II. rész
A titok

-    Mit nézel így rajtam, Atem?
-    Semmit! – eszmélt fel a lány bámulásából.
-    Mikor először megláttál akkor is lefagytál. – jegyezte meg. – Tán nem érzed jól magad?
-    Dehogy nem! Vagyis igen! ... Ááá! Hagyjuk! Semmi bajom!
-    Jaj! Most mit izélsz? Az egész osztály tudja, hogy belezúgtál! – karolta át a nyakát Joey.
-    Hogy mii?!! Dehogy zúgtam bele! – lökte félre teljesen kipirulva, majd Arisa-ra nézett.
A lánynak fájt egy kicsit, amit mondott. Ő már azóta beleszeretett, hogy először látta. Erről nedves szemei is árulkodtak, melyeket Atem fürkészett folyamatosan. Ezt a pillanatnyi csendet Yugi törte meg:
-    Nézd csak, Arisa! Abban a házban fogsz lakni velünk! Remélem megfelel!
-    Persze. De azt elfelejtetted mondani, hogy egy játékboltban laktok.
-    A nagyapámé a bolt. Csak néha kér meg rá, hogy tartsam a frontot.
-    Jó napot, Mr. Mutou! – köszönt mindenki átlépve a küszöböt.
-    Helló, srácok! Na, hogy telt a napotok? – kérdezte az öreg.
-    Jól, nagyapa. – felelt Yugi.
-    És hol van azaz ifjú hölgy, akiről beszéltetek?
-    Az előbb még itt volt! – nézett hátra Tea.
Arisa az utcákon futott, mintha üldöznék. Közben szó sem volt erről. Veszélyérzete támadt és ki akarta deríteni, hogy mitől.
Két sarokkal távolabb öt srác akart elintézni egy Kuriboh-t.
-    Hogy kerülhetett ide? – kérdezte az egyik.
-    Fogalmam sincs, de ha itt van abból csak baj származhat. – mondta egy másik.
-    Van egy ötletem! Szabaduljunk meg tőle mielőtt több szörnyeteg kell életre! – tanácsolta a harmadik.
A kis szörnyike annyira megijedt, hogy elszaladt. A fiúk követték és sarokba szorították két ház között. Egy téglafal kötötte össze a két épületet. A srácok botokat és üres üvegeket vettek a kezükbe, hogy végezzenek vele. Már éppen ütni készült a bandavezér, amikor:
-    Ha hozzá mersz nyúlni ahhoz a Kuriboh-hoz, azt is megbánod, hogy megszülettél! – lépett közbe Arisa.
-    Te ne szólj bele! Tűnj el! – ordított rá a vezér.
-    Így van! Kopj le kis csaj! – tette hozzá egy másik.
-    Ti fogtok eltűnni! Különben nagyon megbánjátok!
-    Csak nem fenyegetőzöl? Nézz már körül! Mi öten vagyunk, te meg egyedül!
-    Szerintem intézzük el őt is! Aki védi ezeket a szörnyetegeket, az csak olyan lehet, mint az a Bakura.
-    Így van! És az ilyen emberek nem érdemlik meg, hogy éljenek!
Jól el verték Arisa-t. Már alig tudott mozogni, ráadásul Ő is csapdába esett a Kuriboh mellett.
-    Kik vagytok Ti hogy dönthettek mások élete felett? Senkik! Csak ostoba halandók, akik azt hiszik, hogy játszhatnak ezekkel a szegény szörnyekkel! De ebből elég! – állt fel lassan könnyező szemekkel. – Most mindenért megfizettek!
A jobb kezét a fiúk felé emelte és a tenyeréből hatalmas, mágikus erő áradt szét. A srácok tehetetlenül álltak és csak ordítottak a fájdalomtól, amit éreztek. Pár másodpercnyi szenvedés után élettelenül dőltek a földre. Azonban volt valaki, aki ezt végig nézte. És ez nem csak Kuriboh volt, hanem Atem. Egy ideig döbbenten állt, majd megszólalt:
-    Mit csináltál velük? És mi vagy Te?
-    Atem… én csak… - nyöszörgött a lány.
-    Mi történt? – érkeztek meg a többiek is.
Tea oda akart menni az eszméletlenül fekvő fiúkhoz, de Atem megállította.
-    Ne menj a közelébe!
-    Miért ne? – kérdezte Yugi.
-    Mert Ő végzett velük! Láttam.
-    Biztos tévedsz. Ő nem tenne ilyet. – állt a pártjára Tristan.
-    Pedig Ő volt az. Éreztem, hogy különleges erő van benne, de nem foglalkoztam vele! És most már késő!
-    Még nem haltak meg teljesen! Csak a lelkük távozott a testükből. – szólalt meg Arisa.
-    Hát mégis Te voltál! – akadt ki Tea.
-    Az nem lehet! – mondta elhaló hangon Yugi.
-    Miért vetted el a lelküket? – kérdezte Mr. Mutou.
-    Azért, mert bántották a barátomat. – válaszolta, miközben Kuriboh a karjaiba ugrott.
