VI. rész
Indul a tánc!

Egy órával később, már javában egy menő diszkóban voltunk. Maya, Tea, Joey és Tristan azóta táncoltak, mióta bejöttek. Bár Joey inkább csak ugrált, mert akár mit is csinált, az biztos nem tánc volt. Tea megpróbálta Atem-et felrángatni a székből, de Ő nem tágított. Úgy csimpaszkodott belém, hogy majdnem lerántottak a székről. Hál istennek Tea hamar feladta és Yugi-t vitte magával. Őt könnyebb volt elmozdítani a székről, de táncra bírni már más tészta.
Végül este hétkor eljött számomra a VÉG! Táncversenyt hirdetett a diszkó tulajdonosa. A nyertes egy évig ingyen járhat a diszkóba. Maya és Tea önként és dalolva mentek fel a színpadra egy kis bemutatót tartani. Ez mind szép és jó! De utána felrángattak  engem is, hogy mutassam be, miért tartottak diszkó királynőnek. Hiába elleneztem, hogy ilyen-olyan régen volt, meg kijöttem a gyakorlatból, nem volt menekvés. A lemezlovasok leadtak egy zeneszámot, mely sajnos az egyik kedvencem volt. És pont ez volt a baj! Ha az egyik kedvenc zenémet hallom, akkor még nehezebb megálljt parancsolnom a lábaimnak. Lassan, de elkezdtem táncolni. Eleinte láttam a barátaim csodálkozó tekintetét, viszont utána már csak a zenével voltam elfoglalva. Az eddigi versenyzőkkel ellentétben Én egy egész zeneszámot végig táncoltam. Nagy sikerem volt. A táncommal viszont még olyant is sikerült elérnem, amire álmomban sem számítottam. Most kapaszkodjatok meg: Atem felkért táncolni!!! Órákig egymáshoz simulva táncoltunk. Láttam, hogy Tea-nak már nagyon elege van ebből. Negyed óra múlva lelépett. A többiek figyelték, ahogy illegünk-billegünk. Néha csatlakoztak hozzánk, kivéve Yugi-t. Ő besokallt, mikor Tea-val táncolt.
Este tízkor elhagytuk a buli zónát. Mire hazaértünk fél tizenegy lehetett. Pontosan nem tudom, mert úgy kifáradtunk, hogy mind a hárman ledőltünk aludni. „Atem-nek most biztos nem esik nehezére az alvás!” - ez volt az utolsó gondolatom mielőtt elaludtam.
Másnap a suliban:
-    Miért léptetek le olyan hamar? Nem is hallottátok ki lett a nyertes?! – vont kérdőre minket Maya.
-    Későre járt és ma már suli van. Ezért húztuk el a csíkot! – magyarázkodtam fáradtan elterülve a padon.
Ekkor két lány, majd négy fiú mentek el mellettünk:
-    Szép volt! – mondta az egyik fiú.
-    Gratulálok! – így az egyik lány.
-    Én is. – szólt a barátnője.
-    Ügyes vagy! Gratulálok! – intett a kezével egy másik srác.
-    Szépen táncolsz! – jött oda hozzánk Kaiba is. A rajongótábor gyorsan feloszlott.
-    Mi? Te is ott voltál Kaiba? – döbbent meg Joey. – Nem is tudtam, hogy Te titokban diszkóba jársz!
-    Nincs ebben semmi titok, Joey fiú! Az enyém az a lebújj! Arisa-tól vehetnél táncleckéket, mert a kameralencsék is majdnem betörtek a rémes… hogy is nevezed tánc! – nevetett Joey-n.
-    Kamerák? – döbbent meg Yugi. Nyilván nem díjazta, hogy kamerák előtt táncolt Tea-val. Habár ezekre a tárgyakra most Én is dühös voltam.
-    Persze Yugi. Valahogy muszáj szemmel tartani a Joey féle csórókat.
-    Mrrr! – morgott az említett.
-    Kaiba! Örülnék neki, ha nem piszkálnád a barátaimat valahányszor találkozunk! – siettem Joey védelmére.
-    Ahogy akarod Ari! Egyébként se ezért jöttem!
Felemeltem a mutató ujjam Yugi és Atem felé, jelezve, hogy meg se merjenek mukkanni. Lassan tényleg Ari lesz az új becenevem.
