Idők teltek el, sok minden történt ez az idő alatt, Carly, Jack barátja bejutott Divine hadiszállására és sok mindent kiderített róla és Rex Godwin-ról, de nem úszta meg épp bőrrel, de valami történt és újra felment egy párbajra. Kiderült, hogy Dark Signer lett belőle és a kolibri vonalat hordja a kezén. E közben Misty-san meg aki ellen harcolt, mert úgy hitte, hogy Aki miatt halt meg az öccse, ezek a párbajok közül Divine vesztett és Carly nyert, a másik meg minden valószínű, hogy döntetlen lett, mert az épület kezdett lassan életveszélyessé vállni. Ruka-éknak még időben sikerült kimenekülniük az épületből, Jack meg bement és kihozta Aki-t, de egy rossz érzéssel és tudattal kellett elhagynia az épületet. Hogy Carly meghalt, az újdonsült barátja áldozata lett az isteneknek, de nem tudta, hogy Carly valami szinten még él, és Dark Signer lett belőle. Misty megpróbálta a kétségbeesett Carly-t az ő oldalára terelgetni, és már jött is Demak, hogy elvigye őket. E közben már Satellite-ben már Yuusei is felépült és elkezdte a D-Wheel-jét javítani, állandóan gondolkodott és rájött, hogy most még képtelen lenne újra Kiryu ellen menni.
//Gyenge vagyok még ellene, nem lennék képpes ellene újra harcolni. Most nem//-gondolta magában a fekete hajú Signer, de lehet, hogy csak kifogásokat keresett.
Mert legbelülről, nem akar egy régi jó barátja ellen harcolni, aki miatta halt meg annak idején. Félt a barátja ellen menni, nem akar, túlságosan félt most tőle.
Valamikor megébredhettem, fáradt tekintettel néztem körbe, sajnos rá kellett, hogy jöjjek, hogy tényleg a Dark Signer-ek karmaiban vagyok, lassan felültem. Újra feljöttek a régi emlékek, a könnyeim elkezdtek potyogni, nem értettem, hol rontódott el az élet, az az élet amit annak idején annyira szerettünk. Körülbelül három éve, mikor még Kiryu is hozzánk tartozott, ő volt a reményünk Satellite-ben, hogy ő fog jobb helyett teremteni. Mind annyian boldogok voltunk, annak ellenére, hogy Satellite nem volt boldog hely, mindenki csak szenvedett, de voltak akik boldogok voltak ennek ellenére, mint mi is, a Team Satisfaction amit Kiryu alapított. Felhúztam a lábaim és fejemet a térdemre hajtottam, utáltam ami történt, annak idején elveszítettem Kiryu-t, aztán meg Yuusei is elfordult tőlem. Vajon mégis miben probáltam meg hinni? Valahogy minden hiába valónak tünt, hogy soha semmi nem fog megváltozni. Annyira gyengének éreztem magam, hogy semmire nem vagyok jó, úgy éreztem, hogy nem találom meg a helyem, ahová tartozok.
”Mégis hová tartozok?”-kérdeztem magamtól halkan, de arra nem számítottam, hogy ezt pont valaki meghallja.
”Ide hozzánk tartozol.”-válaszolta egy hang, lassan felemeltem a fejem, és láttam ahogy Kiryu beljebb lépett a szobába.
Kiryu, az az ember aki annak idején megmentette az életemet, aki egész életében mellettem volt és kitartott mellettem, akit három éve halottnak hittem, és most itt állt velem szemben.
”Ki...ryu..”-suttogtam halkan, még most hihetetlen, hogy itt áll előttem, még akkor is ha elvileg rossz oldalon harcol és nem tudom, hogy lehet életben.
A tekintete komoly volt, de mégis láttam egy kis fájdalmat, amivel régen is rámnézett mikor sírtam, annyira hiányoltam ezt a szempár, hiányoltam őt nagyon, megszakadt a szívem nélküle. A Dark Signer lassan közeledett felém, én felálltam és gyorsan az ölébe borultam, szorosan öleltem át, mint aki soha nem akarná többé elengedni. Lehet, hogy ezt is gondoltam, nem érdekel, hogy milyen oldalon harcol, de tudtam és éreztem, hogy soha többé nem akarom elveszíteni. Magam mellett akarom tudni, azt szeretném ha újra együtt lehetnénk, mint annak idején. Kiryu a komoly tekintetével figyelte, ahogy átölelem és az ölelés egyre szorosabb lett, meg figyelte ahogy csak egyre jobban sírok. Lassan felemelte karjait és körém csavarta, átölelt, és simogatta a hátam meg a fejem, próbált vigasztalni. Meg is lepődtem, hogy most olyan volt velem, mint régen, mikor féltem egyedül esténként, és próbált vigasztalni. Annyira hiányzott, ez a 3 év alatt azt hittem, hogy meghalt, de itt van, és nem akarom újra elveszíteni, nem, most az egyszer bármit megtennék, hogy itt maradjon és semmi baja ne legyen. Lassan megfogta a vállamat, és eltolt annyira magától, hogy rám tudjon nézni, egy ideig csak figyeltük egymást, igazából én nem tudtam, hogy mit mondjak, de ahogy figyeltem az arcát, nem értettem teljesen, hogy miért van az arcán olyan minta, és lett fekete a szeme. Ekkor beugrott a régi arca, ami egyszerre volt kedves, de mégis büszke, most meg rémisztő és bosszúra éhes. Sokáig voltam a karjaiban, nem is nagyon akartam elereszteni, hisz ezekben az években annyira hiányzott, sokszor gondoltam rosszakra, hogy mit is tehetnék, de soha nem akartam azt a kis reményt feladni, hogy még láthatom.
