Este 10 óra is elmúlt de Hayko még mindig nem jött haza a lélek energiáját sem érzékeltem már. Kezdtem egyre jobban aggódni. El is mentem Toushirouhoz hogy ő hátha látta -e de semmi.

-Ez érdekes de hova mehetett?-kérdezte magától. Matsumoto épp akkor jött meg.

-Körülnéztem kapitány de nem találom. Az őrök azt mondták valaki kiment a nyugati kapun még olyan 5 óra körül.

-A nyugati kapun, te jó ég csak nem?-nem fejeztem be mondtam egyből futásnak eredtem Toushirou, Matsumoto meg utánam.

-Mire jöttél rá?-kérdezte tőle.

-Hát nem egyértelmű? Hayko bosszút akar állni a családjáért, ó istenem miért nem mentem utána.-mondtam. Majd szinte repülve haladtunk előre. Hamar meg is érkeztünk akkor már valamivel erősebben éreztem a lélek energiáját, de még mindig elég távol volt tőlünk. Nagyon óvatosan mentünk be a tiszta lelkek városába. Kérdezhetnétek hogy hogyan mentünk át a falon? Az ottani világban nincs fal csak egy védő háló ami az ott élő perem vidékieket taszítja ki. Szóval ha valakinek nem elég nagy a lélek energiája nem jut be a városba.

Mikor a hivatalokhoz értünk egy közeli tér felől nagy robbanásokat és sikításokat hallottunk. egyből tudtam hogy bajban van.

Hayko már előhívta kardját. Ahogy sejtettem Shanioval harcolt aki sokkal jobban állt mint a hadnagyom.

Haykon ezernyi karcolás meg seb. De mintha ez sem tántorítaná el a céljától. Katsumi a fő palota erkélyéről nézte az eseményeket. Vigyorgott néha. Nyílván való volt hogy büszke hadnagyára, de ugyanakkor megparancsolta hűséges szolgálójának hogy ne ölje meg semmi képpen Haykot, nyilván tervei voltak vele.

-Mire jó ez az egész hacacáré? Még nem fogtad föl hogy esélyed sincs ellenem?-kérdezte Shanio.

-Emlékszel még Misami családra?-kérdezte. Shanio szemei tágra nyíltak, majd válaszolt.

-Hogyne, de miért?-kérdezte csodálkozva.

-Fél munkát végeztél.-mondta Hayko.

-Ezt hogy érted?

-Mert én vagyok a Misami család utolsó tagja. -valotta be. Shanio még jobban meglepődött, és szégyellte is magát. Soha senkit nem akart megölni abból a családból.

-A parancsomat teljesítettem.-mentegetőzött.

-Milyen parancs az hogy mészárolj le egy egész családot?-kérdezte dühösen.

-Ha ellenállok elvesztem a posztomat, a rangomat.

-És neked fontosabbak a rangok a kitüntetések meg a hatalom egy család életénél?-kérdezte, szívében a nyugalmat és a szeretetet elűzte a bosszú, ez maradt a szíve mélyén csupán.

-Nem értelek, azzal hogy idejössz és ordibálni kezdesz velem azzal szerinted visszakaphatod a családodat? Csak azt éred el vele hogy teljesen befejezhetem a munkám.-mondta. Hayko ezen elgondolkozott, de nem érdekelte hogy mit mondanak neki mindenképpen megakarta bosszulni a családját.

    *

      A szüleim, a nagyszüleim, a testvérkéim, mind a te kezed által haltak meg! Soha nem fogom ez megbocsájtani neked!-kiáltott, majd megint nekiesett Shanionak ám a lány 5 pengéből álló kardja nem ért el a nőhöz egy másik kard fölfogta a támadást.
    *

      Daisuke...-sama...miért, miért?-kérdezte.
    *

      Elég lesz Hayko, ez így nem megoldás. -mondta. Shanionak nagyra tágultak pupillái.
    *

      Csak nem te lennél az?-kérdezte.
    *

      Régen láttuk egymást.-fordult meg Daisuke. - Seribeki Shanio.- mondta komolyan.
    *

      Daisuke Ido. A vörös Shinigamik vezetője, micsoda meglepetés.
    *

      Ahoz képest micsoda erőd volt, most meg egy sajnálatból befogadott hadnagy vagy.-mondta.
    *

      Mit sem változtál.-mondta.
    *

      Ahogy te sem.-kettejük köz a levegő csak úgy forrt, akkor értünk oda amikor a három kard egymásba ütközött. Rá se ismertem a hadnagyomra, teljesen kikelt magából. Persze érthető volt hiszen a bosszúvágy hajtotta, de akkor is, mintha nem is őt láttam volna.
    *

