3.fejezet

"Köszönöm Anzu!"

Másnap suli után.
- Yugi, várj meg!
Anzu próbált kikászálódni a kiáramló tömeg közül. Mikor odaért Yugihoz, felsóhajtott, majd belekezdett.
- Menjünk együtt haza. Jó?
- Rendben. - indult el.
- Mehetnénk a Kaiba Corp felé. Hátha összetalálkozunk azzal a lánnyal.
- Igen, Atemu örülne neki.
Ez a pár mondatnak köszönhetően kínos csend lett. Végül Anzu törte meg a jeget.
- És, mihez kezdesz suli után? Hisz ez az utolsó évünk.
- Még nem tudom.
- Hogy hogy nem? Hisz két hét, és vége a sulinak.
- Most leginkább az érdekel, hogy Atemu biztonságban legyen.
- Igen. Van benne valami.
- Na és te? - mosolygott.
- Nem is tudom. Igazából versenytáncosnak akartam menni.
- Akkor viszont drukkolok!
Megérkeztek a Kaiba Corphoz. Leültek egy közeli padra, és vártak, hátha Will felbukkan. Egy idő után Anzu megunta a várakozást, és megragadva Yugi karját, elindult befelé.
- Vá-Várj egy kicsit, jó ötlet ez?
- Persze, gyere csak.
- De, de nem is biztos, hogy benn van!
- Azt hamar meg fogjuk tudni.
Mikor bementek, észrevették Mokubát, így hozzá rohantak abban bízva, hogy ő talán segíthet.
- Sziasztok! Hát ti, mi járatban erre?
- Szia Mokuba, Willhelminát keressük! - mondta Anzu.
- Oh, sajnos most tárgyaláson van.
- És nem tudod mikor lesz vége?
- Hát még csak egy fél órája kezdték el. Egyhamar nem jönnek ki.
- Fene.
- Amúgy mit akartatok tőle?
- Csak beszélni, jobban megismerni, satöbbi.
- Értem. Majd szólok neki, hogy kerestétek.
- Azt megköszönnénk. Viszont nekünk most mennünk kell.
- Rendben, gyertek máskor is!
Yugi és Anzu kimentek, majd újra hazafelé vették az irányt.
- Talán majd máskkor.
- Igen. - lombozódott le Anzu.
Nagyon zavarta, hogy sehogy se bírta elérni Willt, pedig már nagyon szerette volna látni. Talán azért, mert kíváncsi volt, hogy ki csavarta el Atemu fejét. Közben megérkeztek Yugiék háza elé.
- Akkor holnap! - intett, majd beszaladt.
Anzu továbbment, Yugi meg felmászott a szobájába, majd végignyúlt az ágyon.
- Mikor Egyiptomban voltunk miért nem láttuk azt a lányt? - kérdezte Yugi.
- Sajnos akkor már meghalt.
- Miért nem meséltél soha róla?
- Sose jött szóba.
- Vagy csak Anzu előtt nem akartad szóba hozni.
Ez volt az a mondat, amit nem kellett volna. A levegő szinte megdermedt a szobában. Néma csönd lett. Yugi próbálta menteni a helyzetet.
- És szerinted az ő lelke is átvészelt 3000 évet?
- Nem tudom. Lehet hogy csak nagy a hasonlóság. Sőt.
Másnap reggel a suliban.
Már fél órája elkezdődöt az óra, mikor Anzu és Bakura lihegve rontott be az osztályba.
- Mazaki, Ryo, ilyenkor kell bejönni az órára?
- Elnézést. - mondták egyszerre.
- Üljetek le! Máskor meg ha 15 percnél többet késtek, akkor be se gyertek!
A két késő a helyükre ballagot.
- Anzu hol voltatok? - suttogta Yugi - Nem jellemző, hogy elkésel óráról.
- Áhh csak elbeszélgettük az időt, és mire észbekaptunk, elkezdődött az óra.
- Minden oké?
- Persze, persze.
- Mutou! Meg akarod tartani helyettem az órát?
- Nem, elnézést tanárnő. -mondta Yugi.
- Akkor maradjatok csöndben! Inkább a kezetek járjon.
Suli után.
- Végre! Elültem a fenekem! - nyújtózkodott Jounouchi.
- Ne aggódj. Már csak pár nap, és vége az iskolának. - mondta Honda.
- Már ideje lenne.
- Gyertek, siessetek! - jött be Bakura.
- Igaz is, gyerünk! - pattant fel a székről.
- Hova?
- Ki az iskolából! - vigyorgott.
