1. Fejezet – Két kicsi zombi

Gyönyörű, ragyogó, örömillatú kibaszott nap a Fekete Rendnél. Rohadtul utálom ezt a helyet. Egy feketébe öltözött fehér paraszt vagyok a sakktáblán, amit a játékos sosem mozdít el, mégis félig kilóg a talpam a mezőmről. Mióta csak idekerültem mindenki átnéz rajtam, még a rend sztárocskái közül, a kis mindig illedelmes Allen Walker is átszánkázott rajtam a minap, azzal az okkal, hogy nem vett észre. Tudod, mint Allen? Fulladj meg a bárgyú vigyorodban. Ráadásul, habár én is ördögűző vagyok, még egyetlen küldetésen sem vettem részt, és egy szót nem tudtam beszélni a nagy sztárcsapattal, pedig, ha tudok a mellettük álló asztalnál étkezem, és most azért tényleg, ki nem veszi észre, hogy csorgatom értük a nyálam? Nagyjából senki az égvilágon. Lavi, aki mindenkivel olyan édes, egy zabálni való srác, max egyszer nézett rám, vagy át rajtam, Lenaleet szándékosan kerülöm, olyan tenyérbe mászó képe van, és azért irigykedek is rá, amiért mindig a srácokkal lehet, plusz ott van még Kanda Yuu. Egy más világ az a fiú. Más világ? Más univerzum! A mellizma olyan kemény, hogy diót lehet rajta törni, hím létére, olyan haja van, amilyet az én csoffatag tincseimhez mérni nem lehet, egy igazi bika macsó, nem lehet ember ilyen csodás, tuti, hogy E.T. az ufó leszármazottja tökéletesített testtel. Egy ilyen férj mellett el tudnám képzelni a hátralévő életem -ami elég hosszúra nyúlhat, tekintve a 17 életévemet, meg, hogy nem küldenek veszélyes küldetésekre- de hát amilyen kis morcika, a finderek már attól is beszarnak, ha csak megemlítik, hogy hazatér egy küldetésről, akkor meg én mégis, hogy a fenébe férkőzzek a közelébe? Az a fránya szokása, hogy kerüli a nőket. Most buzi, vagy csak az igazinak tartogatja a szüzességét, vagy mi? Esetleg titokban már megdöntötte Lenalee? Vagy Lavi? O.O Belegondolni is borzasztó, nem hogy éveken át mozizni a lelki szemeit előtt.
Hangos sóhajok közepette trappoltam a folyosón pár dossziéval, nem várva arra, hogy megszólítanak, mivel egy barátom sem volt a rendnél, és a főnökök sem piszkáltak a feladatokkal, elvégeztem azt, amit láttam, hogy el kell végezni. Laza munka, de sokszor éreztem magam magányosnak, feleslegesnek, és rémálmaim voltak arról, hogy történik valami baj, eltűnök, de észre sem veszik, s ha meghalnék, a nevemre sem emlékeznének. Jó párszor fakadtam sírva, attól sem kellett tartanom, hogy sérül az egóm, mivel úgysem ismert senki, vagy egyszerűen levegőnek néz. Komótosan lépdeltem le a hosszú lépcsősoron, arra gondolva, hogy ma hajnalban a szépséges Kanda Yuu társaival elindult egy újabb kimerítő küldetésre. Úgy éreztem magam, mint egy szerelmes asszony, aki várja haza a férjecskéjét, és már nagyon izgul miatta. Valaki mentsem meg a saját hülyeségemtől. Ilyen őrült gondolatok mellett ért a hatalmas dörrenés, ami megrázta a rend épületének falait. Fingom sem volt róla hirtelen, hogy mi történt, aztán ahogy bambán pislákoltam jobbra-ballra észrevettem két szürke alakot. Hát, bakker ez két zombi! Majd ráharaptam a szívemre, úgy betojtam, kiskoromtól féltem a zombiktól, és most már láttam, ahogy rothadó testükkel letepernek, és én még élek, amikor a belső szerveimet rágcsálják. A riadalmam alaptalannak minősült, amikor jobban szemügyre vettem a két zombifélét, mondjuk a megfigyelésük nehéz meló volt, mert össze-vissza szaladgáltak, puffogtattak a kis játék pisztolyukkal és kiabáltak mindent, ami éppen eszükbe jutott. Az egyik hosszú szőke hajú, picit görnyed, a másik fekete, vékony, gyilkosan feszes seggel. Heh, a harc hevében, ha a seggemen át a torkomon jön ki a kis játékmicsodája, és úgy dörrent belém nem hiszem, hogy le tudom rendezni a dolgot, azzal, hogy megosztom vele, milyen vonzó hátsója is van.
- Uralkodj a gondolataidon te segg! – üvöltöttem el magam ingerülten, míg elvágtázott mellettem pár finder, meg aki a környéken befogható volt harcra.
