A rácsokon a hold fénye szűrődött be. Egy fiú próbált meg kinézni a magasra tett ablakon, ugrált hogy valamit lásson a kinti világból ahonnan őt elzárták. Egy idő után föladta a fáradtságos ugrálást, és leült a kemény ágyra ahol aludnia kellett volna, de nem tudott. Csak a szabadságra, a kötelességeire gondolt. Reménykedett benne hogy talán reggel, vagy még az éjjel eljönnek érte és kiszabadítják.

Reggel még mindig ott ültem Toushiro szobájánál. Le se hunytam egész este a szememet. De nem voltam fáradt vagy álmos. Olyan ,7 óra körül lehetett mikor Unohana kapitány jelent meg mellettem.

-Jó reggelt.-mosolygott a nő.

-Neked is.-sóhajtottam.-hogy van Toushiro?-kérdeztem.

-Az a seb a mellkasán, nagyon mély, de hála annak a tapasznak amit rátettél, enyhítetted a fájdalmát és azt hogy sok vért veszítsen, de attól tartok még egy ideig nem állhat talpra.-magyarázta a fekete hajú nő.

-Bemehetek?

-Természetesen.-bólintott. Fölálltam majd bementem a szobába ahol csak egy kis lámpa fénye világított. A fiú halkan szuszogott. Némán leültem a székre, és bámulni kezdem ahogy alszik. Nem bírtam tovább beszélni kezdtem hozzá annak ellenére hogy tudtam nem hall.

-Nagyon aggódtam ám érted.-mondtam.- el se tudod képzelni mennyire boldog vagyok most. De neked meg nem kellett volna utánam jönnöd, elintéztem volna egyedül.-erre a kijelentésre fölnyíltak azúr kék szemei és rám meredtek. Tudtam hogy hallotta minden szavamat és most egy alapos fejmosás jön. De nem, nem szólalt meg, vagy nem tudott vagy nem akart nem tudom, csak a plafon felé nézett. Egy ideig nem szóltunk semmit aztán én törtem meg a csendet.-nagyon sajnálom hogy ilyen csúnyán megsebesültél, csak is én vagyok a hibás.-mondtam közbe lehajtottam a fejemet.

-Bolond vagy!-mondta halkan.- segíteni mentem, megmondtam hogy együtt kell ezt megcsinálnunk. Jó lenne ha egy kicsit bíznál bennem.

-Tudom.-mondtam könnyekkel küszködve.- ha megvártalak volna, most biztosan nem feküdnél itt. -mondtam.- ne haragudj!-kiáltottam, majd a könnyeim megeredtek.

-Semmi értelme hogy itt sírj nekem.-mondta ridegen.-semmi szükség rá, most sokkal fontosabb amit mondani akarok.

-Biztos hogy eltudod mondani, jobban vagy?-kérdeztemaggódva.

-Igen. Szóval, azért harcoltam veled mert Katsumi kényszerített de gondolom ezt már te is észrevetted, ami a lényeg hogy nem akárhogyan irányított.

-Hogy?

    *

      A bankaijával.-monda.
    *

      MI?-döbbentem le. -szóval ezért mondta hogy valójában vele harcolok.
    *

      Igen. És úgy tűnik hogy ez a legerősebb amivel meg kell küzdenünk.
    *

      Igen. De amikor magadhoz tértél, akkor magadtól tértél észhez vagy Katsumi szüntette meg a Bankaiját?-kérdezte.
    *

      Ő szüntette meg, éreztem hogy ki tisztul előttem minden.
    *

      Értem.-bólogattam.-és megtudtál még valami?-kérdeztem.
    *

      Nem, mást nem, csak... annyit hogy van egy hadnagya, úgy hívják Seribeki Shanio.
    *

      És erős?-kérdeztem.
    *

      Nem, legalábbis nem tudom, nem láttam kiengedve a lélekölőjét.-mondta.
    *

      És a többi osztag kapitányával, vagy hadnagyával nem találkoztál?-kérdezte.
    *

      Valakire emlékszem. Egy fiú volt, midig ő hozott nekem ételt. Borzos lila haja volt, azt hiszem a 2. osztaghoz tartozik.
    *

      A 2. osztaghoz? -kaptam föl a fejem.
    *

      Igen, miért?
    *

      Mert tegnap kapták el ezt a fiút.
    *

      Idejött?
    *

      Igen, semmit nem mondott, csak azt hogy ő a 2. osztag hadnagya.
    *

      Ő lesz az, de hol fogtátok el ?
    *

      Egy bokorban aludt a 13. osztag fő épülete előtt.
    *

      Biztosan rád várt.
    *

      Megyek meglátogatom, megpróbálok kiszedni belőle valamit.
    *

      Rendben. Matsumoto hol van?-kérdezte halkan.
    *

      Otthon pihen, akarod hogy idehívjam.
    *

      Nem nem kell, nagyon aggódotté értem igaz?

