7. Innocence, aktiválás?

- Ki vagy te? – kérdezte ridegen Kanda, miközben folyamatosan védte ki a csapásokat.
- Én leszek az, aki végezni fog veled! – nevetett fel Ismeretlen-san, majd újra támadott. Én csak azt hallottam, amikor a két fegyver összeütközött. Próbáltam kivenni, hogy mi történik ott, de olyan sötét volt, hogy nem láttam semmit.
- Mi történik? – kérdezem félénken, miközben ide-oda kapkodtam a fejem, hátha látok valamit. Semmi haszna, ugyanúgy csak a feketeséget láttam.
- Szerinted? – mordult rám Yuu.
- Honnan tudjam! Nem látok az orromig se ebben a sötétben! – mentegetőztem rögtön közben kezemmel idegesen kapálózva. Felnéztem az égre. Úgy tűnt, a holdat eltakarta egy nagy felhő. Vihar lesz.
- Mi van kis bogárkáim? Nem tudtok mit tenni ugye? Szegények! – mondta kéjes hangon az ellenfelünk két támadás közben.
- Mindjárt széttapos téged a „kis bogárka”. – jelentette be Kanda kaján vigyorral a képén. Én még mindig csak álltam ott, félve a támadásoktól.
- Illúzió Kardja. – mondta hűvösen Yuu. A kardja sárgás fényben villózott. – Most véged.
- Meglátjuk! – kiáltott harciasan Ismeretlenke, majd újabb támadássorozatot indított meg Kanda felé. Újabb csattanások hallatszódtak az éjben, majd egy kiáltás. Yuu támadásba lendült. A két kard ismét összekoccant. Kanda karjának fényétől lehetett látni az ellenséget. Rövid szőke haja és zöldes-kék szeme van. Ahogy láttam, ujjatlan felsőt hord. Ezekben nem voltam biztos, ugyanis csak egy pillanatra láttam. A harc már percek óta tartott. Az ellenség is szerzett pár sérülést. Kanda jól bírta. Egymás után indította az illúziós támadásait.
- Jól harcolsz! Nem volt még ilyen ellenfelem, mint te. Gratulálok! – szólt kissé lihegve Ellenség-sama, majd a szája sarkából letörölte a kicsordult vért. Kanda csak fújt egyet, majd rátámadt az ellenségre. Az attól nekicsapódott egy fának, ami ki is dőlt. Újabb kardcsapások hallatszódtak.
- Mi a… – kérdeztem meghökkenve, mikor nedvességet éreztem az arcomon. Letöröltem, nemsokára rájöttem, hogy mi is volt az a nedvesség.
– Miért pont most esik?! – kiáltottam magamban, miközben elkeseredett képet vágtam. Nem így terveztem a bátorságpróbát. Azt hittem, jó mulatság lesz. Erre, tessék! Harcolni kell, ráadásul még vihar is jön! Yuuék még mindig harcoltak, mikor Én ugrottam egyet ijedtemben: az ég dörgött egy nagyot, majd egy villám tőlem nem messze belecsapott egy fába, ami dőlésnek indult. Recsegések sora hallatszott, majd azt érzékeltem, hogy valami nekem ütközik és repülök. Elvesztettem az eszméletemet. Mikor felébredtem, egy ismeretlen alakot láttam heverni mellettem.
- Ez meg kicsoda? – dörzsöltem meg a szememet, hátha rosszul látok. Mégiscsak jól láttam. Ez a támadó volt. A vihar elmúlt. A hold fénye beragyogta a helyet. Mikor jobban körülnéztem, rájöttem, hogy egy szakadékban vagyunk egy kiálló sziklán. Kissé lefele néztem, meggyőződve arról, hogy milyen mély ez a szakadék. Nagyon mély volt. Belőlem előtört a tériszonyom, mely a szikla belső falához kényszerített. Kerestem a „kiutat”, de hiába. Nem volt olyan megmászható a sziklafal, hogy ne esnék vissza. Különben is, tériszonyos embernek nem való a sziklafalra mászkálás. Most volt egy kis időm megnézni az ellenséget. Fekete bőrszerkó volt rajta, aminek a felsője ujjatlan. Kardja mellette hevert félig kicsúszva a tokból. Most végignéztem magamon is. Az összes ruhám átázva és rámtapadva. Hajam hullámos lett a nedvességtől. A fiúnak több helyen seb tátongott. Nem bírtam nézni se, így megpróbáltam kezelni őket. Hajamból kivettem a hosszú szalagot, majd azzal kötöttem be a karján lévő sebesülést. Ekkor engem zöld fény árasztott el. Hajam lebegni kezdett. Kezeim automatikusan ráhelyeztem a bekötött sebre. Ellenségem pár centire felemelkedett a földről, mikor a zöld fényesség átjárta. Egy kis idő múlva megszűnt a fényesség, és a fiú finoman visszaereszkedett a sziklára. Én csak néztem, hogy mi is történt. Percekig bambultam ki a fejemből azon gondolkozva, hogyan tettem ezt. Egy kis idő múlva meleget éreztem magamon. Éppen Ellenség-sama tapizott, Én meg megijedtem. Azon kaptam magam, hogy a szikla szélén vagyok és borulok le onnan. Sikítottam egy nagyot. Szerencsémre Szöszi megfogott és visszarántott. Heves szívveréssel kapaszkodtam bele Szöszke nyakába.