”Ki....ryu..”-szólaltam meg halkan, ő meg rám nézett.
”Kiryu...annyira hiányoztál. Annyira hiányoztál, alig tudom elhinni hogy itt vagy újra, mellettem. Mindig melletted akartam maradni, annyira fájtak ezek az évek. Soha többé nem akarlak elveszíteni.”-mondam halkan, de a végére már remegő és síro hangon mondtam.
”Ne agódjál, én sem foglak soha többé elengedni. Nem hagyom, hogy bárki is elszakítson tőlem. Örökre együtt maradunk.”-mondta halkan és közben magához szorított.
A tekintete komolyá, de mégis gonosszá vált, simogatott engem, ekkor egy pillanatra egy kicsit lehunytam a szemeim és feketék lettek, de én ebből semmit nem vettem észre. Miért kellett őt annak idején elvesztenem? Miért? Miért kellett annak a napnak megtörténnie? Az a nyamvat éjszaka, ami teljesen tönkre tette az életünket. Tényleg muszáj volt megtörténnie? Hisz soha semmi rosszat nem tettünk, és erre ez lett. Sokáig nem tudtam a múlttól szabadulni, de szerintem még máig sem, még akkor sem ha úgy mutattam mint ha már elfelejtettem volna, ráadásul főleg most. Most mikor az egyik legfontosabb személy az életemben itt van velem újra, akit azt hittem, hogy örökre elveszítettem. Kiryu, az az ember aki a legfontosabb volt az életemben, még fontosabb Yuusei-nál is. De Kiryu azt hitte, hogy Yuusei elárulta őt, de ez nem teljesen így volt, hisz mi mind barátok voltunk, nagyon jó barátok már szinte egy család. Fájt, hogy ezt történt, és ezt szerintem senki nem akarta így. Lassan felnéztem Kiryu-ra könnyes szemekkel, ő is csak figyelt engem, némán, lassan letörölte könnyeimet, közelebb hajolt és egy puszit adott a homlokomra, ugyan úgy mint régen. Aztán eltávolódik és rámnéz komoly tekintettel.
”Kleina..azt szeretném ha itt maradnál velem.”-mondja Kiryu komoly tekintettel, de ezek a szempárok mögött, volt egy másik tekintett ami gonosz volt és azt sugározta, hogy hátsó szándéka is van e mögött, de én erra csak bólintottam, hogy bele egyezzek.
”Egészen biztos vagy ebben? Mert akkor így el kell árulnod a többieket és...Yuusei ellen kell harcolnod.”-mondta egyre komolyabban, én erre lehajtottam a fejem és újra bólintottam.
Ekkora már üres volt a tekintettem, olyan mintha már nem is én magam lettem volna, és csak a padlót figyeltem.
”Yu....Yuusei elárult engem.....”-mondtam halkan, mindig és mindig a szavai jutnak az eszembe, ami mélyen a szívembe hatolt és iszonyatosan fájt.
Kiryu meglepődött ezen, hisz régen nagyon ragaszkodtam hozzá, persze nem tudott arról, hogy mi együtt jártunk, de ezt most megtudta tőlem miután elmeséltem. Csak még jobban elképedt, de aztán gonoszan vigyorgot és újra átölelt, igyekezett vigasztalni. De fejében már máshol járt a gondolatai, már újabb terveket szőtt. Egy kis idő után elengedett és hirtelen egy pók jelent meg előttem, csak figyeltem, míg kis idő után neki álltam síkoltozni.
”EGY PÓK!!! VALAKI TÜNTESSE EL...EL AKAROK INNEN TÜNNI..GYŰLÖLÖM A PÓKOKAT..VALAKI SEGÍTSEN!!!!”-síkoltoztam egészen addig amíg el nem bújtam Kiryi mögé, megfogtam a köpenyét és szorítottam.
”Még mindig félsz tőlük?”-kérdezte Kriyu nagy szemekkel, hisz már kis korom óta undorodtam tőlük és hát ez azóta semmit nem javult, így ijedt tekintettel néztem rá és adtam tutára, hogy azóta is félek tőlük.
Ő csak sóhajtott egy nagyott, aztán oda fordult hozzám és a kezére ment a pók. Elmagyarázta, hogy ezt a pókot Rudger küldte hozzám, nem fog engem bántani, és ezen a pókon keresztül egész Satellite-t figyelhetem és akár embereket is figyelhetek, bárkit akit akarok. Nagy szemekkel néztem, tényleg figyelnem kellene őket? De akár így megtudhatok olyanokat amikeket soha nem mondanának. Ilyen gondolatok fordultak meg a fejemben, lehet hogy a hátam mögött kimdanák az igazságot és akkor megtudhatnám, hogy mások mit gondolnak rólam, vagy egyáltalán gondolnának rám? Egy kicsi elszomoródtam, de aztán lassan kinyújtottam a kezem és a pók ráment. Egy kicsit írtoztam az elején de aztán nem zavart, már nem féltem annyira, vagy igyekeztem a félelmem elnyomni. Kiryu magamra hagyott és én meg ott maradt azzal a kis teremtménnyel, leültem az ágyra és nem tudtam, hogy mit tegyek. Tényleg kémkedjek utánuk, mint valami spion? De ha tényleg mindegy vagyok nekik vagy utálnak, akkor meg úgy is mindegy. Kis ideig gondolkodtam aztán meghoztam a döntésemet, ebben az időben a Kiryu már Rudger-nél volt és a főnök csak vigyorgot.