-Eléggé, nagyon sokat sírt.

-Csak annyit mondj meg neki hogy sajnálom, amiért megint gyenge voltam.-mondta

-Mi az hogy gyenge?-csattantam föl.- hogy mondhatsz ilyet?-ordibáltam.

-Ha erős lennék le tudtam volna győzni Katsumit, már az elején.

-Már mondtam hogy ez nem a te hibád, ő az én felelősségem, neked meg az most a feladatod hogy pihenj, meg ne próbálj felkelni innen, világos?

-Jó.-mondta unottan.

-Majd még visszanézek.-mondtam majd kimentem, utána még egymásra néztünk majd lehunyta a szemeit és elaludt, én pedig az 1-es osztag felé vettem az irányt. Kint már várt rám Hayko. Kicsit meglepődtem hogy ilyen hamar itt találtam.

-Hayko, hát te mit keresel itt ilyen korán?

-Önt természetesen. Hogy van Hitsugaya kapitány?-kérdezte.

-Jobban már beszéltem is vele.

-Örülök, és most meglátogatja a rabot?

-Igen, remélem ki tudok belőle valamit húzni. Jut eszembe, nem is kérdeztem hogy mi volt a vörös Shinigamiknál.

-Ó nagyon jó volt az edzés.

-És ki az ottani fő parancsnok?

-Ó ő egy nagyon kedves és segítőkész ember, a neve Daisuke Ido.

-Daisuke Ido, hmm nem ismerős a név. És fejlődtél valamicskét?

-Igen, Megtanultam rendesen használni a kardomat, és gyorsabb is lettem, azt hiszem kapitány most már képes vagyok megvédeni önt.

-Ennek nagyon örülök,na és Renji, jól viselkedett ?

-Igen, mikor odamentünk, nem tudták kik vagyunk, és szóváltásba is keveredett Daisuke-sama hadnagyával, de nem történt baj, szóval jó testőröm volt.

-Remek.-bólintottam.-és Renji is fejlődött?

-Igen, gyorsabb és ügyesebb lett a bankaija.-mesélte. Ahogy mentünk előre egyszer csak az egyik fal mögül előugrott valaki és már csak egy ibolya lila pengét pillantottam meg. Hayko a kardjához nyúlt.

-Húzd csak elő, abban a szent pillanatban kettészelem a kapitányod torkát.-fenyegetőzött.

-Nyugi Hayko. Önben kit tisztelhetek?

-Itt én kérdezek!-kiáltott.-hol van az a fiú akit tegnap elfogtatok?-kérdezte.

-Nem vagyok köteles válaszolni önnek.-ám ő még jobban a torkomnak nyomta a lilán izzó kardot.-azt hiszem ha mind lecsillapodunk meg tudunk egyezni.-mondtam-kérem tegye el a kardját, nem akarok senkinek sem ártani, és gondolom ön se.-győzködtem.

-Rendben.-közben eltett a kardját.- most pedig beszéljetek.

-Előbb a nevét!

-Daige Raguke vagyok, a 2. osztag kapitánya.-mutatkozott be.

-Oh szóval, az a fiú akit elfogtunk a hadnagya. Rendben, kérem kövessen.-mondtam, majd hangtalanul vonultuk tovább. A férfi idegesen nézelődött. Mondjuk én sem örültem volna neki ha találkoztunk volna egy kapitánnyal. Halkan beosontunk az első osztag börtönébe és ahogy meglátta a fiút:

- Eigo!-szaladt oda a fiúhoz.

-Kapitány!

-Azonnal engedjék el! -utasított ám én csak a fejemet ráztam.

-Sajnálom de addig nem amíg el nem mondják hogy mit akarnak tőlünk.-mondtam.

-Rendben.-hajtotta le a fejét. Kiengedtem a fiút és elvezettem őket a házamba, az úton Hayko aggódva megjegyezte.

-Ha ezt Hitsugaya kapitány megtudja ki fog térni a hitéből.- mondta, én pedig csak elmosolyodtam ezen. Leültettem őket, mindannyiuk kezébe egy teás csészét nyomtam, hisz így nem volt olyan feszült a hangulat.

