- Szia Ayano-chan. Örülök, hogy láthatlak – mosolygott rám Ő. Hirtelen azt se tudtam, mit tegyek. Esetleg ráugorjak örömömben, és boldogan zokogjak, hogy eszébe jutottam? Maradjak hideg és távolságtartó? Nem tudom. Annyi biztos, hogy nem fogok ráugrani és sírni. Nem engedi a sajátos kis erkölcsöm. Ez van. Csak higgadtan! Ez az! Menni fog ez! Már csak pár méter…

- Sz-szia! – integettem vigyorogva. Biztos elég buta fejet vághattam…

- Jobban vagy már? – érdeklődött Yuki kedvesen mosolyogva.

- I-igen. Köszi – mondtam teljesen kipirulva. Ha most valaki vizet öntene a fejemre, az ott helyben párologna el…

- Tessék – szólalt meg egy percnyi kínos csönd után. Legalábbis, nekem nagyon kínos volt. Egy kis idő múlva Yuki a háta mögül elővett egy szép nagy sárgarózsa csokrot, majd átnyújtotta nekem. Remegő kezekkel fogadtam el, közben kissé remegő hanggal köszönetet mondtam.

- Semmiség. Holnap lesz a kirándulás. Lassan ki kéne találnunk a programot. – mondta szokásos hideg hangvétellel.

- Rendben. – válaszoltam. – Micsoda? Már holnap? – jutott eszembe hirtelen.

- Igen. Na, gyere, ülj ide mellém és gondoljuk el a programokat – helyezkedett el a rövidke kis kanapén, közben mellette paskolgatta a nekem szánt helyet.

- Oké – vigyorogtam el magam hirtelen, hiszen végre mellette lehetek. Már csak az a dolgom, hogy jó sokáig itt tartsam…

Natsumi élénken vigyorogva toppant be a szobába, ahol a többiek is tartózkodtak.

- Ayano? – kérdezte Lavi könnyedén.

- Éppen el van foglalva – nézett ki közben képletesen az ajtón, majd kuncogott egyet.

- El van foglalva? Mivel? – kérdezte kikerekedett szemekkel.

- Egy jó pasival – kezdte a vérszívást Nat.

- A-ha – jött a bő válasz. – Ki lenne az a jó pasi?

- Áh! Csak a kicsi Ayano nagy-nagy szerelme – mondta kissé gonoszkásan, közben figyelve Lavi reakcióját. Szegénynek nem igazán tetszett a kijelentés. Kínos csönd telepedett a szobára. A csöndet a nevetésem felhallatszódó hangfoszlányai szakították meg. Lavi ekkor elmosolyodott, majd kiindult a szobából.

- Hova mész? – kérdezte ijedten Natsu.

- Kicsit feldobom lent a hangulatot – vigyorgott és közben a hüvelykujját mutatta Natinak, majd gyorsan kiiszkolt a szobából.

- Várj! – kiáltott utána Natsumi. – Ajj! Ez a Lavi! Miért nem hagyja őket egy kicsit kettesben?

- Csak azért nem, mert fél – mondta Allen.

- Fél? Ugyan mitől?- bámult rá vissza értetlenül.

- Attól, hogy végül nem nyeri el Aya-chan szerelmét – Natsumi csak nézett Allenre, majd bólintott egyet a fejével.

- Amilyen hülye az a féleszű, képes beleszeretni egy ilyen kis fruskába – fújta megvetően Kanda, majd Ő is kiindult a szobából. Nemsokára követte Allen és Nati is.

- Szevasz Noboyuki! Hogy vagy mostanság? – érkezett meg nagy hanggal Lavi, majd jól hátba veregette Yukit.

- Jó estét Lavi! – köszönt vissza. Hirtelen villámokat éreztem a két fiú körül, miközben a többiek is „befutottak”. Elkezdtünk beszélgetni, miközben a feladatot végeztük. Én meg csak „áldtam” a szerencsémet, hogy mégse lehetek kettesben vele. A feladatot hamar megcsináltuk. Mindenki hazaindult és Én is hazamentem. Kanda kíséretében tértem haza. Útközben, amikor csak egymáshoz szóltunk, mindig veszekedés lett a vége. A másnap hamar elérkezett. Jó korán kellett a sulihoz érkezni. Mint megtudtam, először busszal megyünk Noru állomásig, majd onnan vonattal Avaron városba, ami nincs messze a tisztástól.