- Köszönöm… - mondtam ki lihegve
- Nem hagyhatom, hogy meghalj, amíg nem tudom, hogy hívnak. – mondta közömbösen
- Aiko Ayano vagyok. – mutatkoztam be, miközben szedtem a bátorságom, hogy elengedjem. Nem sikerült.
- Értem. Akkor nem halhatsz meg. Kár. Így muszáj leszek vigyázni rád. – fogta a fejét nyafogva.
- Azért kösz! – mondtam sértődött hangon, közben gondolkoztam a szavai jelentésén. – Mi a neved Szöszke? Elárulod, vagy Szöszkének kell, hogy nevezzelek.
- Tatsuo vagyok. – jelentette be sivár hangon, majd lenézett rám. – Miért nem engedsz el?
- Mert kettőtök közül a tériszonyomtól félek jobban. – mondtam remegve, hatalmas vízcseppekkel a fejemen.
- Értem. Idegesít, hogy a kis melleid hozzám tapadnak. Úgy hallottam a barátnődnek nagyobb van és még szebb is! – vigyorgott kéjesen Tatsuo. Ezt a kijelentést nem bírtam lenyelni. A testem lángolt a dühtől.
- Hogy merészeled... – morogtam, majd eltávolodtam kissé tőle. Dühömben lángok vettek körül és idegesen ökölbe szorítottam a kezemet.
- Ezt megkeserülöd! – kiáltottam miközben az állánál jó erősen megütöttem. Tatsuo, mint egy rakéta száguldott az ég felé.
- Ezt ne merd még egyszer-szer-szer! – kiabáltam utána, közben visszhang keletkezett kiabálásom miatt. Ekkor érkezett meg a sziklaperemre Kanda és Lavi.
- Mi repül ott? – kérdezte hunyorogva Lavi az ég felé mutatva. Kanda arrafele nézett, majd közömbösen megjegyezte: Randa Ellenség Madár. Mielőtt még Tatsuo föld közelébe ért volna, Lavi elővette kalapácsszerű fegyverét.
- Innocence aktiválás! Nőj! Nőj! Nőj! – kiáltotta nagy lelkesedéssel, majd meglendítette fegyverét. Tatsuo mint egy labda pattant vissza a mélységbe egyenesen hozzám.
- Ez meg?! – láttam felém repülni valamit. Megijedtem, hogy rámzúdulhat, így védekezésből kinyújtottam a kezeimet. Csuklómon lévő „Lavifejpánt” elkezdett zölden izzani. Tenyeremből egy zöld fénysáv jelent meg, ami telibe találta Tatsuot. Tatsuo ismét hullócsillagként szárnyalta az eget. Én ismételten elképedtem, hogy „mi volt ez”?
- Már megint Ő? – kérdezte Lavi elképedten. Éppen lendítette volna fegyverét a visszaütéshez, amikor Kanda hátulról meglökte.
- Yuu! Ne! – kiáltotta Lavi, majd elkezdett lefele zuhanni. Lavi kiáltása visszhangzott a sziklafalon.
- Hozd ki onnan azt a libát! – kiáltotta le Kanda visszhang kíséretében, közben egy kézzel megragadta a „hullócsillagot”. Én ismételten felpillantottam, mikor Lavi rámesett. A kis kőtömb, amin voltunk elkezdett ropogni.
- Lavi. Te meg mit... – kérdeztem tőle még kedves hangon, amikor észrevettem, hogy rossz helyre rakta a kezét. Lavi, mikor éppen próbált lemászni rólam vette észre, hogy hol van a keze. Elpirult, majd kéjes vigyorral a képén kezdte el markolászni, ami a kezébe akadt. Én forrtam a dühtől. Ideges hangon rámordultam Lavira, mire lehervadt a képéről a mosoly. Azonnal meghátrált és kezével kapálózva mentegetőzött, hátha megmenekül. Ekkor Kanda szállt le hozzánk, kezében elalélt Szöszivel és unott képpel kérdezte: mit csinálunk már ennyi ideig. Értelmes nézéssel megkérdezte Lavitól, hogy „hát ennek meg mi a frász baja van?”. Idegességemben észre sem vettem, hogy miközben felálltam a szikla peremére léptem, ami egy kis ropogás után letört. Ismételten megérezhettem a hanyatt esés mámorító félelmét, mikor Kanda utánam kapott, majd Lavira hajított. Hirtelen eséstől való ijedtemben elfeledkeztem a haragomról, így Lavi megkönnyebbült.
- Vedd már elő az innocenced és vidd ki innen ezt az ostoba libát! – mordult fel Yuu.
