Hórusz harcosa : Hórusz harcosa -A történet, ami a fényben folytatódik-
Hórusz harcosa -A történet, ami a fényben folytatódik-
2008.09.27. 14:24
1. fejezet
Hórusz harcosa
-A történet, ami a fényben folytatódik-
1. fejezet
Hatalmas robbanás rázta meg az utcát. Láttam, ahogy a villanyoszlopok kidőltek helyükről, magukkal rántva szikrázó kábeleiket. A házak lángokban álltak, az autók riasztója megállás nélkül visított a korom sötét éjszakában. Füst függöny takarta el a Holdat, az emberek pedig fejvesztve menekültek a rájuk zúduló szörny áradat elől. A nagy felfordulás miatt elszakadtam Yugiéktól.
Már reggel óta tombolt ez a káosz Dominó Városban. Valamilyen oknál fogva szörnyek szabadultak át a világunkba, ráadásul nem is akármilyenek. Ezek hús vér párbajszörnyek voltak. Csak találgatni tudtam, miféle mágiával állunk szemben, hiszen az Ezeréves Ikonok már nem léteztek.
3 éve történt, mikor az átjáró a túlvilágra kinyílt, és Atemu átlépett rajta. Egyedül hagyott minket, nekünk pedig fel kellett dolgoznunk az elvesztését. Az ő védelme és segítsége nélkül kellett boldogulnunk. Megszoktuk, hogy mindig ott volt, ha bajba kerültünk, és segített, bármekkora is volt a veszély. Megszámolni sem tudom, hányszor mentette már meg az életemet. Annak idején Yugi féltékeny is volt rá ez miatt, de az idő előrehaladtával beletörődött a dologba és az érzéseimbe. Még randit is szervezett nekünk.
Mikor elvesztettük Atemut, Jyonouchi és Honda hamar visszarázódtak a hétköznapokba. Yuginak érthetően több idő kellett, de mostanra már ő is tovább tudott lépni, és eddig mindig sikeresen meg is tudta védeni a „Játékok Királya” címét.
Én viszont…. a mai napig nem tudtam kiheverni az elvesztését. Minden éjjel vele álmodom. Álmomban látom, ahogy visszatér, majd ránk mosolyog békésen, és azt mondja:
„Anzu, Jyonouchi, Honda, Aibou…. visszajöttem.
A fülemben tisztán hallom még mindig a hangját, ahogy aibou-nak, „társ”-nak szólítja Yugit.
3 éven át, minden egyes nap, hatalmas sóhajok közepette indultam iskolába, mert tudtam, hogy úgysem fogok tudni figyelni az órákon, hiszen a gondolataim körülötte járnak még mindig. Az a borzalmas nap körül, mikor elvesztette Yugi ellen a párbajt, és átlépett a kapun. Át a fénybe, abba a világba, ahová én nem követhettem.
Újabb robbanás rázta meg az utcát. A káosz tovább tombolt, én meg tehetetlenül néztem. Már órák óta a hideg kövön feküdtem. Nem tudtam, hogyan kerültem a földre, csak arra emlékeztem, hogy nekem rontott egy szörny, és éles karmaival megsebesítette az oldalamat. Emlékszem a szúró fájdalomra, ami végigcikázott a testemen. De mostmár ez a fájdalom is elmúlt. Helyét zsibbasztó érzés vette át. Habár, belegondolva…. ez a fájdalom semmi volt ahhoz képest, amit Atemu elvesztésekor éreztem.
Valahogyan sikerült rátámaszkodnom a kezemre és felültem. Hátamat egy utcai kukának döntöttem. Így már többet láttam az eseményekből. A képek elmosódtak a szemem előtt, de azt felismertem, hogy nem én vagyok az egyetlen sebesült.
Furcsa… míg Atemu velünk volt, sosem ért sérülés. Igaz, volt, amikor elkábított egy jósnő vagy mikor Shadi az életemet kockáztatta, mert tudta, hogy csak így tudja előcsalni Atemut. Volt olyan is, amikor egy bűnöző kishíján felrobbantott, vagy mikor egy rabló engem használt túszként. Sokszor kerültem veszélybe, de olyankor Atemu egyből a segítségemre sietett és megmentett. Sosem ért bántódás. Most viszont… ki ment majd meg?
Könnyek csordultak végig az arcomon. De nem a testi fájdalom miatt. Sokkal inkább azért, mert felismertem, hogy hiába várom ennyire nagyon…. Atemu nem tér már vissza hozzánk soha többé. Elvesztettem őt örökre és semmit nem tehetek ez ellen.
A füst, ami a városban gomolygott, már szinte fojtogatott. Láttam a szörnyek vörösen izzó szemét. Felém tartottak, én pedig tudtam, hogy ezúttal nem úszom meg a bajt. A félelemtől összeszorítottam a szemeimet, úgy vártam a halált.
„Szerettelek volna még egyetlen egyszer látni…. Atemu”
A szörnyek morgását és leheletét már szinte a bőrömön éreztem, mikor egy határozott hang, parancsolóan megszólalt.
-Térjetek vissza az árnyékvilágba, ahová tartoztok!
A hangra hirtelen kinyitottam a szememet. Mindössze egy fényes villanást láttam, és fénycsóvákat mindenütt. A szörnyek fényben úszva, egyesével eltűntek. Egyik a másik után. Mikor a vakító fény enyhülni kezdett, megpillantottam egy alakot, aki háttal állt nekem. Kék iskolai egyenruhát viselt, csuklóján pedig egy aranyból kovácsolt karperec díszelgett. Az eltünedező szörnyek és köztem állt védelmezően. A szívem nagyot dobbant, a könnyeim pedig sorra potyogtak a megviselt talajra.
-Hogy lehetséges ez? –suttogtam meghatottan, könnyben úszó szemekkel.
A szilárd kiállású alak lassan felém fordította arcát. Vakító fény vette körül, és az arca is megváltozott kissé, de én mégis felismertem őt.
-Atemu. –rebegtem.
A fiú szelíden elmosolyodott.
-Jó újra látni… Anzu.
AJÁNLOM AZ OLDALT![°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,](/portal/yugioh-page/image/logo_1375370659.jpg "°o°°o[ Yu-Gi-Oh! ]o°°o° - Yu-Gi-Oh! 10th Anniversary, Games, Yugioh manga, Felirat, anime download, Fan fic,"){kind=logo}
Yu-Gi-Oh! DM manga
Yu-Gi-Oh! DM anime
