Már hónapok teltek el, mióta apám elment, én meg azóta sem engedtem nagyon Dartz-ot a közelemben, de ha akartam volna is, se tudtam volna, hisz Iona minden kis időt vele töltött el, és senkit nem engedet Dartz közelébe, lassan még Chris-t sem. Így Chris nagyon sok időt töltött el mellettem, ráadásul nem rég volt a szülinapja, és egy kutyát kapott tőlem, és úgy nevezte el, hogy Sky. Nagyon aranyosak együtt, sokat nevettünk mikor együtt vagyunk, erre a kis időre mikor Chris mellettem van, akkor a lovagok messzebb vannak tőlünk, annyira, hogy Chris ne vegye észre őket, nem akartam, hogy ahhoz szokjon hozzá, hogy állandóan felügyelet alatt van. Így is rossz volt neki, hisz Dartz és Iona nagyon ritkán foglalkoztak vele az elmúlt időszakban, ráadásul apu sem volt itt, mert ő volt még aki nagyon sokat foglalkozott vele, de így én átvettem a feladatot. De nem bántam, hisz szerettem Chris-t, így soha nem volt rossz vele eltölteni az ídőt, így még a napok is gyorsabban teltek. Eatos megjelent a hátam mögött és mondta, hogy nem sokára esni fog az eső, nem is kellett sokat várni mire elért az eső felhők fölénk, és elkezdett esni. Azonnal berohantunk, nem akartunk elázni, így a szobámba mentünk, és ott töltöttük el az időt, közben jött Eatos, meg Kuriboh is, meg Kiyana is. Elötte elküldtem Timaeus-ékat, hogy menjenek, mára már nem kell rám vigyázniuk, már hónapok óta nem csinálnak mást, mint hogy rám vigyáztak, így szerettem volna, ha egy este elmennének pihenni, mert megérdemlik.
”Amúgy....apu nagyon hiányol téged, vannak napok mikor csak rád tud gondolni, de viszont mama ezt nem nagyon viseli valami jól, akkor mindig dühös lesz.”-meséli Chris, és a végére elszomorodik.
Most erre mit válaszoljak, már nagyon sokszor gondoltam, hogy tényleg beszélnem kellene vele, de a félelmem nagyobb volt, mint hogy tényleg elmenjek. De lehet, hogy Iona-tól féltem a legjobban, hisz a legutobbi időben nagyon látszodott rajta, hogy nem szívesen tür el a közelében. Chris látta, hogy elszomorodtam, és kérte, hogy legalább probáljak meg vele beszélni, hisz tudta, hogy valami baj van közöttünk, nem tudtam, hogy mit válaszoljak rá, de addig nyagatott, míg bele nem egyeztem, de csak úgy egyeztem bele, ha nem ma kell mennem, hanem holnap. Chris már ennek is nagyon örült, és engem is boldoggá tett, ha mosolyogni látom. Lassan elég későre járt, mondtam Chris-nek, hogy ideje lenne mennie aludni, természetesen vissza kisértem, hogy ne kelljen egyedül mennie, mikor láttam, hogy bement, vissza mentem a szobámba, az ajtóból figyeltem, ahogy esik az eső. Az eső egyszerre megnyugtató és szomorú, furcsa dolog ez, hogy lehet valami egyszerre jó és rossz. Megilyedtem, mikor valamit hallottam kintről, de nem tudtam megmondani, hogy mi volt az, vissza fordultam, és kis idő múltán láttam, hogy Chris kint rohant, Sky meg utána, láttam, hogy sírt. Jézusom, sietnem kell utána, de ha most megkerülőm a palotát, akkor nem érem utol, így kimentem a balkonra és leugrottam, Kiyana teljesen megijedt és elrohant. Én lelandoltam a földre, és egy pillanatra fájdalmat éreztem a jobb lábamban, de felálltam és rohantam tovább, nem hagyhattam, hogy Chris kint rohangáljon, ilyen későn, főleg egyedűl, meg esőben, és főleg azok után, hogy tudom, hogy szörnyek rohangálhatnak a birodalomban. Chris megcsúszott és elesett, Sky azonnal oda futott hozzá, nekem sem kellett sok és már ott is voltam mellette, gyorsan felsegítettem Chris-t.
