Yuki és Allen nekiálltak a pókercsatának. A hangulat feszült volt. Már jó pár perce játszanak, míg végül Allen gonosz vigyorral kiteríti lapjait. Yuki arca rezzenéstelen. Ő is kiteríti lapjait. Allen nagy nevetésbe kezd, hiszen ő nyert. Yukiról repül a felső. Miközben veszi le, a lányok mind kezdik elveszíteni a fejüket. Én csak nagyokat nyelek miközben a fejem egy tűzlabdára hasonlít. Végre kivillan az áhított felsőtest miközben a lányok orra elkezd vérezni és néhányan el is ájulnak. A többi levetkőztetett fiú csak fúj egyet, hiszen ők jobban le vannak öltözve, de semmi hatást nem gyakoroltak női nézőikre. Kanda megvetően néz le a játszó emberekre, közben ide-oda pillantva. Én Allen mögött álltam, és néztem a lapjait. Aggódnia nem kellett, hiszen nem értek a kártyajátékokhoz, így segíteni se tudtam Yukinak. Habár… nem is akartam segíteni. Alig vártam, hogy úgy végezze, mint a többi srác. Noboyuki elismerően bólintott, majd új partit kért. Megkapta. Allen villámgyorsan osztotta ki a lapokat, és már kezdték is. Lap lap után jött, míg végül kiterítették, amilyük van. Mindenki nagy csodálkozására Allen vesztett. Yuki szeme elégedettséggel telt el, mag Allené csodálkozással telítődött.

- Na mi ütött beléd Allen? Hova lett az a nagy tudományod? Képes volt legyőzni téged egy ilyen kis nyápic – horkant fel Kanda önelégedett mosollyal az arcán.

- Nem tudom. Netán szeretnéd te is kipróbálni, hogy mennyire nem megy ma a játék nekem? – vigyorgott kihívóan Allen, majd egy ügyes mozdulattal levetette a felsőjét. Lányok ismét sikítoztak, pirultak és egyéb dolgot tettek miközben én jól szemügyre vettem a két fiút. Allen felsőteste igazán lenyűgözött. Szinte már bámultam, amikor észrevettem Kanda és Yuki áthatóan szúrós tekintetét. Gyorsan sarkon fordultam, majd kimentem a kabinból. Körülbelül 10 percet időztem ott, mire lenyugodtam. Egyszercsak hallom, hogy bent kitört a kacagás. Épp be akartam nyitni, amikor Kanda képe tárul elém. Látom rajta, hogy alig bírja visszafojtani a nevetést. Ekkor hirtelen megragadja a karomat, beráncigál a kabinba, majd rámutat a vörös fejű Yukira. Yuki szíves-pónis boxerban feszít előttünk. Mindenki szakad a nevetéstől. Én pirulva bámulom Yuki csodás „ruhakollekcióját”, majd nemsokára elkezdek nevetni. Annyira égő volt ez a helyzet, hogy szinte potyogtak a könnyeim a nevetéstől. Mivel nem bírtam tovább, Kandába kapaszkodtam, közben egyik kezemmel az oldalamat fogtam. Yuu meglepetten néz rám, majd Ő is elkezd hahotázni. Mindenki megállt a nevetéssel, csak mi ketten nevettünk együtt. Már nem is Yuki ciki boxerén nevettem, hanem azon, hogy milyen Kanda nevetése. Egymásra támaszkodva nevettünk tovább, míg mindenki minket bámult. Hamarosan a padlón kötöttünk ki, s úgy folytattuk tovább.

- Yuu sosem nevetett. Legalábbis Én sose láttam még nevetni – gondolta magában Allen és Lavi. Nemsokára abbahagytuk a kacagást, és egymásra néztünk. Egy pillanatra megpillanthattam Yuu szemében a fényt, ami kedvességet árasztott. Ez az élmény nem tartott sokáig, ugyanis Kanda szemébe ismét beköltözött a ridegség. Hirtelen végignézett mindenkin, majd pirulva elhagyta a helyet. Én ismételten nevetésbe kezdtem. Lavi figyelve engem, Ő is csatlakozott hozzám.

- Mosth meg mihn nevetsz? – kérdezte közben Lavi

- Nem-nem tudohm. El-elfogott a nevető görcsh. Hahaha – nevettem tovább. Mikor már úgy éreztem, elfáradtam megpróbáltam felállni. Hiába, a nevetés fárasztó dolog. Lavi felém nyújtotta a kezét. Elfogadtam. Miután felálltam, ismét ugyanaz a látvány tárult elém. Az a cuki-muki boxer. Megint elkezdtem nevetni, majd arra hivatkozva, hogy Én ezt már nem bírom tovább, kiszaladtam a kabinból. Hirtelen közeledni éreztem a vonat alját. Nagy nyekkenés közepette földet értem. Kanda a kabintól nem messze telepedett le. Én nem vettem észre és ráestem.

