5.fejezet

5.fejezet

Elkerekedett szemekkel néztem fel Tykire. Pár napja még becézgetett, megölelt, folyamatosan körülöttem legyeskedett, most pedig szinte annyira sem méltat, hogy egyenesen rám nézzen, mikor hozzám beszél.
-Te tényleg azt hitted, hogy komolyan érdekelsz? Ki kell ábrándítsalak. Borzasztóan unalmas játékszer voltál, szóval épp másikat keresek. Kérlek, távozz!
Még mindig nem akartam elhinni, hogy átvert. Annyi mindent mondott és tett, egészen addig, amíg a bizalmamba nem férkőzött, aztán csak így ellökne magától? Lassan eljöttem tőle. Nem gondoltam volna, hogy pont az az egy ember tesz velem ilyet, akinek sikerült közel kerülnie hozzám. De talán rögtön tudnom kellett volna. Akik elötte megkörnyékeztek, mind reszkettek és nem találták a helyüket. Úgy néztek rám, mintha valami felsőbbrendű lény lennék. Már rájöttem, hogy ők soha nem tettek volna ilyet velem, megbecsültek volna, megadtak volna mindent, de nekem más kellett. Lodr Mikk, aki sármos volt, kivételes férfi, de ezt tudta is magáról. Neki sikerült az, ami másnak nem: beletaposott a büszkeségembe. Nem találtam a helyemet, nem mertem az emberek szemébe nézni. Minden pillantást lenézőnek éreztem. Tykit kerestem a tömegben, de mikor megláttam, hogy egy szőke lánnyal nevetgél éppen, elkezdtek potyogni a könnyeim. Ő is pont olyan ostoba fruska, mint én, mégis irigyeltem, mert ő még boldog volt. Sírva rohantam ki a teremből, a kert egyik eldugott sarkába. Hangosan zokogtam, mert egy ilyen eldugott helyen senkit nem zavartam vele.
-E-elnézést, de jól van, kisasszony?- kérdezte egy fiatalember. Kicsit elvörösödött, ahogy rámnézett, ráadásul a hangja is remegett. Olyan kis jelentéktelen figura volt, talán észre sem vettem volna, ha épp nem éreztem volna magam még nála is sokkal jelentéktelenebbnek.
-I-igen, köszönöm... semmi baj...
Kedvesen elmosolyodott, aztán elsietett az épület felé. Tovább ücsörögtem egyedül. Elkezdtem megérteni, hogy mennyi fájdalmat okoztam azoknak az embereknek, akiket megbántottam a nagyképűségemmel, de most az egészet visszakaptam, kamatostól. Mindent megbántam. Épp egy halovány mosollyal az arcomon felkeltem a padról, mikor egy magas férfialak tűnt fel tőlem pár méterre.
-T-tyki?
-Mi a baj, kis hercegnőm? Csak nem esett rosszul, ahogy veled bántam? Látod, pont ilyen voltál te is. Te is kihasználtál már másokat.
-De... én csak a ruháidat vettem el!- kiabáltam zokogva.
-Ahha, de nem én voltam az első, akit kihasználtál! Először csak azért mentem oda hozzád, mert az összes férfi csak arról beszélt, hogy milyen kőszívű és aljas vagy. Kíváncsi voltam rá, hogy igaz-e, de aztán túlzottan megszerettelek.
Közelebb jött hozzám és nyugtatóan átölelt. Most, hogy megtudtam, hogy milyen, ha összetörik a szívemet, méginkább ragaszkodtam hozzá.
-Édesem, ne sírj tovább, már nincs semmi baj, shhhh.
Egy kedves, bíztató mosollyal nézett rám.
-Szeretlek... Tyki.
-Én is szeretlek. Menjünk vissza, hadd lássák, hogy milyen szép pár vagyunk!

-Vigyázz!- kiabált rám Tyki. Már vagy egy órája hajhurászott egy egeret a szobámban. Halálosan komolyan vette, főleg mert a kis dög megharapta, mikor az ágyamon heverészve felkapta az egyik párnát.
-Tyki, hagyd a fenébe, inkább gyere lefeküdni!
-Nem lehet... meg kell ölnöm azt a szemtelen kis szörnyet, aki a szerelmem ágyába mert jönni.
Egy darabig még kergette a kis állatot, aztán a cipőjével egy hatalmas ütést mért rá, amitől az egér egyből kimúlt.
-Jesszus, ez borzasztó...
-Ohhh, megijesztettelek? Várj csak, megyek és megvígasztallak...- mondta egy hihetetlenül sunyi vigyorral. Csendesen bemászott hozzám az ágyba. Mondjuk, hogy sikerült megvígasztalnia...