Mire hazaértek már rég aludt az egész város. Csak az első osztag épületénél világított halványan egy kis lámpa. a házban pedig Kariso fő kapitány olvasgatott nyugodtan, és persze gondolkozott:

    *

      Nem vesztettem el semmit. Azt hittem megtudom ölni azzal a fiúval, de a kettőjük közti kötelék nagyobb mint az gondoltam, ezért nem sikerülhetett.-gondolkozott.-de mindegy is, azt hiszem vendégek fognak érkezni.-így is történt. Pár perc múlva két lihegő alak jelent meg az ajtajában.
    *

      Kariso fő kapitánynő. Hajoltak meg mélyen.
    *

      Nocsak kiket fújt ide a szél, nem számítottam a 2. osztag vezetőségére.
    *

      Ne mondja kapitány hogy nem érezte a közelgő lélek energiánkat!-csattant fel Eigo.
    *

      Hát persze, na és milyen volt a közép világi kiruccanás? Eddig bajlódtatok azzal a fránya pajzzsal vagy föl se törtétek?-kérdezte.
    *

      Természetesen feltörtük és be is jutottunk, de megtudtuk hogy ön már találkozott Usaka Yasamival, így az információink feleslegessé váltak.-magyarázta.
    *

      -Hát igen, sajnálom hogy nem szóltam a kis találkozásunkról, remélem nem haragszotok érte.
    *

      Nem-e? Engem elfogtak és bezártak apám meg élet halál harcot vívott egy másik kapitánnyal hogyne haragudnánk!-kiabált Eigo.
    *

      Tényleg ne haragudjatok, most pedig menjetek és pihenjetek le!
    *

      Igen is.-tisztelgett Daige.
    *

      Igen is.-mondta Eigo közbe a szemeit forgatta. Kimentek a házból és hazamentek.
    *

      Ne aggódj kicsi Eigo veled még több dolog fog történni ennél, meglátod kár hogy velem ujjat húzol.-mondta rejtélyesen majd eloltotta a lámpát és elaludt.



Egy lány rohant a 4. osztag épületéhez gyors léptekkel, mikor odaért, a 4. osztag hadnagya Kotsesu Isane nyitott ajtót.

-Nahát Hinamori te mit keresel itt?-kérdezte csodálkozva.

-Vajon mit? Toushiro.....vagyis Hitsugaya kapitányt.

-Jaj tényleg, el is feledkeztem róla hogy nem voltál itthon gyere csak be.-tessékelte befelé a barna hajú kontyos lányt.- a kapitány még alszik de megvárhatod míg felébred, hamarosan kötést kell cserélnünk a sebén.

-Ennyire súlyos a sérülése?-kérdezte a lány aggódva.

-Eléggé mély az a seb amit kapott, de föl fog épülni.

-Isane.

-Tessék?

-Átköthetném én a sebét. Nagyon régen nem voltunk már együtt szerintem örülne neki ha egy kicsit beszélhetnénk.

-Persze, így legalább megspórolsz nekem egy kis munkát, gyere mindjárt föl is ébresztem.- a két lány bement a besötétített kórterembe ahol a fehér hajú fiú halkan szuszogott. Hinamori a kezéhez kapott a fiút látván és összeszorult a szíve.

-Hitsugaya kapitány!-szólongatta Isane.- ideje fölkelni!.-mosolygott a sérült kapitányra.-jó reggelt. - a fiú nagyokat pislogott és lassan fölült az ágyába. Mikor meglátta a lányt halkan megszólította.

-Hi...Hinamori?

-Toushirou.

-Eh, én hozom a kötést meg a vizet, mindjárt jövök.-mondta Isane majd kiloholt a szobából hogy egy kicsit egyedül hagyja őket. Csak néztek egymásra mint borjú az új kapura. Nem hittek egymásnak.

-Ha tudtam hogy így megsérültél előbb visszajövök.

-Ugyan, miattam ne aggódj jól vagyok.-mondta halkan. Isane visszajött letette a kötést és elment.

-Ha nem bánod most én ápolnám le a sebed.

-Örülnék neki...Hinamori. -mondta. Hinamori előbb kihúzta a függönyöket hogy világos legyen majd lassan és óvatosan lesegítette róla a kórházi köpenyt. Lassan letekerte a mellkasáról a véres kötést, letisztogatta vízzel a sebét majd szépen betekerte azt.