Az út megkezdődött. Lavi mindenáron mellettem akart ülni. A lányok meg mellette. Allennel sem volt másképp. Elözönlötték a lányok, hogy hagy üljenek mellé. Könyörgő szemekkel néztek a srácokra, Ők meg csak egyre hátráltak. Mikor egy kicsit külön voltam, Yuki jött oda hozzám, majd megfogta a csuklómat és a cuccaimat, majd felrángatott a buszra. Maga mellé ültetett. Ezen nagyon meglepődtem. Mikor ezt a kis jelenetet látta Lavi, azonnal hozzám akart sietni, hogy visszarángasson, de a lánytömegtől ezt nem tudta megtenni. Így hát Yuki mellé kerültem, ami pont Akira-sensei mögött van. Mögénk ült Kanda-Nati páros, a mellettem lévő székekbe, pedig a Lavi-Allen páros került. Mögöttük egy vinnyogó lánypáros. Úgy örültem neki, hogy mellé kerülhettem, de nagy zavaromban nem tudtam végig egy szót sem szólni. Kandáék egyfolytában fújtak egymásra. Már rossz volt hallgatni… Allen és Lavi jól elnevetgéltek, közben beszélgettek Crowlei-senseijel. Néha velem is viccelődtek, de nem tudtam hozzászólni semmihez. A busz jó egy óra múlva megérkezett egy helyközi pihenőhelyre. Mindenki szétszéledt, én az utolsó pillanatban szálltam fel a buszra Akira-sensei támogatásával. Mikor felértem, majdnem elsírtam magam a méregtől, ugyanis Natsumi a helyemre ült, és ott fújta ki magát.

- Bocsi Ayano-chan, de már nem bírom ki Kandát! – nézett rám szomorú és egyben ideges szemekkel. Nem tehettem mást, minthogy Kanda mellé fészkeltem be magam. Lavi észrevette a változást, így mellém akart ülni. Én is belegyeztem volna, de sajnos nem jött össze: Kanda nem akart onnan elülni, Allen meg már elaludt. Allen nagyon bájos volt alvás közben. Támadt akkor egy olyan érzésem, hogy rávetődök Allenre, mert képes volt elvarázsolni. Egy kis idő múlva, amikor unalmasan zötyögünk a buszon, észrevettem, hogy melegem lett. Úgy határoztam: leveszem a vékonyka kis pulcsimat, és lehűlök kicsit. Reggel mélykivágású pólót vettem fel, amiről teljes mértékben megfeledkeztem. Egy kis idő múlva Kanda észrevette kissé, na jó, nagyon kilátszó domborulataimat, majd kissé elvörösödött. Elkezdett velem vitázni, hogy miért vagyok ilyen szemérmetlen… Ekkor Lavi és a többi srác is felénk fordult. Lavi orrából elkezdett csordogálni a vér, a példáját követte a többi fiú is. Lavi elborult elmével méregetett, közben vinnyogva: Ez az Én Ayanom!... Yuki kissé kerek szemekkel bámulta a kebleim, amitől pláne elpirultam. Az egyik srác, akit csak Mókusnak nevezünk, pirulva, vérző orral felém nyújtotta a trampli kezét. Mókusnak hatalmas szemüvege, kapafoga és sok pattanása van. Mókuc hamarosan egyre közeledett a melleim felé, miközben perverzül méregetett engem. Ekkor Kanda és Yuki egyszerre mordultak fel, s gyilkos tekintettel néztek Mókucira. Ettől, szerencsére meghátrált, így újra biztonságban voltam. Kanda levette pulcsiját, majd kissé piruló arccal rámterítette. Lavi kissé elképedve nézett minket, majd szomorú tekintettel visszafordult Crowlei-sensei felé. Én felvettem Kanda puha pulcsiját, beleszimatoltam, majd úgy aludtam el…

- Ayano-chan! Ébredj! Már megérkeztünk! – szólongatott Nati. Már csak mi hárman tartózkodtunk a buszon. Ekkor vettem észre, hogy Kanda is éppen most ébredezik. Véletlen rosszul mozdult, így egy csodás érzést tapasztalhattam meg. Yuu ajkai az enyéimhez értek, közben észre sem véve, hogy mit tesz. Egy pillanatig beugrottak a képek, amikor Kanda tévedésből mellettem aludt, majd zsörtölődve vágott fejeket meztelen felsőtesttel. Mikor rájött, hogy mi is folyik itt, kipattantak a szemei, majd eléggé fura fejet vágva távolodott el tőlem. Mindhárman pirultunk, mint a vörösrózsa. Natsumi a buszon kereste az állát, de hiába, nem találta. Én nagyokat pislogva bámultam Kandára, majd hirtelen felpattantam a helyemről és leszaladtam a buszról. Allenék csak nézték, hogy mi lehet a baj, mikor vörös fejjel trappoltam végig a járdán a többieket követve. Kanda és Natsumi nagy szemekkel néztek egymásra, majd Nati hangos nevetésben tört ki.

