A szívem egyre gyorsabban kezdett verni, szemeim kikerekedtek, a légzésem is gyorsabb lett. Él, életben van. Éreztem hogy él, a szívem legmélyén tudtam hogy nem halt meg. Csak képzelgés volt amit akkor láttunk, egy rossz vicc. De amit Katsumi mondott.. vele kell harcolnom? Az nem lehet, nem leszek rá képes, Katsumi ellen még csak csak, de hogy én a legjobb barátom ellen? És hogy vette rá Toushirot hogy küzdjön ellenem? Kényszeríti, vagy megbabonázta?-ezeken gondolkodtam miközben Toushiro szemébe bámultam. Most tényleg rideg volt, semmi élet, semmi jele nem volt annak hogy egyáltalán hallaná azt amit mondunk neki. Akár egy élettelen rongybaba.

-Mi az Yasami? Csak nem megijedtél? Ugyan, simán le tudod győzni hiszen a te erőid jóval meghaladja az övéit. Csak tudod hogy mi a bökkenő? Hogy ő most csak egy báb. Mivel az igazi Toushirou tényleg meghalt, ez az izé csak a teste. De gondolom ez neked mit sem jelent, sőt megkönnyíti a dolgodat.-magyarázta. Tudtam hogy hazudik, mert egyszerűen éreztem, egy barát mindig megérzi ha a társa bajban van vagy esetleg ebben az esetben életben .

-Nem érdekel mit hadoválsz itt, csak azt tudom hogy visszafogom szerezni a barátomat..., téged pedig megöllek, és elfelejtelek egyszer, s mindenkorra!-kiáltottam és kivont karddal futni kezdtem Katsumi felé, ám a kardom Toushiroéba ütközött. Nem szólt semmit. Azt is tudtam hogy ez nem utánzat mivel a Haorija nincs rajta, így biztosan ő az. Némán bámult. Láttam hogy a sebe be van kötözve a mellkasán, viszont a hasán nem volt seb, így amit legutóbb láttunk az tényleg csak szemfényvesztés volt. Nyugodt voltam, nem féltem, nem kapkodtam levegő után. Biztos voltam a dolgomba. Mélyen a szemébe néztem.

-Tudom hogy hallod amit mondok tehát most jól figyelj! Emlékszel amikor először találkoztunk? Te mentetted meg az életem. Akkor sem voltál túl vidám, de gyakrabban mosolyogtál. Mikor a lélek továbbképző egyetemre kerültem és mikor először találkoztunk ott, akkor tényleg rideg voltál. Rád se ismertem. És mikor már mindketten kapitányi posztra léptünk, akkor lassacskán ugyan az a Toushiro lettél mint akit legelőször megismertem. Te vagy a legjobb barátom Toushirou!-mintha valami megcsillant volna a szemében kijelentésem hallatára. Mintha tényleg megértette volna és igent mondott. De ugyebár a báb se áll egy helyben ha elkezdik rángatni, így Toushiro akarata ellenére nekem rontott.

-Térj magadhoz Toushiro, ez nem te vagy, nem akarod ezt csinálni! -kiáltottam ám semmi reakció. Fölpattant az égre, tudtam mi fog következni. Végtelen halkan szólította kardját.

-Zúdítsd rá a fagyott eget, Hyourinmaru!-mondta majd világoskék jég sárkánya felém száguldott. Megszorítottam a kardomat úgy vártam a sárkányt, majd amikor már épp hozzám ért volna egy szél örvénnyel kivédtem támadását.

-Ennél egy kicsit többre esz szükséged Katsumi hogy legyőzz, miért nem te állsz ki ellenem? Ne búj más mögé gyáván!

-De hát ellenem harcolsz!-mondta.

-Ezt hogy...-ám Toushiro ismét nekem támad. Szikráztak a kardok ahogy összeértek.

Nem is pislogott, nem szólalt, csak bámult a semmibe. Megállt egy pillanatra, megvárta míg pihenek egy kicsit. Ám amikor ismét elindult volna, megint megállt. A sebe a mellkasán fölszakadt. Megijedtem. Csupa vér lett a már amúgy is piszkos ruhája. Nem törődött vele tovább jött felém. Ismét párbajozni kezdtünk. A többiek csak némán leesett állal bámultak minket, azt hitték csak álmodnak vagy ilyesmi.

-Ez nem lehet igaz. - nyögte ki végül Renji. Matsumoto csak tördelte kezeit az izgalomtól. Legszívesebben ő maga térítette volna észre kapitányát.

Mikor eltávolodtunk egymástól, Toushiro ismét maga elé tartotta kardját, két kézzel megmarkolta, majd elhangzott a végzetes szó:

-BANKAI!-kiáltotta.- Daiguren, Hyourinmaru!- az égre repült. Nem volt mit tenni, én is követtem.

-BANKAI!!-ordítottam torkom szakadtából.- A Sólyom fejű szél isten!!-Toushiro után repültem miután én is felvettem Bankai alakomat. Levettem magamról a kesztyűimet, s a szemem csak úgy szikrázott. Felszabadult majdnem az összes lélek nergiám.

