3.fejezet

3.fejezet

Annak ellenére, hogy még mindig nem emlékeztem, Lavi mégis velem volt. Hihetetlenül bújós volt, egy pillanatig sem bírta ki, hogy ne mutassa ki a szeretetét. Kanda rendszeresen az agyvérzés küszöbére került már csak attól is, ahogy Lavi becézgetett. Néha kicsit attól féltem, hogy az új énemmel elrontok valamit, mert a régit jobban szerette. Fogalmam sem volt, hogy mennyit változtam. Néha megkérdeztem a fiút, de csak nevetett és azt mondta, hogy ő mindig szeretett.

-Én most elmegyek egy kakaóért.- mondtam, aztán felkeltem és elindultam a konyha felé.
-Nekem is hozol valami innivalót?- szólt utánam Lavi.
-Persze, de nem kapsz kakaót, mert a cukortól még energikusabb leszel.
-Nem ééér, Rika-chan, nem is vagyok energikus! Olyan lassú vagyok, mint Panda-ji!
Sikerült szereznem neki egy bögre sima, meleg tejet, magamnak pedig egy kakaót, aztán a tálcával a kezemben elindultam vissza a szobájába. Kicsit furcsán éreztem magam, aztán eszembe jutott valami furcsa.

-Lavi, miért akarok szándékosan megnehezíteni az életemet?!- kiabáltam a fiúval.
-De Rika-chan, én csak...
-Lavi!
-Boldog karácsonyt!
Egy nagy, sárga plüsscicát nyújtott felém. Mosolygott, de látszott, hogy elég feszült.
-Már megint hülye ajándékokkal traktálsz! Kezdem nagyon unni...
Kicsit lehajtotta a fejét, láthatóan elszontyolodott.
-Add már ide, te szerencsétlen hülye!- ordítottam rá, kikaptam a kezéből a játékot, aztán elrohantam.

Értetlenül bámulva álltam a folyosó közepén. Miért hordtam le ilyen csúnyán Lavit? Nem emlékeztem az okára, de rettenetesen elszégyeltem magam. Pont őt bántottam? Pedig csak ajándékot adott. A cica is ott volt a dobozban, a többi holmi között, ráadásul az egyik kedvencem lett, az ágyamon tartottam. Gyorsan felszaladtam Lavi szobájába.
-Hmmm, Rika-chan, már kezdtem aggódni! Annyira hiányoztál...
-Lavi-kun, én annyira sajnálom!!!- ugrottam a nyakába.
-Mmmmm, ezt az elbánást Lavi-kun nagyon élvezi!- nevetgélt. -De mit sajnálsz?
-Hogy bántottalak. Kiabáltam, mikor csak karácsonyi ajándékot akartál adni.
-Te... emlékszel?
-Igen, de csak ennyire. Ez már jó jel, igaz?
-Igen.- válaszolta mosolyogva, de látszott, hogy nem teljesen őszinte. Finoman átöleltem.
-Mi a baj? Mi történt akkor?
-Semmi, csak... valamiért nagyon utáltál. Tényleg nem tudom, hogy miért. Mindenkivel ilyen kedves voltál, mint most, csak velem nem, pedig én már nagyon szerettelek akkoris.
Megint eszembe jutott valami.

-Lenne kedved velem vacsorázni?- kérdezte Lavi reménnyel teli hangon.
-Csak majd ha megőrültem! Mit gondolsz, nincs jobb dolgom annál?
-D-de...
-Húzz el innen, amíg még szépen mondom!
-De én szeretlek!- kiabálta. -Azt akarom, hogy mindig velem legyél és megvédhesselek!
Egy pillanatra elállt a lélegzetem. Ennyire komoly lett volna? De aztán...
-Nincs rád szükségem! Gyűlöllek! Hazudozol össze-vissza...
-Soha nem tudnék neked hazudni...- mondta halkan, fájdalmasan. -És százszor is mondhatod, hogy mennyire gyűlölsz, én újra azt fogom mondani, hogy szeretlek. Tudod, hogy miért? Mert biztos vagyok benne, hogy nem olyan vagy, amilyennek elöttem mutatod magad. Be fogom bizonyítani, hogy érdemes vagyok a bizalmadra.