-Nos? Hallgatom.-mondtam. A férfi még egy kicsit a pohár aljára nézett majd elkezdte.

-Engem a 2. osztag kapitányát, és Eigot bízták meg azzal hogy jöjjünk ide, a tiszta lelkek városába, és derítsünk ki mindent önről.

-Gondolom ezt a megbízatást Katsumi fő kapitánytól kapták.

-Igen.-bólintott.-de arra nem számítottam hogy elfogják Eigot.- vallotta be.

-Katsumi nagyon lebecsüli az itteni halál isteneket. És mikor kapták ezt a parancsot?-kérdeztem.

-Két héttel ezelőtt. -mondta.

-Sejtettem, azóta én már megjártam a világukat és megküzdöttem a kapitányukkal, nyílván önök a védő pajzs feltörésén bajlódtak.

-Igen, a legjobb védő pajzs amit valaha láttam, és nagyon nehéz volt feltörni, de mi ere szakosodtunk, mármint a 2. osztag. Pajzsok feltörésére, információ szerzésre, és felderítésre.

-Értem, és mit fog mondani Katsuminak mikor visszamegy?-kérdeztem.

-Semmit, mivel úgy is találkoztak, a mi küldetésünk, és információink magáról feleslegessé váltak.-magyarázta.

-Rendben, én szívem szerint elengedném önöket, de innen csak a fő kapitány engedélyével szabadulhatnak, sajnálom.

-Megértjük.-mondta.

-Azt ajánlom mennyük vissza a fő kapitányhoz és kérelmezzük az elengedésüket.

-Rendben.-bólintottak egyszerre. Ahogy Seireitei utcáin bandukoltunk, egyszer csak megjelent Soifong kapitány.

-Yasami, te meg mit keresel itt a fogollyal, és ki ez a fickó?-kérdezte meglepetten.

-Ne értsd félre Soifong, nem szöktetem őket csak....-ám a harcias nő nem várta meg hogy befejezzem a mentegetőzést, előrántotta kardját és Daige-nek szegezte.-add meg magad betolakodó, és akkor nem bántalak.

-Ki vagy te?-kérdezte.

-A 2. osztag kapitánya.-felelte.

-Oh ez érdekes, én is a 2. osztagé vagyok!-mondta majd hátrébb ugrott és ő is elővette a kardját.

-Ne kérem hagyjátok abba! Ez nem old meg semmit!-mondtam. Ám mintha meg se hallották volna amit mondtam egymásnak estek. Kard kardot ért csak úgy szikráztak, majd Daige megunta az értelmetlen harcot, és szólította a kardját.

-CSATTANY, LILA ÍRISZ!-kiáltotta, majd a lila pengéből egy lilán izzó ostor lett, és nem húzva az időt már is odacsapott Soifongnak, de az nem ért célt.

-Ennyi telik egy kapitánytól? Hát igen ne várjon többet az ember egy száműzöttnél.-gúnyolódott Soifong.

-Azt ajánlom ne üsd bele más dolgába az orrod!-fenyegetőzött.

-Hű de félek.-mondta majd ő is előhívta a kardját, s egyből nekitámad.

-Apa.-dadogta halkan Eigo.

-Mit mondtál?-kérdeztem.

-Ah, semmit. Kérem kapitány állítsa le őket.-kérlelt.

-Nem tehetek mást, de tuti árulásnak fogják venni.-mondta zsörtölődve, majd előhúztam a kardomat és közeledni kezdtem feléjük. Ahogy megint összeértek volna a két fegyver az én kardomba ütközött.

-Elég lesz.-mondtam.

-Yasami elárulnál minket?-kérdezte Soifong fölháborodva.

-Neked csak az áruláson jár az eszed, állj le!-utasítottam. Soifong visszaengedte a kardját az eredeti formájába, és Daige is.-engedj továbbmenni Soifong, nem vagyunk árulók, a betolakodókat pedig a fő kapitány elé viszem hogy döntsön a sorsukról.-magyaráztam.

-Rendben van.-mondta rosszízűen. Vagy az bántotta hogy nem harcolhatott tovább vagy az hogy megint nem ő ítélkezhetett. Megérkeztünk Yamamoto Genruusai Shigekuni fő kapitány elé, mint mindig hűséges hadnagya ott állt mellette.

-Fő kapitány.-hajolunk meg Haykoval.

-Miért hoztad ide a betolakodókat Yasami?-kérdezte becsukott szemmel nyugodtan.

