- Hah? Bocs! Mit kérdeztél? – fordultam felé zavarodottan.
- Azt kérdeztem van-e valakid? Már úgy értem barátod?!
- Nos… nincs!
Malik elmosolyodott és egyre közelebb hajolt hozzám. Megijedtem, hogy mit akar, bár lassan kezdtem rájönni. A szája már alig két centire volt az enyémtől, mikor Atem közbelépett:
- Na! Ha már ilyen jól összeszedtük az információkat, akkor már csak azt kéne kiderítenünk, hogy Arisa miként szabadulhat meg a Fénykristálytól?! – olyan nyugisan jött be, mintha nem is látott volna semmit.
Malik gyorsan eltávolodott tőlem. Tett egy haragos tekintetett Atem-re, de Ő észre se vette. Kínomban fészkelődni kezdtem a díványon, míg a kérdést hallva a többiek is besétafikáltak. Megint mindenki leült a helyére. Atem a díványon támaszkodva várta Malik válaszát. Közben felváltva figyelt minket.
- Khm… Szóval az a probléma, hogy erről még nem találtam információt. – felelt Malik.
- Kuriboh azt mondta nekem, hogy egyedül Te segíthetsz, Atem! De többet Én se tudok! Becc szó!
- Ez mind szép és jó, Arisa! De ebből nem tudom meg, hogy mit kell tennem?!
- Akkor talán beszéljük meg, majd holnap! Suli után. – javasolta Tea. – Hátha holnap több szerencsénk lesz!
- Szerencse? Addig voltam szerencsés, amíg nem taliztam Kuri-val. – nyavalyogtam.
- Akkor velünk se találkoztál volna! – mondta Atem.
- Mekkora tragédia lett volna! – panaszkodtam, majd sebes léptekkel bevonultam a fürdőszobába.
Fél tizenegykor már mindenki ágyba bújt. Vagyis… majdnem mindenki.
- Nem akarom!!! Tegyetek le!!! – kapálóztam Tristan és Joey karjai közt.
Atem-mel kellett aludnom a nappaliba, hogy beszélhessen az édesanyjával. A fiúk már majdnem fél órája próbáltak ágyba kényszeríteni. Nem könnyítettem meg a dolgukat. Elhatároztam, hogy egész este ébren maradok és nem hagyom, hogy egy szellem irányítson.
- Sokáig tart ez még? – ácsingózott Atem az ágy mellett.
- Már nem! – válaszolt Joey. – Csak szerezz egy kötelet! – nyögte ki még nagy nehezen, majd mind a hárman a padlón kötöttünk ki.
- Ez fájt! – simogattam a hátam.
- Nekem jobban! – nyöszörgött Tristan. – A gyomromon könyökölsz!
- Bocsi! – mondtam majd kikászálódtam a fiúrakás közül.
- Ezzel nem könnyíted meg a dolgunkat. – morgott Atem. – Talán anyám tudna egy módszert, hogy ne kelljen egy testben lennetek!
- A „talán” nem elég meggyőző! – néztem rá gyilkos szemekkel, de ez a legkevésbé sem érdekelte.
- Eddig is túlélted! Kibírsz még néhány éjszakát!
- Csak hogy eddig nem tudtam róla és így nem is foglalkoztam vele!!! Pedig nagyon zavart, hogy sose tudtam hogy kerültem a karjaid közé!!! – vörösödtem megint.
- Na látod! Pont ezért nem akartam elmondani neked! – magyarázkodott.
Mivel nem tudtam mit felelni erre, ezért nyelvet öltöttem rá, majd gyorsan kikerültem a fiúk támadását. Rajtaütés szerűen akartak lecsapni rám, de ehelyett feltörölték a padlót.
A lármát csak egy ember hallgatta. Malik nem volt még eléggé fáradt ahhoz, hogy elaludjon. A plafont vizsgálva feküdt az ágyában. Gondolatai a hangzavart keltő személyen jártak, vagyis rajtam. Hogy mire gondolt azt inkább hagyjuk! Szerintem úgy sem vagytok rá kíváncsiak! J
Más nap reggel visítva ébredtem, amitől Atem leesett az ágyról. Hirtelen frászt kaptam a gondolattól, hogy elaludtam. Mikor kinyitottam a szemeimet, Atem a mellkasomon feküdt. Az egyik kezemmel átkaroltam, a másikkal a hajába volta belegabalyodva. Nyílván egy kis anyai simogatást csinált este a testem. Annyira kiborultam, hogy tettem pár sértő megjegyzést Atem-re és az anyjára, hogy mennyire kihasználják a testemet. Még neki is estem volna, hogy felképeljem, de a többiek közbe avatkoztak. Innentől kezdve hozzá se szóltam, pedig próbált kibékülni velem.