Mikor kimentek, Yugi végre megértette, és elmosolyodott. Willhelmina ott állt az iskola bejárata előtt.
- Mit mondtatok neki, hogy eljött?
- Bakura beszélt vele ma reggel. Simán csak azt mondta, hogy be szeretné mutatni a barátainak.
- Anzu nem kellett volna! - szólalt meg, de most már Atemu.
- De kellett!
- Szóval ezért késtetek reggel.
- Sose azt nézd! Menjünk, ne várassuk meg. - elkapta a kezét, és elhúzta.
Bakura már ott állt előtte.
- Na végre, itt van mindenki. Ő itt Honda, Jounouchi, Anzu, és Yugi.
- Örvendek. Ő, Yugival már találkoztam.
- Mi? Mikor? - nézett csodálkozva Bakura.
- Nem is tudom ki ajánlotta, hogy nézzek be a boltjukba.
- Ja igen, tényleg.
- És már tudjátok hova menjünk?
- Oh igen, nyílt egy új kávézó nem is messze. - kezdte Anzu - Két utcával lejjebb van.
- Jó ötlet. Oda már én is el akartam nézni.
Elindultak a kávézó felé.
- Amúgy te tényleg a Kaiba Corpban dolgozol? - kérdezte Jounouchi.
- Igen. Kemény 1 hónapja. - mosolygott.
Megérkeztek a kávézóba, és leültek egy olyan asztalhoz, ami ablak mellett volt.
- Baj ha megkérdezem hány éves vagy? - vigyorgott Honda.
- 18 vagyok. - a többiek értetlenül néztek -  Igen tudom, fura, hogy 18 évesen a Kaiba Corpban dolgozom. (a többiek kb. 20 évesek)
- Hát, egy picit igen.
- Sokat segítettem Setonak a Duel Discnél. Aztán meg látta a skaterem terveit. Ez egy görkorcsolya, ami egyben egy kivetítő is. Egy mini motor hajtja, ami simán vetélkedhetne az autók motorjával. Először amikor látta a terveim, nem tetszett neki. De aztán mondtam neki, hogy fel lehetne dobni pár kivetítővel, és így a Duel Discel összekapcsolva hitelesebb, élethűbb képet kapnánk. Már szedte is össze a terveket, hogy azok nekik kellenek. Azt mondta, ha 18 éves leszek, hivatalosan is dolgozhatok nála.
- Szegény, pont Kaibával dolgozni. - nevetett Jounouchi.
- És miért vitted el neki a terveid? - kérdezte Anzu.
- Nem én vittem. A lényeg az, hogy én Setoék unokatestvére vagyok, és...
- Az unokatestvére? - néztek értetlenül.
- Igazság szerint csak fogadott. Seto és Mokuba nevelőapjának a testvérének a fogadott lánya vagyok.
- Hűha. Ez egy kicsit zavaros. - mondta Anzu.
- Nekem mondod. Mokuba mindig jött hozzám, így Setot is egy párszor elrángatta. Így látta meg a terveim.
- Tehát akkor egy hónapja lettél 18? - kérdezte Atemu.
- Pontosan! - mosolygott.
- És mi történt a hangoddal? - kérdezte Anzu.
- Hát, szépen szólva az orvosok egy kicsit elcseszték a mandula műtétem. De kevesebb mint egy hónap, és újra jó lesz a hangom. Remélem.
- Lesz még egy műtéted?
- Igen.
- És azután simán tudsz majd beszélni?
- Még kiabálni is. - mosolygott - De meséljetek ti is. Hallottam voltatok Egyiptomban.
- Hát, igen. Ez egy elég hosszú történet. - kezdte Honda.
- Mellesleg Bakura majdnem kicsinált minket.
- Áá ne is hallgass rá. - fogta le Bakura - Szegény Jounouchi nem kapta még meg a napi cukor adagját.
- Huh már ennyi az idő? - állt fel Jounouchi - Honda el fogunk késni.
- Tényleg.
- Mi? Hova mentek? - kérdezte Atemu.
- Dolgunk van. Bocsássatok meg skacok. Sziasztok!
- Sziasztok! - rohantak el.
- Ezekbe meg mi ütött? - néztek értetlenül.
- És? Paklid van? - kérdezte Atemu.
- Igen.
- Egyszer párbajozhatnánk egyet.
- Ugyan már, semmi esélyem nem lenne. Bár ha a Sötét Varázsló a legerősebb kártyád...
- Igen, ez az előnye ha Setonak dolgozol. - nevetett Anzu.
- És, elmondod hogy neked milyen paklid van?