-Ideje befejezni ezt a harcot...... Katsumi. -néztem a még mindig magabiztos nőre, aki ugyanúgy vigyorgott mint eddig. Egymásra szegeztük a kardunkat. Nem hátráltam meg, nem rémültem meg, Katsumi ellen harcoltam nem Toushiro ellen. Egyszerre Támadtunk:

-Ryuusenka!! (A sárkány virágzó jégesője)

-A Sólyom szárnycsapása!-kiáltottam majd elindítottam a támadást. Ahogy elért volna Toushirohoz, a fiú szeme kitisztult, s halottam ahogy ordít:

-YASAMI!!!-de túl késő volt a támadás elérte őt, s nekicsapódott egy sziklának. Majdnem leesett épp eltudtam kapni az ájult fiút. Lassan leereszkedtem a földre. Katsumi dühösen vicsorgott.

-Vége van, Katsumi!-mondtam. -elfogni!-utasítottam a többieket akik megindultak a dühös nő felé.

-Engem egyszerű Sinigamik nem kaphatnak el!.-mondta majd fölment az égre és eltünt.

-Hitsugaya kapitány!-kiáltotta Renji majd mind hozzánk siettek.

-Kapitány.-indultak meg Rangiku könnyei. Toushiro fölébredt a fájdalomtól.

-Toushiro! Ne aggódj gyorsan elviszünk a 4.osztaghoz.

-Nem.- nyögte halkan. - a zsebemben, ott van egy szalag, azt tedd rá a sebemre.-mondta. Gyorsan beletúrtam zsebébe, és a szalag tényleg ott volt. Kifeszítettem majd finoman rányomtam a mély sebre. Ahoz képest hogy nagyon lassan és gyengéden csináltam még így is nagyon fájt neki, alig bírta ki még összeszorított fogakkal is.

-Most már minden rendben lesz.-mondtam. -Ichigo!-fordultam a fiúhoz.-föltudnád venni Toushirot a hátadra, nagyon sietnünk kell.

-Persze.-bólintott, majd óvatosan fölvette a fiút és megindult vele.

-Lassan ügess Kurosaki!-mondta halkan a fülébe.

-Ne aggódj megpróbálok minél gyorsabban de gyengédebben futni.

-Köszönöm.

-Na gyerünk, sietnünk kell indulás! Hayko menj elöl!-utasítottam.

-Igen is!- Megindultunk vissza. Mire visszaértünk, Toushiro már nem volt eszméleténél, nagyon ki volt merülve, szegény és az seb se nézett túl jól ki. Még Ichigo egyenruhája is kicsit véres lett. Unohana kapitány egyből ellátta a sebeit, és befektette egy ágyba. Megnyugodtam hogy most már jó kezekben van.

    *

      Bemehet valaki.....ha akar.-jött oda Isane hadnagy.
    *

      Matsumoto!
    *

      Igen.
    *

      Menj te!
    *

      Biztosan kapitány?-kérdezte. Csak bólintottam és közbe mosolyogtam. Matsumoto lassan leült az ágy mellé. Nem szólt semmit, csak annyit láttam hogy folyton a szeméhez nyúl, gondoltam sír. Nem lehetett könnyű, nagyon jó barátok Toushiroval. Inoue Chad és Ishida száguldott a folyosón felénk.
    *

      Kurosaki!-kiáltott hangosan Ishida, épp előttem álltak meg.
    *

      Ha nem csitultok el kivágom az egész bagázst innen. -fenyegetőztem.
    *

      Bocsánat.- szégyellte el magát Inoue.- mi van Hitsugaya kapitánnyal?-kérdezte a vörös hajú lány
    *

      Jó helyen van., biztonságban. Most már nem lesz baja.-magyarázta Rukia.
    *

      Hála égnek.-mondta Inoue.
    *

      És ti mit csináltatok míg mi nem voltunk itt?-kérdezte Ichigo.
    *

      Őrt álltunk, és nem hiába.-fogott hozzá Ishida a mondandójának.- elkaptunk valakit a zöld sinigamik közül.-mondta.
    *

      Micsoda?-hüledezett Renji.
    *

      Szóval most már ti is tudtok mindenről.-motyogott Ichigo
    *

      Igen, egy fiatal fiú, azt mondta ő a második osztag hadnagya.
    *

      És most hol van?
    *

      Az 1. osztag cellájában.- mondta Chad.
    *

      -És kihallgattátok már?
    *

      Nem mondott semmit. Bármit fontosabb kérdeztünk semmit nem mondott, csak tisztességgel bemutatkozott.
    *

      És hogy hívják?-kérdezte Ichigo.
    *

      A neve Eigo Raguke. -mondta.
    *

      Nem ismerős nektek ez a név valahonnan, nem hallottátok ott?
    *

      Nem, csak a fő kapitánnyal harcoltunk.-válaszoltam.
    *

      Értem.- Rangiku kijött a szobából. Jó pirosra kisírta mindkét szemét.
    *

      Bemehet kapitány.-mondta nekem, ám én visszakoztam.
    *

      Én most nem mennék be, semmi mondanivalóm nem lenne a számára.-csak bólogatott.-viszont itt maradok a kórházban, nem is bírnék aludni.-mondtam.-holnap pedig meglátogatom azt a fiút.-mondtam a többik pedig egyszerre bólintottak.


Sötét volt nagyos sötét, semmi nem világította át korom sötét éjjelt, csak a hold, és egy... lilán világító szempár.

      TO BE COUNTED