IX. rész
Mindig lehet rosszabb

-    Na! Kibírtad? – kérdezte óra után Tristan.
-    Úgy nézek ki, mint aki kibírta?! – dünnyögtem a padon elterülve.
-    Korai még kinyúlnod! Tesi lesz a következő óránk. – mondta Yugi.
-    Uff! Te jó ég!

A lány öltözőben:
-    Öltözz át, Arisa! Különben megmondom a tanárnak, hogy mégis itt van a felszerelésed és akkor az igazgatót is meglátogathatod! – fenyegetőzött Tea.
-    Ne csináld már ezt, Tea! – könyörögtem. – Csak ezt az egy órát hadd hanyagoljam el!
-    Egy föci óráról már lógtál! Elégedj meg azzal, hisz még Atem-et is utánad küldte Isozaki tanár úr! Most pedig öltözz át gyorsan! Van rá kerek öt perced!
Végül is részt vettem az órán. Jól is tettem, mert felmérést kellett csinálnunk. Ha nem tesiztem volna karót kaptam volna futásra és felülésre. Így viszont mindkettő hármas lett. Futásban Yugi-t sikerült megelőznöm és még tizenhat osztálytársunkat. A legkevésbé sem számítottam rá, de Atem lett az első. Utána Tristan és Joey holtversenyben. Ötödik Bakura és hetedik Tea. A többiek nem lényegesek. Ha érdekel valakit tizenegyedik lettem. Yugi-t akkor már ki tudjátok számolni, ha még négyen voltak köztünk.
-    Nagyon jó futó vagy, Atem! – dicsértem óra után.
-    Kösz! Te is jól futsz!
-    Ja! Tizenegyedikként!
-    Most meg mit panaszkodsz?! Több, mint a fél osztályt megelőzted! – duzzogott Yugi.
-    Jól van! Azért nem kell leharapni a fejem.
-    Csak azért morcos, mert most először kapott kettest. – magyarázta Tea.
-    Nem erről van szó! – folytatta a morgást Yugi. – Bár nem hinném, hogy Arisa jobb jegyet kapott volna a bioszra, mint Én!
-    Jaj nee! Ma kapjuk ki a dogát! – szörnyülködtem.
-    Igen. Ötödik órában pedig felelsz töriből, mert múlt órán olyan jól aludtál! Tanultál?
-    Láttál tanulni?
-    Nem.
-    Hát akkor?!
-    Ha így folytatod hamar elmész ebből a suliból. – vészmadárkodott Joey. – Ez nem olyan, mint a Te magyar iskoláid!
-    Miért? Tudod milyen egy magyar suli?
-    Nem, de könnyű lehet, ha ilyen nyugisan veszed a tanulást!
-    Hát… Azt azért nem mondanám, hogy könnyű. De ott szakközépiskolás voltam és nem gimnazista.
-    Ez esetben jobban rá kell hajtanod a tanulásra! – javasolta Tristan.
-    Jó! Rendben! Délután tanulok csak előbb kérdezzük meg azt a Malik-ot a medálról!
A ma szerzet jegyeimet ne akarjátok tudni! De van egy jó hírem is! Malik holnap eljön hozzánk!! Állítólag nagyon izgatott lett, mikor megtudta miről van szó! Na, majd holnap kiderül hányadán állunk! Addig is tanultam, mint egy kisangyal! A többiek is rákapcsoltak, mert az utóbbi napokban Ők se vitték túlzásba. Bakura-nak ráadásul rengeteg pótolni valója volt.
Reggel egy szép szerdai napra ébredtünk. Fitten és jókedvűen keltem fel. Alig vártam, hogy talizzak Malik-kal és többet tudjak meg a medálról. A fiúk viszont nem voltak ilyen frissek. Én már fél nyolckor lefeküdtem. A többiek pedig ki tudja meddig magoltak még?! Atem-et még valahogy csak-csak fel tudtam ébreszteni, de Yugi már más téma volt. Fenyegetőztem vele, hogy ellopom az ikonját, de rám se hederítet. Végül nem volt más választásom. Bevittem egy erős paprikát és a szájába nyomtam. Hatásos volt, bár lassabban hatot, mint ahogy számítottam. Majdnem fél percig kibírta. Utána olyan gyorsan futott a fürdőszobába, hogy a tesi tanár két ötöst is adhatott volna neki, ha látja. Atem tátott szájjal figyelte a mellette elnyargaló Yugi-t.
-    Mit csináltál vele? – kérdezte, mikor nevetve kijöttem Yugi szobájából.
-    Én? Semmit! Ő reggelizet erős paprikát! – kuncogtam.
-    Nem volt ez túlzás?
-    Lehet. Akkor legközelebb borst kap az orra alá! – vigyorogtam.
-    Azt próbáld meg!!! – jelent meg Yugi paprikavörös arccal.
-    A tekintetedet elnézve felébredtél. Akkor szedelőzködj aztán menjünk! – parancsolgattam.
-    Hova sietsz? Attól még, hogy előbb megyünk suliba nem fogunk előbb végezni! – mondta Atem.
-    Nem sietek! Csak öt perccel keltem előbb, mint ahogy szoktunk! – mentegetőztem.
-    Aha! Adj hozzá még ötvenöt percet! – nézet a faliórára Yugi.
-    Ijj! Tényleg később szoktunk kelni! Magyarországon már vonaton kell ülnöm ilyenkor!
-    De most nem Magyarországon vagy!!! – akadt ki Yugi. – Itt ráérsz hétkor kelni!!! Sőt! Még negyed órával később is!!
-    Jól van na! Bocsi! Elnéztem az órát!
-    De nagyon!!! – őrjöngött tovább Yugi. (Persze joggal)
-    Jó! Most már fejezzétek be! Csak véletlen volt. – békítgetett Atem.