- Hát, egy igazi sárkány pakli. Még a Kékszeműnek sem lenne esélye a paklim ellen.
- Most már igazán kíváncsivá tettél.
- Majd esetleg valamikor párbajozunk.
- És melyik a legerősebb lapod? - kérdezte Anzu.
- Á, azt nem mondhatom el. Előre lelőném a poént. Most van egy állandó párbajtársam...
- Mr. Parkos csávó. - vágott közbe Bakura.
- Ne piszkáld már mindig.
- Jól van na, bocs.
- Szóval, még ő se tudja mi a legerősebb lapom.
- Mi? Bakura?
- Én se tudom. - rázta a fejét.
- Nagyon jól néz ki az ami a nyakadba lóg. - váltott gyorsan témát.
- Ez egy Ezeréves ikon Egyiptomból. Ez az Ezeréves Kirakós. Összesen hét ikon van. - mondta Atemu.
- Egyiptomból?
- Yugi, mutassuk meg neki az ikonokat!
- Ez túl veszélyes.
- Ugyan már.
- Nem lehet!
- Létszi Yugi. - nézte Anzu kérlelően.
- Naa Yugi! - csatlakozott Will.
- R-Rendben. Meggyőztetek.
- Akkor menjünk nézzük meg! - állt fel Anzu.
- Úú, én nem tudok menni, megígértem anyumnak, hogy 5re otthon leszek. - mondta Bakura.
- Attól mi még mehetünk.
- Rendben. - állt fel Yugi is.
Elköszöntek Bakurától, majd hárman mentek megnézni az ikonokat.
- Köszi Yugi, hogy megmutatod.
- Anzunak köszönd, ő vett rá.
- Ugyan már, semmit nem tettem.
- Ó dehogynem!
- De akkor sem.
Will elnevette magát. Anzu és Atemu értetlenül nézett rá.
- Komolyan, úgy veszekedtek mint egy házaspár.
Ebbe persze mindketten elpirultak, Will meg folytatta a nevetést. Mikor abbahagyta, szólni se mertek. Az út hátralevő részében Anzu idegesen kémlelte mindig a telefonját. Ezt persze Atemu is észrevette.
- Valami baj van?
- Mi? Mert?
- Olyan idegesnek tűnsz.
- Ááhh dehogy!
- De...
- Tényleg semmi nincs.
Megérkeztek Yugiékhoz. Mikor felmentek a szobába, Anzunak hírtelen megcsörrent telefonja.
- Igen? - kapta fel - Muszály? Tudod nem vagyok egyedül... Jó, jó rendben megyek. - letette - Bocsi, de nekem mennem kell. Anyum leszedi a fejem.
- Kikísérlek. - mondta Yugi - Will, egy perc és jövök. Addig érezd magad otthon.
- Oké, köszi.
Atemu és Anzu kimentek a szobából.
- Anzu, tudom mit terveltél ki. Nem kell ezt csinálnod.
- Nem Atemu. Tudom, hogy szereted. És én mindenben támogatni foglak téged.
- Anzu...
- Tényleg! Menj vissza, ne hagyd szegényt egyedül.
- Köszönöm, hogy ennyire segíteni akarsz, de...
- Szívesen. - nem hallgatta meg, hogy Atemu mit akar mondani, csak elrohant - Hiába mondasz bármit is, egy 3000 éves szerelemmel szemben nincs esélyem. - gondolta.
Atemu nem értette. Elgondolkodott az ajtóban.
- Nem az ikonokért kéne menned? - szólt rá a nagyapja.
- De igen. - indult el.
- Menj már arrébb Honda! - hisztizett Jounouchi - Inkább add ide a távcsövet!
- Na azt lesheted!
- Nem kéne ezt csinálnunk. - ment feléjük Anzu.
- Most már mindegy! - kapta ki Honda kezéből a távcsövet - Amúgy Bakura hol van?
- Hazament. El se hiszem, hogy belerángattatok ebbe engem!
- Mond már Jounouchi, hogy mi történik!
- Még semmi. Vá-Várj, Yugi most ment be. Most adta a dobozt Will kezébe.
- Furcsa, hogy így megbízik benne.
- Igazából én beszéltem rá. - vágta rá Anzu.
- Az is lehet, hogy egy bosszúálló szellemként reinkarnálódott. - mondta Jounouchi.
- Te még hiszel a reinkarnációba?
- Eddig a szellemekbe se hittem.
- Mindegy hagyjuk. Add ide azt! - szedte el tőle a távcsövet.
- Fogadjunk, hogy lesz valami. - vigyorgott.
- Jounouchi!
- Most mi van?
