V. rész
Mi sül ki ebből?

E kis incidens után viszonylag nyugisan telt el ez a nap. Az egyetlen egy aggasztó csak az volt, hogy a fiúk állandóan rólam sugdolóztak. Hogy miből gondolom? Abból, hogy mielőtt kuncogni kezdtek volna mindig felém néztek. Habár Atem nem sűrűn nevetett. Ez is valami! De Yugi… Rá se ismertem! Azt tudtam, hogy mosolygós fiú, de ez már TÚLZÁS! Hála nekik, úgy éreztem magam, mint egy kirekesztett! Már azt se tudtam, hogy a barátaim-e? Áááááá!!! Ez hülyeség!! Persze, hogy a barátaim!!! Amúgy… Atem miért ráncigált el olyan gyorsan Kaiba közeléből? Hát igen! Nagyjából ezek a gondolatok keringtek a fejemben egész nap.
Este viszont sikerült rávennem a fiúkat egy kis baráti Tv-zésre. A Selyemfiú című akció filmet néztük meg. (Fontos!: Ez egy kitalált filmcím, úgyhogy ne kutakodjatok utána, mert tök fölösleges!) Atem ült középen. Én tőle balra, Yugi pedig jobbra. A film felétől a drága kis Yugi úgy döntött, hogy elkezdi macerálni Atem-et. Lökdöste és valami ilyesmiket súgott a fülébe: Na! Mond már el neki! Itt az alkalom! Csináld már! Menni fog! Volt pár tippem arról, hogy mi a téma, de inkább nem foglalkoztam vele. Elhamarkodott lenne azt állítani, hogy szerelmes belém! Habár… az első találkozásunk… Na jó, hagyjuk a lényeg az, hogy Én szép csendben néztem a filmet. Ugyanez nem mondható el a fiúkról. Főleg Yugi-ról.
A filmnek fél tizenegykor lett vége. Hölgyeké az elsőbbség alapon Én kezdtem a zuhanyzást. A víz alatt állva elhatároztam, hogy ha holnap is ilyen szenyók lesznek a srácok, átmegyek Tea-hoz. Vele még úgy se nagyon volt alkalmam jól elbeszélgetni. A fiúk dumálnak, Ő meg csak néhány megjegyzést tesz aztán kész. Szinte meg se szólal a suliba. Mikor kijöttem a srácok már libasorba álltak. Atem előbb állt, mint Yugi, de a kis tökmag azonnal berohant, mikor kijöttem. Majdnem fellökött.
-    Héé!! Yugi! Most Én jönnék! – mordult fel Atem.
-    Majd jöhetsz is! Utánam! – kiabált ki a mosdóból.
-    Mikor lett ilyen pimasz? – kérdeztem teljesen ledöbbenve.
-    Mióta azt akarja, hogy kettesbe legyünk. – elmélkedett alig hallhatóan.
-    Mit mondtál? – kérdeztem játszva, hogy nem hallottam.
-    Ö, Semmit! – vágta rá gyorsan, mihelyt rájött, mit is mondott fennhangon.
-    Yugi nagyapja hol van? – váltottam témát. Gondoltam úgy se húzok ki belőle több infót. De legalább tudom mit tervez a kis Yugi.
-    Valószínűleg lefeküdt, míg mi TV-ztünk.
-    Az lehet. Sőt, biztos! Na de sebaj! Én is elteszem magam holnapra. Igaz mindjárt holnap, de mindegy! Csendben feküdj majd le! Jójj szakát! – búcsúzgattam tőle és sarkon fordulva elballagtam. Feltételeztem, úgy is sokáig fognak fürdeni.
-    Neked is! – mondta tátott szájjal, miközben Én bekanyarodtam a nappaliba.
-    Nem volt rossz alakítás, de jobb is lehetett volna! – jegyezte meg Yugi a fürdőből kijövet.
-    Muszáj volt?!! – vonta kérdőre dühösen.
-    Mi? – adta Yugi az ártatlant.
