2 hónap távollét után, mint ellenségek térünk vissza Egyiptomba, hogy kihívjuk a fáraót egy párbajra.
-Holnap délután indulunk. Mit szóltok? –vetette föl a dolgot Jyonouchi.
-Addig gyakorolj Yugi! –fordult barátjához bakura. –Igaz hogy múltkor legyőzted de ki tudja most hogy lesz.
-Igen, igazatok van. A nagypapi élete most a tét. Nyerni fogok.
Eltökéltek voltunk mindannyian. Számomra Atemu ez alatt a két hónap alatt egy idegen személlyé vált. Az én dolgom most az, hogy segítsek Yuginak. Mi barátok mindig összetartunk. Nem hagyjuk cserben egymást. Nem úgy, mint Atemu.
Akkor még nem tudhattam, hogy értem tett mindent. Hogy csak az én érdekemet nézte mikor eldobott magától. Akkor csak egyet tudtam biztosan: hogy gyűlölöm.
Hamar eljött a holnap és az indulás napja. A kis Jahmeszt is magammal kívántam vinni, had lássa utoljára a szülőföldjét. A kapu előtt gyülekeztünk délután 5-kor, pontban. Mind eljöttünk. Még Bakura is, aki kezdetben nem akart kötélnek állni. Állítása szerint valami fojtogató érzés ragadta el amikor Egyiptomban járt. De most mégis itt volt.
-Készen álltok? –nézett ránk Yugi. Mi csak bólintottunk.
Elővette a oldaltáskájából a 3 istenkártyát, majd felmutatta a kapunak. Legnagyobb megdöbbenésünkre át tudtunk lépni rajta. Ezek szerint a papok és Atemu figyelmét más köti le és nem tudnak a kapura is koncentrálni egy időben.

    Atemu a szobájában pihent az ágyon. Hátát a falnak döntötte. Próbált aludni, de nem tudott. Szörnyű fejfájás gyötörte. Shimon gyógyszerének hála lassabban léptek fel nála a tünetek. Le lett lassítva a vírus ám így is a második stádium felé sodródott. Többször érezte hogy a kezei már nem engedelmeskednek neki úgy mint régen. De Atemu erős személyiség volt Képes volt még a vírussal is dacolni, és az akaraterejének hála, jobban érezte magát, mint a nagypapi ebben a stádiumban. Mahado kevés vírust kapott két hónappal ez előtt, így nála még lassabban jöttek elő a tünetek. Isis rendületlenül kezelte a papot.
Shada rohant végig a folyosón, majd hirtelen megállt a fáraó szobája előtt, bekopogott és mivel nem kapott választ, benyitott.
-Uram, -szólalt meg Shada. Atemu erre kinyitotta a szemeit és az ajtóban álló papra nézett.
-Mi történt? –kérdezte.
-Elnézést hogy zavarom uram de most jelentették a katonák, hogy behatolók vannak a szentélybe.
-Milyen szentélybe? –kérdezte fáradtan a fáraó.
-Hórusz nyakékének a szentélyébe. –felelte a pap.
-Akkor fogják el őket.
-Azt nem lehet uram. Anzu királynő és az ön … barátai a behatolók.
Atemu arcáról egy szempillantás alatt eltűnt a fáradtág.
-Anzu? –lepődött meg és kiszállt az ágyból. –Menjünk oda Shada. Hívd a katonákat és a papokat is.
-Értettem. De nem tudjuk, mit akarhatnak.
-Én tudom. Meg kell védenünk a nyakéket! Igyekezz!
-Igenis uram.
Pár perc sem telt el, útrakészen álltak a papok és pár katona a palota kapujában.
-Biztos oda akar menni felség? –aggódott Shimon. –Pihennie kéne.
-Az én feladatom Hórusz nyakékének a megőrzése. Nem vihetik el, különben nincs mit Bakurának adni. És mindannyian tudjuk mit jelent az.
A papok lehorgasztották a fejüket. Mindannyian tudták hogy Atemunak igaza van, ám mégis szégyellték, hogy Bakura kegyelmére szorulnak.
A menet megindult. A papok és katonák a fáraó vezetésével útban voltak felénk a szentélyhez.
Mi eközben a Hórusz nyakékének tiszteletére épített templomban voltunk. A nyakék szentélyében. A nyaklánc egy állványon lebegett arany fénnyel körbefogva. Elvinni nem vihettük el, csakis akkor, ha párbajban legyőzzük Hórusz harcosát… vagyis Atemut.