- Te ostoba liba! Nem látsz a szemedtől!? – mordult rám.

- Nem! Nem láttalak! Mostmár látom, hogy egy nagy tuskóba ütköztem bele – mondtam széles vigyor közepette, mikor észrevettem, hogy Kanda engem bámul pirulva. Ekkor jöttem rá, hogy az eséstől a szoknyám felhúzódott. Gyorsan felpattantam, majd pirulva elszaladtam azt kiabálva:

- Te perverz disznó! – Ebben a pillanatban mondták be, hogy a vonat megérkezett. Gyorsan a kabinunkba szaladtam, felkaptam a cuccomat, majd mentem a többi holmimért. A vonat csomagtartójánál hosszú volt a sor, így várhattam, hogy sorra kerüljek. Épp nagyot sóhajtottam, mikor egy ismerős hangra lettem figyelmes. Natsumi integet nekem előrébb, hogy menjek oda. Gyorsan mosolyogva elszaladok Natiig, aki épp most került sorra.

- Köszi, hogy szóltál! – mondom kissé lihegve.

- Szívesen. Na milyen volt a pókerparti? Ahogy hallottam nagy siker volt – mosolygott Nat.

- Ne is mond! Olyan égő volt!

- Miért? Mesélj! – nézett rám csillogó szemekkel.

- Képzeld el… - kezdtem el mesélni, miközben kutattunk a sok táska között. Mire végeztem a meséléssel Natsumi szakadt a nevetéstől és csak annyit tudott mondani: de kár, hogy nem voltam ott!

- Gyerekek! Gyülekező! – kiabált mindenfelé Hotaka-sensei. Negyed óra múlva mindenki egy helyre gyűlt össze. Létszámellenőrzés után elindultunk fel a hegyre. A hegy elég erdős. Csak egy kis vékony ösvényt látunk magunk előtt.

- Bírod az emelkedőt Ayano-chan? – szegődött mellém Akira-sensei

-Persze! Köszönöm! Bár ez a táska elég nehéz… - mondtam nyöszörögve.

- Add át nekem, had vigyem – mosolygott rám változatlanul. Én elpirultam, majd azt vettem észre, hogy a teher kezd könnyűvé válni. Hátranéztem. Szintén egy mosolygós alakot láttam meg. Finoman levette a hátamról a nagy pakkot, majd mosolyogva továbbhaladt. Lavi segített rajtam. Volt egy olyan érzésem, hogy Akira-sensei direkt tette ezt, tudván, hogy Laviék úgy sem állják szó nélkül. Így mentünk tovább, mikor egy eszement osztálytársam üvöltve kiugrott a bokrok közül. Hirtelen megijedtem, és ezt jeleztem is, egy vékonyka kis sikítással is. Mikor látta a „merénylő”, hogy úgy megijedtünk, elkezdett nevetni. Nevetését az egyik lány szakította félbe, amikor a kistáskájával jól fejbevágta. A fiú a földön kötött ki.

- Elég legyen Isao! Ne ijesztgesd a többieket! Te meg, Harumi, legközelebb fogd jobban pórázon! – utasította Hotaka-sensei, mire mindenki nevetésbe kezdett. Harumi pirulva igent intett. Hotaka-sensei ismét előre ment, majd folytattuk az utat. Pár perc múlva Lavi szegődött mellénk. Elkezdett mesélni arról, hogy milyen jó lehet este az erdőben, amikor a szörnyek és szellemek előugranak a fák közül, és nyirkos mancsaikkal hozzámérnek. Lavi látta, hogy ráz a hideg még csak a gondolattól is, de azért folytatta tovább. Én következtem. Elkezdtem neki mesélni én is mindenfélét. Miközben meséltem, egyszercsak megszédültem, és egy képet láttam valami repülő szörnyről. Lavi aggódva utánamkapott. Egy kis idő múlva ismét rendben voltam, és folytattam a viccelődést. Végre elértük a célunkat. Megérkeztünk a táborhelyre.

- Most pedig 15 perc pihenő, és utána felhúzzuk a sátrakat. A sátrak 2-3 személyesek. Rendeződjetek csoportokba – adta ki az utasításokat Hotaka-sensei

- Tanárúr!

- Igen, Ryota. – fogta fejét a sensei.

- Nem aludhatnánk a lányokkal együtt? – kérdezte nagy lelkesedéssel. Mindenki padlót fogott, a sensei meg csak fogta a fejét.

