Zokogva borultam Lavi nyakába.
-Én... nagyon sajnálom! Szeretlek, Lavi! Annyira... sajnálom, hogy bántottalak...
-De...- kezdte a fiú. -...tudod, hogy mitől félek a legjobban? Hogy ha meggyógyulsz és mindenre emlékezni fogsz újra, akkor nem fogsz szeretni többet.
-Ez nem fog megtörténni, Lavi-kun.
A baleset óta más lett az életem, de nem is szándékoztam visszatérni a régi önmagamhoz. Megkaptam Lavit, aki a legfontosabbá vált, szóval volt kiért élnem. Jóvá akartam tenni mindent, már amennyire lehetséges volt. Csendesen ültünk egymással szemben.
-Mindent elölről kezdtünk.- mondta egy nagy sóhaj után a fiú. -Kis lépésekkel, de minden eszedbe fog jutni, aztán elindulhatunk a jövőnk felé.
Mosolyogva bólintottam, aztán Lavi közelebb húzott magához.
-Most aludj! Itt vagyok neked.

-Segíthetek, kisasszony?- kérdezte mosolyogva. 28-30 éves lehetett. Magas volt, elegáns, igazi úriember. Hatalmas szemeket meresztve néztem fel rá. Kedves volt, mosolygott, aztán meghívott egy teára. Furcsállottam, hogy miért ilyen kedves, de csak akkor jöttem rá, hogy mire készül, mikor már egy puha kanapén feküdtem, erősen leszorítva.
-E-engedjen el!- könyörögtem sírva. Elkeseredetten próbáltam kiszabadítani magam, de ő csak halkan kuncogni kezdett. A sírásom annyira elfajult, hogy levegőt is alig kaptam. Egy elégedetlen kis mordulással elengedett, én pedig az ajtóhoz rohantam.
-Hova mész? Vissza arra a lepratelepre? Senki nincs, aki önzetlenül tenne érted valamit!
Könnyes arccal néztem vissza rá. Hidegen elmosolyodott, a tekintetén már nem látszott semmi kedvesség. Pont olyan zöld szemei voltak, mint Lavinak...

Teljesen leizzadva ébredtem fel. A fiú még mindig ott feküdt mellettem. Reszketve közelebb bújtam hozzá, de ő már kezdett is ébredezni. Érezhette, még álmában is, hogy valami nincs rendben.
-Mhhh... mi a baj?
Mikor elmeséltem az egészet, megértően nézett rám, aztán a mellkasához húzott. A szívdobogása megnyugtatott, összehangolódott a légzésünk, aztán kezdtem megnyugodni.
-Szegény Rika-chan, ha én ezt elöbb tudom...
Nem kellett megkérnem, tudtam, hogy senkinek nem fogja elmondani.

Lavi ezek után mindig velem volt. Talán a korábbiaknál is kedvesebb volt, éreztem, hogy tényleg fontos vagyok neki. Szeretett, tényleg önzetlenül, de én mégis adtam neki valamit: viszont szerettem őt.