Ezalatt a sárkány egy sziklaszirthez ment, ahol nem más állt, mint Tolvaj Bakura, a Fáraó legnagyobb ellensége.
-    Hogy merészelted?! Becsaptál! – ordított rá a Sárkány.
-    Úgy gondolod? Nos… igazad van! Tényleg becsaptalak! – válaszolt gúnyosan.
-    Te szemét! Ezért megfizetsz! – kiáltotta dühösen, majd megtámadta.
Bakura sem volt rest. Előrántott egy kardot, gondolván, hogy leszúrja a sárkány, miközben az közeledik. Ebben a pillanatban egy szélörvény félrelökte Bakurát. Az örvény tőlem származott. Nem hiába tanultam varázsolni. Tolvaj Bakurácska jobbnak látta, ha odébb áll. Megidézte Diabolt és a hátán elrepült.
-    Te a Fáraó húga vagy, ugye? – kérdezte a sárkány.
-    Igen. És Te ki vagy? És miért akartad bántani a bátyámat?
-    Nyugi! Mindent elmondok, de meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek sem! Még a Fáraónak sem!
-    Rendben. A szavamat adom.
Eközben észrevették az eltűnésemet:
-    Jaj! Miért nem figyeltem jobban?! – idegeskedett Mahart, miközben Seth-el együtt az egész palotát felforgatták utánam. A palota minden lakója fejvesztve futkosott a folyosókon, mint mindig, ha eltűntem.
-    Nem a Te hibád! Nem figyeltünk eléggé! – nyugtatta Seth.
-    Megtaláltátok? – jött elő az egyik teremből Atem.
-    Sajnos nem, Fáraó! – hajoltak meg.
-    Vajon hova tűnt már megint?
-    Fáraó! Fáraó! – futott oda egy katona. – Az istálló! Az istállóból hiányzik egy ló! – lihegte.
-    Már megint megszökött! – vonta le a következtetést Atem. – Kezd már elegem lenni ebből! Mikor apánk meghalt csak a palotába bújt el, de mióta a városon kívül is járt már el is szökik. Kár volt kivinnem. Ha előkerül apám módszerét alkalmazom és szobafogságot kap!
-    HA előkerül! Remélem nem a sárkány után ment! – reménykedett Mahart.
-    Nincs ekkora szerencsénk! Gyerünk! Meg kell találnunk! – utasította őket Atem.
Már hajnalodott, mikor Atem készen állt, hogy megkeressen és megbüntessen. Egy húsz fős sereget és a papokat vitte magával.
-    Simon, Izis! Ti maradjatok itt! Hátha visszajön!
-    Igenis, Fáraó. – bólintott Simon.
Mikor azonban Atem kiadta volna az indulási parancsot, észre vett egy sárkányt, mely egyenesen feléjük tartott. A hátán ott utaztam. Most Én integettem a döbbent társaságnak. Ahogy közeledtünk láttam a bátyám dühös tekintetét, így ijedten abbahagytam az integetést. Földet érésemkor döbbent csent fogadott. Legalábbis egy darabig.
-    Mi a fene ütött beléd?!!! – jött oda hozzám Atem. Sose volt még ilyen dühös.
-    Ne kiabálj, mert megsüketülök! Utána kellett járnom néhány dolognak!
-    És ezen a sárkányon kellett hazajönnöd, amelyik majdnem megölt?!! – folytatta a kiabálást.
-    Igen. Miért? Van valami kifogásod ellene?
Atem-nél már kezdett elszakadni a húr és ezt ki is mutatta:
-    PERSZE, HOGY VAN KIFOGÁSOM ELLENE!!! EGY JÓCSELEKEDETTŐL, MÉG NEM BOCSÁJTOK MEG NEKI!!!...
-    Neked nem is kell. – válaszoltam nyugodtan. – Elég, hogy Én megbocsájtottam neki.
-    Tessék???!!! – döbbent meg Atem.
-    Nem az Ő hibája ami este történt!
-    NEM AZ Ő HIBÁJA????!!!! – ordibált még mindig.
-    Tán süket vagy? Nem mondhatom el, hogy mi is történt, mert megígértem, de elhiheted, hogy ártatlan.
-    Ártatlan vagy sem bűnhődnie kell! Aki megtámadja a Fáraót vagy Téged az halállal lakol! – szólt közbe Seth. Csettintett egyet az ujjával és a katonák megkötözték a sárkányt.
-    Nem! – kiáltottam miközben egy varázslattal kiszabadítottam a sárkányt. Ő elrepült, míg Én megfékeztem a lándzsákkal dobálódzó katonákat.
-    Mit művelsz? – vont kérdőre Atem a csuklómat szorítva. – Az a szörny veszélyes!
-    Nem szörny, hanem sárkány! És van neve is: Sanako!
-    Nem érdekel mi a neve! Túl veszélyes egy ilyen kétszínű bestiával lenned! Megtiltom, hogy találkozz vele!
-    Te nekem nem tilthatsz meg semmit sem! Nem vagy az apám!
-    Igaz. Én a bátyád vagyok és egyben Egyiptom fáraója! Amíg az én palotámban élsz, addig azt teszed amit mondok!
-    Akkor nem akarok a palotádban élni! – kiáltottam, majd kirántottam a csuklóm a kezéből.
-    Nem kérdeztem hol akarsz lakni!!! Mindenesetre itt maradsz és kész!!!! Továbbra se hagyhatod el a palotát és sehova sem mehetsz kísérő nélkül!!! Még a palotán belül sem!!!
-    Nem Te fogod megmondani, hogy hova mehetek!!! A varázserőm lévén oda megyek és akkor amikor akarok!!!!
-    Mahart elveheti az erődet! Ha nem maradsz veszteg megtudod milyen hétköznapi embernek lenni!
