Martha és Dr. Schmitt még épp hogy csak megtudták menteni Yuusei életét, Martha el is mondta a jó hírt a többieknek, akik iszonyatosan örültek, hogy Yuusei túl élte ezt a harcot. Közben Kiryu vezetett tovább, igyekeztem valahogy szóra bírni, de most nem beszélt velem. Régen annyit pofázott hozzám, hogy nem lehetett a száját befogni, most meg egy szóra sem méltat. Mikor felhagytam a probálkozásaimmal, állandóan körbe néztem, olyan rémisztő volt ez a hely, én is itt Satellite-ben születtem, de ezt a környéket nem ismerem. Még mindig Kiryu ölében feküdtem, úgy ahogy feldobott, de amit be kellett, hogy valljak magamnak, az az volt, hogy annak ellenére, hogy Kiryu most egy ellenség, és teljesen más ember lett, nem féltem tőle. Ugyan az az érzés keringet bennem, mint annak idején, mikor az a kedves Kiryu volt, aki a légynek sem tudott volna ártani. Hirtelen Kiryu megállt, újra felkapott és bevitt egy épületbe, egészen addig le sem tett, persze igyekeztem kiszabadulni, azért még sem tehet velem azt amit akar.
”Na azonnal tegyél le....magamtól is tudok járni...hallasz te engem egyáltalán Kiryu?”-ficánkoltam a karjaiban, na ekkor végre letett, megfogta a csuklómat és húzott tovább, csendben mentünk tovább.
//Jézusom,.....ez a hely még rémisztőbb, mint ami kint volt....áh...és egy csomo pók is van..//-gondoltam magamban és már sírni tudtam volna, annyira utálatos ez a hely.
Lassan elértünk egy teremhez, ott elengedte a kezem és egyszerüen behajtott a terembe, én csak lassan mertem, először bekukkantottam a terembe, aztán lassan egy két lépéssel beljebb mentem, aztán újra körülnéztem.
”Kiryu...miért nem győzted le Fudou Yuusei-t?”-kérdezte egy alak, erre gyorsan oda kaptam a fejem, úgy néztem ő lehetett a vezetőjük.
”Igazi harcban akarom legyőzni, úgy hogy az istenemet rendesen használom ellene. Rendes győzelmet akarok, úgy hogy Yuusei is megjárja a poklot.”-válaszolta Kiryu egy széles vigyorral az arcán.
”Rendben van...de a következőnél a lelkét akarom.”-mondta a főnök, aztán megpillantott engem.
”Kit hoztál magaddal?”-kérdezte a főnök újra.
”Biztos a barátnője.”-szólalt meg egy másik hang, én csendben voltam és figyeltem az emberkéket, egy kicsit azért féltem is.
Néha ide oda szemezgettem, nem tetszett ez a hely, az alakok meg még jobban nem, de mivel a főnök nagyon engem lesett, így farkasszemet néztem vele. Egy ideig csak csendben figyeltük egymást, senki nem szólt semmit, írtó nagy csend volt, egészen addig míg a főnök meg nem tőrte ezt a csendet és szólalt meg.
”Gyere ide!”-mondta a főnök, de hallatszott a hangján, hogy komolyan gondolta.
Először nem mozdultam, nem tudtam, hogy jó ötlet lenne-e, mégis csak az ellenségeim.
//Mégis miből gondolom, hogy ellenségek? Hisz nem tudom, hogy valójában mit akarnak? És ennyi erővel a Signer-ek sem jobbak//-hajtottam le a fejem, de talán ezt csak azért gondolom, mert gyűlölöm Yuusei-t, amiért ott hagyott engem, minden ok nélkül, mikor én meg a szívemet, lelkemet neki adtam.
