Hórusz harcosa

-A történet, ami a fényben folytatódik-

Sűrű nyüzsgés volt ma az iskolában. Cipők kopogtak, siettek órára a diákok. Közben egymással beszélgettek. Volt, aki az esti filmről, valaki a tegnapi randijáról mesélt.
Jyonouchi unott képpel sétált végig a folyosón, táskáját szokásához hűen egyik vállára csapta.
-Újabb „felemelő” töri óra következik. –dünnyögte.
–Mi is maradhattunk volna Egyiptomban. Legalább nem kéne ennyi hülyeséget tanulni. –tette hozzá a mellette baktató Honda.
-Ugyan srácok! –bíztatta őket Yugi lelkesen. –A mai órát nem hagyhatjátok ki.
-Eh Yugi, te minden órára ezt mondod. –zsörtölődött Jyonouchi.
-Na ja. –helyeselt Honda barátja.
-Nem, higgyétek el, ez most érdekes lesz. –bizonygatta a fiú. -Egy egyiptológus tart előadást. Állítólag hatalmas felfedezést tett nemrégiben!
-Egyiptológus…. Ugyan már. –legyintett Jyonouchi –Többet láttunk az ősi Egyiptomból, mint bárki más ma élő.
-És ráadásul a leghíresebb fáraó a jó barátunk. –vette át a szót Honda.
-Akihez most ment hozzá a legjobb barátnőnk. –tette hozzá még Jyonouchi.
-Jól van, jól van. –mosolygott Yugi. –Ezeket mind én is tudom, de hátha Atemuhoz lesz köze a felfedezésének
-Atemu uralkodásának nyomait alaposan eltűntették. Még a nevét sem ismerik az egyiptológusok. Nem hinném, hogy bármit is…
-Akkor is! –szögezte le Yugi ellenvetést nem tűrve. –Ez az óra biztosan érdekes lesz, szóval nem lóghattok el srácok! –tolta be a két fiút az osztályterembe.

