4.fejezet

Lavi úgy döntött, fent marad velünk a tetőn. Végig csacsogott és nevetgélt, amivel alapvetően semmi probléma nem lett volna, ha nem pont most tette volna. Annak ellenére, hogy egyébként imádtam őt, most simán le tudtam volna lökni a tetőről, de miután ez eszembe jutott, elfogott a bűntudat. Lavi-kun, az én drágám, aki segített normalizálni az életemet, erre most ideges vagyok rá egy fiú miatt. Ahogy kettejük között ültem, úgy éreztem, választanom kell, hogy melyikük lesz ezek után az első. Egy darabig csendben figyeltem őket, aztán hanyattdőltem a cserepeken. Mindkét fiút szerettem, de máshogy. Csak arra figyeltem fel, mikor mindketten odafeküdtek mellém.
-Fiúk, ti vagytok a legjobbak, nagyon szeretlek benneteket!- mondtam, aztán egy-egy puszit nyomtam az arcukra. Egy darabig még hallgattam, ahogy beszélgettek, aztán szép lassan elaludtam. Nem aludhattam túl mélyen, mert mintha hangokat hallottam volna.

-Elmondtad neki?- kérdezte kissé számonkérően Lavi.
-N-nem. Akartam, de...
-Allen! Ha most azonnal nem csinálsz valamit, akkor én...
-Jó, jó, de most nem lehet. Nézd, milyen édesen alszik! Nem akarom felébreszteni.
-Mindig ezt mondod! Most ezért nem, most azért nem. Most csókold meg, vagy ha nem, akkor megteszem én és elhappolom előled.
-De Lavi... én még nem készültem fel rá!
-Akumákkal simán megküzdesz, de egy lánytól megijedsz? Allen...
-Jó! De menj el. Nem bírom megtenni, ha nézel!
-Akkor én most kettesben hagylak benneteket.

Mikor felébredtem, meleget éreztem az arcom közelében.
-Nem megy...- motyogta egy hang, aztán puha ajkakat éreztem a homlokomon.
-Hmmmh.- morgolódtam álmomban, lassan kinyitottam a szemeimet, azzal a lendülettel kicsit meg is emeltem a fejemet, amivel sikerült pont eltarolnom Allen orrát.
-Auuh!
-A-allen, ne haragudj! Ugye nem vérzik?
-Semmi gond, nem vérzik, csak kicsit sajog.
Zavaromban még vagy százszor elnézést kértem, aztán vizsgálgatni kezdtem a fiú orrát. Nem tört vagy repedt el, bár az benne volt a pakliban, hogy reggelre picit bedagad. Óvatosan megmozgattam az orrát, hogy biztosra vegyem, hogy jól van, Allen pedig békésen tűrte. Mikor befelyeztem, látszott rajta, hogy megint készül valamire.
-Allen-kun, biztos nincs semmi baj? Olyan nyugtalannak látszol.
-Hehe, semmi gond nincs!- nevetgélt, de látszott rajta, hogy feszült. Lassan kicsit közelebb csúszott hozzám. -Nem fázol?
-De, egy kicsit.
A karját a vállamra tette, magához húzott. Kezdett kiizzadni a tenyerem. Mindent olyan lassan csinált, kezdtem elveszíteni az önkontrollomat. Már tudtam, hogy mire készült, de kicsit sokat totojázott. Gyerünk már! Egy pillanatig még várt, aztán hozzám hajolt és megcsókolt.

-Nah, mi volt?- kérdezte vigyorogva Lavi, mikor másnap reggel összefutottunk.
-S-semmi!
-Ohh, szóval semmi? Akkor Allen mégis miért dudorászott valami bűn nyálas dalocskát, mikor az elöbb reggelizni indult? Olyan vidám volt, hogy az már szinte bűn.
Mosolyogva mentem le az étkezőbe. Ahogy a fiú észrevett, egy kis pírrel az arcán integetni kezdett. Elég sokan voltak éppen a helyiségben, mindenki az ételére koncentrált, de mikor erősen megölelt és egy tétova puszit adott, hirtelen minden szem ránk szegeződött. Ha egyedül voltam, senki nem vett észre, de vele hirtelen láthatóvá váltam.
-Allen, zavarban vagyok...- motyogtam, mire ő körbenézett és szintén kicsit megilletődött a nagy figyelem miatt.

Még mindig foglalkoztatott a kérdés, hogy melyiküket válasszam. Allent, a nagy szerelmemet, akiről nem tudtam, hogy meddig marad velem, vagy Lavit, akivel olyanok voltunk, mint az ikrek, de ebből adódóan nem voltam szerelmes belé. Sokszor járt ezen az eszem, elképzeltem magunkat évek múlva, de még így sem sikerült semmire jutnom. A szobámban ücsörögtem, feleslegesen agyalva a dolgokon, mikor Lavi robogott be hozzám.
-Mi bánt, Leah-chan? Nekem elmondhatod!
-Hát... Ne haragudj! Mióta együtt vagyok Allennel, folyamatosan az az érzésem van, hogy elhanyagollak!
-Semmi baj. Tudtam, hogy egyszer majd lesz valaki... Be kell vallanom, hogy eleinte féltékeny voltam. Nem akartam többet érezni, mint nagyon erős szeretetet, de nem sikerült.
Keserűen elmosolyodott. Hirtelen nagyon megesett rajta a szívem. Miért pont azt az embert bántottam, aki ennyire fontos nekem?
-Lavi, én annyira sajnálom...
-Nem kell! Majd túlteszem magam ezen is! Ugye Allennel boldog vagy?
-I-igen...- motyogtam, a könnyeimmel küzködve.
-Akkor jó! Ha ezt tudom, akkor sokkal könnyebb.- mondta egy kissé erőltetett mosollyal az arcán.
-F-figyelj Lavi, én tényleg nagyon szeretlek és becsüllek. Rám bármikor számíthatsz, ott leszek veled, akármi történik!
Erősen megöleltem. Olyan édes volt, ahogy egyáltalán nem foglalkozott magával, hagyta, hogy azzal legyek, akivel boldog vagyok. Rájöttem, hogy Lavi tényleg egy különleges fiú, aki megérdemli, hogy találjon magának egy különleges lányt.