Katsumi a szólításra azonnal a szobába ment, egyedül, Shanio nélkül. Benyitott a sötét szobába ahol a nő már nem feküdt a gépre köve hanem egy nagy puha székben pihent rendes halál isteni ruhában, és kapitányi köpenyben.

-Nos megszerezted?-kérdezte a nő.

-Nem.-válaszolta egyszerűen.

-De legalább elfogtad?-kérdezett ismét.

-Nem.-mondta megint. A nő egyre idegesebb lett a válaszokat halva, de felállni nem volt ereje.

-És miért nem? Talán legyőzött téged? Vagy meglágyult a szíved?-kérdezte.

-Elengedtem őket, semmi értelme őket tovább hajkurászni. -mondta.

-Semmi értelme?-kérdezte. -nagyon jól tudod hogy nála van amit nekem kell, azt parancsoltam hoz el nekem. Bármi áron.

-Tudom.

-Akkor, miért nem teljesítetted a parancsomat?-kérdezte dühösen.

-Mert ha elvenném tőle..azzal megölném.

-Nem ez volt a célod?-emelte föl a hangját.-nem azt akartad hogy a nővéred aki nem is a vér szerinti testvéred végre megfizessen, és meghalljon?-kérdezte.

-Soha nem akartam őt megölni.-mondta.

-Nem számít mit akarsz, ha így megy tovább nem lesz elég erőm hogy életben maradjak, minél előbb meg kell tőle szerezned különben végem.

-De hát...-tiltakozott ám a nő leintette.

-Semmi kifogást nem akarok hallani, én voltam anyád helyett anyád mikor senkid nem volt, én hoztalak ide én tanítottalak ki én adtam neked erőt és hatalmat, ha nem teljesíted a kötelességedet sokkal többet veszíthetsz a nővérednél.-mondta fenyegetően.-indulj!-parancsolt. Katsumi szomorúan lehajtotta a fejét majd kiment a szobából. A nő magában gondolkozott.

-Minél előbb nálam kell hogy legyen az összes mag különben meghalok. Ez lenne a nagyobbik gond, de ha sikerül megszerezni minden magot akkor én lehetek az összes világ ura egyben, senki nem állíthatna meg.-gondolkodott, majd hátradőlt a székében és elaludt.

Beleültem az irodai székembe majd nekiláttam a papír munkának. Elakartam felejteni az egészet. Nem is érdekelt igazán, csak elakartam felejteni mindent ami vele kapcsolatos, mindent. Toushirou és Matsumoto már rég a dolgukra mentek Daisuke pedig visszament a saját világába. Abba se voltam biztos hogy valaha még egy mellék világba is ellátogathatok bár Shigeot jó lett volna meglátogatni. Érdekelt hogy mi van vele.

-kapitány.-szólított meg Hayko. -biztos hogy jól van ez így?-kérdezte.-úgy értem hogy biztos hogy nem akarnak teljesen kibékülni a húgával?-kérdezte. Csak csóváltam a fejemet.

-Kegjobb lesz ha elfelejtjük őket és, és éljük tovább az életünket.-mondtam. Hayko csak sóhajtott majd behozta a következő adag papírt.


Katsumi belehuppant nagy puha selymes fotelébe. kezeibe temette fejét és gondolkodóba esett. Nem akart többet bántani, viszont az úrőjének is megkeltet felelnie. Egy negyed óra múlva fölemelte fejét fölpattant a fotelből majd elhatározottan mondta:

-Indulás!


Már épp oltottam volna le a lámpát és feküdtem volna le mikor kopogást hallottam az ajtómon. Eszembe jutott hogy talán Toushirou az, végre valakinek kiönthetem a lelkem de amint kinyitottam az ajtót.....

-Katsumi?-kérdeztem hatalmas szemekkel. Igen ő állt az ajtómban egymaga, a kardja a helyén és nem úgy tűnt mint aki fenyegetőzni vagy öldökölni jött volna.

-Beszélnünk kell!-mondta komolyan.

-Re...rendben.-dadogtam. Belépett a lakásomba leült az egyik kis székre majd nekifogott mondandójának. Én leültem elé, és hallgattam.

-Azért jöttem ide hogy elmondjak valami fontosat.-mondta.-én nem az igazi fő kapitány vagyok.-mondta.

-Hogyan?-kérdeztem, majd Hayko is kijött a szobájából már nyúlt volna a kardjáért mikor meglátta Katsumit.

-Nyugi Hayko nem akar minket bántani.-nyugtattam.

-Akkor..akkor jó.-mondta majd leült mellém.

-Nem én alapítottam meg a nyugati mellék világot hanem egy másik nő akit Tensei Behinának hívnak. -mesélte. - ő aki fölnevelt engem miután kirúgtak az akadémiáról, a modorom meg a hozzállásom miatt. Ő volt a pót anyám, megmutatta hogy hogyan kell használnom a lélekölőmet, mert ő is egy halálisten volt akit kizártak sereteiből.

Aztán ő létrehozta a mellék világot amibe kishijján belehalt, ezért átadta nekem a fő kapitányi rangot, és a magot, a természet magját.-mondta.

-Elképesztő, de miért mondod nekünk el mindezt?-kérdeztem kíváncsian.