      Menj el innen Hayko!-utasította.
    *

      Na de Daisuke - sama.- tiltakozott a lány.
    *

      Menj.-mordult rá. A lány sírva futott felénk ám amikor meglátott, megtorpant. Mintha a vér is meghűlt volna az ereiben. Zokogott. Nagyon szégyellte magát.
    *

      Ka..kapitány.-dadogott, majd térdre rogyott és ottmaradt. Mi egyből hozzá siettünk, én jól átöleltem és hagytam hogy had sírja ki magát.
    *

      Nem lesz semmi baj.-nyugtattam. Daisuke Ido és Shanio közt megindult a harc. Végre megláthattam Shanio igazi erejét, bár Daisuke, se sem volt semmi.
    *

      Megint harcolni akarsz?-kérdezte a férfi.-megint alul kívánsz maradni?-kérdezte vigyorogva.
    *

      Te is nagyon jól tudott hogy olyan tűz nem létezik amelyik megszüntetné a vizet.-mondta.
    *

      Akkor aznap hogyan győztelek le?-kérdezte közbe pedig a fejét vakarta.
    *

      Szerencséd volt, de ma..nem leszel az.-mondta majd eltűnt a férfi szeme előtt.-lassú vagy.-jelent meg a háta mögött majd amikor már épp végighasított volna a hátán épp akkor tért ki. -a reflexeid semmit sem változtak .-dicsérte meg.
    *

      Nem a reflexeim jók.-nevetett.-hanem a szemeim, ha nem lennél annyira jól látható és lassú talán most már lenne egy szép kis vágás a hátamon. Na de mindegy is ne piszkáljuk tovább egymást, inkább....-mondta majd villámgyorsan eltűnt. Nem jelent meg percekig majd egy hatalmas robbanást láttunk csak. Mindenfelé fölcsaptak a lángok, a hőmérséklet egyre csak nőt és nőt.
    *

      Mi a.-csodálkozott el Matsumoto. -ilyen lángok még a fő kapitánynak sincsenek.
    *

      Mert ő benne él a tűz magja. -mondta Toushirou. - a legősibb erő. Daisuke a lángok mellett ért földet nagyot suhintott a kardjával amire a lángok még magasabbra csaptak. Csak bámultuk hogy mit művel közbe pedig szemünkkel Shaniot kerestük, de nem láttuk sehol. Ám pár pillanattal később egy karcolás nélkül jött ki a lángok közül.
    *

      Meglepődtél, mi?-kérdezte elégedetten.
    *

      Ez...lehetetlen.-mondta -nem lehettél képes rá!
    *

      Tévedsz!.-mondta majd nekiindult a meglepett férfinak aki védekezése kényszerült. Párbajozni kezdtek, majd pár perccel később egy másik penge szegeződött Daisuke torának.
    *

      Katsumi .- súgtam halkan.
    *

      Á csak rád vártam.-viccelődött Daisuke. -csodálkoztam is hogy hogy nem sietsz a hadnagyod megmentésére.
    *

      Nem vagy most olyan helyzetben hogy tréfálkozz.-mondta.-vonuljatok vissza se kedvem se erőm nincs most ehez.
    *

      Márpedig én innen egy tapodtat sem mozdulok amíg én magam meg nem bosszulom a Misami családot., Hayko erre fölkapta fejét.- ez a nő irtotta ki az unoka húgom családját, nem maradhat ez büntetlenül.-mondta komolyan.
    *

      Dai. Nem akarlak bántani te is nagyon jól tudod, kérlek távozz!-mondta Katsumi.
    *

      Te,-kezdett hozzá.-hogy éreztél mikor egyedül maradtál, mindenkitől elzárva kitaszítva, egy szál barát vagy ismerős nélkül?-kérdezte. katsumi szomorúan lehajtotta a fejét hiszen átérezte amit a férfi mondta .-Hayko is pontosan ezt élte át. Ugyan a nemesi háza rokonai nevelték fől, elvesztette az egész családját, ahogy te is.-nézett a nőre, aki mintha, teljesen megfagyott volna. Szemeit eltakarta lehulló hajtincsei. Szomorúan emlékezett vissza ezekre a pillanatokra. Kitaszítottan, egyedül a világban, senki nem ismer és te se ismersz senkit, soha nem tapasztaltad meg mi is az hogy szeretet, vagy barátság.

