A 4. osztag gyengélkedőjében tértem magamhoz, először Toushitout majd Haykot láttam magam előtt, a lány rémült arcot vágott, és alig bírta visszafogni a könnyeit.

-Hol, hol vagyok?-kérdetem halkan.

-A 4. osztagnál.-válaszolt Toushirou.

    *
      Jaj kapitány úgy aggódtam, mégis mi történt?-kérdezte aggódó hangon a lány.
    *

      Ö, semmi.-válaszoltam.
    *

      Na, akkor mégis mitől ájult el?-kérdezte.
    *

      Hayko!-mordult rá Toushirou .- kérlek most, menj ki.
    *

      Igenis.-mondta lelombozódva és kivánszorgott a szobából. Toushirou hidegen nézett rám, aggódott értem de közbe dühös is volt.
    *

      Mi volt ez tegnap este? Mi történt olyan hirtelen?-kérdezte.
    *

      Semmi.-feleltem.
    *

      Ne hülyéskedj velem, nem szoktál csak úgy elájulni!-kiabált dühösen.-valami oka csak van a rosszul létednek.
    *

      Úgy sem értenéd meg!-mondtam.
    *

      Miért nem bízol meg bennem?
    *

      Nem erről van szó! Csak, ha elmondanám, nem nem mondhatom el és kész, nem rád tartozik.-magyaráztam.
    *

      Rendben, akkor majd szólj ha rám tartozik. - mondta ,majd kiment a szobából. Kicsit bűntudatom volt mert Toushirou mérges lett rám, de ami miatt rosszul lettem azt senkinek nem szabad, és nem is lehet elmondanom, ezek olyan dolgok amiket nekem, egyes egyedül kell elintéznem. Kiszálltam az ágyból és elindultam haza. A folyosón Unohanával, a 4. osztag kapitányával találkoztam.
    *

      Jobban vagy Yasami?-kérdezte kedvesen.
    *

      Igen már sokkal jobban, köszönöm az ellátást.
    *

      Ugyan semmiség, de nem kéne még pihenned?-kérdezte.
    *

      Épp hazafelé tartok, otthon majd ledőlök.-mondtam.
    *

      Rendben, szép napot.
    *

      Neked is.-mondtam. Szép lassan visszasétáltam a házamhoz, bementem és ledőltem az ágyamra. Csak úgy cikáztak a gondolataim a fejemben amitől jól meg is fájdult. Hirtelen Hayko rontott be.
    *

      Kapitány! Jaj de jó hogy jobban van, úgy aggódtam.
    *

      Semmi baj Hayko jól vagyok.
    *

      Akkor jó. Mert, úgy féltem hogy valami nagyobb baja van asszonyom.
    *

      Ugyan.- legyintettem.-csak futó rosszullét volt ami rossz helyen ért ennyi az egész.-mondtam nyugodtan.
    *

      Na és mikor kezdjük a kiképzést? Olyan izgatott vagyok már.
    *

      Most.-összeszedtem minden erőmet és kimentünk a gyakorlótérre.
    *

      Nyilván már tudod a lélekölő kardod nevét igaz?-kérdeztem
    *

      Hát az a helyzet hogy ...én vagyok az egyedüli az akadémián akinek nem sikerült bejutnia a lélekölő kardjának a világába.-mondta szégyellve.
    *

      Ez baj, akkor el kell érnünk hogy bejuss.. vagy..
    *

      Vagy?
    *

      Vagy ő jöjjön el ide.
    *

      Ide?
    *

      Igen van egy különleges bábu amit a 2. szint eléréséhez szoktak alkalmazni, de most neked másra kell. Szóval egy napunk van arra hogy te juss be az ő világába és megkérdezd a nevét, ha ez nem sikerül, akkor mi idézzük meg ebben a világban.
    *

      Rendben.-mondta elsztántan.- na de hogyan érhetném el?
    *

      Hogy a fenébe lettél te halálisten amikor ezt sem tudod?-kérdeztem a fejemet fogva.
    *

      Jaj kapitány kérem bocsásson meg tudatlanságomért.
    *

      Mindegy, na jól figyelj, hunyd be a szemed és képzeld magad elé a lélek ölő kardodat. Megvan?
    *

      igen.
    *

      Jó, most képzeld azt hogy az ég felé tartod és a nevét kiáltod.
    *

      Re..re...-Hayko hirtelen összerogyott, épp hogy csak el tudtam kapni.
    *

      Ez könnyen ment, nem is vagy te olyan ügyetlen. -10 perc múlva fölriadt, és ezt kiáltotta:
    *

      MEGVAN!!
    *

      Megvan hogy hívják?
    *

      Igen.
    *

      Akkor hívd elő!
    *

      Igen! ÜVÖLTS!... VAD!!!!-ordította, a kardjából egy lángvörös tigris tűnt fel. Hatalmasat bömbölt, majd vörös szemeivel rám nézett. Hayko kardja pedig olyanná vált mintha a tigris karmai lettek volna.
    *

      Szép munka!-dicsértem meg a lányt.
    *

      Köszönöm szépen.-hajolt meg.
    *

      Üdvözöllek Vad.-köszöntöttem a kardot, az lehajtotta a fejét, mintha ő is megköszönné nekem a segítséget, és eltűnt. Nagyon büszke voltam a kis tanítványomra.
    *

      Mit láttál odabent ? - kérdeztem.
    *

      Egy tűzhányónál találtam magam és megkérdezte hogy én vagyok az a lány akit szolgálnia kell, és azt mondtam igen, akkor ő meghajolt és karddá változott a kezemben.
    *

      akkor úgy tűnik Vad egy meleg alapú kard.
    *

      Olyan boldog vagyok kapitány.-mondta mosolyogva.
    *

      Én meg büszke vagyok rád.
    *

      köszönöm.-mondta majd öröm könnyek csordultak végig az arcán.
    *

      Na holnap még gyakorlunk, most pihenj le.-utasítottam.
    *

      Igenis.-hajolt meg majd visszament a lakására. Én még sétáltam kicsit. Arra gondoltam hogy megkéne látogatnom Toushirout és bocsánatot kéne tőle kérnem, de nem volt rá szükség hogy odamenjek ugyanis megelőzött.
    *

      Yasami!-szólított meg.
    *

      Jaj Toushirou mostanában mindig a frászt hozod rám.
    *

      Ne haragudj.
    *

      Inkább te nem.
    *

      Mi?
    *

      Sajnálom hogy nem mondtam el neked mit láttam tegnap este.
    *

      Akkor most elmondod?
    *

      Nem nem lehet, csak arra kérlek érts meg.
    *

      Rendben van, viszont kérdeznék valamit.
    *

      Hm?
    *

      Ki az a.. Katsumi?-kérdezte. Hatalmasra nyíltak a szemeim. Nem tudtam hogy meghallotta amit az ájulásomkor mondtam.
    *

      Ő egy lány a múltamból.
    *

      És őt láttad?
    *

      Mondtam már hogy ezt nem tartozik rád!-kiáltottam.
    *

      Rendben, ne kapd föl a vizet. Ha nem akarod elmondani akkor nem mondod.- mondta majd sértődötten hátat fordított és eltűnt.
    *

      Jaj Toushiro! Hidd el nem önszántamból csinálom ezt veled, de ha elmondanám, bajba sodornálak vele!-mondtam szomorúan majd lehajtott fejjel visszamentem a lakásomra.