-    Talán véletlenül nyomta a számba azt az erős paprikát??!!! Még mindig büntetsz, amiért kibeszéltünk Atem-mel??!!
-    Nem! Dehogy! Amúgy mondtam már, hogy bocsi!!! Többet nem teszem!!!
-    Nagyon helyes!!! – mondta, majd bevonult a szobájába és becsapta maga után az ajtót.
Elvonultam a konyhába reggeli után nézni. Atem pedig csak nézett jobbra-balra, ahogy mindketten más irányba mentünk.
-    Mi volt ez a lárma? – kérdezte kedvesen Mr. Mutou. – A boltból is lehetet hallani!
-    Semmi uram! – válaszolt Atem egyedül állva a mosdó előtt.
-    Valóban? – kuncogott. – A semmit ritkán lehet hallani.
-    Hát ö… Nos… Yugi és Arisa megint összevesztek! – nyögte ki lassan.
-    Már megint?! Jaj, gyerekek-gyerekek! – sóhajtozott, majd elvonult a dolgát végezni.
Atem egy darabig töprenget valamin, aztán Ő is bejött a konyhába. Éppen az első adag meleg szendvics elkészülését vártam. Úgy gondoltam ma Én csinálom meg a reggelit. Egy kis jó pofizással talán Yugi-t is megbékítem.
-    Mit csinálsz? – kérdezte Atem egy kis beszélgetést kezdeményezve.
-    Nem látszik? – mutattam a mikró ablakára, ahol szépen be is leskelődtem, hogy a sajt nem-e folyik szét.
-    Ne vedd a szívedre, amit Yugi mondott! Ha már nem lesz olyan fáradt, majd megbékél!
-    Hát reménykedtem benne, hogy nem fogad örök haragot ellenem! Elvégre az Én hibám volt! Leginkább megviccelni akartam és nem felkelteni!
-    Viccnek nem volt rossz, de nem lettem volna Yugi helyében. – mosolygott Atem. Jól esett jókedvűnek látni.
-    Senki se lett volna a helyében.
-    Ez igaz! Egyébként miről beszélt Yugi?
-    Mire gondolsz?
-    Milyen beszélgetésünk miatt bünteted?
-    Ja! Az nem! Semmi különös! – tagadtam, majd gyorsan másfele néztem. Faggatott még egy kicsit, de nem volt haszna.
7:15-kor Yugi még mindig morcosan jött ki a szobájából. Leült mellénk a székre és hozzá látott a reggelizéshez. Mikor végzett, felállt és illedelmesen megköszönte a nagyapjának.
-    Arisa-nak köszönd! Ma Ő csinálta a reggelit! – mosolygott Mr. Mutou.
Yugi vetett rám egy pillantást, amit nem tudtam behatárolni, hogy dühös vagy döbbent. Mindenesetre Én inkább összeszedtem a tányérokat és elvonultam mosogatni.
-    Hagyd csak! Majd Én megcsinálom! – szólalt meg Mr. Mutou. – Ti menjetek! Nehogy elkésettek a suliból!
Úgy tettünk, ahogy mondta. Lassan sétáltunk, mert nekem köszönhetően nagyon ráértünk. Mikor beértünk Bakura, Kaiba mellett ült. Ennek örültem, mert ez azt jelentette, hogy most már végleg Atem mellett ülhetek. És így megúszom Kaiba-t! Ijá-ijá-óóó!!! Yugi még mindig dühös volt. Ezért Atem mesélte el a többieknek a történteket. A srácok jót nevettek, Tea pedig jól kioktatott, hogy milyen szemét vagyok. Akkor Ő meg se szólaljon, amiért felrángatott a diszkó színpadra!
A harmadik óra töri volt. De ez az eddigieknél is rosszabb volt. Kb. az óra felénél az igazgató rontott be a terembe. A lehető legrosszabb hírrel állt elő. Yugi nagyapját kórházba kellett szállítani, mert megtámadták. Yugi-val az élen azonnal elmentünk hozzá.
-    Mi történt nagyapa? Jól vagy? – aggodalmaskodott Yugi, Mr. Mutou kórterméhez érve.
-    Jól vagyok kis unokám! Semmi bajom! – nyugtatta egy fájdalmas nyögés kíséretében.
-    Mi történt Önnel uram? – kérdezte Tristan.
-    A háza romjai közt találták meg. – jött be a terembe egy orvos. – Eleinte azt feltételeztük, hogy egy késelős őrült volt, de a sebei arra utalnak, hogy egy hatalmas szörnyeteg támadta meg.
-    Egy szörny? – döbbent le Joey.
-    Igen. Tudom, hogy hihetetlen, de szabályos karomnyomok vannak a beteg mellkasán. Több doktor is megerősítette, hogy ezek nem késnyomok.
-    Az lehetetlen! Egyedül párbajszörnyek léteznek, de Ők nem képesek fizikai formát ölteni. – hitetlenkedett Atem.
-    Nem láttad a tettest nagyapa? – kérdezte Yugi.
-    Nem igazán, Yugi. – mondta elhaló hangon. – Arra emlékszek, hogy nagy volt és úgy fénylett, mint az arany.
-    Arany? Na csak kapjuk el! Lenyúzzuk a bőrét és nem csak megbüntetjük, de még gazdagok is leszünk! – mosolygott Joe.
-    Egyáltalán nem biztos, hogy ez igaz! – rontotta el a doki, Joe hangulatát. – Mr. Mutou-t megviselték a történtek! Lehet, hogy nem emlékszik pontosan a dolgokra! Most pedig pihenni-e kell, úgyhogy kérem távozzanak! – tessékelt ki minket.