Sírva rohantam ki az épületből.Az őr ezen csodálkozott is,de még mielött megszólított volna hirtelen eltüntem.A Mitsuko ház legszebb részére mentem,ahol gyermekkoromban ha ideges voltam mindig megbírtam nyugodni.Tele volt virágokkal és fákkal.Egy sziklaszirten volt aminek a közepén egy kis tó állt,amiben a kisebbnél kisebb halak úszkáltak.Valamiért most nem bírttam megnyugodni.Toushirou nagyon megbántott.Bárkiről el tudtam volna képzelni.hogy azt mondja,hogy elárultam,csak róla nem.Pedig nagyon jól tudja,hogy soha nem tennék ilyet.10év alatt ennyire megváltozott volna,vagy én változtam meg?Mindenki akivel csak találkozok elfordul tőlem és nem tudom,hogy miért.
    Oda mentem egy padhoz és nagyot sóhajtva leültem."Mikor lesz már ennek vége?"Hátradöltem,majd felnéztem az éppen "kivilágító" csillagokra."Milyen szépek!"                                                         
    Olyan sokáig néztem a csillagokat,hogy nem vettem észre,hogy mennyi idö van.Éppen álltam fel,hogy visszamenjek,de meggondoltam magam."Nem fogok visszamenni Toushirouhoz csak azért,hogy piszkáljon."-gondoltam,majd elterültem a padon.Elhatároztam,hogy a mai éjszakát a csillagok alatt töltöm.
    Nem mertem elaludni,félve,hogy megint rosszat álmodok,de nem tudtam mit tenni.Öntudatlanul lecsukódtak a szemeim,én pedig mély álomba merültem.

                                                                                       *
   Toushirou még mindig a földön űlt a fejét a kezébe temetve.Nem törödött a nyakán levő karcolással,ami vérzett."Én hülye! Igaza van semmit nem tudok arról,hogy mi történt,főleg arról,hogy vele mi történt.Soha nem fog már megbocsájtani nekem.Miért voltam vele ennyire goromba!?Pedig azóta ismerem mióta kapitány lett belőle.És abban is igaza van,hogy nem tudna elárulni minket.Bocsánatot kell kérnem tőle,de hol lehet?"-kérdezte magától.Hirtelen felkapta a fejét.Tudom már"-gyorsan tett valamit a nyakára.majd bement egy szobába és a kezébe vett egy takarót,majd kirohan  az épületből.
   Tudta jól,hogy a sziklaszirten vagyok.Nem kellet sokat keresni.Egy  padon talált meg ahogy alszom.Nem akart felkelteni ezért a kezében levő takarót rámterítette,majd leült  a földre.Nemsokára őt is elnyomta az álom.

                                                                                     *
 
   Hirtelen felültem a padon."Már megint ez az álom"-gondoltam."Már egy hete csak ezt álmodom...Várjunk csak..Ki tette rám ezt a takarót?"-nem tudtam ki volt az aki a takarót rám tette,hiszen senki nem ismeri ezt a helyet ....kivéve.gyorsan szétnéztem.A távolban ott állt Toushirou.Amikor megláttam nagyon mérges lettem.Nem felejtettem                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               el amit az előző nap mondot rólam.Felültem,majd odamentem hozzá.Nyakán a kötés átvérzet.Tudtam,hogy at a sebet én okoztam neki,de nem bántam meg.
  -Te meg mit keresel itt?-kérdezztem.
  -Téged.Nem jöttál vissza,ezért gondoltam.hogy itt vagy.
  -Ezt úgy mondod minta aggodtál volna érttem,amit pillanatnyilag nem hiszek el.De ha már eljöttél ide akkor menjünk vissza-fordultam meg,majd elindultam.
   Csakúgy mint mindig most sem szóltunk egymáshoz.Némán ballagtunk vissza a házhoz.Amikor megérkeztünk Toushirou megszólalt.
  -Bocsánatot szeretnék kérni,amit tegnap mondtam.Igazad van tényleg nem tudom,hogy mi történt veled.-mondta barátságosan.
  --Végre eljutott az agyadig,hogy igazat mondtam?Sokáig tartott-mentem be a házbe.Toushirou halkan követet.
  -Sajnálom,nem akartalak megbántani.
  -Ah,ezt most hadjuk.De hamár annyira akarod tudni hogy mi történ akkor....
  -Nem.Elhiszem,amit mondtál-vágott a szavamba  Toushirou.
  -Tudod te sem változtál 10 év alatt-mentem be egy szobába.ahol egy szekrényből friss kötést vettem ki,majd odamentem hozzá és levettem nyakáról a véres kötést-gyere-mentünk be a szobámba,ahol egy tál víz volt kikészítve.
  -Hogy érted ezt?-kérdezte kissé pirulva a kapitány.
  -Régen ahányszor összevesztünk valamelyikünk megsérült-feleltem,miközben a tálban levő vízben megmártottam egy kendöt,majd kitisztítottam a sebét-és amikor összevesztünk én mindig a sziklaszirtre mentem,te pedig jöttél utánnam bocsánatot kérni-meséltem.Miután kitisztítottam a sebét a friss kötést a nyakára tekertem-most is valami ilyen történt.Na készen vagyunk.
  -Köszönöm-jött zavarba Toushirou.
  Hirtelen valaki kopogtatott,majd egy nő lépett be az ajtón.Nagyon meglepődött amikor meglátott minket.
  -Matsumoto!Te meg...
  -Bocsánat kapitány a zavarásért,de a főkapitány küldött,hogy menjenek el a kapitányok gyűlésére!
  -Ezt azért mondod többesszámba,mert nekem is mennem kell?-kérdeztem.
  -Igen-bólintott a hadnagy-siessenek mert már csak magukra várnak.
  -Akkor induljunk-mondtam,majd egy kicsit zavarban elindultam,csakúgy mint Toushirou.