- Innocence? Az meg mi a fene? – néztem rájuk értelmesen.
- Majd elmagyarázom, Ayano-chan. – mosolygott Lavi, majd a derekamnál fogva a „hóna alá csapott”. Elővett egy kalapácsot, majd azt mondta háromszor: nőj! Erre az a kalapács jó nagy lett, amit ez a kis kiálló szikla nem bírt el. Nagy ropogások közepette leszakadt. Yuu és Lavi csak higgadtan zuhantak Én meg torkom szakadtából sikítottam, amikor Kanda tarkón vágott:
- Fogd már be! – mordult rám, közben a fülét piszkálva.
- Ayano-chan! Szegény. Yuu! Nem tehet róla, hogy félt. – mondta Lavi vízcseppel a fején, közben a nagyon nagy kalapácsot a sziklafalba mélyesztette, és úgy hosszabbította meg a szárát fölfele. Miután sikeresen túléltük ezt az egészet, elindultunk vissza Allenékhoz. Én nem a lábaimon mentem, hanem Lavi karjaiban aludtam.



- Megérkeztünk! – vigyorgott Lavi. Allen épp egy sráccal pókerezett. A fiú mögött állt ütésre készen Natsumi.
- Ti meg mit csináltok? Ki ez a srác? – kérdezte elkerekedett szemekkel Lavi, közben a kártyázók felé mutatva.
- Pókerezünk. Ez itt, megtámadott minket. Mi elfogtuk és megegyeztem vele, hogyha győz: elengedem. – mondta Allen, majd egy pillanat múlva ördögszarvak jelentek meg a fején. – De ne aggódjatok, úgyse tud legyőzni…
- Ha netán megpróbálna elszökni, Én egyszerűen fejbe vágom ezzel itt. Készen állok a bosszúra. – lángolt Nati. Kandáék fején sorra jelentek meg a vízcseppek, mikor nézték a lángoló, ördögszarvas hármast.



30 perc telt el azóta, hogy Laviék megérkeztek. Én le lettem fektetve egy füves részre és Lavi vigyázott rám. Kanda kezdte elveszíteni a türelmét, Natsumi pedig már kezdett kifáradni a támadás iránti készenlétében. Így van. Már nagyon régóta játsszák azt az egy pókerpartit. Ha az ellenség veszít, minden kérésre válaszolnia kell. 20 perc elteltével végre megtölt a jég.
- Már unom. – szólalt meg az ellenség gonosz vigyorral a képén, majd kiterítette lapjait. Allen is így tett. Allen-kun nem akart hinni a szemének. Legyőzték.
- Nos, akkor Én megyek is. – kezdett felállni Feketehaj-sama, de Natsumi reflexből lendítette súlyos botját, amivel sikeresen fejbetalálta Őt.
- Mi történt? – eszmélt fel a bambulásból Lavi.
- Hopsz.  – nevetett gonoszan Nati.
- Végeztünk a pókerezéssel. – jelentette be Allen csalódottan, majd odamászott a fekvő ellenséghez. Az Ellenség-sama kinyitotta a szemét, majd villámgyorsan ráöntött valamit Allen fejére. Mikor mindenki a ledöbbent Allent figyelte, gyorsan Feketehaj-sama felkapta Szöszi-kunt, majd eltűnt a fák között.
- Ez meg mi volt? – kérdezte nagyokat pislogva Nati. Ekkor nyöszörgés hallatszódott. Végre felébredtem és első dolgom az volt, hogy Kanda felé vegyem az irányt.
- Mi van? – kérdezte semmit mondó tekintettel, miközben Én lángoltam a dühtől.
- Ez! – kiáltottam, majd a „Lavifejpánt” újra zölden kezdett világítani. Kezemben hatalmas erőt éreztem, majd azzal csaptam le Kandára. Yuu azt hitte, hogy semmi baja nem lesz. Tévedett. Akkora pofont adtam neki, hogy sok fa adta a másikat. Lihegve, de mostmár lenyugodva fordultam mosolyogva kamillázó Natiék felé. Lavi kacagva lépkedett oda mellém, majd átölelve közölte velem:
- Üdvözöllek a démonűzők csodás világában!
- Ördögűzők? – szólaltunk meg egyszerre Natival. Már első hallásra is rosszul hangzik. Vegyük külön-külön. Ördög és űző. Ijesztő. Mikor ezen merengtem, hallottam a faágak ropogását. Odapillantottam, majd megláttam Őt. Felsője kissé szakadt volt és kardjára támaszkodva, dühöngve nézett rám.
- Aiko Ayano. Te kis… - morogta
- Ajjaj! Ayano-chan, vigyázz magadra. Nagyon rossz jel ha Yuu már nevet is mond. – közölte velem ijedt hangon Lavi.
- Igen? Az nem jó. – válaszoltam kissé ijedten, miközben végignéztem a dühtől égő Kandán.
- Most véged! – vicsorított rám, majd nagy hévvel megindult felém kardját támadásra lendítve.