1.fejezet

1.fejezet

Mikor először megláttam őt, 5 évesek voltunk és épp egy játékbaba szoknyáját hajtotta fel, hogy lássa, mi van alatta.
-Szia! Mit csinálsz?- kérdeztem elkerekedett szemekkel.
-Kutatok.- válaszolta olyan hangon, mintha teljesen egyértelmű lett volna. Nem kérdeztem meg, hogy mit, csak odaültem mellé és néztem. -Hogy hívnak?
-Rie-chan. Téged?
-Jiraiya. De te ugye lány vagy?
-I-igen...
-Lehúzod a nadrágodat?
-Nem! Azt nem szabad!!!- válaszoltam elpirulva, de ő csak megrántotta a vállát.
-Jó, de te leszel a szerelmem, rendben?
Bólintottam, de aztán 5 éveshez képest hatalmas kétségek kezdtek gyötörni.
-Rendben, de akkor mit kell csinálni?
-Nem tudom...

Kimondatlanul is legjobb barátok lettünk, bár ahogy kezdtünk felnőni, egyre többször próbálkozott. Mindig viccnek fogtam fel, hiszen ő mégis Jiraiya, akivel kicsi korunk óta ismerjük egymást és inkább barát, mint potenciális pasijelölt. Rengeteg időt töltöttem a csapatával. Mindig hangosak voltak, ő meg Tsunade. Ők aztán összeillő páros! Viszont szegény Orochimaru kívülállónak tűnt. Magának való volt, szóval próbáltam közeledni felé. Nem volt elutasító, vagy barátságtalan soha, talán csak nem tudta, hogy mit reagáljon, szóval legtöbbször csak csendben nézett rám, néha elmosolyodott, de soha nem kezdeményezett. Jiraiya, mint a jól megszokott kis pukkancs, nem nézte jó szemmel, hogy az ellenfelével is kedves vagyok, ezt persze hangoztatta is. Egyszer ebédet vittem az egész csapatnak. Orochimaru kicsit távolabb ült, egyedül.
-Hmm, Orochimaru-san, nem lenne kedved velünk enni? Neked is hoztam!
Csodálkozva nézett rám, mintha meglepné, hogy ő is eszembe jutott. Lassan bólintott. Épp felé nyújtottam az ennivalót, de Jiraiya hirtelen kitépte a kezemből és az egészet betömte a szájába, aztán mogorván a másik fiúra nézett. Elöntött a düh.
-Ezt mégis hogy képzelted?!
-Az enyém már elfogyott!- kiabált vissza. -Amúgy pedig neki miért hoztál?!
-Az az én dolgom! Öhm, Orochimaru-san, én még nem ettem a sajátomból, szóval neked adom!
-Köszönöm.- mondta mosolyogva, aztán elkezdett enni, de Jiraiya még mindig tovább hisztizett.
-Most nézd meg, mit csináltál, kígyópofa! Rie-chan miattad nem ebédel! Ha valami baja lesz ez miatt, arról is te tehetsz!!!
-Nem ő, hanem te, baka!- szóltam rá.

Évekig folytatta a féltékenységi hisztijeit, aminek hatására a fiúk már felém sem mertek nézni, ráadásul az idősebbek is úgy ismertek, hogy "Rie-chan, Jiraiya kis barátnője". Hiába próbáltam lebeszélni magamról, nem jött össze. Mikor a fürdő kerítésén kívülről zajt hallottam, már egyből tudtam, hogy ki az.
-Elintézem azt a hülye perverz állatot...- dörmögtem, aztán magamra tekertem egy törölközőt. Halkan lopakodtam oda mögé.
-Hova tűnt Rie-chan? A fenébe...-dünnyögte magában a disznó. Hirtelen magam felé fordítottam, aztán hanyatt löktem és elkezdtem folytogatni.
-Mit képzelsz, te idióta?! Leskelődünk? Nah, ezt most nagyon megbánod!!!
De eztán...
-Uhm, Jiraiya?- néztem le rá, de a hangom is meglehetősen vékony lett. -U-ugye van valami a nadrágod zsebében? Mondd, hogy van.... Mondjuk egy zseblámpa, vagy...
-Bocsi, Rie-chan, de tudod, az ingerek...
Visítva pattantam fel róla, mire ő csak kuncogni kezdett.
-Fúj, fúj, fúj, ne is gyere a közelembe! Uggh!
-De most miért?- kérdezte a tipikus, "Jiraiya épp csajozik" hangján. Latolgattam az esélyeimet. Egy szál törölközőben sem ütni, sem rúgni nem célszerű...
-Figyelj, Jiraiya! Szerintem kopj le!!!
-De Rie-chan, nekem vannak szükségelteim, neked szintén. Mi ezzel a baj?
-Nekem most arra van szükségem, hogy eltűnj!
-A hátsó öltözőt épp nem használja senki...-mondta vigyorogva, de egy hatalmas pofont kapott.
-Ezt most megérdemelted! Undorító vagy...