Másnap reggel, lassacskán ébredtem fel, pislogtam, annyira fáradt voltam, mikor hirtelen eszembe jutott, hogy mi történt az éjszaka középen. Felültem és elkezdtem gondolkodni, hogy mi történt, de nem emlékeztem, hogy mi történt azok után, hogy elájultam, és hogy kerültem én egyáltalán a szobámba? Arra emlékszem, hogy valaki ott volt és megfogott, de hogy ki volt az, arra nem emlékeztem, de ha jól tudom nem is nagyon láttam, hogy ki volt az. Lehet, hogy álom volt az egész, és ezért nem emlékszem, hogy mi történt teljesen? Sóhajtottam, mostanság nagyon szétszort voltam és magam alatt voltam, sokszor már saját magamat sem értettem, hogy mi történik velem, egyik nap ilyen vagyok, a másik nap meg olyan. Kimentem a szobából, ma reggel kedves Critias fogadott, de legalább nem Hermos, az a lovag annyit beszél, hogy már a végére felidegesít, Critias inkább a csendesebbik fajta, elindultunk a trónteremhez, épp azt figyeltem, hogy mikor tudom a kardját belopni, és mikor nyúlni akartam volna, már meg is fogta a kezem. Francba, nem sikerült, ő meg csak vigyorgott, hisz nem egyszer probálkoztam elvenni tőle, de eddig eredménytelenül. Elengedte a kezem, én meg sóhajtottam, feladva mentem tovább, ő meg követett. Elértünk a teremhez, ahol már Timaeus és Hermos vártak, illedelmesen meghajoltak én meg köszöntem nekik. Bementünk a terembe, és oda mentünk Eisenherz-hez. Mi történt, annyira komolyak, mikor mutatták azt a kővet ami tegnap az égből hullott, nem tudták megmondani, hogy mi az, de annyit már tudnak, hogy ez a drágakő fog segíteni Atlantisz népének. Mikor megláttam a kővet, elkezdtem reszketni, sokáig nem értettem, hogy miért, de rájöttem, hogy valamiért félek attól a kőtől, nem tudom megmondani, hogy miért. Amilyen gyorsan lehetett kirohantam a teremből, a lovagok megprobáltak utánam sietni, de már megint nem látták, hogy hová futottam, de igazából csak a szobámba futottam, magamra zártam az ajtót, és az ágyamra kuporogtam. Féltem, de mégis mitől, attól a kőtől, hisz nem bánt, de akkor mégis mitől? Lehet, hogy attól amit álmodtam? Egész nap mikor csak egy kis erőt szereztem magamba, probáltam Dartz-cal beszélni, de folyton elhajtottak, délutánra járt mikor már nem tudom hányadjára voltam Dartz-nál, mikor Iona egyáltalán nem kedvesen fogadott.
”Fogd már fel, hogy Dartz most nagyon elfoglalt, egyáltalán nem ér rád, és a kis problémáidra!”-ordított le engem Iona, és újra bezárta az ajtót.
Elszomorodtam, legszívesebben elbőgtem volna magam, de nem lehet, erősnek kell mutatnom magam, muszáj, így újra eltüntem, majdnem felbórítottam Hermos-t és Critias-t. Nem értették, hogy mi történt, de tudták, hogy nem hagyhatnak magamra, így utánam rohantak, de sajnos nem értek utol, és állandoan új helyett találtam magamnak, így soha nem mentem kétszer ugyan arra a helyre, pont azért, hogy ne találjanak meg. Pár óra múlva tértem vissza a palotába, bent egy elkülőnitett fedett kertbe mentem, de nem sokkal utánam jött Dartz is. Oda fordultam hozzá és láttam, hogy nagyon komoly és nincs jó hangulatban.
”Mégis mit művelsz...? Azt mondtam, hogy bírd ki ezt a kis időt, de erre te direkt harcolsz a lovagok ellen, ezzel csak magadnak okozol rosszat.”-mondta idegesen.
”Mégis mit csináljak....? Azt mondtad, hogy segíteni fogsz, ehhez képpest egyedül voltam megint, és én csak probálkoztam.”-válaszoltam vissza idegesen.
”Ne beszélj így velem...”-mondta hangosan, már majdnem üvöltve.
Én erre nem feleltem semmit, annyi volt a válaszom, hogy pofon vágtam és közben komolyan néztem.
”Azt mondtad, hogy mindig mellettem leszel...ha baj van akkor nyugodtan menjek hozzád, de ehhez képpest az elmúlt néhány hétben, nem tudtalak elérni, mert mindig dolgod volt, és Iona is mindig elküldött, azzal, hogy zavarlak, meg hogy nincs időd rám és a kis problémáimra......GYŰLÖLLEK DARTZ!!!!-kiabáltam vele és már elkezdtem sírni is, ezek után elfutottam mellette.
Ő csak fogta az arcát, ott ahol képen vágtam, teljesen le volt döbbenve, de egy kis idő után el is szomorodott. Rohantam kifele, Timaeus épp akkor jött vissza a palotába és látta, hogy elrohanok, azt is látta, hogy sírok. Elmentem a kedvenc kertemhez ahol egy kis patak is található, leültem és sírtam. Miért, miért történt mind ez, mikor azt hittem, hogy minden helyre jött, ehhez képpest minden ezerszer rosszabb lett, miért, miért pont velem kell ilyesmiknek történnie? Arcomat a kezembe temettem, utáltam az életemet, miért kellett pont egy királyi családba születnem? Valaki ott állt mögöttem, kezét a vállamra tette, egy kicsit megijedtem, elvettem a kezem az arcomtól a víz tükrében láttam, hogy ki állt mögöttem. Lassan megfordultam és Timaeus-ra néztem aki legugolt hozzám, és letörölte a könnyeimet, csak még jobban elkezdtem sírni, és a nyakába borultam, sírtam, nagyon is, életemben nem sírtam ennyit. Csalódott voltam, hisz az az ember akit szerettem, újra megszegte az ígéretét, és még ordítozott is velem, most először veszekedtem Dartz-cal. Timaeus nagyon meg volt lepődve, de kis idő után átölelt gyengéden, egyik kezét a hátamra tette, a másikat a fejemre, és gyengéden simogatott, hogy megnyugodjak. De nem tudtam megnyugodni, de a közelsége már védelmet adott nekem,azt hittem, hogy el fog lökni magától, azok után amit műveltem vele és a többiekkel, ez lett volna a minimum amit megérdemeltem volna. De ő e helyett még inkább magához ölelt, és addig nem engedett el, míg meg nem nyugodtam.

---------------------------------------------------------------------------------

Az emberrel mindig történnek rossz dolgok, de ha történnek akkor történni fog valami jó is mellette. A rossz és jó dolog mindig együtt járnak, az embernek csak hinnie kell benne és pozítivan kell gondolkodnia és előre nézni a jövőbe és nem a múltba.