Másnap reggel felébredtem, de már ebben a pillanatban meg is jött Kiyana a reggelivel, mások mindig nagy szemekkek néztek, hogy mennyi ennivalót hozz be, pedig nem is vagyok kövér, csak hogy nem tudták, hogy én azt nem egyedül eszem meg, hanem Kiyana-val együtt szoktam reggelizni. Nagyon sokat szoktunk nevetni reggelizés közben, ezekben a pillanatokban szoktam a gondjaimat elfelejteni. Mikor végeztünk, Kiyana kivitte a tálcákat, én meg már az ajtóban lestem, hogy látom e a lovagokat, a fejembe vettem, hogy nem érdekel, hogy mit mondott az apám, én nem fogom engedni, hogy vigyázzanak rám, nem akarom, hogy minden lépésemről tudjanak, hogy mindig a sarkamban legyenek. Szépen kiosontam a balkonra, újra körülnéztem, de nem láttam senkit, közben megjött Eatos is, felvett a karjaiba és mondtam, hogy menjünk a kert fele,de arra nem számítottam, hogy Dartz figyelt az ablakából, de ő csak mosolygot az egészen. Mi fél útközben eltértünk egy másik irányba, hisz több olyan hely is van ahol vannak virágok, így egy olyan helyre mentünk amit csak én ismerek, így még a lovagok sem tudhatják meg, hogy hol lehetek. Valószínű, hogy mázlim volt, hogy még nem voltak a közelemben, lehet, hogy apámnál voltak. Elértünk egy másik virágos rétre, ott leültünk és élveztük a napot, a friss levegőt, és a szép időt. Hátra dőltem, becsuktam a szemeimet és pihentem, ez az élet az amit szeretek, messze a palotától. Egy kicsit elbobískodtam, vissza emlékeztem a szép időkre, mikor Dartz-cal kint játszottunk a kertben, hirtelen, olyan furcsa érzést éreztem, hogy van valami amire nem emlékszem, de nem tudok rájönni, hogy mi lehet az. Egy kicsit bosszantott az elején, de utána már el is felejtettem, akkor nem lehetett fontos, ha így elfejtettem, hogy nem tudok arra a valamire visszaemlékezni. Az élet csak addig gondtalan míg az ember csak egy gyermek, mert akkor nincs semmi gondja, és nem veszi észre az élet nehézségeit. Ha az ország békés és nyugalmas volt, mégsem nagyon voltak barátaim, mert egy kicsit másnak éreztem magam, valami furcsát éreztem magamban, amitől az emberek eltávolodnak tőlem. Mikor kinyitottam a szememet, észre vettem, hogy lassan lenyugszik a nap, az egész napot újra kint töltöttem és eddig még rám sem találtak, ami azért mégis csak boldoggá tett, még akkor is ha tudtam, hogy ezzel fel fogom idegesíteni apámat és magamra fogom haragítani. Az is meglehet, hogy ezek után még a szobámat sem hagyhatom el kiséret nélkül ,ez lesz a büntetésem, de ha mégis ez lenne, legalább még egy napot eltölthettem a szabadban egyedül. Felültem, Eatos ott volt mögöttem, kezét a vállamra tette, én meg automatikusan döltem hátra, rádöltem ő meg átkarolt, és gyengéden simogatta a fejemet. Olyan érzésem volt, mintha anyu csinálta volna ezt, de igazából, mégha furcsa is, nekem Eatos volt az anyukám, szinte kis korom óta mellettem volt és ő volt az aki vigyázott rám és gondoskodott rólam, mikor Dartz nem volt velem. Már majdnem újra elaludtam, mikor Eatos mondta, hogy mennünk kellene, én csak bólintottam, mikor felálltam és elindultunk vissza a palotába. Mikor a palota közelében voltunk, kértem Eatos-t hogy menjen el, mert nem szeretném ha eltiltanák mellölem, és így is tett, én meg megprobáltam vissza ossoni valahogy a palotába. De mind hiába, észre vettek mikor be akartam ossoni, így nem volt más választásom, mint hogy velük menjek apámhoz. Beértünk a terembe, apám mellett ott voltak a lovagok is, apám felém fordult, egy kicsit dühös volt, azt lehetett látni rajta, de nem is csodálkozok rajta, hisz nem azt csinálom amit mond nekem. A katonák elhagyják a termet, én megálltam apám elött, illedelmesen meghajoltam egy kicsit és ránéztem. Hogy őszinte legyek, nem nagyon akartam kivárni, hogy dühös e az apám rám, hisz igazából, soha semmiért nem szidott meg sem engem, sem Dartz-ot, teljesen mindegy volt, hogy mit tettünk, az is igaz, hogy soha nem voltunk engedetlenek, de idővel én igen, jobban mondván annyira nem voltam engedetlen, de soha nem szerettem a palotában lenni, így megprobáltam minden időmet a szabadban tölteni, de soha nem szóltam neki, de ez nem azért volt, mert nem is akartam, csak akkor még király volt, és nem akartam az én kis bajaimmal zavarni, mikor volt elég gondja nélkülem is. Csak egy baj volt a dologgal, nem akartam bajt csinálni és akaratomon kivül is azt csináltam.
”Liviana!!!”-szólt hozzám Eisenherz, mély hangon, a pillantásom a padlót szegezte, de mikor meghallottam a hangját, hogy szólitott akkor felpillantottam rá.
”Remélem tudod, hogy mit tettél? Megint elmentél szó nélkül, és a kíséreted nélkül. Én meg halálra agódtam magam miattad.”-mondta Eisenherz, és a hangjában hallottam az agódást, egy kicsit szomorú lettem, hisz nem szerettem soha, ha agódik miattam, újra ránéztem.
”De nem lett semmi bajom, mi is történhetne, hisz nyugalmas ez a világ, és az emberek kedvesek és aranyosak egymáshoz. Kérlek ne agódj annyit értem.”-kértem tőle szépen.
”Sajnálom, de ezt nem tehetem, főleg akkor nem ha annyira messzire mész, hogy nem vagy a palota környékén. A lovagok vigyáznak rád, és a barátaid is lesznek.”-mondja apám.
”Nincs szükségem barátokra. Nagyon jól megvagyok egyedül és meg is leszek egyedül. Nincsen rájuk szükségem.”-mondtam idegesen és elszántan néztem apámra, nem néztem a lovagokra.
”Ez nem kérés volt lányom.”-mondta Eisenherz egy kicsit idegesen, a lovagok nem szóltak közbe, csendben hallagatták a köztünk levő vitát.

---------------------------------------------------------------------------------

Kész van az 5. fejezet is. A következő fejezetben kiderül, hogy dönt Eisenherz Liviana-val kapcsolatban. De vajon jó döntést hozz? És mit fognak a lovagok tenni ezek után és mit tesz Liviana?