Végre reggel van.A tegnapi rémálmot már szinte elfelejtettem.Felültem az ágyon és vártam,hogy Urahara bennyison.Nemsokára meg is történt.Vigyorogva jött be mint mindig,bár most a leginkább letöröltem volna az arcáról a vigyort.Az ö hibája,hogy ez történt.Ha nem szólt volna a kapitányoknak akkor nem lene most ez.De ami még rosszabb volt az az,hogy Tousgirou is ott volt mellette.
  -Á iyume-san,már felébredtél?
   -Amint látod igen-feleltem egyszerűen.
  -Csak nem rosszúl aludtál már megint?
  -Hagyj most Kisuke.Nincsen kedvem erről beszélni.
  -Siess,mert mindjárt indulunk!-szólalt meg Hitsugaya kapitány."Te csak ne parancsolgass itt nekem!"-Két órán belül Unohana kapitánynál kell lenned!
  -Tudom-álltam fel.Odamentem Kisukéhoz és elvetem kezéből a "hivatalos" ruhámat.-5 perc és készen vagyok-mondtam mire mind a ketten kimentek.Visszamentem az ágyhoz amire rátettem a ruhámat.Hosszas percekig néztem az,majd elkezdtem levetközni.Miután a fekete ruhám rajtam volt a kardomat a hátamon levő kardhüvelybe csúsztattam."Készen vagyok"-gondoltam,de ez nem így volt.Nem voltam felkészülve semmire. Mielött belemerültem volna a gondolataomba gyorsan kimentem,ahol már Toushirou megnyitotta a kaput.Nem szoltam egy szót se.Odamentem a kapuhoz majd átmentem rajta Toushirouval.
  Nem láttam semmitelöször.A friss levegő illata csak úgy megcsapta at orromat.Itt semmi nem változott 10 év alatt.Mintha újra otthon lennk,de mégsem.Valami megváltozott.A környezetem mintha ellenségként nézett volna rám.
 -Gyere-indult el a 4.osztag felé Toushirou.Én némán követtem-még mindig nem értem,hogy miért nem mondod el az igazat!
 -Hányszor kell még elmondanom,hogy az igazat mondtam?
 -Azt hiszed,hogy elhiszem,amit mondtál?Nem bízok benned!
 -Nem kértem,hogy bízz bennem-feleltem.Rosszul esett amit mondott.Nem bízik bennem,,,Ezután máe egyáltalán nem szoltunk egymáshoz.A 4.osztaghoz érve Unohana kapitány ellátta a sérüléseimet,amt,nem egyet fertőtleníteni kellett.Miközben a kapitány ellátta a sebeimet éreztem,hogy ö sem úgy tekint rám,mint régen.Ez egy kicsit nyugtalanított.Tudtam,hogy nehéz lesz bebizonyítanom az igazamat,főleg Toushirounak.
 -Készen vagyunk.-mondta Unohana-ha szeretnél itt maradhasz ma.
 -Köszönöm,de inkább elmegyek a Mitsuko birtokra-álltam fel.
 -Az elég messze van.
 -Ráérek.Nincsen itt most semmi dolgom.Köszönöm mégegyszer kapitány-hajoltam meg maj kimentem.Hitsugaya kapitány követett.-Egész nap követni akarsz?
 -Ez a parancs-felete,mire elindultam kifelé az épületből.
   Egész úton egy szót nem szoltunk egymáshoz.Már szinte hajnalodot mire a brtokra értünk.Senki nem volt már az utcákon.Egyből a főépülethez mentem,ahol kettő őr állt.Mikor megláttak szemük elkerekedett.
 -Iyume-sama!-hajoltak meg,majd beengedtek.Az ajtót mögöttünk becsukták.A főépület tiszta volt mint mindig."Gondolom kitakarították minden nap"Beljebb mentünk ahol régen a klán legféltettebb kincsét őrizték.Most viszont  nem volt ott semmi.Nagyot sóhajtottam.
-Miért jöttél ide?-kérdezte Toushirou.
-Miért érdekel az téged?Egyébként sem bízol bennem nem?
-Igen ezt jól mondod.Nem bízok benned.Régen nem voltál ilyen.
 -Az akkor volt.10 éve.
 -De az alatt az idő alatt megváltoztál.Elmentél és semmit nem szoltál.
 -Hogy bírttam volna szólni?Ha nem jutott volna el az agyadi Hueco Mondoba voltam fogságban.
-Ne mond ezt megint.Szerinted nem lett volna az neked furcsa,hogy hirtelen megtámadják a lidércek a várost és érdekes módon csak te tüntél el?Sőt mi több senkit nem öltek meg.És most hirtelen előkerülsz.
 -Szerinted ezt honnan tudjam?
 -Te voltál ott velük 10 évig!-ez már sok-Mit csináltál?
 -Az hiszed,hogy szövetkeztem a lidércekkel?
 -Igen-vallotta be Toushirou,mire előrántottam a kardom és a torkának szegeztem.
 -Szerinted megállítottam volna most a kardomat,ha elárultam volna mindenkit?-ordítottam.Toushirpu teljesen megszeppent,látva,hogy "kikeltem" magamból-hogy mersz ilyat feltételezni rólam!-löktem az egyik falhoz majd a kardomat jobban a torkának nyomtam-semmit nem tusz!...Semmit nem dusz arról,hogy mi történt és,hogy mit csináltak velem!Szóval fogd be a szád és maradj csendben.És csak azután szólalj meg,ha átélted mindazt amit én!-fordultam meg ,majd sírva kirohantam az ajtón.Toushirou csak nézett utánnam megdöbbenten,majd lehajtotta a fejét:"én ostoba!"-gondolta,miközben a fejét a kezébe temetve lecsúszott a földre.