3.fejezet

Ahogy a folyosón mentem végig, megláttam, hogy Kanda a félig nyitott ablak elött állt és csak bámulta a horizontot. Meg kellett állapítanom, hogy kifejezetten csinos arca van, főleg fiúhoz képest. A mandulavágású, szürke szemeivel rengeteg lányt magába tudott volna bolondítani, főleg akkor, ha nem lett volna egy tuskó, de most leginkább azt láttam bennük, hogy utálja az egész világot. Olyan tömény gyűlölettel bámult a sínek mellett elhúzódó erdőre, ahogy ember még nem nézett fenyőfákra soha. Egy sunyi mosollyal mögé lopakodtam, de mikor megijesztettem volna, hangosan rámszólt.
-Észrevettelek! Ne szórakozz, ez egyáltalán nem vicces.
-Szerintem viszont az! Most miért duzzogsz itt kint?
-Semmiért!
-Hát akkor, kedves Kanda Yuu, fulladj meg!
Visszamentem a mi fülkénkbe, bevágtam az ajtót, előrángattam a táskámból a pokrócomat és lefeküdtem aludni. Álmomban visszatértek a régi emlékeim...

-Yuu, kérlek, vigyázz rá!- mondta apám a fiúnak. Még a válláig is alig ért fel, de a helyzet úgy hozta, hogy csak rá számíthatott. Apa segített neki, hogy felvegyen a hátára, aztán rohanni kezdett velem, ahogy a vékony kis teste csak bírta. Rettenetesen féltem akkor éjjel.
-Yuu-kun, most mi lesz?- kérdeztem kétségbeesetten. Semmi választ nem kaptam tőle, csak visszavitt a panzióba, ahol megszálltunk. Szerintem ő sem tudta igazán, hogy hova bújtasson, ahol az akumák nem találnak meg, végül betett az ágyneműtartóba és bemászott mellém.
-Yuu-kun, félek!
-Shhh, maradj most csendben! Nem lesz semmi baj.
Finoman megsimogatta a fejemet és kicsit közelebb húzott magához.

Egy mosollyal az arcomon ébredtem fel. Már hajnalodott, a szürkés derengésből ítélve. Kanda csendesen bóbiskolt velem szemben. Hiába lett volna helye ledőlni, ő ülve aludt. Álmában néha kicsit megborzongott, szóval betakargattam a pokrócommal. Ha felébred, úgyis elkezd majd reklamálni miatta, pedig neki is jó érzés, ha törődnek vele, le merem fogadni. Olyan nyugodt volt az arca, legszívesebben órákig csak bámultam volna rá. De... Normális, ha azt akarod nézni, ahogy valaki alszik? Egyébként eszembe jutott volna valami, mondjuk hogy összefirkálom az arcát, levágom a haját, vagy hasonlók, de most valahogy inkább hagytam volna.
-Miért nem tudsz mindig ilyen lenni?- motyogtam inkább magamnak, mint neki. Hirtelen szipogni kezdett álmában, aztán fokozatosan elkezdett mocorogni. Először még csak aprókat rándult, a végén már szinte leesett az ülésről.
-C... Clara... ne... ne ne... VÁRJ!
Olyan hirtelen ébredt fel, hogy alig tudtam félrehúzni a fejemet az övé útjából.
-Nyugi, nincs semmi baj, csak rosszat álmodtál!
Hihetetlen, hogy milyen tempóban vette fel a rendes stílusát...
-Dehogy álmodtam rosszat! Mégis honnan vetted?
-Mondjuk onnan, hogy álmodban dobáltad magad és a nevemet mondtad, aztán felijedtél!
Miért van az, hogy amikor azt érzem, hogy ő tényleg édes, akkor csinál valami olyan, ami miatt legszívesebben lecsavarnám a fejét?
-Ceh!
-Hiába ciccegsz, akkor is így volt!
Megint beállt egy kis szünet a veszekedésben. Kanda türelmetlenül dobolt az ujjaival az ülésén, én pedig próbáltam nem ránézni. Egy ideig ment is, de aztán kezdtem nagyon megéhezni, szóval elővettem két szendvicset.
-Kanda, tudom, hogy nem igazán szereted, de megkínálhatlak?
Csak bólintott egyet, elfogadta a felé nyújtott ennivalót és elkezdte enni. Mosolyogva végignéztem rajta, mire ő egy nagyot harapott a szendvicsbe, aztán visszabámult rám. Kicsit maszatos lett a szája sarka, de láthatóan nem tűnt fel neki.
-Ohhh, Yuu-kun, most olyan cuki vagy! Összekented a szádat.
Egy zsebkendővel a kezemben odamentem hozzá és megtörölgettem az arcát, mire ő egy mordulással elhúzódott. Szokásához híven durcás volt.
-Néha azt érzem, hogy nehezebb veled, mint egy gyerekkel, pedig elméletileg te bátty-figura vagy nekem...
-Leszálnál erről a hülye témáról?! Nem vagyok a bátyád!
-Nyugi már! Most meg mi a gondod? Csak nem vagy szerelmes belém, Bakanda?
De komolyan, nem tudtam már mást mondani a hisztijeire. Talán ezzel kicsit zavarba tudom hozni és csendben marad...
-Kicsoda?! Ne haragudj, de pont beléd? Akkor sem kellenél, ha te lennél az utolsó nőnemű ember a világon!
Egy hatalmas pofonnal hallgattattam el. Valamiért nagyon bántott, amit mondott.
-Persze, Lenalee sokkal jobb, mint én, igaz!?- kiabáltam a sírás küszöbén.
-Most, hogy így felhozod, igen!
-Kanda Yuu, takarodj a szemem elől! Többet nem vagyok rád kíváncsi!!!