A múlt foglyai
2009.06.06. 14:15
3.fejezet
3.fejezet
(Atemu)
„-Az ikonok fénye ismét pislákolni kezdett. Akadályozd meg, hogy ismét bekövetkezzen a hiba. Ne hagyd felbukkanni az ikonokat. Pusztítsd el őket, és vezesd elém a bűnöst, aki újjá kívánja teremteni őket! Ha ezt megteszed, isteni rangra emellek. „
Ezek voltak Hórusz szavai.
Sétálva indultam el a szobaajtó felé.
Akadályozzam meg az ikonok létrejöttét… de legalábbis pusztítsam el őket, ha létrejöttek… Miként lehetne megakadályozni? Ki az, aki létre kívánja hozni őket? És egyáltalán…
Megtorpantam.
…meg akarom akadályozni azt, hogy ismét visszatérjenek az ikonok?
Lenyomtam az ajtó kilincset és kinyitotta az ajtót.
Majd ráérek később gondolkozni, mit tegyek az ikonokkal. Előbb ki kell derítenem, hogy mi folyik itt, és hogy ki akarja ismét visszahozni őket.
Csend volt a lakásba.
Hórusz ideküldött de semmit nem tudok arról, hogy Yugiék merre vannak… Egyáltalán tudnak arról, hogy én itt vagyok? Lesiettem a lépcsőn, végig a nappalin. Benéztem a konyhába, de sehol senki.
Végül benyitottam a bolt ajtaján, hátha találok valakit a házban.
-ÁÁÁ Atemu! De jó hogy jössz! –fogadott lelkesen Shimon. –Gyere, segíts nekem pakolni!
-S… Shimon, meg sem lepődsz, hogy látsz? –döbbentem le az ajtóban. Ekkor elkapta a karomat és beterelt az üzletbe.
-Hát most hogy mondod, furcsa hogy iskola időben itthon talállak. –vakargatta az állát töprengve.
-Iskola időben? – kérdeztem vissza meglepetten. Nem értettem mi folyik itt. Shimon úgy beszélt velem mintha én is itt laknék... Na várjunk csak… Lehet, hogy Hórusz rendezte így? Kialakította nekem itt az életet, amíg az ikonokkal végzek? Biztos így történt.
-Értem. –suttogtam.
-Mit értesz? –nézett rám kérdően Shimon miközben a kezembe nyomott egy nagy kartont tele kártyákkal.
-Shimon, feltehetnék neked pár kérdést?
Ha úgy van, ahogy gondolom, akkor itt élhetek Yugiékkal, ameddig az ikonos ügyet le nem rendezem. Ha pedig nem akarom elrendezni, akkor… Nem ilyenre jobb nem gondolni. Hórusz isten parancsát nem szeghetem meg.
Miközben segítettem Shimonnak felpakolni a dobozokat a polcokra, kérdéseket tettem föl neki. A válaszokat hallva, egyre inkább megbizonyosodtam a teóriám felől.
Ritkán vagyok ilyen nyugtalan, de most úgy éreztem, hogy alig bírom kivárni, hogy újra lássam Yugit, Anzut, Jounouchit és a többieket. Szívem szerint máris indultam volna felkutatni őket. De Shimont nem hagyhatom itt…
Türelmesen kivártam, amíg felpakoltunk mindent a polcokra majd elbúcsúztam tőle és az iskola felé vettem az irányt.
Különös ismét itt lenni… a zsúfolt utcákon… újra életben lenni…
-Mi ez? –torpantam meg a nagy sietségben.
Valamit éreztem az előbb.
Hiába pásztáztam a sikátorokat és utcákat a szememmel egy gyanús személyt sem láttam. Pedig volt itt valami az előbb… Ha nem tudnám, hogy Bakura halott, akkor ő rá tippeltem volna.
Az előérzeteim mindig beváltak eddig, és most is rájuk hagyatkozok. Kétszer jobban kell ezentúl figyelnem Dominó Városban.
Ha az a tolvaj mégis életben van, és itt mászkál, elképzelhető… sőt szinte biztos, hogy neki lesz köze az ikonokhoz.
Zsebre tett kézzel tovább mentem, mintha mi sem történt volna, ám fél szememet a környezetemen tartottam. Bakura annyiszor tört már az életemre és a szeretteim életére, hogy jobb minden jelet komolyan venni. Mégha nem is ő volt az, akinek a kisugárzását éreztem.
-Zeh, ez közel volt. –dörmögte Bakura a sikátor sötétjébe bújva. –Mit keres itt ez a kretén? Ennek már halottnak kéne lennie! Bosszantó egy alak.
Végre elérkeztem az iskolához. Annyiszor jártam meg ezt az utat Yugival, hogy csukott szemmel is idetaláltam volna. Csend volt az udvaron. Ezek szerint még tart a tanítás. Jobb lesz, ha az épület folyosóján megvárom őket, amíg kicsönget-…
-Atemu! –kapta el valaki hirtelen a fülemet. –Te mégis mióta lógsz el az óráról!?
Nem hittem a szememnek…
-An-zu… -pislogtam döbbenten. Dühösen nézett rám azokkal a tengerkék szemeivel, ám még így is elragadó volt.
-Rég látt… –„Rég láttalak” akartam mondani, de hirtelen elkapta a karomat és az iskola épülete felé noszogatott.
-Siessünk be az órára! Semmi kedvem suli után bűntető órákon maradni.
Láthatóan mindigis együtt voltam velük. Legalábbis Anzu és Shimon emlékeibe ezt táplálták… Nincs más választásom, el kell játszanom a szerepemet, és úgy tenni mintha sosem hagytam volna el őket.
-És te mégis miért nem vagy órán? –tettem föl neki a kérdést. Nem szoktam mosolyogni, de mellette és Yugiék mellett valamiért mindig boldog vagyok.
-Még kérdezed? –kuncogott, majd rám nézett vidáman, miközben még mindig az iskolaépülete felé igyekeztünk. –Ha tegnap este nem filmeztünk volna olyan sokáig, akkor reggel fel tudtam volna kelni.
-Filmeztünk? –döbbentem meg. –Úgy érted, te meg én?
-És Yugiék. –tette hozzá. –Már el is felejtetted?
-Nem, dehogy. –feleltem gyorsan.
Anzu végre közvetlenül viselkedik velem. Régen mindig elpirult és nehezen tudott feloldódni, ha jelen voltam. A szemembe is ritkán nézett… Sosem értettem miért.
Hihetetlen hogy ismét itt voltam. Pár perc és láthatom Yugiékat is. De vajon meddig lehetek ezúttal velük? Csak idő kérdése hogy felbukkanjanak az ikonok, és ha ez megtörténik, akkor el kell, hogy pusztítsam őket. Ekkor újra el fogom veszíteni Yugiékat.
De vajon kinek állhat érdekében ismét feléleszteni a 7 ikont?
|