- Noék! – krákogott egy bajuszos hapek. – Gyorsan, meg kell állítani őket!
- Debitto és Jasdero most kicsinál titekeeet! – vihogta a fekete hajó, és amekkora egó sugárzott belőle, úgy vettem ki ő Debitto.
Csak tátogni tudtam. Azzal a pici pisztollyal szeleburdin kalimpálva olyan pusztítást okoztak percek alatt, amekkorát én még nem tapasztaltam. Egy pszichopata állat a srác, de tök vicces a harsány vihogása, és a szadizmusa. Azalatt a 6 év alatt, mióta idekerültem nem szórakoztam ilyen jól, bár most az enyémeket öldösték serényen. Talán rossz oldalra álltam? Mért nem szegődtem a Noék mellé? Velük talán érdekesebb életem lehetett volna. Most már késő pártot váltani?
Egy manus cafatokban ért földet rajtam. Beterített a szaftos belsősége, ragadtam a nyálkás vértől. Guszta mondhatom. Éreztem, hogy felbugyog a nyelőcsövemben a nem rég elfogyasztott ebédem. Nem kívántam viszont látni és ízlelni, de már csak arra volt időm, hogy oldalra fordítsam a fejem, és kirókázzam a lelkemet is. Nem a húscafatok,  az üveges szemek, a folydogáló agyvelő volt a problémám, szinte élveztem is a vérengzést, csak ne rám fröcskölődjön a maszat. Nem voltam kényes típus, nem kell félreérteni, simán csak az a hullabűz, amit még hónapokig érzek magamon. Kellemetlen.
Éppen a számat töröltem meg az egyenruhám ujjával, amikor a fekete hajú kiszúrt.
- Szió pici lány! – harsogta fegyverét lobogtatva, és elindult felém. Gyilkosan jó segg kapitány közeleg! Csak pár lépésnyire ért tőlem, én meg boci szemekkel pislogtam rá szétterpesztett lábakkal.
- Megölhetem én? Na lécci! Debii! – nyivákolt mögüle a szőke „szépség”.
- Maradj már Jasdevo! Ezt most az enyém! – szólt rá társára, majd felém fordult. – Megölleheek! Vagy talán előtte megduglak. Esetleg utána duglak meg. Sőt, előtte is és utána is megduglak! Hehehehe! – ettől a szövegtől minden csaj a karjába omlik az tuti.
- Haver, a tiéd vagyok! Azt csinálsz, amit akarsz. – adtam a lazát, de azért titokban remegtek a térdeim, nem kívántam így kipurcanni, és suttogva jegyzem meg, nem szűzen. Debitto arcára döbbentség ült ki. Láthatóan nem szokott hozzá az ilyesfajta hozzáálláshoz, de egy pillanat múlva elvigyorodott.
- Ugye neeeem? Debi? Ugye nem arra gondolsz? Emlékezz, hogy kivágott a Gróf azzal a kiskutyával is, amit hazavittél? Pedig az cukibb volt. – ha tudtam volna ölni a szememmel, Jasdevo holtan hullott volna porba.
- Maradj már! Egy próbát megér. – fordult megint hátra.
- Ne akadékoskodj szöszi! – mordultam rá, valahonnan a zsebemből előtúrt bátorsággal, pedig még mindig pengeélen táncoltam.
- Hehe, jófej vagy! – vigyorgott Debitto és szabad kezét felém nyújtotta. Ódzkodva, de elfogadtam, hiszen ebből már rosszabb dolog úgyse sülhet ki. – Gyere csajszi, bemutatunk az Ezeréves Grófnak. – a gyomrom görcsbe rándult a név hallatán. A rend fő-fő-fő ellensége, és én találkozhatom is vele személyesen. Most álmodom? Ennyi izgalom tényleg megeshet velem? Debitto erőszakosan rángatott maga után, alig tudtam tartani vele az iramot.
- Izé, de most gyalogolni fogunk? – kérdeztem bizonytalanul.
- Egy darabig. Itt az ajtónk a közelben. Nyitva hagytuk, mert csak egy gyors vandálkodásra jöttünk. – mondta Debitto, de már fel is tűnt az ajtó a nagy büdös semmiben. Frankó közlekedési eszköz. A srác beráncigált, aztán kihúzott a túloldalt.
Hosszú, márványköves folyosó, magas boltozat, akár egy szemkápráztató kastély.
- Hol… vagyunk? – nyögtem ki nagy nehezen.
- Ez itt a bárka, a mi otthonunk. – tárta szét karját Jasdevo gyerekes büszkeséggel, de azonnal össze is rezzent, mert egy búgó hang szólalt meg a hátunk mögött.