A suliban felé se néztem. Még akkor se, amikor az ofő kihívta a táblához egy matekpélda megoldásához. Nem néztem a táblára, de a feladatot se írtam le. A füzetemet bújtam és átírtam pár korábbi számot, hogy a tanár azt higgye dolgozok. Délután aztán jött a megbeszélés, hogy Atem mit tudott meg a kihasználómtól.
- Semmit!
- Nem tudja hogyan lehet megszabadulni a medáltól és segíteni se tud? – kérdezte Yugi.
- Nem. – válaszolt rosszkedvűen Atem.
- Na szép!!! Ezért lettem alvásra kényszerítve??!! – hőbörögtem.
- Legalább jól ébredtél volna, ha nem dramatizálod túl! – mosolygott Joey.
- Kíváncsi vagyok Te hogy reagáltál volna?!
- Hát nem ébresztettem volna fel mindenkit sikítva!
- Atem! – fordul hozzá Tea. – Édesanyád tényleg nem tud egy módszert arra, hogyan lehetne szétválasztani őket?
- Az Ezeréves Kirakó segítségével talán jobban megbarátkoznának a helyzettel, de azt csak Yugi és Én viselhetjük, különben Shadi elkezdene cirkuszolni. – elmélkedett Atem.
- Milyen igaz! – helyeselt Malik. – De szerintem nem lenne belőle semmi baj! Az ikonok birtoklása iránti harcnak már egy éve vége!
- Lehet, de nem szeretnék kockáztatni! Van elég bajunk így is! – válaszolt Atem és felém nézett.
Én már majdnem letéptem Joey fejét, mert nem hagyta abba a provokálásom. Nem tehetek róla, de az utóbbi napokban nagyon ingerült lettem és sajnos azokon vezettem le, akiken a legkevésbé szerettem volna.
- Jobb lesz, ha abba hagyod, Arisa! A végén még megfojtod! – figyelmeztetett Tristan.
- Jó! Rendben! – mondtam, miközben Joey a karjaim közt kapálózott, aztán elengedtem.
- Ahh! – sóhajtott Joe. – Nem hittem volna, hogy ennyi erő van benned! Majdnem megfojtottál!
- Bocsi! Mostanában nagyon ingerült vagyok!
- Azt vettem észre! – lihegett.
- Inkább kimegyek friss levegőt szívni! Addig is beszélgessetek, ha van miről! – mondtam, majd e szerint cselekedtem.
- Nem csodálom, hogy kiakadt! – szólt Yugi, miután távoztam a szobából. – Én is bepánikoltam, mikor először találkoztam Atem-mel!
- Az azért egy kicsit másabb volt! – kapcsolódott be Malik. – Tudtommal Te egy darabig nem is tudtál arról, mi történik veled, míg a Fáraó irányít!
Yugi bólintott. Mivel tényleg nem volt miről beszélgetni, így páran becélozták a konyhát. Atem és Malik csendben üldögéltek a nappaliban. A többiek viccelődni próbáltak főzőcskézés közben. Legalább Ők jól szórakoztak, egészen addig míg be nem rontottam a házban. Idegesen lihegtem és az ajtónak támaszkodva elálltam az utat.
- Mi történt, Arisa? – kérdezte Bakura egy tányérral és egy ronggyal a kezében.
- Ré… Ré szárnyas sárkánya itt van és engem keres! – dadogtam, míg a többiek mind oda csoportosultak körém.
- Mi? Hogy? Úgy érted itt a városban? – kérdezte Joey.
- Úgy értem itt az utcában!
- Te jó ég! És akkor most mit csináljunk? – idegeskedett Tristan.
- Arisa! Te képes vagy beszélni vele! – nézett rám Atem. (Rosszul kezdi!) – Győzd meg, hogy ne vegye el tőled a Fénykristály-t!!! Várja meg, amíg kitalálunk valami más módszert!