-    Ez a Kuriboh a barátod? – nézett értetlenkedve Atem. – Attól még nem kellett volna elvenned a lelküket! – emelte fel hirtelen a hangját.
-    Még mindig jobb, mint a halál! – mondta feléjük közeledve.
-    Azt már nem! Nem mehetsz el amíg nem válaszolsz a kérdéseinkre! – állta útját Atem.
-    Tűnj az utamból! Vagy úgy akarsz járni, mint Ők? – mutatott a „holttestekre”.
-    Úgysem bántanál. – szólt Atem magabiztosan.
-    Úgy gondolod?
-    A szemeden látom, hogy nem tennéd meg.
Arisa elmosolyodott és a következő pillanatban ájultan esett Atem karjai közé. A sérülések és egy kicsit a varázslás teljesen kimerítették. Még nem volt képes teljesen uralni az erejét. Mondanom se kell, így nagyon veszélyes varázsolni.
-    Szuper! És most mit csináljunk vele? – nyavalygott Joey.
-    Először talán vigyük el hozzánk. – javasolta Mr. Mutou. – Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz.
-    Na jó! De Én meg akarom tartani a lelkem.
-    Nekünk nem akar ártani. Csak Kuriboh-t akarta megmenteni. – nézett Atem az ijedt szörnyre, aki aggodalmában egyre hevesebben ugrált Atem és Arisa körül.
Kicsit később Yugi-éknál folytatták a tanakodást. A nappaliba gyűltek össze. Arisa-t az ágyra fektették és betakarták. Atem a homlokát törölgette egy vizes ronggyal. Kuriboh szomorkodva figyelte barátnője minden lélegzet vételét.
-    Ne izgulj! Nem lesz semmi baja. – simogatta meg az apróság fejét Atem.
-    Ho-hol vagyok? Mi történt? – kérdezte Arisa egy nagy sóhajtást követően.
-    Odassatok! Felébredt a kis boszorkány! – mosolygott el Tristan.
-    Nem kell válaszolni. – mondta keserűen, miközben megpróbált felülni. Egy hirtelen jött fájdalom azonban erősebbnek bizonyult és fájdalmas nyögések közepette visszazuhant az ágyba.
-    Jobban tennéd, ha pár napig ágyban maradnál. A sérüléseid nem súlyosak, de sok van belőlük. – nyugtatta Yugi.
-    Jéé!! Most tűnt csak fel, hogy be vannak kötve a sebeim. Köszönöm! Lehet, hogy boszi vagyok, de a gyógyítás még nem megy. – magyarázkodott szórakozottan.
-    Miért? Azt is tudnál? – kérdezte Tea.
-    Elméletileg igen. Gyakorlatilag inkább csak apró trükkökre vagyok képes és…
-    …Arra, hogy elrabold mások lelkét. – fejezte be Tristan.
-    Igen. – bólogatott keserűen.
-    El kell engedned a lelküket! A szüleik nagyon aggódnak értük. Az orvosok pedig azt hiszik, hogy kómában vannak. – győzködte Atem.
-    Én megtenném. Tényleg. Csak az a baj, hogy ez a varázslat teljesen kimerített. Egy-két napig nem tudom használni az erőmet.
-    Mi??? Elvetted mások lelkét, mikor nem tudod visszacsinálni? Mekkora idióta vagy!? – hőbörgött Joey.
-    Ha működne az erőm szerinted nem csillapítanám a fájdalmaimat! Erre azért képes lennék!
-    Ha! Én rólad már azt is el tudnám képzelni, hogy egész idáig csak hazudtál! Különben miért nem mondod meg az igazi neved?
-    Mert nem tartozik rád!!! Auuuu!!! – ült fel idegességében.
-    Maradj az ágyban! – fektette vissza Atem. – Ne foglalkozz Joey-val, inkább meséld el honnan van az erőd?!
-    Na jó! – egyezett bele Arisa egy nagy sóhajtással, ami alapos mellkasi fájdalommal járt neki. – Két hónapja tudok az erőmről. Akkor varázsoltam először! Úgy ahogy! Ekkorra már elterjed Magyarországra is a párbajkártya. Egyik reggel, mikor felébredtem, Kuriboh ott volt az ágyam mellett. Én annyira megijedtem, hogy mágikus erő kezdett áramolni a testemből. Attól csak még jobban bepánikoltam, hogy értettem, amit mondott. Később elmesélte, hogy ez az erő egy medálból származik, mely a lelkem újjászületésekor a testem szívébe került.
-    Hogy mi??? Benned van egy medál? A szívedben? – döbbent meg Joey. A többiek nem kevésbé.
-    Igen. De igaz ami igaz. Nem tanulni jöttem ide. Az árnyékszörnyek istenei küldtek ide. (Az istenkártyák.) Azt nem tudom ki voltam az újjászületésem előtt. De ez most nem is számít, mert igazából egy küldetés miatt vagyok itt.
-    Egy küldetés? – ismételte Atem. – Fura. Engem is egy küldetés miatt küldtek vissza az egyiptomi istenek. – elmélkedett.