-Mert most haldoklik és megakarom menteni az életét, teljesen elvesztette az életerejét, és már csak a természet energiája tartja életben de már nem sokáig, ahoz hogy visszakapja a teljes erejét mind a 4 magra szükség lesz, hogy a 4 ős erő föltámassz úgymond.-magyarázta.

-De hát a magok a négy fő kapitány lelkében lakoznak hogyan szerezhetnéd meg neki őket?

-Ha kiveszem a lelkükből a magot lehet hogy belehalnak, de nem számít meg kell szereznem őket.-mondta.

-Meg akarod őket ölni?

-Ez nem mondtam de...

-Nem hagyom. -pattant föl Hayko,-megakarja ölni az egyetlen élő rokonom?-kérdezte dühösen.

-Biztosan kell legyen más megoldás is.-mondtam.

-Az egyetlen hogyha ők maguk veszik ki a lelkükből a magokat, akkor nem fognak meghalni.

-Értem. Akkor rá kell vennünk hogy őket hogy adják oda , de ugye utána visszakapják? Ugye?-kérdeztem de ő nem válaszolt.

-Katsumi, úgy nem fogok segíteni ha nem válaszolsz!

-Nem fogják visszakapni, minden erejüket elveszítik, ha nem is teljesen az egészet de a felét vagy háromnegyedét biztos.

-Ebbe, én nem megyek bele.-hátráltam el tőle.

-Akkor kénytelen leszek megölni őket.-mondta.

-Azt mondtad nem fogsz többet zaklatni minket.

-A parancs az parancs...-mondta nagyon komolyan, majd fölállt és kifelé indult.-azt hittem hogy segíteni fogsz nekem hogy azt akit anyámként szeretek megmenthessem, de.... akkor egyedül csinálom.

-Én segíteni akarok, de ezzel a megoldással nem! -mondtam.

-Ég veletek!-mondta majd eltűnt.

-Sajnálom. -mondtam halkan.


Katsumit megint hívatták. Azonnal az úrnője elé sietett.

-Úrnőm.- hajolt meg.

-Megszerezted őket?-kérdezte.

-Sajnálom, de még nem.-mondta bűnbánóan.

-Nem baj nem lesz rájuk szükség jobb megoldást találtam.

-Tényleg, ez remek hír.-ujjongott.

-De ahoz hogy véghez vigyem a tervemet a közép világba kell hogy vitess, a tiszta lelkek városába az elmúlás bárdjának dombjára.

-És miért?-kérdezte értetlenül, de nem kapott választ helyette csak ravasz mosolyt kapott irányítójától, aki egy üvegből itta azt a zöld folyadékot.


Hayko már korán fölkelt az elmúlt néhány napot gondolta át. Kiült a tornácra és lengette a lábait. Kezébe az a kis nyaklánc ami régebben Shanioé volt. Kicsivel később én is fölébredtem és kimentem mellé.

Baj van?-kérdeztem.

-Kapitány! Fölébresztettem?

-Nem nem, szóval, baj van?-kérdeztem ismét.

-Nem, csak nem tudom hova tenni ez a kis ék követ, folyamatosan világít.

-Talán vissza lehetett volna küldeni Katsumival, de most már mindegy, legjobb lesz ha elkészülünk, sok munka vár ránk.-mondtam.

-Megint papírmunkázni akar?-kérdezte kedvetlenül.

-Nem, meglátogatom Shigeot. - mondtam közben felnéztem a még kicsit sápadt égre.-nagyon hiányzik már.-mondtam. Így is tettünk még délelőtt elmentünk az ezüst shinigamikhoz. Shigeo szívélyesen köszöntött bennünket.

-Nahát Yasami Isten hozott benneteket.-köszönt boldogan.

-Shiego, örülök hogy újra látlak.- Satoya mint mindig ott állt a háta mögött.

-Shiego- dono. -hajolt meg Hayko.

-Neked is örülök Misami kisasszony.-mosolygott.-gyertek menjünk.-kísért el minket a központi palotába ahol leültünk és beszélgetni kezdtünk.

-Na és sikerült, megbosszulni Hitsugayát?-kérdezte.

-Nem kellett megbosszulnom ugyanis kiderült hogy életben van.-mondtam boldogan.

-Ez nagyszerű hír nagyon örülök.-mondta.

-A lánya hogy van?-kérdeztem.

-Aemi? Hát eléggé nehezen viselte hogy a vőlegényéhez nem mehetett feleségül.- mondta.

-De hát miért?-kérdeztem.

-Én..nem engedtem, ugyanis a vőlegényének egy olyan kapitányt választott aki a háborúban 50 emberét hagyott ott védtelenül.-mesélte.

-Ez szörnyű.-botránkoztam.-de nem lehetne valahogy megbocsájtani neki?-kérdeztem reményteljesen.

-Nem tudok neki megbocsájtani, sajnálom. Na de térjünk át más témára. Mi újság Katsumival?

-Valamire megint készül de ezúttal tudom mire, nagyon sok minden történt azóta mióta nem találkoztunk.-mondtam.-tudja ugye mik azok a magok?

-Az energia magok, igen persze miért?

-Önben van a levegő magja ugye?-kérdeztem.

-Nem.-válaszolta. Erre nagyon meglepődtem.

-De akkor meg kiben?

-Mikor először itt jártatok, nem ismertelek föl, de mára már tudom ki vagy. Nem én teremtettem ezt a mellék világot hanem az elődöm Usaka Koriko, a te apád!

TO BE COUNTED