Valahogy ahogy így kisit megbánó arccal láttam őt a szívembe valami furcsa vigasztalásra késztető érzés szökött. Mintha most azonnal odaakartam volna menni hozzá hogy megölelhessem, és kibéküljünk. Nem az igazi húgom igen, de....valahogy nem tudtam elképzelni, hogy ilyen gonosz és nagyképű lett. Nem lehetett ilyen. Én voltam aki ilyenné tette. És én is fogom visszaváltoztatni. Hayko már nem sírt csak térdelt, úgy nézte őket. Fölálltam mellőle és lassan Katsumiék felé közeledtem.

-Rakjátok el a kardjaitokat. Elég lesz.-mondtam halkan.

-Na de Yasami. -tiltakozott Daisuke.

-Ti sem akartok harcolni, még több vért ontani, még több fájdalmat okozni. Nem igaz?-kérdeztem. Katsumi nem szólt semmit még mindig maga elé nézett.-ha továbbra is így fogjuk kaszabolni egymást azzal nem megyünk semmire.

-Egyet értek.-szólalt meg végül a húgom.-már mondtam se erőm..-közben elrakta a kardját.-se energiám nincs az eféle hacacáréra. Ami pedig a Misami családot illeti, ideje elfelejteni a múltat és továbblépni, aki egyszer meghalt semmi értelme bosszút állni, nyugodjon békében.-mondta.

-Ezt pont te mondod amikor 15 évre rá se vagy képes megbocsájtani nekem?-emeltem föl a hangom.-mindent megtennék azért hogy visszaforgassam az idő kerekét és hogy újra egy család legyünk.-mondtam, erre Katsumi megállt még jobban lehajtotta a fejét és szipogva válaszolt.

-A mi ügyünk..... teljesen más Yasami, egyikünk sem hallt még meg tehát van miért bosszút állni,-felém fordulva folytatta.-nem az a célom hogy megöljelek..hanem ah.-sóhajtott.-igazából már én sem tudom hogy mit akarok.-vallotta be.

-Akkor meg, miért nem feleltjük el az egészet és éljük tovább az életünket miért kell folyamatosan bosszút állni harcolni, gyilkolni? Miért... miért nem élhetünk békében? Hiszen én is ugyan azt éltem át mint te!

Néztünk egymásra. Daisuke kardja még mindig ki volt eresztve de már csak simán a kezében tartotta és Shanio is. Hayko megértette Katsumi szavait, de azért még mindig dühös volt a családja gyilkosára. De az ellenség is válhat a legjobb barátunká. Toushirou és Matsumoto csak nagy szemekkel figyelték az eseményeket, Toushirou néha még egy aprócska mosolyt is eleresztett szája széléből. Nagyon régen éreztem már azt hogy kibékülhetek a húgommal aki egykoron elveszett az én hibámból, majd megtalált és megsebzett. Azóta is a szemem alatt hordom annak a napnak a maradványát. Aki majdhogynem megölte a legjobb barátomat és annak barátját. Aki a világomra tőrt. Nekem kéne bocsánatért esedeznem de neki is lenne mit meggyónni. De úgy éreztem most az először hogy készen állok a békére és a kibékülésre. De valami mocorgott bennem hogy ez nem lesz azért ennyira egyszerű.

-Menjetek el, és többet ne gyertek vissza, a nyugati világ ezen a napon bezárja a középfőldi Shinigamik előtt kapuit. Nem zargatlak többé, de nem is bocsájtok meg neked. Nem kérek bocsánatot, csak azt...felejts el!!-mondta szomorúan, majd elindult.- shanio!-szólította meg hadnagyát.-te is gyere!-utasította.

-Igen is.-sziszegte ki fogai között kicsit mérgesen. Daisuke elrakta kardját. Mindketten elmentek. Elfogott az az érzés hogy soha nem, látom őt többé, és hogy tényleg soha nem fog megbocsájtani. A többiek felé fordultam.

-Menjünk haza.-mondtam alig érthető halk hangon. Toushirouék fölálltak majd elindultak visszafelé, elöl vonultam én Daisuke meg Hayko hátul. Halkan mentünk egy ideig aztán Hayko szólalt meg.

-Te jó ég!-kiáltott fel a lány.

-Mi az mi a baj?-fordultam meg ijedten.

-Nem..-közben levette nyakából a nyakláncát ami egy kis kéken világító ék kő volt.-nem adtam vissza a nyakláncát.

-Ez kié?-kérdezte Daisuke.

-Shanioé, a földön találtam mikor... rábukkantam a holt családomra.-mondta.