-    Igen. Meg kell találnom annak a fáraónak a szellemét, aki 5000 éve Yugi ikonjának birtokosa volt.
-    És miért keresed Őt? – kérdezte ismét Atem.
-    Nos… azért, mert Ő állítólag tudja hogyan szabadulhatnék meg a medáltól. Anélkül, hogy meghalnék.
-    Bocs, hogy kiábrándítalak, de fogalmam sincs.
-    Ö… mi? Te lennél az a fáraó?
-    Igen Ő az! 2 napja jött vissza a Túlvilágról. – felelte Yugi.
-    Várjatok csak! – kiáltott fel Tea. – Atem, Te azt mondtad, hogy téged az istenek küldtek azzal a feladattal, hogy találd meg a Fény Kristályt. Nem lehet, hogy a Kristály és a medál egy és ugyanaz?
-    Rám, ne nézzetek!!! Én azt se tudom kristály-e vagy sem!? Nemhogy fényes-e!?
-    Szerintem ezt vitassuk meg holnap. Suli után. – javasolta Tristan egy ásítás közepette. – Ma már épp elég kalandban volt részünk.
-    Igazad van. Későre jár. – nézett a faliórára Yugi.
Joey és Tristan elköszöntek, majd hazamentek. Tea maradt még egy darabig. Ápolnia kellett Arisa-t, ugyanis a sérülései miatt képtelen volt egyedül lezuhanyozni. Atem is segítőkész volt. Egyedül a fürdőbe nem követte a lányokat (Kááárrrr!!!!:)).
-    Nem sietnétek egy kicsit? – türelmetlenkedett.
-    Ne sürgess vagy fürdesd Te!!! – oltogatta Tea.
-    Azt már nem! Inkább véres maradok! Ááááááááá!!!!!!! Óvatosabban Tea!
-    Bocs. De a hátadra teljesen rászáradt a vér. Nekem se luxus ezt csinálni.
-    Uff!! Jujj! Á-á-ááuuuu!
Fél óra szenvedés után kikászálódtak a fürdőből.
-    Na végre! Kösz a segítséget Tea! Innen már tudunk gondoskodni róla. – hálálkodott Atem, miközben a karjaiba vette Arisa-t és visszafektette az ágyba, amit a lányok fürdése közben szétnyitott.
-    Nincs mit. – mosolygott Tea. – Csak nehogy visszatérjen az ereje és felszívódjon reggelre!
-    És akkor mi lenne? Holnap úgyse megyek suliba.
-    De a lelkeket se engedett szabadon. – mondta Yugi egy pohár forró teával a kezében. - Ezt idd meg! Jót tesz! Gyógynövény tea.
-    Nem náthás vagyok. Az erőm nem tér vissza a teától.
-    Azért idd csak meg!  - utasított Mr. Mutou. - Ártani nem árt.
Míg Arisa a teát szürcsölte, (nagy undorral) addig a többiek is lefürödtek. (Tea közben hazament.) Valaki mindig ott volt Arisa-val, hogy segítsen neki, ha kell valami. Addig amíg Atem fürdött pl. Yugi.
-    Nem tettél egy kicsit túl sok citromot bele? (a teába)
-    Lehet. A gyógynövények is keserítik egy picit.
-    Picit???!!! Nem vagyok hozzászokva a keleti ízekhez, de ez inkább nagyon keserű!
-    Attól még meg lehet inni. Én se haltam bele. – jelent meg az ajtóba Atem, egy száll törülközőben, ami a derekára volt tekerve.
-    Ügye valami ruhát is felveszel? – kérdezte Arisa nagyban másfele nézve (egy kicsit kipirulva).
-    Sajnos nincs más ruhám csak amiben nappal láttál. Kénytelen leszel elviselni, mert egy ágyban alszunk. – válaszolt Atem.
-    Tessék!!!!!!! – ült fel riadtan, de feküdt is vissza a fájdalomtól.
-    Mivel hogy az Ő ágyában fekszel így muszáj lesz, mert nincs más szabad hely. – magyarázta Yugi.
-    Hát jól megszerveztétek a befogadásom! – morgolódott Arisa.
-    A tanárnő az utolsó nap szólt. Szokás szerint. Így nem volt időnk válogatni, hogy hova mész. – informált Yugi.
-    Na jó! Úgy sincs más választásom.
-    Aludhatsz a padlón is. – javasolta Atem.
-    Na még csak az kéne!!! Így se lesz fájdalom mentes éjszakám. Hát még, ha a földön feküdnék!
Egy órával később már mindenki az ágyában aludt. (Na jó! Még csak feküdtek és elmélkedtek a mai napon. Volt miről!:)) Az egy ágyon fekvő kis „párocska” tudott a legnehezebben elaludni. Kettejüknek szűk volt az ágy. Atem nem akart hozzáérni Arisa sebeihez, Ő pedig nem akart közel kerülni a fiúhoz. Szégyellte magát, amiért elrabolta a lelkeket és az csak jobban bántotta, hogy Atem-nek végig kellett néznie.