-Mondtam már, hogy nem érzek semmit.- nézett rám üres tekintettel Sai. Nem tudtam megérteni, hogy mégis mi romolhatott el benne.
-De ez marhaság! Én akkoris kirpéselek belőled valami érzelmet, ha belerokkanok. És ezt veheted fenyegetésnek is.
-De ha egyszer nem tudom, hogy az milyen? Nem értem.
-Van egy tervem! Addig fogunk próbálkozni, amíg nem sikerül.

Ennek már vagy két órája. Elvittem egy állatkereskedésbe, cuki kiskutyák közé, de semmi. Én persze megvettem volna mindet. Konoha újonnan megnyitott butikjába is elmentünk, de a tülekedő emberek sem tudták felidegesíteni, pedig legszívesebben letéptem volna a fejüket. Titanic, direkte nyálasra vágott verziót is néztünk, hátha megríkatja, de megint semmi. Jó, ettől én sem tudtam sírni, inkább felfordult a gyomrom. Aztán a fejem felett kigyulladt a pici villanykörte. A kanapén leültem a fiú mellé és a térdére tettem a kezem, aztán lassan elkezdtem felfelé csúsztatni. Csak bámult rám a nagy, fekete szemeivel.
-Most mit csinálsz?
-Próbállak zavarba hozni, de nem működik. Ezt nem hiszem el!
-Pedig azt hittem, hogy azt akarod megtudni, hogy az én farkam is olyan szánalmasan kicsi-e, mint azé a szerencsétlen Narutoé.
-Sai, te disznó!- üvöltöttem rá vörös fejjel. Perverz állat.
-Áhh, szóval nekem is így kellett volna reagálnom, mint most te.
-I-igen. Kiabálnod kellett volna velem, hogy ne fogdossalak.
-De miért? Nekem van farkam, ha szeretnéd megfogni, akkor...
-ÁÁÁÁÁÁÁH!- visítottam, miközben elkezdtem hajigálni gyakorlatilag mindennel, ami a kezem ügyébe került. Rámmosolygott, de persze egyértelműen csak megjátszottam magát. Utáltam ezt a hülye arckifejezését, olyan volt, mintha műanyagból lett volna az arca.
-Most nem menekülsz ezzel a szánalmas bájvigyoroddal, paraszt!
Sátáni tekintettel indultam meg felé, de láthatóan nem félt.
-Most meg akarsz ijeszteni, igaz?- nézett rám boci szemekkel. Miért nem reagál semmire? Gyakorlatilag már megpróbáltam mindent. Nem tudtam segíteni neki, akármennyire szerettem volna. Ezen a ponton elbőgtem magam tehetetlenségemben. Miért nem megy?
-Én most hazamegyek.- mondta Sai.
-Mi-miért?
-Azt hiszem, beteg leszek. Fáj a mellkasom és a gyomrom sincs rendben. Talán összeszedtem valamit vírust.
-Miiiiiiiiii?- kaptam fel a fejemet hirtelen. -Ez szerintem nem vírus... Sai, azt hiszem, bűntudatod van. Végre érzel valamit!
A nyakába ugrottam és erősen megöleltem. Kellett neki egy kis idő, de aztán ő is visszaölelt. Nem sokáig ölelkeztünk, mert a fiú elkezdett ficeregni, aztán elengedett.
-Ezt most miért csináltuk? Valahogy tudtam, hogy mit tegyek.
-Akit szeretsz, azt megöleled. Most örültem, de téged nagyon kedvellek is, szóval megöleltelek, te pedig visszaöleltél. Érted?
-Olvastam már ilyesmiről, de most világos, hogy hogyan kell.
Végre őszintén mosolygott. Sikerült megtörni a jeget. Adtam egy kis puszit az arcára, de ő úgy érezhette, hogy erre is kell valamit reagálnia, mert kicsit bizonytalanul ugyan, de megcsókolt.
-Nagyon ügyetlen voltam?- kérdezte kicsit álmatagon.
-Nem.
-Akkor most már szeretnéd megfogni a farkamat?
-SAI! Mondták már, hogy egy perverz vagy? Mindegy, ezt is annak a számlájára írom, hogy nem mindig tudod jól kifejezni, amit érzel.

-Nane! Sai is velünk fog enni?- nézett rám furcsán Naruto.
-Igen. Velünk. Már elmondtam százszor, hogy járunk, de mindig csak kinevetsz és nem hiszed el. Miért olyan hihetetlen, hogy...
Ekkor futott be az emlegetett szamár. Naruto lelki épségét szem elött tartva csak egy kis szájrapuszit adtam neki.
-Ti... mi? Ti... mivan?- makogott Naruto.
-Igen. Mert nekem van farkam, neki meg nincs.- vágta rá Sai.
-Már megint ez! Nem hiszem el... Lassan közkincs lesz.
-Fúj, ezt nem akarom hallgatni.- fintorgott a szőke.
-Hihi, pedig már egészen jól ki tudja fejezni az érzelmeit.
Ebben a pillanaban a falhoz szorított és olyan szinten csókol meg, hogy az nem emberi. Mikor sikerült rávennem, hogy ugyan, másszon már ki a számból, kiderült, hogy már vagy a fél falu minket bámul.
-Sai, ezt nem illik csinálni ennyi ember elött.
-Nem?
-Nem bizony... Lesz még mit tanítanom neked.
-Akkor ilyeneket csak otthon szabad?
-Igen, butus!
Egy pillanatig csak  bámult rám, a fintorgó Narutora, aztán se szó, se beszéd elkezdett elvonszolni maga után. Szegény lökött Sai, lesz még vele dolgom, az biztos!