindulási pont és abból nem lesz semmi baj ha megkérdezzük.
-    És hogy gondoltad Atem? Megkérdezzük nincs-e egy mágikus tárgya vagy nem-e ismer pár lázadó szörnyet? – kíváncsiskodott Tristan.
-    Hát… Valahogy úgy. – ismerte be a tökéletesnek koránt sem mondható tervét.
-    Na, hadd haljam miben sántikáltok fiatalok? Milyen vendéget is szerveztetek be ide? – vonta kérdőre a kis csapatot Yugi nagyapja, mikor a játékbolt elé értek.
-    Ez hosszú történet Mr. Mutou, de a fiúk biztos ráérnek elmesélni. – kuncogott Tea, miközben Joe és Tristan kíséretében búcsút vett Yugi-tól és Atem-től.
Másnap reggel az osztályban már szinte mindenki tűkön ült az izgatottságtól. Alig várták, hogy láthassanak egy magyar lányt, aki csak azért jön ilyen messzire, hogy megismerje az életkörülményeiket. Az első óra öt perc múlva kezdődik, de a lány sehol.
Atem nem bírt tovább nyugton maradni. Mindenképp meg akarta nézni magának ezt az Arisa-t. Az ösztönei azt súgták, hogy nem egy átlagos lánnyal lesz dolga. Nyugtalansága miatt inkább kiment a folyosóra és ott várta. Hamarosan megszólalt az iskolai csengő és egy lány futott mindenkit félrelökve az útjából. Közben „Bocsi”-t mormogott az orra alatt.
Hosszú, sötét barna haját szerte-szét fújta a futás szele. Gesztenye barna szemeiben az aggodalom és az idegesség egyszerre tükröződött.
Annyira sietett, hogy nem tudta kikerülni a falnak dőlt, maga elé bámuló Atem-et és egyenesen nekirohant. Mind a ketten a padlón kötöttek ki.
-    Ó… a francba!  - zsörtölődött, miközben a táskájából kiesett könyveket és füzeteket kapkodta össze. – Bocsi! Nem figyeltem!
-    Semmi baj! – ült fel a mellkasát dörzsölve, amit szépen megfejelt az ismeretlen lány.
Várj! Segí…! – ekkor azonban elállt a szava. Bár segíteni akart, mozdulni se tudott a döbbentségtől.
-    Valami baj van? – kérdezte az ismeretlen.
-    Ő… Nem! Semmi baj! – mondta zavarodottan. – Nem ismerjük mi egymást? ’Jaj! Miket is beszélek, hisz még sose láttam!’
-    Nem hinném. Most járok először Japánban. – válaszolt, miközben lassan felállt a táskájával a kezében.
-    Látom megismerkedtél Atem-mel. Hozzád hasonlóan ő is nem rég érkezett az iskolába. – jelent meg Sayuri tanárnő a fiú háta mögött, a vállára téve a kezét.
-    Nos… Igen.
-    Örülök neki, hogy ilyen hamar megy a beilleszkedés, de talán nem órán kéne. Úgy is egy házban lesztek pár hónapig. Na befelé!
Gyorsan bementek a teremben és mivel máshol nem volt hely, így Atem mellé ült. A tanárnő nem akarta húzni az órát, melyből már tizenöt perc eltelt. Ezért rögtön neki álltak a matematikának. Az osztályfőnökük ugyanis, ezt a tantárgyat tanította a suliban. Egész órán ujjal mutogattak Arisa-ra és Atem-re. Ja! És cuppogtak, mert mindenki látta mi történt a folyosón. Mindketten égővörösek voltak. Ez a nap végül is jól telt el. Arisa hamar összebarátkozott Atem-ékkel. És néhány fiú is szemezett vele az osztályból. Meglepő, de Kaiba is Őt figyelte fél szemmel egész nap. Habár szünetekben csak megjegyezéseket tett arra, hogy ne pazarolja az idejét ilyen „tökfilkókra”.
Órák után együtt mentek el Arisa új otthonába. Közben jókat nevetgéltek és elbeszélgettek az országaikról. Végül is tudták, hogy Arisa-t ez érdekli a legjobban. Egy kicsit talán még érdekelte is őket a nyugati világ.