1.fejezet
Valaki más akarok lenni

- Gyerünk kölyök, állj fel, ne hozz magadra szégyent! - üvöltötte a szakállas pasas.
A kezem az oldalamra szorítottam. Az ujjaim közt még mindig szivárgott a vér. Nagyon fájt, mégis próbáltam erősnek maradni. Nagy nehezen feltápászkodtam, majd húztam.
- Le... Lehívom a Vörös szemű Éjsárkányt... - préseltem ki magamból - Támadj!

De ne rohanjunk ennyire előre. Jounouchi Katsuya vagyok. 18 éves, és ez lesz az utolsó évem a suliba. Ha végeztem nagy valószínűséggel beállok boltosnak. Vagy még nem tudom. Nem valami tuti munka, de kezdetnek elég. Épp ebben a pillanatban csöngettek ki második óráról. Még van négy, plusz még az angol korep. De örülök neki... Meg kéne lógni pár óráról. Fogtam a cuccomat, majd elindultam a tetőre. Az ajtót mindig jól bezárják, lelakatolják, de a gengszter időszakomból rám maradtak a kulcsai, így simán ki tudok menni. Kivágtam az ajtót, majd leültem, jóval a tető szélétől, nehogy leessek, vagy meglássanak. Kiszedtem a zsebemből az utolsó cigimet, majd rágyújtottam. Sokkal jobb, mint órán üldögélni. Mélyen tüdőre szívtam, majd addig bent tartottam a füstöt, amíg szédülni nem kezdtem, utána kifújtam. A legjobb. Hirtelen az iskola bejárata előtt egy hosszú szőke hajú lányt pillantottam meg. Letettem a cigit, majd négykézláb, lapulva odasompolyogtam a tető széléhez, hogy közelebbről megnézzem.
- Mai?! - csodálkoztam el, majd felálltam, és utána kiáltottam - Mai!
A lány úgy néz ki nem vett észre, mert tovább ment. Talán nem is Mai az. Milyen marha vagyok.
- Katsuya! Maga mit csinál ott? - üvöltött fel a fizika tanárom lentről.
Lebuktam. Nee. Most új helyet kell keresnem. Gyorsan a cigim után rohantam. Ha megtudják hogy iskola terültén dohányoztam, akkor repülök az iskolából. Körül néztem, hova a francba dobhatnám. De ekkor nyílt az ajtó, én meg gyorsan zsebre vágtam.
- Te meg mit csinálsz itt? - jött felém fenyegetően a fizika tanár.
- Óh, tanárúr, micsoda meglepetés! - mondtam bárgyú mosollyal az arcomon.
- Mégis hogy nyitottad ki az ajtót?
- Egy lehengerlő mosoly, és megadta magát. - kuncogtam.
- Azt hiszi nagy humorista, igaz Katsuya?!
Éreztem, hogy hirtelen melegedni kezdett a gatyám. A cigi, még égve maradt! Nee, most nee!
- Tuti, hogy délutáni bezáratás lesz ennek a vége!
- Micsoda? - léptem egyet előre, de ekkor még jobban hozzányomtam a parázsló cigit a combomhoz.
Csurgott rólam az izzadság, miközben próbáltam visszafojtani az üvöltésemet.
- Gyerünk Katsuya! Irány az igazgatói iroda! - mondta végre.
Én meg amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam a WCbe. Berobbantam az egyik fülkébe, és máris ledobtam magamról a nadrágot. Leégette a zsebemet, a boxeromat, és a bőrömet is az a hülye cigi. Igen, igazuk van, a dohányzás károsítja az ember egészségét. Kinyitottam a fülke ajtaját, majd egy száll boxerben kimentem, és hideg vizet engedtem a combomra. Szerencse, hogy senki nincs most itt. A hideg víz, tök jól lejegelte. Ha még pár percig ott szónokol nekem, tuti a cigi lyukat éget a combomba. Hirtelen nyílt az ajtó, ugrottam is volna le...
- Ja, te vagy az Honda.
- Te meg mi a jó frászt csinálsz? - kérdezte.
- Áh semmi különöset.
- Kiégetted a nadrágodat? - emelte fel a cuccom a földről.
- Igen. Ne kérdezd hogy!
Mondtam, majd hat kiló vécépapírral kezdtem törölgetni magam.
- Ne várjatok meg. Szerintem még délutánra is itt maradok.
- Miért, mit csináltál? - kérdezte vihogva.
- Felmentem a tetőre. Aztán lebuktam. - húztam fel a gatyám - Nah, megyek. Az igazgatóiba lesz jelenésem.
- Hát, te nem vagy egyszerű. - kapta el a nyakam, majd borzolni kezdte a hajam.
- Engedj el te semmirekellő! - kiabáltam vele.
- Katsuya! - nyitott be a fizika tanár - Nem szabadulsz meg! Indulj!
- Megyek, megyek!
A drága tanárúr mindig olyan volt, ha elkapott valakit aki rossz fát tett a tűzre, azt bármi áron, de az igazgatóiba vitte. Így akart jó pofizni neki. Megálltunk az ajtó előtt, majd a tanárúr bekopogtatott.
- Szabad! - hallatszott a válasz bentről.
- Jó napot igazgatónő! - lökött be előre.
- Ma kit hozott be, drága tanárúr? - mosolygott az igazgatónő.
Már megszokta, hogy minden nap egy diákkal biztos el kell beszélgetnie.
- Jounouchi Katsuya!
- És, mi rosszat csinált? - kérdezte mosolyogva.
- Felment a tetőre!
- Feltörted a zárat? - hűlt el az igazgatónő.
- Dehogy! - odamentem, majd az asztalára tettem a kulcsokat - Úgy se kell már többet.
- Honnan vannak a kulcsok?
- Összebarátkoztam az előző portással. - mondtam.
- Cigiztél? - nézett rám kételkedve az igazgatónő.
Nagyon szigorúan veszik itt a cigizést.
- Nem. - válaszoltam - Csak levegőzni akartam.
- Rendben. Akkor ezennel a kulcsokat elkobzom. Van még?
- Nincs.
- Többet nem mész oda fel! Veszélyes is lehet!
- Értettem!
- Elmehetsz!
- Micsoda? - háborodott fel a tanárúr - Csak úgy elengedi? És a büntetés?!
- Nem rongált meg semmit. Nem cigizett. Nincs miért megbüntessem.
- Azért egy délutáni bezárást megér, nem? Végül is a tetőre kimenni tilos!
- Rendben. - állt fel az igazgatónő - De csak a tanárúr miatt.
- Mekkora szívás! - nyögtem.
- Szívás vagy nem, itt maradsz délután! - mosolygott önelégülten a tanárúr - Viszlát, igazgatónő! - lökött ki.
- Miért nem hívja el egy randira? - súgtam, mikor becsukta az ajtót.
Értetlenül nézett rám. Kattognak, kattognak a fogaskerekek... Majd eltorzult az arca. Ekkor van az, hogy futni kell.
- Katsuya! Mit fogsz te még ezért kapni délután!

