2.fejezet

2.fejezet

Lavi bemutatta nekem a többieket. Furcsa érzés volt, mert elméletileg barátok voltunk, mégsem emlékeztem rájuk. Mindenki kedves volt, de elég bizonytalanul éreztem magam. Egyetlen támaszom Lavi volt, aki, mikor meglátta, hogy kényelmetlen számomra a helyzet, egyből finoman megfogta a kezemet, amitől sokkal könnyebben feloldódtam. Azt nem tudtam, hogy eredetileg mennyire voltunk közel, valószínűleg nagyon, de valahogy ő volt az, akiben az első pillanattól elkezdtem bízni. Úgy éreztem, együtt bármit elérhetünk.

-Rika-chaaa~n!- kiabált be Lavi a szobámba, természetesen hajnalok hajnalán. Imádott felébreszteni, mert szerinte aranyos volt, ahogy ébredés után azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Tüntetőleg a fal felé fordultam, de a fiú nem zavartatta magát, egyszerűen bebújt mellém a takaró alá és hátulról átölelt.
-Lavi-kuuun, mit képzelsz? Nem fekhetsz be ágyakba engedély nélkül!
-De a tiédbe igen!
Bár nem láthattam az arcát, hallottam a hangján, hogy vigyorgott. Tulajdon képpen a feje tetején kiálló utolsó kis hajszálból is meg tudtam állapítani, hogy épp milyen kedve volt.
-Nem! Most azonnal mássz ki!- mondtam határozottan, aztán egy nagy lökéssel kitessékeltem az ágyamból. Egy hatalmas huppanással sikerült a padlóra érkeznie.
-Auuuh, most fáj a formás kis fenekem...- nyafogott. Hangos nevetésben törtem ki, bár azért nem mondott butaságokat. A hátsója nem volt rossz látvány! Kiskutya tekintettel nézett rám, persze egyből tudtam, hogy mit akar.
-Szeretnél viszabújni mellém?
-Igeeeeen!
Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem, hogy milyen sebességgel ugrott vissza az ágyba.
-Figyelj... Szerinted fogok egyáltalán emlékezni egyszer?
-Azt nem tudom...- nézett rám mosolyogva -...de rám számíthatsz, veled leszek, bármi történik.
-Hiányzik a régi énem?
-Ezen ne aggódj! Semmi baj nincs, nem tehetsz arról, ami történt.

-Laviiii!- rohantam a fiú felé. Épp egy küldetésről tért vissza, meglehetősen lerobbant állapotban. -Szegénykém, nagyon megviseltnek tűnsz! Gyere be, egyél valamit, zuhanyozz le és menj el lefeküdni!
-Rika-chaaan, hiányoztál!- nyafogta, aztán elindult befelé.
-Ez nagyon furcsa...- mondta Lenalee a hátam mögött. -Ez az amnézia jót tett a kapcsolatotoknak. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen jóban lesztek...

-Lavi-kun?- kérdeztem idegesen.
-Igen? Kérsz egy falatot?- nézett vám vigyorogva, és a villáját nyújtotta felém, egy falat étellel.
-Nem, köszönöm... Én azt hallottam, hogy mi nagyon rosszban voltunk.
A fiú hirtelen elsápadt. Az elöbbi mosolyából már semmi sem maradt, sőt, a keze remegni kezdett.
-É-én... nem szeretném, hogy megint rosszban legyünk.
Egy nagy puszit nyomtam az arcára.
-Dehogy leszünk! Nem tudom, hogy mi történt, de biztos nem volt olyan súlyos az a veszekedés.
-Nagyon szeretlek!- mondta sírós hangon Lavi. Nem is látszott ilyen érzékenynek.
-Én is szeretlek.
-De én...
Épp visszakérdeztem volna, hogy mit akart mondani, de gyorsan megcsókolt.
-... én ennyire szeretlek!- fejezte be. Egy pillanatig csak bámultam rá elkerekedett szemekkel, aztán zokogva a mellkasához bújtam. Finom meleg volt.
-Jól vagy?- kérdezte. Kedvesen megsimogatta a fejemet. -Nincs semmi baj, ne sírj!
Nagyokat szipogva néztem fel rá. Egyértelműen aggódott.
-Én csak... nagyon boldog vagyok!