Leültünk a kórház előtti lépcsőre és elkezdtünk morfondírozni. Mindenki Yugi-t próbálta vigasztalni. Csak Én nem. Szótlanul ültem és Mr. Mutou szavai jártak a fejemben: „nagy volt és úgy fénylett, mint az arany”.
- A doki azt mondta, hogy a ház romjai közt találták. – zökkentett ki a merengésből a hangos Joey. – Talán nézzük meg! Hátha találunk valamit.
- Igen! Romokat. – mondta keserűen Tristan.
- Valahol el kell kezdenünk a nyomozást! – ordította le a fejét Joey. – Ha valóban egy szörny volt, akkor ki kell derítenünk, hogy hol van és miért tette?!! És azt is jó lenne tudni, hogy melyik volt az a szemét?!!
- Igazad van! – helyeselt Yugi. – Meg kell találnunk és meg kell tudnunk miért tette!
Yugi felállt és ökölbe szorította a kezét dühében. A többiek is felálltak, majd elindultak. Pár lépés után viszont Atem hátra fordult.
- Te nem jössz, Arisa?
A barátai is megtorpantak és döbbenten figyelték milyen nyugisan ülök még mindig a lépcsőn.
- Na mi van Arisa?! Nem mersz egy kis szörnyvadászatra jönni velünk? – cukkolt Joey.
- De! – mondtam nem nagy örömmel és feltápászkodtam. – Máris megyek!
A házhoz érve tényleg találtunk mást is a romokon kívül. Kíváncsi járókellőket és zsarukat. Percről-percre többen voltak. Nagy nehezen beengedtek a romhalmaz közé. A menthető cuccainkat megpróbáltuk kimenteni és közben fürkésző tekintettel kerestünk valami nyomot. De semmi! Semmi? Hááát… azt talán inkább nem kéne írnom. Találtam egy aranyszilánkot az egykori ágyam mellett. Gyorsan zsebre vágtam, de nem szóltam a többieknek. Mikor végeztünk a rendőrök eltessékeltek az útból és lezárták a területet. Elvonultunk a közeli parkba tanácskozni.
- Találtatok valamit? – kérdezte Yugi.
- Nem! Semmit! – válaszolták.
- És te? – nézet felém, látva, hogy én nem válaszoltam.
- Ü-ümm! – ráztam a fejet, de szóba nem tudtam foglalni ezt a hazugságot.
- Akkor most mihez kezdjünk? – fakadt ki Yugi.
- Találjuk ki hol fogunk lakni?! – tanácsoltam bűntudatomban.
- Ha akartok nálam lakhattok! – jelent meg a fák között Bakura. – Úgy is egyedül élek. Van még hely számotokra!
- Köszönjük, Bakura! – hálálkodott Atem.
- Jut eszembe! Ma még Malik-ot is vendégül kell látnunk! – eszmélt fel Yugi.
Ennek hallatára látványosan nagyot sóhajtottam.
- Hát Te meg mit sóhajtozgatsz? Tudtommal alig várod, hogy többet megtudj a medálról! – vigyorgott Joey.
- Minél többet vagyok itt, annál rosszabb! Legalább 50% az esélye annak, hogy miattam támadták meg Yugi nagyapját!
- De miért miattad? – kérdezte Tea.
- Mert szerintem az a szörny a bennem lévő medált keresi!
- Miért? Ki tudja rajtunk kívül, hogy benned van? – érdeklődött Tristan.
- Kuriboh szerint az összes szörny.
- Tényleg! Ő hol van?!
- Már rég visszament az Árnyékvilágba. Most tűnt még csak fel?
- Én azt hittem, hogy veled marad vigyázni rád! – feltételezte Atem. – Nagyon féltet, mikor elájultál.
- Mielőtt elment azt mondta, hogy rátok bíz. – mondtam, majd fülig pirultam.
- Nem tudnád visszahívni? Talán segíthetne kideríteni, hogy melyik szörny volt és hogy hol találjuk?!