-    Akkor meg minek rontod itt a levegőnket! – provokálta most meg Joey. Én csak rosszallóan néztem rá.
-    Csak szeretném ezt átadni a város legjobb táncosának. Gratulálok! – mondta, majd átnyújtott egy borítékot és elment.
-    Most meg levelet ajándékozgat! Ennek az alaknak nincs semmi stílusa! – dühöngött Joey. Már nem azért az egy-húszért, de Kaiba szemmel láthatóan jól felidegesítette.
-    Mi van benne? - kérdezte Tristan, míg barátja ott őrjöngött mögötte.
-    Pénz. – válaszoltam, mikor kivettem a boríték tartalmát.
Hát ezek után a srácok oda voltak meg vissza. Mindenki annak rendje és módja szerint elmondta a véleményét. A boríték még egy levelet is tartalmazott. Ezúttal is Yugi olvasta fel. A levél tartalma szerint Kaiba gratulált nekem és az ingyenes klubtagság mellé küldte ezt a pénzt. Atem nagyon rosszkedvű lett. A nap hátralévő részében szinte meg se szólalt. Úgy döntöttem egy kicsit felvidítom. Délután a barátainkkal együtt elmentünk és végre vettünk neki néhány ruhát. Egész idő alatt szabadkozott, hogy így meg úgy nem kell, de én nem tágítottam. Akkor is megvettem neki a ruhákat. Legalább végre hallottam azt a szép hangját. Főleg kék és fekete ruhákat sikerült rádumálnom. Rájöttem, hogy a kék a kedvenc színe. Igaz, hogy fiús szín, de nekem is ez a kedvencem. Végül is sokat nem költöttem. Csak a fele pénz fogyott el, de úgy is van saját lóvém.
Az este folyamán még legalább százszor megköszönte és ellenkezett, hogy nem kellett volna.
-    Kell vagy nem, már akkor is megvettem és nem fogom visszavinni! Törődj bele! – csitítgattam vacsorázás közben. Meleg szendvics volt. Nyami! Nyami!
-    Szerintem egész jók! – mondta Mr. Mutou, az új, kék pólóját nézegetve. (A Sötét Varázsló és Varázslólány képmása volt rajta. Ez volt az egyetlen, amit Ő választott.)
-    Na látod! Most már ne ellenkezz, vagy kérek Yugi-tól ragasztószalagot és leragasztom a szád! – viccelődtem.
-    Azt kérhetsz, mert nincs! – mondta Yugi.
-    Nem baj, akkor betömött a száját! – találtam ki más megoldást.
-    Szájt-szájjal kell! – mondta egy nevetést követően.
-    Na, de Yugi! – szólt rá a nagyapja.
-    Ahhoz képest, hogy milyen kicsi vagy, jó nagy szád van! Nem is tudom mivel lehetne betömni?! – viszonoztam az úgynevezett viccét.
-    Hé! Ne űzz gúnyt a magasságomból!!! Nem tehetek róla, hogy alacsony vagyok!!! – állt fel idegesen.
-    Nyugi Yugi! Csak vicceltem!
-    Ülj le kis unokám! Te is tréfálkoztál vele, Ő is veled! Most már kvittek vagytok! Nem kell ilyesmin felkapni a vizet! – nyugtatta Mr. Mutou.
-    Látszik, hogy gyerek vagy. – jegyeztem meg halkan, nehogy meghallja.
-    Nem vagyok gyerek!!!! – csapott az asztalra.
-    Ö… Arisa. Talán… - nyöszörgött Atem.
-    Pedig az utóbbi napokban nagyon is úgy viselkedsz! – dühítettem tovább.
Ha végig hallgattam volna Atem-et és kusba maradok ez nem történt volna meg. Yugi szemeiből könnyek bújtak elő és végig folytak az arcán. Mire észbe kaptam mit csináltam elfutott. Ha jól hallottam felment a szobájába, mert igen erősen becsapta az ajtót.
-    Ezt nem kellett volna! – nézett rám Atem. Nem volt túl kedves a tekintete.
-    Nem baj! Majd megnyugszik! A barátaira nem tud sokáig haragudni! – mondta a nagyapja, majd felállt elpakolni az asztalról.