- Ezt nem gondoltam volna, hogy ilyet teszel! – mosolygott meglepetten.

- Kit érdekel? Nem direkt tettem. Különben is… Ez nem jelent semmit! – próbált visszavágni Kanda.

- Az lehet, hogy nem jelent semmit, de attól még te is nagyon elpirultál – mosolygott tovább Natsumi. Egy percnyi csönd után Nat kifújta magát, majd leindult a buszról amikor Kanda utánakapott.

- Ezt el ne merd mondani senkinek! – sziszegett fenyegetően neki, közben egyre jobban szorította Nat csuklóját. – Értetted?

- Persze! Csak engedd már el a csuklómat! – válaszolt, majd kiráncigálta magát Kanda markából.

- Szerinted ez mi lehetett? – kérdezte nagy szemekkel Lavi Allentől, mikor már a vonat felé sétáltunk.

- Mire gondolsz? Ayano pirulására? Nem tudom.

- Ayanon még mindig rajta van Kanda holmija – jegyezte meg Lavi. Egy kis gyaloglás után elérkeztünk a vonatállomásra. Mint kiderült, 6 személyes kabinok vannak. A lányok megint őrjöngtek Laviért és Allenért. Lavi most, hogy kihúzza magát az úgynevezett „bajból”, maga mellé ráncigált és rám mutatott, hogy már megvan a párja, és nem érdekli senki más. Mindenki meg volt lepődve, természetesen, velem együtt. Hirtelen olyan érzésem támadt: itt a vég. Lányok a „ha szemmel ölni lehetne” típust vetették be, míg a fiúk ugyanazt, csak éppenséggel Lavit szúrták ki maguknak. Szerencsére sikerült túlélnünk. A vonat elindult. Én Natsumi, Kanda, Allen, Lavi és Yuki társaságában foglaltam helyet. Kanda szokás szerint a tájat bámulta mogorva arckifejezéssel. Lavi velem poénkodott, miközben rajtam keresztül Yukira szórta szeme szikráit. Allen Natsumival megmosolyogta Lavi viselkedését. Egyszercsak egy rakás fiú nyitott be mérgelődve, párbajra hívva Lavit és Allent. Mint kiderült a párbajt pókerban intézik el a saját kabinjukban. Allent még sosem láttam ilyennek. Szeme tüzelt, majd megropogtatta ujjait. Lavi nevetgélt barátja viselkedésén, majd ilyet mormolt: már megint kezdődik. Mint ahogy világossá vált, a tét az volt, hogy kikkel leszek egy kabinban a megérkezésünkig. Mindenki elképedve állt/ült. Én nem emlékeztem, hogy belegyeztem volna, de ez senkit sem izgatott. A kihívást elfogadták, majd elindultunk a másik kabinba. Lavi próbált megnyugtatni, hogy ne aggódjak, hiszen Allen nagyon profi ebben. Igaza lett. Allen ördögszarvakkal a fején, gonosz mosollyal játszott. Természetesen Ő nyerte meg a párbajt. Erre a többi fiú mérges lett, és immár pénzben játszottak. Nemsokára az összes játékos, kivéve Allent és Lavit, egy szál boxerba ült. Ekkor kacagva veregettem Allen hátát: ezt jól megcsinálta. Hirtelen csend lett. Noboyuki lépett be a kabinba. Szeme kihívóan csillogott Allenre.

- Csak nem játszanál, Noboyuki? – mondta Allen párbajra készen, közben kezében kevergetve a paklit.

- Ezt most vegyem kihívásnak? – mosolygott vissza rá Yuki.

- Veheted annak is… - folytatta tovább Allen-kun. – De aztán nehogy úgy végezd, mint ők. – mutatott feléjük.

- Te fogod így végezni. Lássunk neki! – tessékelte beljebb magát Yuki. Mindenki feszült csendben várt és végül elkezdődött a csata.