2. Fejezet- Nő a nővel

Kanda még vagy két óráig nem tért vissza a táborba. Emésztette magát a gondolataival, de sosem volt az a fajta, aki feladja és meghátrál, így hát erőt vett magán, és mintha mi sem történt volna visszaindult.
A fák és bokrok ágas-bogas szövedékén át már látta, hogy ég a tűz, és hallotta barátai hangját is. Idegesen lépett ki a narancsos láng fényébe. Riadtan dobbant meg szíve, mikor látta, hogy Cujo Lavi mellett ül, előtte egy kendőn szedrek. A történtek után, soha többé nem akart szedret látni.
- Hol voltál Yuu-chan?! - vonta kérdőre Lavi.
- Ne hívj így! - mordult fel megkönnyebbülten, hiszen már tudta, hogy a lány nem árulkodott. Hogy is tehette volna? Néma. Vagy nem? De akár el is mutogathatta volna, szavak nélkül is megértenék, hogy valami rettenetes dolog történt… volna. Ám Cujo megőrizte a titkot.
- Mit hisztizel mindig emiatt?! És ne tereld el a szót! Mit csináltál? - a „mit csináltál” hallatán összeszorult a gyomra, mint a kutyáknak, akik értik ezt a két szót, és ettől lesz rossz kutya érzésük.
- Ahhoz semmi közöd!
- Hagyd Lavi! Te is tudod, férfi dolgok. - mondta Lenalee huncut mosollyal az arcán, mire Cujo is mindent értően elvigyorodott. Csakhogy a többiekkel ellentétben, ő tényleg mindent tudott.
- És mért engedtétek el a lányt? - váltott témát Kanda.
- Csak ennivalóért ment. - szabadkozott Allen, de Kanda idegesen felmordult.
A tűz lángjánál elfalatozgatták a maradék szedret és egyéb gyümölcsöt, amit Cujo szedett azalatt a rövid idő alatt, míg távol volt a tábortól. Lenalee leheveredett a tűz mellé pihenni, de Cujo egyfolytában odahátrált, vállait húzogatta. Először nem értették miért, de aztán rájöttek, csak azt akarja, vakargassák a hátát. Mint egy pajkos kiscica, élvezettel fetrengett Lenalee keze alatt, s mikor az teljesen elfáradt, átgurult Lavihoz, s kelletve magát búj a fiú ölébe.
- Olyan aranyos vagy. - végigsimított Cujo vállán, gerincvonalában csiklandozón szaladtak ujjai. Kanda dünnyögve nézte a kényeztetést szeme sarkából, és csak arra tudott gondolni, hogy valami sántít a lányban.
Lenalee már régen aludt, Allen is el-elbóbiskolva pislantott fel, mire Lavi abbahagyhatta a simogatást, mert Cujo édesdeden szunnyadt ölében, s habár lábai már jobban zsibbadtak kezeinél, mégsem tette le öléből a lányt a fűbe. Csak nézte, ahogy veszi a levegőt, érezte vérének keringését, és a sajátját, miként ég és szúr a combja, mégis elnyomta az álom.
Reggel Kanda ébredt először, habár ő ébrenalvó típus, de az igazi fennléte csak hajnali hatóra tájt jött el.
- Ébredjetek! Indulnunk kell! - verte fel társait is. Cujo nagyot nyújtózott Lavi ölében, és onnan áthemperedett a harmatos fűbe.
A meredek út lassanként egyre laposabbá vált, néhány domb nehezítette az utat, de semmi más akadály nem állt eléjük. Az egyetlen probléma Cujo nyöszörgése volt. Folyton leült duzzogva, csupasz lábacskáit simogatta és ugatásszerűen meresztgette nyakát Lavi felé, míg az végül a hátára nem vette, de a lány hálául napernyőként védte a vörös loboncos fejet az égető naptól.
A rend nagy épületei, a kupolák, fehér házak, a kövezett padló megőrjítette Cujot. Izgalmas volt minden, habár még régről ismerte, még felborzolóbb volt újra látni, újra feleleveníteni, csak most úgy, hogy ismét a saját szemével látja, a saját testével érinti, nem csak álomképeket hajszol.
