Byakuya belépet az ajtón és néma rideg tekintettel ránézet az asztalnál ülő lányra.

 Furcsa érzések járták át testét.

Mióta felesége meghalt az óta nem érzet ennyi melegséget egy lány iránt sem.

 Odament az asztalhoz és leült a lánnyal szembe. szeme végig siklót a lány arcán.

Mi a neved?

Törte meg a csendet Byakuya.

 Hisakonak hívnak uram.

Elnézésedet kérem, amiért folyton a nyomodba járok. 

Byakuyan meg rázta fejét.

- Nem számit.

Úgy se tudtalak volna bántani. 

Hisako egy levelet szorongatót a kezébe, amire az volt írva felvételi eredmény.

Férfi észrevette, és Hisako kezére nézet.

A lány zavartan Byakuyara tekintet. 

Ez csak egy levél, ami fontos számomra.

Halálisten szeretnék lenni.

 Bár sokan próbáltak róla lebeszélni, mert szerintük ez nem nekem való.

Ahhoz túl könyörületes vagyok. Sok ismerősöm van az akadémián.

Mind halál istenek akarnak lenni.

Byakuya némán halgata a lánycsengő hangját, és eltűnődött egy pillanatra.

- Eszébe jutót az a fájdalmas pillanat, megint ami elválasztotta a feleségétől.

Ez a lány túlságosan hasonlitot rá.

Hisako észrevette, hogy valami fáj a kapitánynak. valami baj van?

Kérdezte aggódó hangon a kapitánytól.

Nem nincs Hisako-san. a lány elképedt,- a nevemen szólítót a kapitány!

Nem hit a fülének.

 Byakuya felállt az asztaltól és az ajtó felé vette az irányt.

Visszafordult és rámosolygót Hisakora.

Hisako csak bólintót, egyet és szintén mosollyal nyugtázta Byakuya ritka pillanatát.

 Hisako kibontotta a levelet, és kihúzta belőle a levélpapírt.

Szétbontotta és elkezdte olvasni a tartalmát.

 Mikor a levél végére ért, mosolyra nyílt ismét a szája és felpattant az asztal mögül.

 Kitárta az ajtót és elkezdte keresni a kapitányt.

Elnézet Jobra, aztán balra. de sehol nem érezte jelenlétét.

Így hát találomra elfordult az egyik irányba és elindult a végtelenség folyosóján.

 De sehol nem lelt nyomára.

Végül már csak egy helyen lehetet, gyors iramba lesietet az udvara, és elindult a kert felé.

Meg is találta a kapitányt, és mikor megpillantotta elkiáltotta magát.

Kuchiki kapitány felvetek az akadémiára! Én is halál isten leszek! Újságolta nagy örömmel a kapitánynak.

 Byakuya csak ott ált a tó partján és nézte a víz lágy fodrozódását, ahogy meg fúja a könnyed kora tavaszi szél.

Mikor meg halotta Hisako hangját megint az a melegség fogta el.

Mint minden pillanatba mikor megérzi jelenlétét. Hisako odament hozzá és kisé törékeny alkatával felnézet a kapitányra.

Valami bántja?

Kérdezte tőle kíváncsian.

Már a szobámba is olyan furcsa volt.

Nem bánt semmi Hisako-san.

A lány bólintót és némán ált mellette.

Órák teltek el és még mindig kitartóan állt mellette és nem mozdult a kapitány mellől.

Hisako felnézet az égre, gyönyörű bíbor rózsaszín színekkel nézet rá vissza.

Kapitányúr?

Vissza kéne menünk már.

 Byakuya a lányra nézet azt hitem elmentél már.

Hisako összehúzta szemöldökét. Mit gondol, rólam majd csak úgy itt hagyom egyedül a magányába?!

 Nem vagyok én az a fajta. Byakuya megfordult és a köves úton elindult visszafelé.  Hisako követe öt, mint mindig Byakuyanak jól eset, hogy valakihez tartozik, de természetesen nem mondta ki.

Byakuya meg ált Hisako szobája előtt és jó éjt kívánva neki eltávozót a saját szobája felé. Bement és odament Hisana oltára elé.

 Leült és a képet nézve merenget.

 Ne haragudj Hisana de újból szerelmes lettem.

Mormolta a képelőt Byakuya.

Szeretem azt a lányt, de még nem tudja.

 Tudnod kell, hogy veled nem ér fel.

Bár lehet, hogy áltatom magam, mert valójába pont olyan, mint te vagy.

 Sokáig ült az oltár előtt.

Felállt, meghajolt a felesége arcképe elöt, és kiment a terasz erkélyre.

 Az éjjel sápadt és haloványnak tűnt számára a csillagokkal  egyűt.

 Mintha nem is lett volna kint élet. Bár mennyire is fáj még mindig neki kedvese elvesztése. Most végre boldog lehet, mert sikerült lezárni Hisana emlékét.

Folyt :köv