- Hiszed vagy sem, még mindig nem működik a varázserőm. Így nem tudok kapcsolatba lépni vele, ha abba a világban van.
Yugi igen csak elkeseredett. A rossz hangulatát még az is fokozta, hogy Malik késett, pedig szóltunk neki a történtekről. Bakura-nál összegyűlve vártuk és meg is érkezett. Fél órát késett és Yugi már kezdett kiborulni.
- Nyugi Yugi! Feltartották a gépem egy furcsa repülő dolog miatt. – mentegetőzött.
- Repülő dolog? Talán egy UFO? – lelkesedett Joey.
- Nem hinném, de mindegy. Azt mondtad Yugi találtál egy medált. Hol van?
- Az orrod előtt. – mutatott rám Tea.
- Ő itt Arisa. – állt mellém Atem. – A testében van egy mágikus medál, melynek segítségével megérti a szörnyek beszédét.
Egy kicsit eltátotta a száját a hallottaktól és addig bámult, míg Atem meg nem köszörülte a torkát.
- Nos?! Ismersz ilyen képességű medált?
- Hah? Ja! Persze! De talán jobb lesz, ha előbb leülsz, Atem. – javasolta.
- Ennyire nem lehet meglepő! – mondta Tea, miközben helyet foglaltunk a nappaliban.
- Ezt ítéljétek meg Ti!
- Na, mond már! Megöl a kíváncsiság! – türelmetlenkedett Joey.
- Nos, az egyiptomi történelem során csak egy medál van, ami képessé tesz a szörnyekkel való kommunikációra. 5000 éve hozta létre egy egyiptomi királynő. Állítólag azért, mert volt egy Kuriboh barátja, akit Kuri-nak nevezett. Más feljegyzések szerint, pedig beleszeretett egy emberi alakú árnyszörnybe. De ez utóbbi nem bizonyított. Kuri-ról és a királynő gyerekkoráról viszont sok feljegyzés van.
- Ez érdekes, mert Arisa Kuriboh-ját is Kuri-nak hívják. – magyarázta Yugi.
- Ha ez nektek érdekes, akkor ettől dobtok egy hátast! – mosolygott Malik. – A kutatásaim szerint ez a királynő, Atem édesanyja!
- Hogy mii???? – kiáltottuk kórusban.
- Sajnálom, hogy kiábrándítalak, Malik! De nem mondtál ujjat! – szólt karba tett kézzel Atem.
- Mi? Hogy? Mi van? Azt ne merd mondani, hogy Te tudtál erről?! – vontam kérdőre.
- Emlékszel rá, hogy minden reggel egymást átölelve ébredtünk? – kérdezte rám nézve.
- Ö! Igen! Arra emlékszek, csak másra nem! – mondtam zavarodottan és nyílván pirosan.
- Anyám lelke a medálba költözött halála után. Ezért minden este átvette a tested felett az irányítást. Ez az oka annak, hogy nem emlékszel semmire sem!
- ÉS EZT CSAK MOST MONDOD???!!! – ragadtam meg a ruhájánál fogva.
- Nem akartalak megijeszteni! – mentegetőzött.
- Inkább feldühíteni?
- Ezt most fejezzétek be! – szólt közbe Malik. – Tudtommal, ha nem szabadulsz meg a medáltól, akkor meghalsz! Úgy hogy inkább ezzel foglalkozzunk! Veszekedni még bőven ráértek!
- Az édesanyád nem tud valamilyen módszert? – kérdezte Atem-től Joey.
- Azt se tudja hogyan került a medál Arisa-ba. Nemhogy hogyan lehet kivenni belőle! – válaszolt rosszkedvűen, mikor végre elengedtem. – De talán ha ma este megjelenik, akkor többet tudna mondani!
- És Én legyek a közvetítő?!! Szó sem lehet róla!!! – háborodtam fel.