- Adjuk le gyorsan Komuinak! - jelentette ki Kanda, s a főigazgató irodája felé vették az irányt.
Amint beléptek a férfi a szokott dilis örömmel vetette ki magát székéből.
- Váhá, megtaláltátok. Tudtam, hogy sikerülni fog, bár nem voltam biztos benne, hogy pontos helyet adtam meg. - darálta el és húgához ugrott. - Lenalee, úgy hiányoztál! Történt valami a tervekbe nem illő?
- Semmi. Minden ment, mint a karikacsapás. - mosolygott Lenalee. - Mondd bátyám, miért kellett őt elhoznunk? Van valami jelentősége?
- Még nem vagyunk biztosak semmiben, pont ezért hozattuk ide. Hallottunk egy lányról, aki a testében feromonokat termel. Nem olyat, mint amilyen az átlagos. Más-más hatással van akumákra és emberekre. De ez csak história volt, amit le szeretnénk tesztelni, és ha igaz, akkor a hasznunkra fordítani. Sajnos még semmi konkrétat nem tudtam kideríteni, pedig jó pár embert ráállítottam az ügyre.
- Nem baj! Majd kiderül. Addig is hol lesz? Maradhat velünk? - kérdezte reménykedve Lenalee.
- Óó, ha elvállalnátok az még jobb lenne. De persze hoznod kell édes Lenaleem a tesztekre.
- Megoldom! - kacsintott Komuira, és az máris le volt kenyerezve. - Gyere Cujo! Adok neked valami szép ruhát ehelyett a szakadt helyett. Jól fog állni. - mosolyogva kézen fogta a lányt és már futott is ki az irodából.
Lenalee szobája egyszerű volt, de otthonos és szép. Ruhásszekrénye mélyéről előbányászott egy összehajtogatott ruhát. Hasonlított az ördögűzők egyenruhájához.
- Tessék! Vedd ezt fel! - nyújtotta oda a ruhát Cujonak, de ő ijedten rázta a fejét. - Muszáj fölvenned, nem maradhatsz ebben. - Cujo elvette, de csak nézegette, nem tudta, hogy is kéne nekilátnia az öltözködéshez. - Segítek! Jó? - óvatosan felemelte a lány kezeit, és lehúzta róla a szürkés, már szétmállani kezdő ruhadarabot. Cujo ott ült előtte a selyemtakarón anyaszült meztelenül, kislányosan, értetlen arcot vágva. Olyan volt, mint egy fiúsra sikeredett baba.
- Nagyon-nagyon szép vagy. - suttogta Lenalee, és leült mellé az ágyra. Megcirógatta Cujo arcát, és pár tincsét a füle mögé simította, végül kezei a libabőrös mellekre tapadtak.
- Sosem éreztem még ilyet. - suttogta elhalóan, és gyors csókokkal harapdálta Cujo ajkait, az pedig tűrte mozdulatlanul. Lenalee tenyerei körkörösen mozogni kezdtek, ám az egyik hamar lejjebb kúszott a sima hasfalon, le a combokhoz, két ujja kóborolva beljebb és beljebb haladt, mígnem…
- Lenelee, csak azt akar… te meg… - lépett be Lavi, s a mosolya arcára fagyott. Egyszerre érzett döbbenetet, haragot és tiszta kielégülést a morbid látványban.
- Lavi… én… - leszállt Cujoról, és bűntudattal küszködbe pillantott hol a lányra, hol a fiúra. - Én nem akartam! Csak valahogy… nem tudom. Kérlek, ne mondd el senkinek! - fakadtak ki könnyei, arcát tenyerébe temette.
- Esküszöm, a mi titkunk marad. - préselte ki magából a szavakat. Pirulva szemlélte Cujot, ahogy ügyetlenül felszenvedi magára a feketés kék egyenruhát. Lavi odalépett hozzá és megfogta a vállait, szorosan, mintha csak vallatni akarná.
- Ez meg se történt, jó? - kérdezte, de sokkal inkább parancsnak hangzott. Cujo bólogatott, majd elmosolyodott, s vele együtt Lavi is.