-Jó lesz így?-kérdezte.

-Tökéletes.-válaszolta.-amúgy milyen volt a bevetés?

-Jó volt, de nagyon aggódtam érted mikor megtudtam hogy mi történt. Usaka kapitány meg vigyázhatott volna rád jobban is, nem.....

-Hagyd abba!-mordult rá.-nem az ő hibája, én voltam gyenge a feladathoz és az ellenfélhez. A húga az a Katsumi, nagyon erős, én meg... túl gyenge vagyok. Azt a nőt csak is ő győzheti le, egy kapitány se ér fel a hatalmával közülünk.

-Még a fő kapitány se?

-Ő se olyan hatalom van a birtokába ami megtörhetetlen.

-Hogy érted az hogy megtörhetetlen?-kérdezte döbbenten Hinamori. A fiú fájdalom teli arckifejezések közepette mondta a választ.

-Nagyon erős a ban kaia. Ha egyszer bekebelez m,ár csak ő oldhatja föl a kötést. Nem engedelmeskedhetsz másnak csak neki, bárki is szólongat nem hallod meg, csak az ő utasításait tudod végrehajtani.-mondta. Hinamori szörnyülködve hallgatta amit barátja mondott. Mérges lett. Dühös. Ökölbe szorította a kezeit és kirohant a kórteremből. Toushirou csak nézett utána nagy pislogó szemekkel. A lány csak rohant. Szemeiből aggódó könnycseppek repültek a szélben. Mérges volt arra a kapitányra aki miatt legkedvesebb barátja, az akivel fölnőtt majdnem halálos sebet kapott. A lány a 13. osztaghoz rohant hogy beszéljen az osztag kapitányával. Nagy robajjal döngetett a kapun mire egy őr Shinigami nyitott ajtót.

-Hinamori hadnagy? Isten hozta újra itt....

-Hol a kapitányod?-kérdezte dühösen.

-Az irodájába.-válaszolt. A lány szó nélkül elsétált az őr mellett és nagy léptekkel közeledett. Azért az illedelmességről még nem feledkezett el így bekopogott az iroda ajtaján. Bentről válaszoltak:

-Gyere be!-a lány belépett a szobába. Hayko és a kapitány végezték a papír munkát.

-nahát Hinamori. -lepődött meg a kapitány.-mi járatban erre régen láttalak?

-Mi járatba?-kérdezte szinte fogcsikorgatva.-Maga azt kérdezi mi járatban mikor a legjobb barátom életveszélyes sebbel a kórházban fekszik?-üvöltött most már a hadnagy. Yasami letette a tollát. Hayko csak nézett mivel ő még nem ismerte a lányt. A kapitány fölállt és a lányhoz lépett.

-Sajnálom a mi Toushirouval történt tényleg az én hibám volt, de ő se örülne neki ha megtudná hogy itt ordibáltál velem .-mondta.

-Akkor is.-rázta meg a fejét.- ha Toushirou nem lenne annyira kitartó mostanra már nem élen.-kiáltott.-soha nem bocsájtottam volna meg ha meghal.

-azt én sem magamnak.-mondta a kapitány.- ugye nem felejtetted el hogy ő nekem is a legjobb barátom?

-Nem.-mondta halkan.- de nem lesz többé baja ugye?-kérdezte aggódva a lány.

-Ne aggódj mostantól úgy fogok rá vigyázni mint a szemem fényére.-mondta szelíden. Hinamori megkönnyebbült .

-Megtennéd hogy visszamész Toushirouhoz és ezt átadod neki?-kérdezte közbe pedig egy nagy tál gyümölcsöt nyomott a lány kezébe.

-Persze.-mosolygott.

-És mond meg neki hogy mindegyiket egye meg különben baj lesz.

-Jó.-vigyorgott majd a nagy kosárral a kezében visszaindult a 4. osztaghoz.

Az egyik háztetőröl egy távcsőből figyelté a lányt . Ketten voltak. Fekete maszkos alakok.

-Mit gondolsz ki lehet ez a lány?-kérdezte az egyik.

-Nem tudom,de szerintem kövessük, hátha elvezet a fehér hajúhoz.

-Rendben.-egyezett bele.

Kopogtattak a kórterem ajtaján. Hinamori volt az megérkezett Toushirouhoz.

-Szervusz újra. Hoztam egy kis nasit.

-Miért rohantál el az előbb, olyan fura voltál?-kérdezte.