-Hagyd!.-csóváltam a fejem. -tartsd meg emlékbe, mert ide úgy sem térünk vissza többé..-mondtam szomorúan, majd tovább mentem. Követtek némán, hang nélkül.

-Sajnálom.-szólalt meg Daisuke .-hogy nem tudtam megbosszulni a családunkat.-mondta.

-Ezt hogy érti?-kérdezte Hayko.

-Úgy hogy te az unoka húgom vagy Hayko. -valotta be. A lány nagyot nézett a kijelentésen.

-Azt tudom, hallottam, de.... képtelenség, én az ön képességeihez...még csak az árnyékáig sem érek el.-mondta.

-Dehogy nem, olyan erő lakozik benned ami lehet hogy még az én erőmet is felülmúlná, csak az kell hogy gyakorolj tovább hogy kiereszthesd a lelked kardjának igazi erejét. Képes leszel rá, én bízok benned. -modta bíztatóan.

-Köszönöm Daisuke -sama. Ölelte át a férfit mi meg csak mosolyogva néztük őket. Úgy örültem hogy Hayko többé már sosem lesz egyedül mindig ott lesz neki a nagybátyja.

    *

      Katsumi....sajnálom.... mikor elvesztél, úgy éreztem mindent elvesztettem ami számított. A szüleimet, a rendes családomat, beleértve téged is. Míg egy napon meg nem mentette az életemet Toushirou mint kiderült tőled. Azt a seb helyet az arcomon te okoztad, de nem számít, megérdemeltem. Toushirou beszínezte a hétköznapjaim szürke világát. Fényt hozott a sötét világomba. Sokat találkoztunk de miután ő bekerült az akadémiára útjaink elváltak. Aztán jött Ukitake kapitány hogy szeretne halál istent csinálni belőlem mert érzi a magas lélek energiámat. Felcsillant a szemem hogy végre elkerülhetek ebből a por fészekből és ami a legjobb végre újra találkozhatok Toushirouval. Reménykedtem benne hogy tényleg így lesz. A kívánságom valóra vált, de mintha... nem is az a fiú lett volna akit megismertem. Rideg volt és komoly. Állandóan csak lefelé bámult és egyszer sem mosolygott, nem értettem mi történhetett vele ami így megviselte. Miután elvégeztem az akadémiát hamar kapitányi posztra jutottam, de a mesterem helyét kellett betöltenem akit apámként szerettem, és nagyon fájt a halála. Végre úgy éreztem van családom. Vannak barátaim, emberek, jó emberek vesznek körül, már csak......te hiányoztál a képből, bár soha nem hittem volna hogy még egyszer találkozunk valaha is, azt meg végképp nem hogy ilyen formában. Azt akartam hogy megbékéljünk, de.... de vége van. Minden helyre állt most már biztos hogy nem kell többé tartanunk tőled, de.., hiányozni fogsz Katsumi ez biztos.-gondolkoztam, miközben kifelé haladtunk. Mikor kiértünk a barlangból nagy fény csapott föl a hátunk mögött majd amikor ismét be akartam volna tenni a lábam a barlangba, egy pajzsba ütköztem. Ahogy sejtettem, vége van....örökre.

Egy vörös hajú lány lépkedett egy sötét szoba felé. A szobában egy nő feküdt egy különös szerkezetben amikbe csövek voltak kötve s azon keresztül valami fura massza keringett. A nőnek világos zöld haja volt, és majdnem mesztelen , csak alsónemű volt rajta. Lecsukott szemekkel feküdt. Mintha aludt volna de az ajtó nyikorgásra egyből kinyitotta rubin zöld szemeit majd a belépő lányra nézett aki egy nagy tubust hozott be amibe ugyan az a zöld massza fénylett. Odament a géphez majd felnyitotta az egyik kis fedelet majd lassan beleadagolta a szert. A szerkezetben fekvő nő megint lecsukta szemeit és élvezte ahogy testébe áramlik az energia. Az energia amit a természetből nyer nap mint nap hogy ne haljon meg, csak a természet ereje tartja életben gyenge testét.

-Hol van Katsumi?-kérdezte a nő egész halkan.

-Még nem ért vissza a palotába kegyelmes asszonyom.-mondta illedelmesen.

-Ha megérkezett azonnal hívasd ide, beszélni akarok vele.-parancsolta.

-Igen is.-hajolt meg. A nő jóízűet mosolygott, kicsit ravaszan is, majd elaludt élvezte tovább az energia áramlását ami a csöveken keresztül a testébe ömlött.

TO BE COUNTED