De ekkor észbe kaptam, és egy pillanatra Kiryu-ra néztem, ő észre vette a pillantásomat, egy ideig nem csinált semmit, aztán a fejével bólintott, hogy menjek, amire én is bólintással válaszoltam. Lassú léptekkel indultam meg a terem egyik végéből a másikba, nem tetszett a hely, olyan mint egy szellem kastély. Ahogy lassan elindultam, fél útközben meg kellett állnom, mert valami megzavart, és ez a kis dolog miatt képtelen voltam tovább menni. Épp egy pók lógott az orrom előtt, először csak farkasszemet néztem azzal a kis apró teremtéssel, míg el nem képedtem, a főnök ezt látta és egy jót mosolygott. Vissza hívta a kis kedvencét és kérte, hogy menjek közelebb, de kértem, hogy tartsa távol azokat a kis lényeket, mert nem állok jót magamért, ha még egy a közelemben lesz. De már ott álltam mellette, megint sokáig csak figyelt engem, már kezdett idegesíteni, hogy semmit nem mondanak, ez a kínos csend kikészített. Ekkor felemelte a kezét és kérte, hogy én is adjam oda a kezemet, nem tudtam, hogy ez most mire lenne jó, de hát egye kutya legyen, ennél rosszabb már nem történhet velem. Meg hát kit érdekelne, hogy velem mi történik? Lassan felemeltem a kezem és a férfi kezére raktam, ekkor felvillant a kezén levő pók jel, hirtelen valami furcsát éreztem magamban és valami furcsa képek jelentek meg előttem, de ennyi is volt, mert üres lett a tekintetem és össze estem. A padlón feküdtem, Kiryu lassan odajött és felemelt a karjaiba és társára nézett.
”Ez most mégis mi volt?”-kérdezte komoran, de választ nem kapott, e helyett csak egy széles vigyrot látott.
Nem értette, hogy társa mit tett, és mit jelentett ez az egész, a főnök csak annyit mondott Kiryu-nak, hogy vigyen be egy szobába, adjon egy ruhát nekem és semmi féle képpen ne engedje, hogy innen elmenjen. Kiryu először azt hitte, hogy biztos csalinak akar engem használni, mert hogy akkor a Signer-ek minden képpen jönnének, hogy megmentsenek. Ezzel a gondolatokkal vitt ki a teremből és vitt egy szobába, de aztán rájött, hogy lehet hogy valami más is áll az egésznek a hátterében, csak még nem mondta el, de úgy is elfogja mondani idővel, úgy hogy ez miatt nem agódik. Elért egy ajtóig, kinyitotta és bement, elment az ágyig és lefektetett engem. Fogta a takarót és betakart engem, sokáig csak figyelt engem, lehet, hogy mégis feltámadtak benne a régi emlékek, amik nem csak rosszak voltak? Felemelte a kezét és gyengéden végig simított az arcomon, anélkül, hogy megébredtem volna, de mire rájött, hogy mit csinált, azonnal elvette és kimassírozott a szobából. Semmit nem éreztem meg, és sokáig fel sem keltem, és nem tudtam, hogy ebben az időben mégis mi történhet a többiekkel, Satellite-vel és Neo Domino-val.

~Ebben az időben Martha házánál~

Yuusei ide oda rázta a fejét az ágyon, már egy két napot végig aludt mióta lesérülta Kiryu elleni párbajban, rémálmok is gyötőrték, és főleg Kiryu-t látta benne.
//Yuusei....//-hallotta álmában és egy pillanatra meg is látott engem az álmában.
Már nyújtotta volna felém a kezét, de nem ért el, rohant utánam és kérte, hogy maradjak mellette és mire elkapott volna, addigre porrá lettem. Azon nyomban felkelt, hevesen vette a levegőt és gyorsan körbe nézett, de ez nem ment fájdalom nélkül. Ekkor érezte meg, hogy még mindig nagyon fáj neki a sebe az oldalán, eszébe jutott újra a párbaj. Ekkor jött be Martha és beszélt Yuusei fejével, hogy hol maradt a barátok örökké kitartanak egymás mellet, és hogy neki is a barátai a legfontosabbak. Egy kis pillanatra egyedül maradt a szobában és ette az almát amit Martha adott neki, felállt és az ablakhoz ment. Kifele nézett egyszerre volt a tekintette komoly és szomorú, egyik kezét az ablakra tette és még mindig kifele bámult.
”Remélem..hogy egyszer megbocsájtasz nekem....Kleina”-suttogta halkan, érződött a hangján a megbánás és fájdalom, amit nekem okozott és ezzel saját magának is.