Oneshot

-Mi van veled, Ichigo?- kérdeztem a fiút. Kicsit elpirulva nézett rám. Erősen reméltem, hogy nem akarja elrontani a barátságunkat semmilyen romantikus rettenettel. Egész nap olyan volt, mintha nem lenne önmaga.
-Én csak... hehe, semmi különös.
Gyanakodva mértem végig, aztán felkeltem és odasétáltam hozzá. Az ágya szélén ült, lehajtott fejjel, szóval könnyű dolgom volt. Elkaptam a karját, megrántottam, mire a fiú arccal előre elterült a szőnyegen, a karját pedig egy gyors mozdulattal hátracsavartam. Hangosan nyüszíteni kezdett, ami szintén teljesen új volt tőle.
-Ichigo, soha nem szoktál nyafogni, ha kicsit megcsavargatlak! Mondd már el hogy mi a fene történt veled!
-Semmi...- visította vékony hangon. Lassan elkezdtem tovább feszíteni a karját. -Nah jó, elmondom, elmondom, csak kérlek, ne törd el a vállamat!
Diadalmas mosollyal engedtem el.
-Nah szóval?
-Én... én...- kezdte bizonytalanul, aztán erősen megölelt. -...szeretlek.
-De Ichigo... ez...
-Nem, én nem Ichigo vagyok!- mondta halkan. -Nem ismersz meg? Kon vagyok!
-Kon? Ichigo, ne hülyéskedj tovább, ez nem vicces! Hol van Kon?
-É-én vagyok Kon.

*1 héttel korábban*
Vidáman rontottam be Ichigo szobájába, a nyomomban Yuzuval.
-Szia Ichigo!
-Maradjatok már kussban! Megőrülök tőletek...
A kislány nevetve kiment, de nem vette észre, hogy a ruhája zsebében csücsülő kis plüssfigura kiesett. Vigyorogva felvettem a játékot.
-Awww, Ichigo, nééézd milyen aranyos! A puha mancsai, meg a gombszemei...
A fiú undorodva nézett a kis oroszlánra. Egy puszit nyomtam a kis fekete orrára.
-Szerintem tedd le Kont. Elég koszos, én a helyedben nem ölelgetném, meg puszilgatnám. Ki tudja, hogy mit kapsz el tőle.
-Ne mondj ilyeneket! Mindenkinek jár a szeretet, még ha egy plüss, akkor is! Igaz, Kon? Tudom, nem tudsz válaszolni, de azért még aranyos vagy!
Ichigo csak dörmögött egy sort magában arról, hogy az már az elmebaj kezdete, ha valaki játékokhoz beszél, de nem érdekelt. Egész délután Konnal játszottam. Az ölembe ültettem, ölelgettem, a hasamra fektettem. A fiú csak fintorgott a gyerekes viselkedésemen. Ezek után bármikot, amikor náluk voltam, elkezdtem szeretgetni a plüsst. Mikor a fiú épp nem volt otthon, akkor Konnak mondtam el a gondolataimat és érzéseimet, ő pedig csak hallgatott.

-Kon? Tényleg te vagy az?
Mosolyogva bólintott. Elmondta, hogy ő egy módosított lélek és csak egy kis időre vigyáz Ichigo testére. Tudtam, hogy Ichigo shinigami, de nem éreztem a reiatsut, míg Kon a plüssben volt.
-Nem akarok többet játék lenni! Igazi fiú akarok lenni! Eddig nem zavart, hogy milyen vagyok, de most... Te voltál az első lány, aki kedves volt hozzám és szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos vagy nekem, de egy plüss oroszlán mit tud tenni? Semmit...
Óvatosan megcsókoltam.
-E-ezt miért kaptam?- kérdezte remegő hangon.
-Mert csak miattam megváltoznál. És persze mert aranyos vagy.
Látszott, hogy legszívesebben táncra perdülne örömében. Furcsa volt Ichigo arcát látni, összeráncolt szemöldök nélkül. Este felé azt mondta, elkísér haza. Kézen fogva sétáltunk végig a kihalt utcákon, a házunk elött pedig magához húzott és megcsókolt, de hirtelen:
-Engedd el, azonnal!!! Kon, te disznó!- kiabálta Ichigo. A fiú lerohant minket és próbált elrángatni egymástól.
-Neeehh! Mit csinálsz?!- nyafogott Kon.
-Ti mit csináltok?!
Konnal úgy néztünk egymásra, mint két kisiskolás, akik rosszat csináltak.
-Inkább nem akarom tudni... De az én testemmel többet soha, világos???
-De Ichigo... máshogy...- kezdtem, mire a fiú félbeszakított.
-Holnap elmegyünk Urahara boltjába, biztos tud adni egy póttestet, vagy valamit.
Kon még egyszer átölelt, aztán elindultak haza. Mosolyogva néztem utánuk. A "csomagolás" ugyan olyan volt, de tudtam, hogy melyik kettejük közül az enyém.