-    Tudod Te azt jól! Na! Engedj! Most Én jövök! – duzzogott, miközben bement Ő is lefürödni.
A zuhanyzóban lassan megnyitotta a csapot, majd szomorúan nekidőlt a zuhanyzófalnak. Közel negyedórán át csak állt és nézte a lábai előtt folydogáló vizet. Sajnos csak Ő tudja, hogy mire gondolt! A kb. tizenöt perc leteltével hirtelen felkapta a fejét. Eszébe jutott valami és gyorsan letusolt. Kikászálódott a víz alól, hamar megtörölközött és a derekára tekerte a szokásos, esti törölközőt. Yugi és a nagyapja még mindig nem vették a fáradságot, hogy ruhát vegyenek neki. Jó, hogy legalább Joe talált neki a kinőtt ruhái közül egy fekete felsőt és egy szintén fekete nadrágot. Hétvégente ezt viselte, míg a kék, iskolai ruha a mosást várta. Ó! A Francba! Már megint más témára tértem ki! Elnézést! Rossz szokásom! Szóval három perc alatt lerendezte a fürdést és szinte rohant a nappaliba. A bejárathoz érve, azonban megtorpant. Nyelt egy nagyot, majd szép lassan odalopakodott mellém. (Az ágy bal oldalán feküdtem. És a jobb oldalamon.) Leguggolt és egy darabig csak azt nézte, ahogy alszok. Én megéreztem a jelenlétét és felébredtem. Lassan kinyitottam a szemeimet, majd kérdőre vontam:
-    Mi van? Már ébren vagy? Hány óra?
-    Már? Még le se feküdtem! Tizenegy óra múlt huszonnégy perccel. – válaszolt mosolyogva. Asszem tetszett neki, hogy időbélileg el voltam tájolva. Ez is azt bizonyítja, hogy „a tudatlanság boldogít”.
-    Akkor meg mit ijesztgetsz itt?! Már azt hittem suliba kell menni!
-    /kuncog/ Oda inkább ne menj! Harminc-öt perc múlva még csak Vasárnap lesz.
-    Ez esetben feküdj már le Te is! Vagy akarsz még valamit mondani?
-    Nem. Semmit. – mondta és lefeküdt az ágy túloldalára. Ha megtippelhetem, még biztos ébren volt egy darabig. Én viszont öt perc elteltével, megint Álomországban jártam.
Másnap reggel 7:30 körül Yugi nevetésére ébredtünk. Fogalmam sincs Hogy csináltuk?, de Atem és Én egymás karjai közt ébredtünk fel. Mr. Mutou is felébredt és látva, amit nem kellett volna, a száját eltakarva kuncogott rajtunk. Mikor Atem-mel észbe kaptunk, villám gyorsan váltunk el egymástól. Majdnem mindketten legurultunk az ágyról.
-    Erről többet egy szót se! Főleg nem a többiek előtt! – fordultam Yugi-hoz szinte lángoló szemekkel.
-    Nyugi! Én hallgatok! Becc szó! – esküdözött a halálra nevetés szélén állva.
-    Azt ajánlom is Yugi! – fenyegette Atem is. Végre nem csak Én tanítom jó modorra!
-    Jó! Jó! – kezdett megnyugodni. – Szedjétek össze magatokat! Tea telefonált, hogy fél óra múlva legyünk a Parkban.
-    Minek? – kérdeztem egy kicsit visszaesve az alvó állapotomba.
-    Azt mondta, hogy talált valamilyen közös programot. A többieket is elhívta.
-    Remélem a közös program nem a szabadban való tanulás!
-    Ne hülyéskedj! Inkább öltözz át, mert megint rád kell, majd várni!
-    Csak sulis napokon! – javítottam ki egy kicsit morcosan. – Ez a reggel is jól kezdődik!
Huszon-öt perccel később:
-    Mit is mondtál? Kire kell várni? – viccelődtem Yugi-val.
Pont akinek a legnagyobb volt a szája, az nem készült el időben. Atem és Én már az ajtóban álltunk és nagyban nevettünk a poénomon.