Pár perc telt el, és a csengő megszólalt, jelezve az óra kezdetét.
Magas termetű, őszes hajú, öltönybe öltözött férfi sétált be az ajtón. Kezében egy apró, lezárt táskát tartva.
-Na abban van az a nagy felfedezés? –dünnyögött Jyonouchi.
-Hatalmas lehet, ha belefért egy ilyen apró táskába. –kontrázott Honda
-Csönd legyen srácok! –csitította őket halkan Yugi.
A két fiú duzzogva besüppedt a székbe, majd az osztály is elcsendesedett. Mindenki a megérkező idegent figyelte. A férfi meghajolt köszönésképpen, bemutatkozott, majd táskáját óvatosan a tanári asztalra tette, mintha valami nagyon törékeny lenne benne.
-Mint tudjátok, ma én fogom helyettesíteni a történelem tanár nőtöket. Régóta ismerem őt, ezért megkért, hogy számoljak be nektek arról a felfedezésről, amit Isis Ishtarral és Malik Ishtarral közösen vittünk végbe Egyiptomban.
-Malik és Isis segített neki? –súgtak össze döbbenten Yugiék.
-Nem a piramisokról vagy sírkamrákról szeretnék ma nektek előadást tartani. –folytatta a férfi. –Ennél sokkal érdekesebb felfedezést tettünk nemrégiben. Tudjátok, az életemet egyetlen fáraó titkainak a feltárására szenteltem. Egy olyan fáraóéra, akinek a nevét valamilyen oknál fogva törölték mindenhonnan.
Yugiék szeme megrendült.
-Névtelen fáraóként emlegették őt a kollégáim. Isis Ishtarral és Malik Ishtarral szakmai tudásának segítségével, hatalmas felfedezést tettünk alig 3 hete. Az újságokból elképzelhető hogy már értesültetek róla, de ha mégsem, akkor nagy örömmel tölt el, hogy én lehetek az első, akitől megtudjátok.
-Eltudjátok azt képzelni, hogy az ókori Egyiptomban, az ágyasok és szeretők korában, élt egy Névtelen fáraó, aki mindössze egyetlen egy nő mellett élte le az életét? Egy olyan nő mellett, akit tisztaszívéből szerethetett, hiszen mégcsak egyetlen egy ágyast sem tartott magának soha. Különösen és hihetetlenül hangzik, nem igaz?
Yugiék feszülten figyeltek. Tudták, melyik fáraóról és feleségéről van most szó.
-Nos, -folytatta a férfi. –nemrégiben rábukkantunk egy naplóra, ami alátámasztja minden elhangzott szavamat. Szinte az összes oldala érintetlenül megmaradt. De mégis, a legszokatlanabb talán az egészben az a napló kézirata. Ugyanis a mi nyelvünkön írták. Mindössze a napló második fele íródott egyiptomiul. Mintha az író kezdetben nem tudott volna egyiptomiul.
-Ki volt az író? –tette föl Yugi izgatottan a kérdést.
-Maga a királynő írta a naplót. Ami arra utal, hogy nem egyiptomi származású lehetett.
-Anzu. –suttogta Jyonouchi és Honda egy személyként.
-Nos, a napló nagyon személyes, -folytatta az egyiptológus. –ezért nem is olvasnék bele. A királyi pár utolsó napjáig le van benne írva minden. Tehát évtizedeket ölel föl az írás.
-Uram! –állt föl Yugi izgatottan a székről.
-Igen?
-Esetleg… esetleg… lehetne hogy…?
A professzor elmosolyodott.
-Majd óra után. –mondta. –Akartam is kérni, hogy maradjanak itt önök hárman óra után.
Yugi szíve a torkában dobogott mikor visszaült a székre. Ettől a perctől kezdve alig bírták kivárni az óra végét. Egy napló, amit Anzu írt, benne minden dologról, ami azóta történt vele, hogy Atemu megjelent Domino Cityben és megmentette őt a szörnyektől. A találkozásról, az első csókról. Hórusz és Anubis harcosáról. Az esküvőjükről, nászéjszakáról és minden együtt eltöltött pillanatról.
Az óra végét jelző csengő végre megszólalt. A diákok kimasíroztak a teremből, és döbbenten beszélgettek az imént hallott előadásról.
Yugiék megvárták, míg mindenki elhagyta a termet, és odasiettek a professzorhoz.
-Hatalmas felfedezés ez a napló, nem igaz? –nézett rájuk békés mosollyal a férfi.
-I-Igen valóban az. –dadogta Jyonouchi. Még most is alig hitt a fülének hogy Anzuról és Atemuról hírt kaptak.
-A névtelen fáraót és a királynőt, egy közös sírkamrába temették. –folytatta a professzor a 3 jóbarátot nézve. –Ott leltünk rá erre az irományra… Rögtön tudtam kihez forduljak. Elvittem ahhoz a családhoz, aki a legtöbbet tudja a névtelen fáraóról.
-Malikék. –szólalt meg Yugi.
-Úgy bizony. –bólintott a férfi. –Sokat segítettek nekem, és sok dolgot elmagyaráztak, éppen ezért tartom titokba a legtöbb kiderült dolgot. Úgysem hinné el nekem senki, hogy ismertétek a fáraót és a királynőt, nem igaz?
-Maga tudja? –akadt el Yugiék szava.
-Isis elmesélte tőmondatokban. De van egy olyan érzésem, hogy sok mindent nem kötött az orromra.
Jyonouchiék összenéztek, a professzor pedig folytatta.
-Egy szó, mint száz, azért jöttem japánba, hogy a királynő kívánságát teljesítsem. A naplót azért írta, mert abban reménykedett, hogy önökhöz egyszer elkerül. És írt egy levelet is, önöknek személyesen címezve. –nyújtott át a férfi egy papirusz levelet. –Ezt is a naplóban találtuk. –magyarázta.
Yugi remegő kezekkel vette át a levelet.
-De hát ez ki van bontva. –lepődött meg Jyonouchi.
-Egyiptológus révén kíváncsi vagyok. –vont vállat mosolyogva a férfi. –Ezért is jöttem ebbe az iskolába előadást tartani, hogy rátok akadjak.
-Bontsd már ki Yugi –sürgette kapkodó barátját Honda.
A fiú szétnyitotta a papirusz levelet, és elkezdte olvasni.

„Drága Yugi, Jyonouchi és Honda!

Remélem jól vagytok és sikerül majd elvégezni a sulit. (Jyonouchi ez legfőképpen neked szól!)… „

-H… Hee??? –kiáltott fel a fiú. –Még olyan messziről is piszkál??
-De be kell vallani, igaza van. –tette hozzá Honda.
-Had olvassam tovább. –csitította le őket Yugi, és tovább folytatta.