-Kérelmezem hogy szabadon engedhessék őket.

-Hm?

-Nem bűnösek csak parancsot teljesítettek a feljebbvalójuktól, a zöld Sinigamik fő kapitányától.

-Értem. És minden felelősséget magadra vállalsz?

-Igen, teljem mértékben, nem tűnnek rossz szándékúaknak csak követték a parancsot, ahogy én mindig követem az önéit.

-Rendben van, szabadon távozhatnak.-mondta.-de előbb szeretném megismerni, őket ha jól halottam az egyik hadnagy a másik kapitány.

-Természetesen, ahogy óhajtja.-mondtam alázatosan majd a hátuk mögé mentem jelezve most rajtuk a sor. Előrébb is léptek és belekezdtek ismét a bemutatkozásba.

-Én Daige Raguke vagyok a zöld Sinigamik 2.osztagának kapitánya, ő pedig itt a hadnagyon Eigo Raguke. - mutatkozott be.

-Csak nem rokonok vagytok? Hisz egy a vezetéknevetek. -kérdezte a fő kapitány.

-Igaz is most hogy így együtt hallom ezt a két nevet.- gondolkoztam el.

-Így van Eigo a fiam.-mondta.

-A fia?-kérdezte Hayko hangosan. Majd ahogy ránéztem jól elvörösödött. -upsz bocsánat.- szégyellte el magát.

-Nem csodálkozom hiszen nagyon hasonlítotok egymásra.

-Minden tisztelettel kérem, ne kérdezzen többet, szeretnék végre hazatérni. Ha több kérdésre válaszolok árulónak minősülhetek.-kérlelte a fő kapitányt.

-Rendben van.-mondta- Yasami kérlek kísérd el őket

-Igen is.-hajoltam meg majd kitessékeltem őket a teremből. Én és Daige mentünk elöl, kicsit lemaradva Hayko és Eigo beszélgettek mögöttünk.

-Ha a kapitányod az édesapás hol van az édesanyád?-kérdezte érdeklődően.

-Halott.-mondta ridegen.

-Oh sajnálom nem akartam.

-Nem baj.... az anyám egy háborúban halt meg amikor még kicsi voltam. Apa nagyon keveset mesélt erről. Csak annyit tudok hogy a zöld és az ezüst Sinigamik csaptak össze azért mert a fő kapitány megakarta mutatni a hatalmát. Ezért is gyűlölöm a fő kapitányt és amikor tőle kapok parancsot mindig felületesen végzem el.-mesélte.

-És emiatt nem szoktál bajba kerülni?-kérdezte.

-Nem mert apa mindig kisegít, de ő se csípi, mert miatta halt meg, de szerintem nem is rá haragszik annyira.

-Hanem?

-Arra aki megölte őt.

-Megölték.?-kérdezte tágra nyílt szemekkel.

-Azt mondta a csata sokáig húzódott és rengetegen haltak meg. Anya felderítő volt és egyedül ment az ellenség területére, és ott ölhette meg valaki.-magyarázta.

-Értem, hát nagyon sajnálom. ÉS azért én örülök hogy találkoztunk, azt hittem minden zöld sinigami gonosz és gőgös de te és az édesapád nagyon kedves emberek vagytok.-mondta.

-Köszi.-mondta elpirulva.

    *
      Eigo indulás -mondta Daige.
    *
      Megyek. Ég veled Hayko. -köszönt el.
    *
      Örülök hogy találkoztunk.- mondta.
    *
      Yasami, ahoz képest hogy a fő kapitány miket mond rólad, nem is vagy te olyan romlott és gonosz, amúgy se hittem el minden szavát.
    *
      Soha nem akartam ártani neki, most kimentettek a markaiból a barátomat de félek ezzel még nincs vége, valami rosszabbra nagyobbra készül, és félek nem fogom tudni megállítani.-magyaráztam.
    *
      Én szurkolok neked.-mondta.
    *
      NA nem mondj többet mert még tényleg azt fogom hinni hogy az én pártomat fogod.-mosolyodtam el.- egy üzenetet azért adj át neki. Soha nem felejtem el azt amit a barátommal tett, és attól még hogy túlélte a szenvedését és megaláztatását meg fogom bosszulni.- mondta kissé fenyegetően.
    *
      Rendben .-.bólintott.-ég veletek sinigamik. -köszönt el majd elrugaszkodtak a földtől és szinte már repültek is haza.

TO BE COUNTED