Gyönyörű volt a templom, amit a nyakláncnak építettek. Nem is tudtam hogy ekkora szentély létezik a sivatag ezen részén. Állítólag Atemu apja, Akunumkanon építette még régen. Vele is a vírus végzett.
Csöndben nézegettük a falakat, mikor patadobogásra lettünk figyelmesek.
-Itt vannak. –szólaltam meg egész halkan. Jahmeszt szorosan magamhoz öleltem, mintha banditák elől félteném.
Már a templom kövezetéről szólt a lovak patadobogása, aztán hirtelen feltűntek. Lovakkal vágtattak be egészen a szentélybe, és körbevettek minket.
-A királynőt és a trónörököst senki nem bánthatja! –adta parancsba Seto.
Atemu leszállt a lováról és felénk fordult. Messze állt tőlünk. Nem akart közel jönni. Rám se nézett.
-Miért jöttetek? –kérdezte szigorú hangon. Akkor még nem tudtam, hogy minden erejét összeszedte, hogy ne lássuk rajta a betegségét.
-A nyakláncért jöttünk. –lépett elő Yugi elszántan.
-Szóval add ki nekünk! –szólalt föl Jyonouchi is.
-A nyaklánc nem kerülhet a ti kezetekbe! –vágott vissza Seto.
-Atemu, -fordult feléje Yugi. –Kihívlak egy párbajra! A győztesé lesz a nyaklánc. Így szólnak az egyiptomi hagyományok, nem igaz?
-A párbajt én vállalom! –lépett közbe Seto, de Atemu leintette.
-Elfogadom a kihívást. –mondta büszkén.
-De uram, biztos jó ötlet ez? –sietet oda Shimon.
-Ne aggódj. Minden rendben lesz. –nyugtatta meg idős barátját a fáraó, majd fellépet a párbaj emelvényre. Egy kőemelvény volt ez, hasonló, mint amin 6 évvel ez előtt párbajoztak Yugival.
Jyonouchi előhúzott a táskából egy duel disket és Atemu felé dobta.
-Nesze. Battle City szabályai szerint játszunk, és semmi árnyjáték. –szögezte le. Az egyiptomi szabályok túl veszélyesek lettek volna, hiszen ott a vesztes az életét is elveszíti. Ám Atemunak minden párbaj veszélyt jelentett, hiszen nem lett volna szabad megerőltetnie magát. Atemu kártyáit megőrizte Yugi az évek során így azzal sem volt gond. A párbaj elkezdődhetett. Az egyik oldalon a papok álltak, lélegzetvisszafojtva figyelve a királyukat. A másik oldalon pedig mi álltunk, eltökélt arccal és szurkolva Yuginak hogy nyerjen.
-Párbaj! –kiáltották mind ketten. Yugié volt a kezdés, mint kihívóé.
Valamiért a torkomban dobogott a szívem. Rossz volt találkozni Atemuval és féltettem Yugit tőle. Mind ketten jó párbajozók voltak.
Lopva a papokra tekintettem. Shimon idegesen tördelte a kezét, Seto és Shada nagyokat nyeltek, és feszülten figyeltek. Isis el sem mozdult Mahado mellől. Mahado fáradtnak tűnt, ám mégis feszülten figyelte a fáraóját.
Miért aggódnak ennyire érte? Talán ők is tudják, hogy veszíteni fog? Elfogott kicsit a bűntudat, hogy ha a nyakláncot elvesszük tőlük, akkor Egyiptom veszélybe kerülhet. De csak egy egész kicsi ideig kell a nyaklánc, amíg rendbe jön a nagypapi. Utána visszaadnánk.
Nagy zörej szakította félbe a gondolatmenetemet. Visszakaptam a tekintetemet a párbajemelvényre. Atemu feküdt a földön. A Sötét Varázsló és Sötét Varázslólány is le volt hívva a fáraó térfelén, ám Yugi szörnye mégis direktbe támadta és sok életpontot vesztett ezzel Atemu.
-Ez az Yugi! –kiáltottam.
-Jó volt haver! –ordította Honda.
-Már nem kell sok és megnyered! –bíztatta Bakura és Jyonouchi egy személyként. Nagyon örültem. Hamarosan megmenthetjük végre a nagypapit.
Úgy tűnt Atemut nagyon eltalálta ez az ütés, mert a szokottabbnál is nehezebben állt újra lábra.
-Uram! Minden rendben?! –aggódott Shimon.