-    Az lehet. De Én még nem vagyok olyan közeli barátságban vele, mint Atem vagy a többiek. Ha nem zárt ki akkor felmegyek és bocsánatot kérek tőle. – mondtam, majd ennek megfelelően cselekedtem.
Az ajtó nem volt zárva, de Yugi a túloldalán támaszkodott neki és nem engedett be.
-    Yugi! – szóltam.
-    Mit akarsz még? – kérdezte szipogó hangon.
-    Csak szeretnék bocsánatot kérni! Nagyon bunkó voltam, csak nem esett jól, hogy hétvégén kibeszéltetek Atem-mel. Bár tudom, ez nem indok, de akkor is! Kérlek bocsáss meg! – mentegetőztem az ’ajtónak’. Lassan elindultam le a lépcsőn, de 2 lépcsőfok után Yugi megállított.
-    Várj! – esett ki szinte a szobából. - Az a bajod, hogy hétvégén kiközösítettünk? – esett le neki a tantusz. – Gyere! – hívott, majd bement a szobájába.
Utána mentem. Mikor lenyúltam az ikont nem volt elég időm körülnézni, úgyhogy kihasználva az alkalmat jó alaposan körbenéztem. Az íróasztala fölött egy kép volt a falra ragasztva. Tea, Joe, Tristan és Ő voltak rajta.
-    Már csak Atem hiányzik erről a képről. – mutattam rá.
-    Nem csak Ő. – felelt Yugi. – Mit érzel iránta? – támadott le ezzel a kérdéssel a könnyeit törölgetve.
-    Ö… Ez most hogy jön ide?
-    Válaszolj és megtudod!
-    Hát…
-    A hátnak hasa is van. – szólt közbe Yugi egy mosolyt megeresztve. Ebből láttam, hogy megnyugodott. Mindjárt jobb kedvem lett nekem is.
-    Nos. Ami azt illeti kedvelem. Nagyon is. – suttogtam halkan.
-    És mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy Ő is nagyon kedvel?
-    …
-    (felnevetett)
-    Mi olyan vicces? – mérgelődtem.
-    Jaj! Bocsi! De most olyan szerencsétlenül nézel, mint Ő, amikor azt tanácsoltam neki, hogy vallja be neked!
-    Ez esetben miért mondtad el nekem? Miért nem vártad meg, amíg Ő teszi meg?
-    Mert már Szombat délelőtt óta próbálja elmondani és nem igazán megy neki. Megpróbálta aznap este. Mikor táncoltatok, akkor is láttam rajta, hogy többször is próbált megszólalni, de elakadt a szava. Vicces, hogy Ő a legbátrabb közülünk, de valahányszor kettesben vagytok leblokkol.
-    Most, hogy mondod. Éjjelente amíg Én el nem alszok, addig mindig ébren van és figyel. Párszor fölém hajol megnézni, hogy alszok-e? Meg ilyes mik.
-    Na ugye! Próbálja elmondani, csak sose jut el addig, hogy rászánja magát.
-    Én azt hittem, hogy Ő Tea számára van lefoglalva!
-    Tea valóban szerelmes belé. Atem-en kívül ezt már mindenki tudja, de úgy tűnik neki Te vagy a kiszemelt lány.
-    Remek! Most, hogy ezt megbeszéltük, megbocsájtod a vacsinál való bunkóságom?
-    Nem voltál bunkó! Amúgy megbocsájtok! De mit szándékozol most tenni?
-    Már mint mi mit?
-    Összejössz Atem-mel?
-    Nem.
-    Mi??? Miért???
-    Én csak pár hónapig leszek itt. Nem alakíthatok ki semmilyen komoly kapcsolatot vele. Akkor mindkettőnknek nagyon fájna a búcsúzkodás. És az is meglehet, hogy Ő megy el előbb. Elvégre, ha megtalálja azt a Fénykristály, akkor visszamegy az Alvilágba. Ezt pont Te mondtad el nekem. Jobb lesz, ha lassan Te is kezdesz ebbe beletörődni különben neked se lesz túl kellemes a búcsú. – adtam neki tanácsot kifele menet, de mikor ajtót nyitottam…
-    Atem? – böktem ki teljesen ledermedve. – Mióta állsz itt?
-    Épp elég ideje. – válaszolt eléggé rosszkedvűen.
-    Hát… akkor már mindent tudsz. – mondtam viszonylag megkönnyebbülve.