”Mi történt Chris....? Miért rohantál el...?”-kérdeztem agódva és közben átnéztem, hogy nem sérült e meg.
”Anyu......meg apu.......nem...”-csak dadogot, nem tudta végig mondani, mert elkezdett sírni, nem tudtam elképzelni, hogy mi történhetett, hisz egy negyed órával ezelött még vidám volt, most meg sírt. Meg akartam vigasztalni, de nem volt lehetőségem rá, mert Sky már morgott, megfordultam és egy szörny már ott volt a hátam mögött. Arébb löktem Chris-t én meg csak épp, hogy megmenekültem a támadástól, de egyre többen jöttek, szerencsére Sky segített, de még így is sokan voltak. Ráadásul Chris mögött ujabb szörny jelent meg, megfordult és megijedt tőle, de a támadás nem érte el Chris-t, mert addigra már ott voltam, az ölembe kaptam és elugrottam. De a támadás eltalálta az egyik kezemet, a földön voltunk, Chris-t magamhoz szorítottam, felnéztem, és már ujabb szörnyek voltak körülöttünk, itt már nem volt semmi esély, hogy megmeneküljünk. Nem volt hová elugrani, ráadásul körbe voltunk véve, azt hittem, hogy itt lesz a vég, és ráadásul Chris-t sem tudom megvédeni. A szemeim be voltak csukva, de valamiért furcsáltam, hogy semmit nem éreztem, kinyitottam és felnéztem, ekkor láttam, hogy Timaeus és a többiek körülöttünk voltak és megvédtek.
”Timaeus..Critias...Hermos..”-suttogtam halkan, nagyon megkönnyebültem, hogy itt voltak.
A három lovag elintézték a szörnyeket én közben felültem, és elengedtem egy kicsit Chris-t, kis időre rá körülnéztem és a szörnyeknek már nyomuk sem volt, így mindegyikünk megnyugodott.
”Liviana...”-zokogott Chris és az ölembe borult, átöleltem és simogattam, hogy megnyugodjon, közben a három lovag oda jöttek hozzánk.
”Jól vagytok..?”-kérdezte Hermos.
”Hai...köszönöm....nincs semmi bajunk...hála nektek. De honnan tudtátok, hogy bajban vagyunk?”-kérdeztem meglepődve.
”Kiyana megkeresett minket, és ő mondta, hogy baj van és kérte, hogy jöjjünk utánatok.”-meséli Critias.
Közben Timaeus oda jött hozzánk és letérdelt mellénk, eltépte a köpenyét és azzal kötötte be a kezem, hisz nagyon csúnya sebet kaptam és eléggé vérzett is. Chris nagyon megijedt mikor meglátta a sebet, és ez csak miatta, de én megnyugtattam, hogy ez nem az ö hibája volt.
”Értem....”-mondtam és felálltam, még mindig tartottam Chris-t az ölemben, de hirtelen fájdalmat éreztem a kezemben, így még mielött véletlenül elhagyna minden erő, megkértem Critias-t, hogy vegye át és, hogy menjünk vissza. Elindultak a palota fele, én is elakartam indulni, de nem tudtam, léptem egyet és éreztem, hogy nem tudok ráállni a jobb lábamra, nagyon fájt, valószínű, hogy attól az eséstől lehet, amikor leugrottam a balkonról. Timaeus észre vette, hogy valamiért nem jövők, megfordult és látta, hogy nagyon probálkozok elindulni, és látta, hogy nem tudok lábra állni. Visszajött hozzám, felvett a karjaiba, először nagyon megijedtem, mert olyan hirtelen történt.
”Miért nem szólsz, hogy nem tudsz lábra állni, hisz azért vagyunk, hogy segítsünk.”-mondta egy kicsit agódva Timaeus, de aztán ment előre, hogy ne maradjunk le, én meg kivörösödtem. Furcsa, de mégis jó érzés volt az ölében lenni, mint akkor, mikor először átöleltem, mikor először voltam az ölében. Az elmúlt hónapok alatt sok minden megváltozott, kezdtem a lovagokat nagyon megkedvelni, olyan mintha évek óta ismerném őket, én neki dőltem, és lecsuktam a szemeim.