- Szerinted? Természetesen együtt… - mondta ironikusan Hotaka-sensei

- Jajj, de jó! Akkor Ayano-chan, alszol velem? – csurgatta nyálát bagolyképű Ryota.

- Idióta! – pirultam el egy kicsit, majd az alkalmat kihasználva az egyik táskámmal képen töröltem. Szegény elrepült a fák közé. Mindenki engem bámult közben vigyort erőltetve magukra.

- Csak óvatosan Ayano-chan. Még a végén valaki megsérül… ne bántsd szegény fákat – mondta viccesen Akira-sensei. Mindenki elnevette magát.

- Rendben van Akira-sensei. Legközelebb jobban vigyázok. – nevettem el magam. Hotaka-sensei nem szólt semmit, inkább folytatta az utasításokat.

- Szóval. 3-4 fős csoportokat alkottok és úgy mentek tűzifát keresni. A versenyek holnap kezdődnek. Jó faszedegetést mindenkinek. Mehettek.

- Natsumi, mehetünk? – kérdeztem rá. Natsumi bólintott. Épp indultunk volna az erdőbe, mikor egy rakás fiú elénk állt. Csatlakozni akartak hozzánk. Mi visszautasítottuk, mire ők azzal jöttek, hogy ketten nem mehetünk.

- Két ilyen kis védtelen lányka nem mehet – szólt be az egyik. Nem is kellett nekünk több. Mindketten éktelen haragra gyulladtunk.

- Mit mondtál? Tudod ki a védtelen! Maximum te… Ayano, mehetünk? – mondta gonosz vigyorral Nati.

- Mehetünk. – bólintottam, majd elindultam a beszólós srác felé.

- Ayano-chan! A fákra vigyázz! – kiáltotta messziről Akira-sensei.

- Természetesen! – mosolyogtam, majd nekitámadtam.

- Ayano sorpofon! – kiáltottam el magam, majd repült el az illető. Natsumi nyafogott egy sort, hogy neki is hagyhattam volna valamit belőle. Azonnal eliszkoltak a fiúk. Lavi és Allen közeledett felénk nevetve. Lavi megdicsérte a harci tudásomat, majd finoman megpaskolta a fejemet. Egy kis idő múlva Kanda is megjelent szokásos mogorva arccal. Mint kiderült senkihez sem tudott csatlakozni, így hát velünk tartott.

- Nézd meg a kis csapatot. Milyen boldogan keresgélnek tűzifát. – mondta az egyik rekedtes hangon, miközben minket kémlelt a fák tetejéről.

- Hadd, élvezzék ki a boldog pillanatokat. Nemsokára úgyis szörnyű sors vár rájuk – nevetett fel harsányan a másik.

- Ahogy mondod. Nemsokára eljön a mi időnk.

- Beépített emberünk, hogy halad?

- Úgy tűnik jól. Jelentései alapján nem gyanakszik rá senki.

- Értem. Akkor csak várjuk, amíg eljön a megfelelő időpont.

- Igen. Akkor majd jelt kapunk Raidentől. – bólintottak, majd visszahúzódtak a fa lombjába.

A faszedés jó volt. Mire visszaértünk már kezdett sötétedni. Natsumival elfelejtettük a sátrat megcsinálni. Kapkodva, de azért sikerült összeállítani. Mi kétszemélyes sátrat kaptunk. A lányok sátrai mind kékes-lila színűek, míg a fiúké okkeres-zöld. A lányok a tisztás jobb oldalán vannak elhelyezve. Velük szemben a tisztás másik oldalán a fiúk sátrai. A sátrak között van a táborhelység, ahol összegyűlünk enni-inni és megbeszélni a napi programokat. Tábortűz is ott van elhelyezve. Néhány fiú a tanárok közreműködésével összetákolt pár padot, amit a tűz köré helyeztek el. Beesteledett. Mindenki a tűz köré gyűlt, mikor az erdőből sikításszerűséget lehetett hallani. Én ijedtemben a mellettem ölő Lavira ugrottam, Ő meg kihasználva az alkalmat jó erősen magához szorított. A lányok egymás nyakában remegtek, esetleg a mellettük ülőre kapaszkodtak.

- Nincs mitől félnetek – bíztatott minket Akira-sensei. – Csak a démon keresi a napi betevőjét – nevetett, mire mindenki elkerekedett szemmel nézte a senseit. Yuki felállt majd a tűz közelébe lépkedett.