„…Úgy érzem, életem legjobb döntését hoztam meg, amikor itt maradtam Atemuval. Nem tudom, mit tartogat a jövő számomra (nektek már minden bizonnyal régmúlt), de nagyon boldog vagyok. Jelenleg 3 éve vagyunk együtt Atemuval, és két hete megszületett a kisbabánk is. (Fiú lett ^^ ). Most az egész palota a csodájára jár…”

-Gyerekük van??? –lepődött meg Honda.
-A naplóból kiderül hogy a királyi párnak összesen 6 gyermeke született. –helyesbített a professzor.
-Váú. Az szép szám. –vakargatta az állát Jyonouchi.
Yugi folytatta a felolvasás:

„…Rengeteg barát vesz körül. Atemu szinte egy percre sem hagy magamra. Úgy óv bennünket, mintha törékeny porcelánból lennénk Mana és Isis pedig  minden nap mutat valami újat. Habár amióta megszületett a pici, főleg csak babázunk :P Még Seto is kézbe vette! Nem gondoltam volna, hogy látom Setot valaha is gondoskodni valakiről. Nagyon békés minden amióta Anubis már nem jelent veszélyt Egyiptomra. Shimonék is jól vannak… Gondolok ám rátok sokat!...”

-Úgy tűnik tényleg jól érzi magát. –mosolygott Honda.
A levél utolsó mondata így hangzott:

„ A napló szeretném, ha nálatok lenne… üm… inkább nálad Yugi. Nem akarom, hogy Jyonouchi és Honda „mindent” elolvassanak. (már így is éppen elég piszkos a fantáziájuk).
-Héj! –csattant fel a két említett egy személyként.

„Azt pedig végképp nem szeretném, ha vad idegen egyiptológus kezébe kerülne.”

-Na igen. –vakarta zavarában a fejét a professzor. –Ezért is hoztam el nektek. Egy 3000 évvel ez előtt élt királynő kívánságát illik teljesíteni, nem igaz?
-Köszönjük professzor. –nézett fel a férfira Yugi. –El sem tudom mondani menyit jelent ez nekünk.
-Isisnek és Maliknak köszönjétek. Ők győztek meg arról, hogy titeket illet az iromány. –tette fel a kalapját a férfi. –Nos, nekem mennem kell. Tegyenek úgy, ahogyan a királynő kérte… Érettségizzenek le.
-Meglesz! –kiáltott föl Jyonouchi.

A professzor kilépett a teremből, hogy visszatérhessen Egyiptomba. A napló pedig így maradt Yugiéknál. Nagy királyról szólt, aki rajongásig szerette feleségét, és aki viszont szerette őt. Akadályokról és rengeteg boldog évről szólt, amit közösen éltek át, attól a perctől kezdve, hogy ismét együtt voltak.

„Életem legjobb döntését hoztam meg, amikor itt maradtam Atemuval.”

Bakura temetéséről is megemlékezett a napló.
„Kuru-Eruna-nába temettük.” –írta Anzu. –„Így békében nyugodhat a szerettei között. Remélem, megnyugszik a lelke.”

Sötét helység volt ez. A falak tele arany díszekkel. Lángoló folyosó vezetett az aranyból készült trónig, amin a túlvilág istene, Anubis ült. Gyönyörű nők vették körül, hatalmas levelekkel legyezték és dús szőlőfürtöket kínáltak fel neki. Őrök lesték az isten minden kívánságát. Anubis ezúttal rossz kedvében volt.
-Atemu ismételten keresztül húzta a tervemet. –döntötte fejét a csuklójára, szabad kezével pedig egy sivatagi kutyát simogatott. Még a szőlőket sem kívánta, amikkel a szolgálók kínálták. –Egy egyszerű, halandó fáraó. Hogy tud folyton…
Léptek zaja hallatszott a lángoló folyosó irányából.
Anubis felkapta fejét, és a zaj irányába nézett.
-Vajon kimer zavarni, mikor megtiltottam minden léleknek, hogy idejöjjön! –dübörögte mély hangján.
A léptek egyre közelebb értek, és lassan egy alak képe rajzolódott ki a folyosón, aki egyenesen Anubis tróntermébe tartott. A testét sivatagi ruha fedte. Hófehér haja árnyékot vetett szemére. Ám a gúnyos mosolyt az arcán így is lehetett látni.
A túlvilág istene egyből felismerte.
-Mi járatban Bakura? –dőlt hátra kényelmesen trónján Anubis.
És valóban ő volt az. Bakura felemelte tekintetét, és démoni vigyorral az arcán így válaszolt:
-Jöttem a trónodért, hamis isten.
-Hogy micsoda? –Anubis felháborodva ált fel a trónjáról, ám rögtön meg is bánta tettét. Éles fegyver hasította ketté, és teste darabokban hullott a padlóra.
-Útban vagy.–nézett le a földön heverő, élettelen istenre Bakura, majd nem törődve a szolgálók rémült kiáltozásával belehuppant Anubis immáron üres trónjába.
- Mostantól én vagyok a túlvilág királya. –démoni kacaja az alvilág csöndjébe nyilallt. Elégedetten dőlt hátra trónján, immáron új Anubisként.
-Még látjuk egymást…. ATEMU!!!