-Áh semmi semmi .- vigyorgott a lány és zavarába a fejét fogta.-ezt a kis ajándékot Usaka kapitány küldi neked azt mondta tessék mindet megenni mert mielőbb talpon akar látni.

-Most is föl bírok én kelni. -mondta majd állt volna fúl az ágyból de Hinamori visszatolta.

-Megőrültél. Még mindig súlyosnak mondható az állapotod, úgy hogy addig amíg én itt vagyok egy tapodtat sem, fogsz innen mozdulni.-mondta. A fiú csak elejtett egy aprócska mosolyt.

A két idegen férfi még mindig a háztetőröl figyeltek.

-Az a kis picike az?

-A leírás alapján igen.

-Akkor csak nem halt meg.

-Ez jó vagy rossz hír a kapitánynak?

-Gondolom jó, ki tudja mire akarja használni, na menjünk jelenteni, fáradt vagyok. nyavalygott.

-És a lány?

-Majd őt is jelentjük csak gyere már!!

-Jó jó.-mondta majd követte a társát aki már mesze járt. A két férfi a zöld Shinigamik világába ment vissza ahol egyből kapitányuk elé mentek hogy jelentsék a helyzetet.

-Kapitány.-hajoltak meg.

-Na már is itt vagytok. Na él a kis töpszli még vagy kipurcant?-kérdezte a székéből pöffeszkedve.

-Jelentem él, és egyre csak gyógyul.

-Mellette van egy lány is aki ápolja. ahogy láttuk igencsak jó kapcsolatba vannak egymással.

-Hmm. akkor menjetek vissza és hozzátok le nekem a lányt.

-Na de....

-Igen is kapitány.-szakította félbe a társát.- már indulunk is.

-Ja és vissza ne merjetek addig jönni míg el nem hozzátok a lányt, addig meg se lássalak titeket.

      -Igen is.-hajoltak meg majd villámgyorsan távoztak

      -Miért kételkedsz a parancsba?-kérdezte.

      -Én csak nem értem a kapitányt, ha egyszer a kis fehéret akarta akkor miért kell neki a lány?

      -Te ennyire lukas agyú vagy?-kérdezte.-nyílván zsarolni akarja a kis fehéret hogy megtegyen neki valamit, valami gonoszságot.- a férfi nem állt messze az igazságtól, ugyan is Hinamori volt terve középpontja. Egy gonosz tervé ami az egész Tiszta lelkek városának rendjét fölboríthatja.

      Hinamori békésen sétálgatott Seretej utcáin. Hallgatta az esti zörejeket, és nézegette a csillagok fényeit. Sokat gondolt barátjára aki még mindig sebesülten fekszik,de ő elhatározta hogy most ő lesz az aki majd megvédi.

      Pár perc múlva fura illatra lett figyelmes. Mintha valami nagyon éles szagú virágé lenne az illat. Nagyon kellemes és megnyugtató volt. Épp arra a pillanatra várt a két férfi amikor Hinamori becsukta a szemét. A lány a sötétségből még nagyobb sötétségbe vándorolt.

      A lány egy sötét cellában ébredt megláncolva. A kardját elvették és a szája is be volt kötözve. Nagyon fájlalta a nyakát, nyílván leütötték.

      -Látom felébredtél. -szólalt meg egy ördögi hang. Katsumi volt az aki csak a lány ébredését várta.- Te vagy Hinamori igaz?-kérdezte.

-A lány bólintott. Katsumi lehúzta a szájáról a kendőt hogy tudjon rendesen beszélni.

-Te vagy Hitsugaya Toushirou legjobb barátja nem?

-De igen, de te ki vagy és én hol vagyok, é miért vagyok megláncolva és....

-Csend! Itt én kérdezek. Szóval ha te vagy a legjobb barátja érted bármit megtenne?

-Remélem.

-Remek.

Matsumoto lóhalálában futott a 4. osztaghoz. Hireket akart közölni kapitányával. Szörnyű híreket.

-Kapitány!!.-rontott be a kórterembe ahol a fehér fiú már nem aludt.

-A a fene van Matsumoto? Mit ordibálsz éjnek idején?

-Kapitány kérem bocsásson meg hogy ilyen korán zavarom de sürgős híreim vannak.

-Mi történt?-kérdezte.

-Hinamorit elrabolták!.-kiáltott.

-MI???


TO BE COUNTED