- Ha élni akarsz, akkor muszáj lesz. – mondta Malik. – Apropó! Gondolom már rájöttetek, de a medál és a Fénykristály, amit kerestek egy és ugyanaz.
- Pontosan. – válaszolt Malik. – A Fénye állítólag utat mutat a szörnyeknek, ha hívja őket a gazdájuk. Aki most nem más, mint Arisa. Csak meg kéne tanulnod használni az erejét.
- Nagyjából tudom használni, de most nem működik, mert egy kicsit túlerőltettem.
- Anyám talán tudna segíteni, hogy újra használhasd! – ajánlotta fel Atem.
- Talán még azt is tudja miért nem működik már több, mint egy hete. Elvégre azt mondtad, hogy csak egy-két napig szünetel. – találgatott Joey.
- Nincs szükségem egy szellem magyarázkodására!!! Így is tudom, hogy Ré szárnyas sárkánya blokkolja!!! Hoppá! – kaptam a szám elé. Nem akartam elmondani nekik, de már késő volt.
- Szóval, te végig tudtad, hogy miért nem tudsz varázsolni? Nem csoda, hogy nem is próbálkoztál vele! – kapta fel a vizet most Atem. A többiek is haragosak voltak.
- Mik ki nem derülnek itt? – vigyorgott Malik. – Kezdem azt hinni, hogy Te többet tudsz erről az ügyről, mint Én!
Ez a megjegyzés a legkevésbé sem hiányzott, mert a többiek is fontolóra vették az ötletet. Yugi azt is felhozta, hogy tudom-e ki támadta meg a nagyapját. Én próbáltam mindent letagadni, de egy idő múlva már nem bírtam tovább és inkább színt vallottam.
- Jól van! Rendben! Elmondom, amit tudok, de utána hagyjatok békén! – kiabáltam lihegve.
- Ideje! Na regélj csak! – mondta Joey.
- Ré szárnyas sárkánya, azért blokkolja az erőmet, mert nem tetszett neki, mikor elraboltam a fiúk lelkét. Büntetésből el akarja venni tőlem a medált, de az életveszélyesebb módszerrel! És Ő támadta meg Yugi nagyapját, mikor engem keresett! Ezt az aranyszilánkot találtam a romok közt! – mutattam fel könnyező szemekkel. – A sárkányról való!
- Azt mondtad nem találtál semmit sem! – szidalmazott Tea.
- Csak a fejemet ráztam, de egy szóval sem mondtam! – tiltakoztam a hazugság vádja ellen.
- Akkor is hazudtál, ne tagadd!!! – mondta Yugi. (Na szép! Ennyit a tiltakozásomról!)
- Most már legalább többet tudunk. – nyugtatta Atem. – Van még valami?
- Igen! Kérek egy pohár vizet! – böktem ki egy nagy levegővétellel.
- Máris hozom! – mondta Bakura, majd elment és egy perc múlva már hozta is.
A teljes kiszáradástól mentet meg. A könnyeim már minden csepp víztől megszabadították a testemet. Ennek örömére tartottunk egy kis szünetet. Mindenki igyekezett megemészteni a hallottakat és lenyugodni. Malik is feltalálta magát. Most, hogy mindenki félrevonult elmélkedni, úgy döntött közelebbről megismer. Mellém ült a díványon és folyamatosan faggatott. Természetesen nem a medálról, hanem a magánéletemről. Fél szemmel észre vettem, hogy Atem már vagy húsz perce figyel minket a küszöbön állva. Karba tett kézzel ácsingózott az ajtófélfának dőlve. A tekintete kicsit sem volt kedves, úgyhogy inkább próbáltam nem oda nézni, de még a gondolatát is kerültem, hogy folyamatosan figyel. Utóbbi nagyon nehezen ment.
AJÁNLOM AZ OLDALT![°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,](/portal/yugioh-page/image/logo_1375370659.jpg "°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,"){kind=logo}
10.fejezet
Yu-Gi-Oh! DM manga
Yu-Gi-Oh! DM anime