-    Ebben az életben már sose lesz belőlem átlagos ember!!! – vitatkoztam vele, majd szélsebesen elfutottam mellette, egyenesen be a szobámba, ahol sírva fakadtam.
-    Nem voltál túl szigorú vele? – kérdezte óvatosan Mahart.
-    A legkevésbé sem. Meg kell tanulnia mit tehet meg egy hercegnő és mit nem.
Az nap nem sok jókedv volt a palotában. Én nem jöttem ki a szobámból, a bátyám pedig csak akkor lesett be, ha arra sétált. Megduplázta az őrök számát a szobámban. Ujjonnan nem csak ketten álltak a bejáratnál, hanem még ugyanennyien az erkélynél. Nem akarták megkockáztatni, hogy szárnyra kapok és elrepülök.
-    Bár csak visszajönne Sanako és elvinne innen messzire! – ábrándoztam az erkélyen.
A nap már lemenőben volt és Én még egy falatot sem ettem a reggeli összeveszésünk óta. Kezdtem komolyan éhes lenni, amikor Atem vette a fáradságot és bejött hozzám. Egy tálcán gyümölcsöket hozott és letette az ágyam melletti polcra.
-    Legalább ezeket edd meg, ha már nem jössz vacsorázni!
Nem válaszoltam. Továbbra is hason feküdtem az ágyamon és az erkély felé bámultam. A világért sem akartam a bátyámra nézni. Még mindig durcás voltam rá. Mivel nem válaszoltam, felállt és kiment az erkélyre. Csendben figyelte a tájat. Amíg a kilátással volt elfoglalva, addig gyorsan csentem néhány szem szőlőt. Aztán gyorsan visszafeküdtem, de ezúttal nem az erkélyt, hanem a tálca tartalmát figyeltem. Volt rajta narancs, alma, szilva, az imént említett szőlő, Ja és egy pohár vizet is hozott be a bátyám. Csak most tűnt fel, mert a víz illatát nem éreztem, mikor bejött. Atem még sokáig nézte a palota udvarát. A csipegetésemnek köszönhetően, viszont akkorát korrant a hasam, hogy még Atem is ijedten fordult felém. Alaposan elpirultam, míg a drága bátyám a hasát fogta a nevetéstől. De, mintha ez nem lett volna elég, a katonák se bírták ki kuncogás nélkül.
-    Jobb lesz, ha hallgatsz a hangra és eszel! Különben arra sem lesz energiád, hogy szökni próbálj. – győzködött Atem.
Gondolván, hogy már úgy is lebuktam, neki álltam a gyümölcs evésnek. Atem ezalatt leült mellém az ágyra, majd kiküldte az őröket.
-    Nehogy azt hidd, hogy ettől még megbocsájtok neked! – töröltem le a mosolyt az arcáról.
-    Nem is vártam. – felelte egykedvűen.
-    Az jó, mert nem sokáig fogok ilyen nyugisan elleni a szobámban.
-    Azt mindjárt gondoltam. Csoda, hogy idáig kibírtad. – vigyorgott.
-    Ne gúnyolódj!
-    Eszemben sincs.
Szúrós tekintettel néztem rá, de Ő csak tovább mosolygott. Tudtam, hogy csak le akar beszélni a szökésről, de nem fog neki sikerülni.
-    Hát egy biztos! Amikor még apánk volt a fáraó, jobban megbíztál bennem. – elmélkedtem fennhangon.
-    Én még most is megbízok benned! – pislogott döbbenten.
-    Tényleg??? Én nem úgy vettem észre. Azt sem vagy képes elhinni, hogy Sanako ártatlan.
-    A sárkány?
-    Igen! A sárkány.
-    Már miért lenne ártatlan? Láttam mi történt! Majdnem megölt mindkettőnket!
-    Rossz színben tünteted fel a dolgokat.
-    Rossz színben??? Tán nem akart megölni Engem??? Aztán majdnem Téged!!!
-    Nem igazán volt magánál. Ő nem akart ártani nekünk.
-    Ezt meg, hogy érted? Magyarázd meg légy szíves!
-    Nem lehet! Megígértem, hogy hallgatok! Egy hercegnő mindig állja a szavát. Te is tudod.
-    Ez igaz! Minden esetre, ha továbbra sem beszélsz, akkor maradj csak itt! – állt fel az ágyról.
-    Hát ez nem igaz! – akadtam ki. – Mondtam már, hogy ez titok!
-    Veszélyes titkokat őrzöl, de…
-    Veszély! Veszély! Veszély! Neked minden veszélyes!!! Úgy bánsz velem, mint egy kislánnyal, aki mindenhez hozzá nyúl, amihez nem kellene!!! Mikor hagyod már, hogy azt tegyek, amit akarok???!!!
-    Majd ha már tudsz magadra vigyázni! – válaszolta szokatlanul nyugodtan és elment.
Alig nyugodtam meg, máris felidegesített. Haragomban a földre löktem a tálca egész tartalmát. A vízzel teli poharat is a földhöz akartam vágni, de inkább megittam a tartalmát, hogy lenyugodjak. Fura, keserű íze volt. Eleinte nem foglalkoztam vele. Lassan azonban szédülni kezdtem. A poharat a földre ejtettem, majd a fejemet fogva térdre rogytam. Nem értettem, hogy mi történik velem. Azt gyanítottam, hogy Atem keze van benne. Egyszer csak bejött egy szolgálólány, akit még sose láttam. Segítséget kértem tőle, de Ő csak állt mozdulatlanul. Nem is próbált segítséget hívni. Aztán egyre jobban elhalványult a lány arca. Csak a végtelen sötétséget láttam, mely teljesen körül vett.