- Ejnye, a Gróf nem fog örülni. - Azonnal megpördültem. Egy elegáns férfi és egy kislány állt ott.
- Ne már Tikky, ugye nem teszel keresztbe? Ha igen szétlövöm a fejedet! – heveskedett Debitto.
- Baka Debitto! Baka Jasdero! Mit gondoltatok? Hogy csak úgy, egy szó nélkül idehoztok egy ördögűzőt?– oktatta ki őket a kislány gonosz fénnyel a szemében.
- Road! – hörögte Jasdevo.
-Amm, bocsánat a kellemetlenségekért. Csak… nem találtam a helyem a Fekete Rendnél. – szeppentem meg, nem szeretem, ha nem vagyok szívesen látott vendég.
- Semmi baj kis hölgy! – lépett elém a férfi, és kezet csókolt. Belepirulok, istenem! – A nevem Tikky Mikk! A leányzó itt mögöttem Road! Üdvözlünk minálunk! Érezd jól magad! – mosolygott rám kéjencen Tikky. Egy picit beparáztam tőle.
- Hagyd békén Tikky! Őt mi találtuk. De akkor már segíthetsz, hogy a Gróf engedje, hogy megtarthassuk. – siklott be kettőnk közé Debitto. Jó érzéssel töltött el a közelsége, s habár alig ismertem, és az eddigi ismeretek alapján mások már hanyatt-homlok menekültek volna előle, én biztonságban éreztem magam.
- Debitto, ő nem egy háziállat. Ráadásul a nevét sem tudjuk még. – tekintett rám Tikky.
- Amm, bocsánat, illetlen is vagyok, csak soha senkit nem érdekel a nevem. Pfua vagyok! – hadartam, és kócos vörös frufrumat az arcomba kotortam.
- Pfmi? – tört bele a nyelve Jasderonak. Azonnal fülig pirultam, és elszégyelltem magam. Lehet, hogy a nevem miatt nem szeretnek? Mert ki se tudják mondani?
- Ez egy különleges név. Nem kell szégyellned magad miatta. – simította ki arcomból Tikky a huncut fürtöket, mintha olvasott volna a lelkemből. Fél szemmel láttam, hogy Road morcosan néz rám, azt hiszem nem lettem a kedvence.
- Hagyd Tikky! Az enyém! – harcolt a férfi ellen Debitto. Igencsak erős birtokló késztetéssel rendelkezett.
- Ha a tiéd, vidd és mosdasd meg, adj rá tiszta ruhát, még vacsora előtt! Keltsünk jó benyomást a Gróf előtt, akkor talán nem lesz gond. – javasolta Tikky, tetszett is az ötlet, csak ez a fürdés rész. Kirázott a hideg a gondolattól, hogy pucéran tusoljak egy idegen helyen, két pszichopata társaságában, de azért nem mertem tiltakozni, amint Debittoék átszáguldottak velem a fél kastélyon, míg végül célt értünk egy szobában.
- Tessék! Itt fogsz lakni, velünk. Ott a fürdőszoba. – mutatott a félig nyitott ajtóra. – Mi kerítünk neked ruhát.
Szép fürdőszoba volt meg kell hagyni. Aggódva szedegettem le magamról a ruháimat, folyton a kilincset bámultam, néha beképzeltem magamnak, hogy lenyomódik. Nagy nehezen megszabadultam mindentől, ami fedett, és beléptem a zuhany alá. Gyorsan átsikáltam magam, kimostam a hajamból a rászáradt vért. Mikor végeztem elzártam a csapot, még csöpögött rövid nyakamra simuló hajamból a víz, de nem szálltam ki a kádból. A hűs csempéhez támasztottam a homlokom, és csak hálálkodni tudtam az életnek, hogy végre kiszabadított a rend börtönné vált falai közül. Surranást hallottam, ahogy a nejlonfüggöny odébb húzódik. Hátrasandítottam. Debitto állt ott, a kezében valami ruha, és éppen a seggemet stírölte.
- Anyád! – huppantam le a kádba, és összehúztam magam.
- Guszta! – vigyorgott vidáman a srác.
- Tűnj innen! – visítottam vörösödve.
- Nyugi! Hoztam a ruhát.
- Kint hagyhattad volna.
- De meg akartalak kukkantani. Cuki alakod van. – ha lehetséges még jobban elpirultam, de idegesített Debitto röhejes arckifejezése.
- Most már kimehetnél, legalább míg felöltözök. – kezdtem el mérges lenni, eddig még sosem kerültem ilyen helyzetbe, de a lelkem mélyén jólesett az egész.
Debitto kiment, én meg sietősen felkapkodtam magamra a ruhákat. Aránylag a méretem volt, de itt-ott lehetett volna bővebb, nem szerettem a feszülős cuccokat. Ahogy készen lettem kimentem Debittohoz és Jasderohoz.