Nehezen, de túléltem a délutáni bezárást. Hazafelé ballagtam... egyedül!! Kellett nekem büntetésbe sodornom magam. Drága tanárúr egyfolytában az igazgatónőnkről beszélt, de mindig kijelentette, hogy nem vonzódik hozzá, és ezért nem is fogja elhívni randira. Mekkora lúzer. Már a nap is lemenőben van. Szép sárgára, narancsra festette az eget.
- Jounouchi?! - szólalt meg valaki a hátam mögött.
Megtorpantam. Ez a hang... annyira ismerős...
- Mai?! - fordultam meg - Tudtam, hogy téged láttalak!
- Oh, én is örülök!
- Hogy, hogy te itt?
- El is mehetek, ha akarod.
- Nem, nem, csak... fura újra látni. - örvendeztem - Nem is kellett volna elmenned!
- A történtek után... nem tudtam a szemedbe nézni... Remélem egyszer majd megbocsátasz nekem!
- Nem haragudtam rád sosem! Épp ezért mondom, hogy nem kellett volna elmenned!
- Na, most itt állunk, vagy meghívsz egy italra? - kérdezte mosolyogva.
- Eszednél vagy? Nincs nekem annyi pénzem!
- Milyen sóher vagy! - ment el mellettem - Meghívlak én!
- Hé, nekem gatyát kéne váltanom!
- Ne hisztizz! Gyerünk!
Nem értettem, hogy miért van itt. De egy percig sem törtem ezen a fejem. Örülök, hogy újra itt van.