- Akira-sensei jól mondja. Egy démon járkál ebben az erdőben. Otthon figyelmeztettek a szüleim is, hogy vigyázzak, ha itt vagyok, mert errefelé egy hatalmas szörnyeteg járkál. Mit eszik? Természetesen embert. Igen… – kezdte, majd egy hirtelen mozdulattal néhány lányra mutatott, akik reszkettek a félelemtől. – Pont ilyen lányokat szeret, mint te, meg te és te is! Egyszer régen, jártam ebben az erdőben. Még kicsi voltam akkor. Láttam, amint a szörnyeteg egy fiatal nőt ejtett túszul. Finoman megharapta a nyakánál, a nőből folyt a vér, a szörnyeteg felnevetett, majd bekebelezte áldozatát. A nő sikolya egyre halkult, míg végül teljesen elhallgatott. Csak egy ruhadarab mutatta azt, hogy ott volt. Engem nem vett észre, de még ma is bennem van, azaz élmény és esténként újra és újra előtör az emlékeimben – mesélte idegtépő hanglejtéssel, közben pedig ide-oda mutogatva adta elő magát.

- Tehát vigyázzatok! Mert ha elkap, végetek! – gonoszan vigyorgott. Engem teljesen kirázott a hideg Yuki előadásmódjától. Félelmemben teljesen hozzábújtam Lavihoz, aki szintén reszketett. Akira-sensei állt fel a padról tapsolva.

- Köszönjük Noboyuki. Jó volt ez a történet. Tökéletes kezdete a bátorságpróbának.

- Bátorságpróba?! – kérdezte mindenki egyszerre. Erről csak mi ketten tudtunk Yukival, hiszen mi alkottuk meg a programot. Ismételten rázott a hideg.

- Miért találtam ki ezt a programot? Félek a sötétben… - gondoltam magamban.

- Most pedig felírjuk a csoportokat. Ayano, Noboyuki, kérlek, írjátok fel a csoportokat – kért minket Hotaka-sensei. Én kibontottam magamat Lavi védő karjaiból, majd Yuki mellé álltam papírral a kezemben. Felírtuk a csoportokat, majd elindultunk. Én Natsumival, Yukival, Lavival, Allennel és 3 elemlámpával indultam útnak. Út közben furcsa hangokat hallottunk. Natsumival egymásba kapaszkodtunk. Hallottuk, ahogyan a faágak recsegnek mellettünk. Így is féltünk, de a Yuki-Lavi páros rákontrázott. Elkezdtek mesélni. Én már azon voltam, hogy hozok egy ragasztószalagot és leragasztom a szájukat. Azt vettem észre, hogy Kanda higgadtan sétálgat előttünk. Gondoltam, hátha megijed, ezért mögéosontam, majd ráugrottam. Morcos őrmester elkezdett velem kiabálni, hogy mi a fenét művelek… Miután ezzel sem tudtam megijeszteni, úgy döntöttem, hogy a mai feladat Kanda megrémítése lesz. Erről a tervemről értesítettem a két rémtörténetest, Allent és Natit is. Mindenkinek nagyon tetszett az ötlet, már csak ki kellett találnunk, hogy hogyan ijesszük majd meg. Az idő telt, de nem tudtam, hogy mivel lehetne ráijeszteni. Mindenfélével próbálkoztunk már. Semmi eredmény nem volt. Közben minket is ijesztgettek. Néhány osztálytársunk beöltözött és úgy ugráltak ki a bokorból, vagy hajigáltak ránk botokat. Natsumival vagy egymásra ugrottunk, vagy valamelyik fiúra. Natsumi nagyrészt Allenre ugrált, Ő meg tűrte. Én legszívesebben Yukira ugráltam volna, de volt egy olyan érzésem, hogy kerül engem. Így hát maradt Lavi és Kanda. Kandára csak egyszer ugrottam, amikor megpróbáltam megijeszteni. Így haladtunk tovább, amikor egy nagy fa dőlt le ránk. Majdnem eltalált minket. Engem Kanda mentett meg, Natsumit pedig Allen. A többiek nagyon gyorsak voltak, így nekik sem esett bajuk. Két részre osztott minket a fa. Én Kandával maradtam kettesben. Ezután a fa után jött a többi is. Majd hangos kacagásra lettünk figyelmesek. Valaki direkt borítja ránk ezeket a nagy fákat.

- Na mivan kis patkányaim? Még nem lapultatok ki a fa alatt? – nevetett harsányan valaki a fák közül.

- Ki vagy! Gyere le onnan, ha jót akarsz! – tette rá fegyverére a kezét Kanda.

- Ne aggódj! Jövök már! – kiáltotta el magát, majd egy nagy csattanást hallottam. Yuu a kardjával kivédte a támadást az idegen ellen.a