-    Igyekezz Yugi! – sürgette Atem. – Öt perc alatt már úgy se érünk ki, de nem fél óra késéssel akarok odaérni!
-    Én se! – vágtam rá mielőtt Yugi is meg nem szólal.
-    Jól van, NA! Mindjárt mehetünk! – mondta, miközben a cipője felhúzásával szenvedett.
Ha nem is fél, de negyed óra késéssel megérkeztünk. És Tea vajon hogyan fogadott minket?:
-    Arisa! Már megint nem tudtál időben felkelni? – tette csípőre a kezét.
-    Ne engem okolj! Yugi húzta az időt! – válaszoltam felháborodva.
-    Persze, mert valaki poénból eldugta az ikonomat! És az nem Atem volt. – védte magát Yugi.
Na, erre már meghúztam magam. Ez volt a bűntije, amiért a hátam mögött tervezgetett Atem-mel. De azt persze nem vallottam be neki, hogy miért is csináltam. Míg Én képtelen voltam válaszolni, addig a többiek szépen kiröhögtek. Ez nem igaz! Ma már másodszorra nevetnek rajtam, pedig még csak délelőtt van!
-    És hova dugtad? – kérdezte Tristan, de Atem megelőzött a válaszadással:
-    Yugi ágya alá.
-    Sose mondták még neked, hogy a mágikus tárgyak nem játékok? – oktatott ki Yugi.
-    Mágikus tárgyak?! A Te kirakósod a közelébe sem érne az Én erőmnek, ha működne!
-    Ezt meg miből gondolod? – vont kérdőre Atem.
-    Hát… csak tippelem. A Kirakósról van a legkevesebb infóm. De Shadi szerint mindegyik ikont le tudnám győzni.
-    Akkor miért mondtad, hogy az Ikonok ellen hatástalan az erőd? – érdeklődött Tea.
-    Hogy legyen mit kérdezned! Kezdetben nem nagyon bíztam meg bennetek. Ha az a kis baki nem jött volna közben, sose tudjátok meg, hogy boszorkány vagyok.
-    Remélem most már azért megbízol bennünk! – mondta Atem.
-    Van más választásom? Na szóval! Minek is hívtál ide minket Tea?
-    Maya egy bulit szervezett és meghívott minket! Nem emlékszel? Hétfőn mondta. – válaszolt Tea.
-    Én hétfőn a fiúk elől futkostam és próbáltalak megismerni titeket! Nem azt figyeltem, hogy Maya kiket hív meg és mikor, mire?! Egyébként, ha szólsz, biztos nem jövök!
-    És miért nem? – kíváncsiskodott Joey.
-    Mert utálom a bulikat!
-    Te? Pedig úgy nézel ki, mint egy diszkó királynő! – bókolt Tea, hogy meggyőzzön.
-    Hát… pár hétig annak tartottak, mikor még jártam diszkóba.
-    Na, akkor gyerünk! Irány a buli! Aztán megmutatod mit tudsz! – kiáltott Joey, miközben lökdösött a buli helyszínének irányába.
-    Soha! – ellenkeztem, mikor Tristan is besegített Joey-nak.
Kb. fél úton toltak, vonszoltak, s végül már magamtól is mentem.
-    Na! Végre megérkeztünk! – sóhajtott Joey, egy felhőkarcolóhoz érve.
-    OK-é! Akkor jó mulatást! – fordultam gyorsan sarkon, de Atem visszafordított az épület irányába.
-    Nem lépsz meg ilyen hamar! – mondta mosolyogva. A mosolygását elnézve minden kétségem elszállt és viszonylag magabiztosan mentem fel a többiekkel az ötödik emeletre.
Maya lelkesen ajtót nyitott nekünk.
-    Á! Sziasztok! Gyertek! Üljetek le! Mindjárt mehetünk!
-    Mi? Hova megyünk még? – kérdezte Joey és teljesen kifulladva ledobta magát a kanapéra.
-    Hogy hová? Hát diszkóba!
-    Na még csak ez hiányzott! – szóltam morcosan.