- Szerintem meg nem lesz semmi. Yugi nem...
- Itt most Atemuról van szó.
- Akkor se! A vesztes egy hétig írja a másik háziát minden tantárgyból.
- Rendben! - kezetfogtak.
- Fiúk, hogy lehettek ilyenek.. ahh, reménytelenek vagytok.
- Ne, ne, neee... Behúzta a függönyt.
- Pehhünk van. De, ezt vehetjük annak, hogy én győztem. - vigyorgott Jounouchi.
- Na azt már nem! Ez nem jelent semmit.
- Váó, ezek gyönyörűek! - lelkesedett Will - Mindegyiken rajta van ez a minta. Nagyon jól néz ki.
- Örülök, hogy tetszik.
- Ez hasonlít a kirakósodhoz. - emelt fel egyet.
- Ez az Ezeréves Gyűrű. - mondta - Ez pedig az Ezeréves nyakék, az Ezeréves szem, az Ezeréves kulcs, és az Ezeréves mérleg - sorolta.
- Honnan szerezted ezeket?
- A kirakóst a nagyapámtól kaptam. A többit meg innen onnan.
- Mintha egy fáraó lennél.
Atemu hirtelen megszeppent.
- Lehet, hogy tud róla? - gondolta - Lehet tényleg túlvészelt 3000 évet, és mindenre emlékszik. De akkor mi lehet a célja?
- Ne fesd az ördögöt a falra Atemu. - mondta Yugi - Hisz te mondtad, hogy csak nagy a hasonlóság köztük.
- És ha mégse?
- Ez a fáraó dolog, csak véletlen egybeesés volt. És ha mégsem a mi oldalunkon áll, megbírkozunk vele, mint ahogy eddig is tettük.
- Jártál már Egyiptomban? - kérdezte Atemu.
- Nem, de már tervezgettem. Bár sosem jutottam el odáig, hogy menjek.
- Tudtad, hogy ezeknek az ikonoknak 3000 éves múltjuk van?
- Tényleg? Nem csak 1000?
- Tényleg.
- Ez nagyon jó.
- Hagyd Atemu. Hidd el nekem, ha ez Yoru lenne, már tudnánk róla.
- Igazad lehet.
- Hát, köszi Yugi, hogy megmutattad. - állt fel - Örök hála érte.
- Nincs mit.
Atemu kikísérte, Will elindult haza.
- Aranyos lány. - jegyezte meg Yugi nagyapja.
- Igen az. Bár úgy lenne, mint 3000 évvel ezelőtt. - gondolta.
- Ez aztán fárasztó egy nap volt. - panaszkodott magának Will.
- Figyelj rám Will, vagy hogy hívnak.
- Mi? Ki az? - fordult meg.
- Most ne ezzel törődj. Menj el Bakurához!
- Bakurához? Ki vagy te?
- Legyen annyi elég, hogy az Ezeréves ikonban élek. Szóval vidd el Bakurának, és rakd a nyakába.
- Milyen ikon?
- Ami a nyakadba lóg.
Az ikon hirtelen megjelent a nyakába.
- Ez Yugié. Hogy kerül ide?
- Ne keljen ismételnem magam.
- Nem megyek, én nem hiszek a szellemekbe.
Hirtelen egy sötét helyre került. Semmit sem látott, és hideg volt. Egy pár másodpercig volt ott, aztán végül visszakerült.
- Most már hiszel nekem? Tudom, hogy ismered Bakurát, menj el hozzá, és rakd a nyakába az ikont, lehetőleg úgy, hogy ne vegye észre... Ne akard, hogy bántsalak.
- Mintha olyan könnyű lenne.
Will gyorsan elszaladt. Mikor Bakurához ért gyorsan a felsője alá rejtette az ikont, majd bekopogtatott.
- Szia Will. - nyitott ajtót Bakura anyukája - Bakurához jöttél?
- I-Igen.
- Gyere be. - szólt kedvesen - A szobájában van.
- Köszönöm.
Will nagy lélegzetet vett, majd elindult Bakura szobája felé. Az ajtó előtt hírtelen megállt, nem akart bemenni.
- Gyerünk! Indulj meg!
- Ez nem jó ötlet. Ha Yugi ezt megtudja.
- Yugival nem kell foglalkozni. Majd én elintézem őt.
Nagy nehezen benyitott. Bakura épp aludt.
- Ennél könnyebb már nem is lehetne.
- Meg ennél nehezebb se.
Will levette magáról az ikont, majd Bakura nyakába rakta. Ahogy az rajta volt, egyből felült, és Will nyakába borult.
- Yoru...