- Normális vagy?!!! Nem emlékszel rá mit mondtam neked az Istenkártyákkal való viszonyomról?!! Lehet, hogy megértenek, de hogy nem fogadják meg a tanácsaimat az is biztos!!!
- Ha meg se próbálod akkor elpusztítja az egész várost! És az a Te hibád lesz! Tudnál úgy élni, hogy egy egész városnyi ember hal meg miattad?!!
- Ne túlozz!
Ekkor egy hatalmas földrengés ledöntött minket a lábunkról. Mivel, hogy Atem épp néhány centire üvöltözött velem, így ráestem. Kintről sikítozó emberek zaját hallottuk és hatalmas robbanásokat. Lesiettünk az épület elé és szörnyülködve láttuk, hogy nem csak az a sárkány támadja a várost, amelyiket mondtam. Mindenféle szörny randarílozott az utcákon nem törődve senki-és semmivel.
- Kizárt! – lépkedtem egyre hátrébb, de ekkor egy bentről érkező robbanás az utca közepére lökött mindnyájunkat.
Fájdalmas mozdulatok közepette feltápászkodtunk. Valamennyien vérző vágásokkal és horzsolásokkal voltunk tele. Velem együtt hármunknak vérzett a feje.
- Ahh! Kezd már nagyon elegem lenni ebből! – nyavalygott Joey a térdét vizsgálva.
- Nekem is! – szólt Atem és felkelt.
- Most meg mit csinálsz? – kérdeztem a földön fekve.
- Azt, amit Te nem! – fordult felém dühösen és elindult a szörnyek felé.
Ezt nem hagyhattam annyiban. Megfogtam a nadrágja szárát, mire Ő majdnem elhasalt.
- Megőrültél??!!!! Úgy tudom csak egy életet kaptál az istenektől!!! Nem kéne most elhasználnod!!!
- Valakinek muszáj beszélnie velük!!! És mivel Te nem akarsz… Vagy tán meggondoltad magad?!! – nézett rám gyilkos szemekkel. Azt hittem frászt kapok a tekintetétől, ezért inkább elengedtem. A többiek is kérdőre vonták, hogy tudja-e mit csinál, de nem tágított.
- Hé, Ré! – szólította meg a sárkány. – Miért csinálod ezt?! Mit ártottak neked a város lakói?!
A sárkány kiáltott párat, de Atem egy szót se értet belőle. A többi szörny körénk gyűlt és ahogy elnéztem elsősorban engem spéciztek ki. Atem hátrébb lépett, hogy ha támadnak még időben cselekedni tudjon.
- Mit mondott? – kérdezte, míg Én ijedten néztem jobbra-balra.
- Neked semmit! Engem fenyeget az életetekkel! – válaszoltam.
- Mi? Na ne már! – ijedezett Joey.
- Ez esetben találj már ki valamit! – utasított Tea.
- Miért Én?
- Te beszéled a nyelvüket és most egyébként is rád figyel! Kérj bocsánatot a lelkek miatt! – magyarázott Yugi.
- Ez nem ilyen egyszerű!
- De bocsánatot kérni igen! – türelmetlenkedett Atem.
Ekkor a sárkány ismét felkiáltott. Két fényoszlop jelent meg mellette. Egy kék és egy piros. Mikor mindegyik elhalványult, majd eltűnt eléggé ijesztő látvány tárult elénk. A piros fényoszlop helyén Slayfer, az égi sárkány, míg a másik helyén Obelisk, a kínzómester jelent meg. Most már farkasszemet nézhettünk mind a három isteni szörnnyel.
- Asszem, ez nem a mi napunk! – sóhajtott Malik.
- A ’Kékike’ szerint ez az utolsó napotok, ha szembeszálltok velük! – fordítottam Obelisk hangoskodását.
- Értik az emberi beszédet? – kérdezte Atem.
- Kristály tisztán. – feleltem.
- Akkor fordítsd le a válaszukat, de szóról szóra! – utasított, majd a szörnyistenek felé rendezte a kérését. – Semmi értelme sem lenne annak, ha megölnétek Arisa-t! Én Atem fáraó vagyok! Kérlek benneteket! Engedjétek meg, hogy egy veszélytelenebb módszerrel szabadítsam meg a medáltól!