Az ismeretlen kincs

Égetően sütött a Nap Egyiptom piramisai közt. A homok dűnéken egy kis csapat régész tartott az egyik hatalmas piramis felé. Élükön egy nagyon híres régésszel, Kagiro professzorral. A kis csapat nagy léptekkel közeledett a háromszög alakú monstrum felé. Valami nagyon értékes kincset kerestek és most úgy tűnt meg is találták.

-Ez lesz az.-mondta.

-Már csak ki kell nyitnunk az ajtót, át kell vergődnünk a csapdákon, és már miénk is a kincs, meg a hírnév.- mondta Kaigi, a professzor jobbkeze. Kaigi egy szinte kopasz, irigy és kapzsi ember volt. Csak a pénz ,meg a hírnév érdekelte. De mindig megmaradt a professzor árnyékában, mert annyi esze sem volt hogy ki tudjon nyitni egy piramis ajtót.

• Mit gondol Kaigi? Ki tudja nyitni?

• Hogy én? Hát persze, mi az hogy.-mondta hencegve, majd jól kihúzta magát és az aranyozott ajtóhoz ment. Pár percig bámulta, majd elkezdte vakarni a fejét ami annyit jelentett, nem tudja megcsinálni.

• Ah.-sóhajtott a professzor.-engedjen oda, látom hogy nem megy.

• Fogadjunk hogy maga se tudja kinyitni.-mordult rá Kaigi. Ám pár másodperccel később az ajtó tárva nyitva volt.

• Na mit szól? Szerintem meg ki tudom nyitni, csak ezt az arany sast kellett elfordítani a nappal szemben és kész.

Kaigi nem szólt semmit, csak összefonta a karját és mérgében vörösre pirult.

-Na emberek menjünk be, de óvatosan, itt rengeteg csapda rejtőzhet.-utasította őket.

-Doki maga miről beszél, nincs itt semmilyen útvesztő?

-Mi?-közben megfordult és jobban szemügyrevette a piramisba vezető utat. - pedig a papirusz tekercsek azt írják...

-Kit érdekelnek azok a vacak papírok? Gyerünk befelé!-majd futásnak eredt, befelé a piramisba.

• Kaigi várjon!- utasította, majd ő is befutott, és egy sírkamra kinézetű helyen lyukadt ki. Teljesen úgy nézett ki mint egy sírkamra, arany képek, hatalmas arany kupac minden sarokba, csak az volt a furcsa hogy nem volt sehol a szarkofág csak egy oltár ahol egy arany doboz csillogott a beáradó Napfényben.

• Hú hú fiúk! Nézzétek mennyi arany!-örvendezett Kaigi.

• Igen, de a kincs sehol.- mondta az egyik régész lelombozódva.

• Azért mert nem létezik!

• Tessék?

• A tekercs az írja hogy ebben a piramisban van amit mi keresünk, de akkor úgy tűnik nem létezik.

• Nem mindegy, gazdagok vagyunk!-kiáltott örömében. A többi fiatal régész is örült a sok aranynak bár ők a kincset akarták látni, ettől függetlenül jól telerakták a zsákjukat arany tallérokkal és ékszerekkel. A professzor viszont nem , őt csak a láda érdekelte, de nem tudta kinyitni.

• Doki maga nem gyűjti az aranyat?-kérdezte az egyik fiatal régész?

• Nekem nem kell az arany, mert minden bizonnyal a régebben itt nyugvó

fáraónak rakták ide, és én nem akarom megsérteni.

• Ugyan már egy halottnak minek kell a pénz? És ha nem visz haza semmi pénzt, miből fogja eltartani a születendő kislányát?- kérdezte.

• Az ne érdekelje magát. Ha összegyűjtöttek mindent amit akartak azt ajánlom induljunk mert hamarosan indul a repülőgép, és minél hamarabb otthon szeretnék lenni.- utasította őket.

• Nekem mindegy, maga fog nélkülözni, én pedig dúsgazdag leszek.

• Hála nekem.-mondta halkan.

• Hogy?-mordult rá Kaigi.

• Semmi. Most már igazán mehetnénk.

  Visszamentek a csodás Kairóba, ahol a legközelebbi Japánba tartó gépre föl is szálltak. A professzor addig tekergette, nézegette a dobozt míg ki nem nyílt. Tágranyilt szemekkel figyelte mi van a kis arany dobozkában. Mikor végre kinyitotta egy agyag táblát, egy kicsi arany gyűrűt, és egy ugyancsak arany koronát talált benne. Az agyag tábla egy fiút és egy lányt ábrázolt amint átölelik egymást, és a tábla sarkába ez volt vésve:

  Yamia hercegnő tiszteletére.

• most már legalább tudom kinek építették a piramist.-mondta magában.

Tíz óra alatt visszaértek Tokióba. Egy héttel később pedig megszületett a professzor kislánya akit Yamia-nak nevezett el, és úgy döntött hogy soha többé nem megy vissza Egyiptomba, hogy minden idejét a kis Yamia-val tölthesse.