-Jól vagyok. –felelte halkan, majd lábra állt. De rögtön éles fájdalom nyilallt az oldalába. Odakapta a kezét. Felszakadt az a sebe, amit az egyik csatában szerzett.
„ Ne most. Bírd még ki.” –bíztatta gondolatban a testét Atemu.
-A fenébe, hozzuk le onnan. –dünnyögte Seto idegesen.
-A fáraó közvetlen parancsa hogy nem szólhatunk bele! –intette le a papot Shada.
Atemu érezte, hogy egyre rosszabbul lesz, én mégsem vetem észre semmit az állapotából. Teljesen lefoglalt Yugi győzelmének a gondolata.
-Most én jövök Yugi. –próbált meg kiegyenesedni Atemu. –Ezzel a támadással aktiváltad a csapdalapomat.
-Micsoda? –lepődött meg Jyonouchi.
Yugi nagyot nyelt. Ismerte ezt az arcot. Tudta hogy most fel kel készülnie nagyon Atemu támadására.
A fáraó egyik csapdalapja aktiválódott, és Yugi szörnyei egytől egyig felrobbantak. A támadó pontjuk fele pedig Yugi életpontjaiból vonódott le. 200 életpont. Ennyi maradt már csak neki.
Nem tudom mikor romlott el minden… Nem tudom mikor fajultak el ennyire a dolgok… Nem tudom mikor vesztettem el a hitemet Atemuban…
Talán mikor Yugi nagyapja megbetegedett? Vagy mikor felbukkant a nyaklánc? Esetleg akkor, amikor összevesztünk Atemuval? Nem tudom már. Minden olyan hirtelen történt…
És most itt állunk a nyaklánc szentélyének egy termében, és nézzük, ahogy Yugi és Atemu harcolnak egymás ellen. Atemu kezd egyre kevésbé koncentrálni. Ám úgy tűnik, ez sem segít Yugin. Egyetlen szörnye sincs a pályán, aki megvédhetné Atemu Sötét Varázslójától és Sötét Varázslólányától.
-Gyerünk Yugi, ne add föl!! -bíztatta Honda.
-Igen, meg tudod csinálni! –kiáltottam én is. –Ne feledd, a nagyapád gyógyulásáért kell a nyaklánc!
Tudtam, hogy fájdalmat okozok ezzel Atemunak, de nem érdekelt. Azt akartam, hogy szenvedjen, azért amit tett. Azért hogy leállt bakurával. Azért amiért eldobott engem és a fiát magától.
Atemu lesütötte a szemeit. Régóta nem szólt már semmit, hogy Yugi oldalán állok. Csak fáradtan tekintett előre.

 

Most Yugin volt a sor. Úgy tűnik használt a bíztatásunk. Eltökélten húzott ki egy lapot a paklijából.
-Ezt a kártyát lefordítom védekező állásban! –kiáltotta elszántan. –Rajtad a sor…”fáraó”.
Atemu fáradtan és görnyedten állt ott, egyre nehezebben véve a levegőt. Én nem figyeltem rá, nem tudtam, hogy rosszul van. Kezét szorosan fonta körbe a hasán, tenyerével az oldalát érintve. Majd elemelte onnan a kezét és a tenyerére nézett. Csurom vér volt. Fáradt szemeiben fájdalom tükröződött.
Yugi szörnyének egyik támadása közben felszakadt Atemu azon sebe, amiről én nem is tudtam, hogy létezik. Kezét beletörődve elemelte a tekintete elől, és húzott egy lapot a paklijából. Jól tudta hogy ez lesz az utolsó köre.
Némán tette mindezt. Nem volt ereje már beszélni. A teste elérte a határait, nem képes többre. Egy ideig maga előtt tartotta a lapot, mintha nem látná tisztán, majd végül remegő kézzel a Duel Disk-re tette azt. Mintha minden mozdulat fáradtságot jelentett volna neki.
Shimon és a 6 pap feszülten figyelt a háttérből. Parancsot kaptak a fáraójuktól, hogy nem szólhatnak bele a párbajba.
A szörny, amit Atemu nemrég húzott, megjelent előttünk. Egy harmadik mágia volt az.
-Jaj ne. –lépett Yugi egy lépést hátra. Nem volt egy szörnye sem, aki megvédhetné a mágiák támadásától. El fogja veszíteni a párbajt, és vele együtt a nagyapja életét is.
-Yugi! –kiáltottam aggódva. Most mi lesz? Hisz így ne tudjuk megmenteni a nagyapját. Atemu miért csinálod ezt? Miért nem segítesz?