5.fejezet

Mire felvonszoltam a fiút a szobánkba, a derekam majdnem leszakadt tőle. Nem, Kanda tényleg soha nem volt kövér, még túlsúlyosnak sem mondanám, szóval meglepő volt, hogy milyen iszonyúan nehéz. Az másik dolog, hogy ha bárki meglátott volna, simán feltételezhette volna, hogy elraboltam. Egy elégedett szusszanással ledobtam az ágyra és átkoztam a pillanatot, amikor az a remek ötletem támadt, hogy csak úgy, egyedül visszacipelem, egészen addig, amíg rá nem néztem az arcára. Az álla jobb oldalán lévő horzsolástól eltekintve elképesztően nézett ki. Mosolyogva letérdeltem a földre és a matrac szélére könyököltem. Pár percig figyeltem, ahogy halkan szuszog, aztán eszembe jutott, hogy jobb lenne, ha levenném a koszos, cafatokká szakadt ruháit és rendbe tenném az esetleges sérüléseit. Nagy lendülettel neki is álltam, de igen érdekesen vette ki magát, ahogy próbáltam lehámozni róla a holmikat. Sosem voltam elveszett leányzó, megoldottam a nagy feladatot, aztán lementem a kocsmába, hogy kérjek a pultos fickótól egy kis fertőtlenítőt.
-Menj csak vissza nyugodtan, 2 perc és felviszem!- válaszolta. Mikor visszértem, Kanda még mindig békésen aludt, az egy szál alsógyatyájában. Hamarosan megérkezett a pultos is, de mikor meglátta a fiút, valami furcsát láttam rajta. Mintha kicsit felcsillantak volna a szemei, aztán már el is indult az ágy felé.
-Nem is mondtad, hogy a kis ördögűzőnek kell. Nézd csak, milyen kis édes... Hmm, hamvas, mint egy őszibarack! Nézzük csak...
-Köszönöm, de nem akarom feltartani! Nyugodtan visszamehet, én elintézem!
-Ugyanmár, nem minden nap vetődik erre egy ilyen ennivaló...
-Köszönöm, tényleg nem kell!- mondtam határozottabb hangon, de ő csak finoman végighúzta az ujjait Kanda arcán, mire a fiú elmosolyodott álmában.
-Nézd, hogy élvezi a kis porcelánbaba!
Legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy "takarodj onnan, ő az enyém", de aztán kiderült, hogy semmi szükség nem volt rá, mert a fiú mélyet sóhajtott, aztán lágy hangon megszólalt.
-Clara...
A fickó látta, hogy itt tényleg nincs helye, szóval csalódottan kivonult, átadva nekem a lehetőséget, hogy végre tényleg ellássam a szegény ördögűzőt. Épp, mikor elkezdtem volna, Kanda mocorogni kezdett, aztán lassan kinyitotta a szemeit.
-Jó reggelt, Yuu-kun! Szép nagyot aludtál. Jól érzed magad?
-Igen... Ugye tudod, hogy mennyire megijesztettél?
-Sajnálom! Én tényleg nem akartam...- mondtam, aztán egy nagy ölelést adtam neki.

Hazafelé megint majdnem sikerült lekésnünk a vonatot, de kicsit más volt minden. Kanda erősen fogta a kezemet és szinte maga után vonszolt az állomás felé.
-Yuu-kuuuuun! Letéped a karomat!!!
Szerencsére most nem kellett a vonatot kergetnünk. Hulla fáradtan rogytam le az ülésre, a fiú pedig egy elegáns mozdulattal ledobta a holminkat és leült mellém.
-Ehhh, elfáradtam... ugye legközelebb időben elindulunk? Ráadásul nem is aludtam valami jól, tiszta hulla vagyok...- panaszkodtam, mire Kanda átkarolta a vállamat és egy finomnak nem mondható mozdulattal a vállára nyomta a fejemet.
-Aludj! Amúgy pedig te tehetsz róla, hogy majdnem elkéstünk.
Elmosolyodtam, mire ő nekidöntötte a fejét az enyémnek és láthatóan alváshoz készült.
-Uhm, Yuu-kun?
-Igen?- kérdezett vissza határozottan ingerülten.
-Ezentúl ha küldetésre mész, szólsz. Ha akárhova mész, szólsz. Ha valami gond van, akkor is szólsz. És ha esetleg megcsalnál...
-Szólok?
-Nem. Meghalsz! Most, hogy ezt letisztáztuk, aludhatsz.
Bár először én éreztem magam álmosnak, ő volt az, aki rögtön elaludt. Óvatosan elkezdtem piszkálni, csavargatni a haját, de szerencsére nem ébredt fel. Meglepő módon egész hamar hozzászokott az ilyen apró kedveskedésekhez, pedig az ember azt hinné, a legkisebb érintéstől falra mászik. Ameddig fel nem ébredt, nem mozdultam, aztán mikor felébredt, úgy döntöttem, írok egy levelet apának, elvégre is történt egy-két dolog.
-Szerinted mit fog szólni hozzánk?- kérdeztem a fiút.
-Nem tudom, de nincs más választása, mint hogy elfogadja. Amúgy megírod neki, hogy rájöttél a titkára?
-Nem. Nem akarom felzaklatni. Biztos nagyon aggódna.
-Ezért szeretlek...- dörmögte, hogy ne halljam meg, de nem volt szerencséje. Ő, Kanda Yuu meg ezt is máshogy csinálja, de talán pont ezt szerettem meg benne.