1. fejezet

1. Fáj az emléked!

Kururugi Suzaku nyugodtan ballagott a 11-es körzet egyik utcáján. Kezében egy nagy csokor virág, egy üveg pezsgő,hátán pedig egy táska feszült. A brit temetőbe tartott meglátogatni valakit. Mikor odaért a sírhoz letette a virágot és mellé a pezsgőt. , majd lehajtotta a fejét.

-Bolond vagy...... Lelouch!-szólította meg barátját. Levette a táskáját és kivett belőle egy maszkot. Sötétkék volt a teteje pedig tüskés.-mindvégig e mögé bújtál el, de....én láttam az igazi arcodat...még akkor is mikor átszúrtam a szíved. Te örökké zero voltál és leszel is.-mondta szomorúan majd könnyei potyogni kezdtek. Halk kopogással landoltak a sisakon, amit végül visszatett a táskájába majd hátat fordított és elindult. Ment kifelé a temetőből mikor ismerős arcokat pillantott meg. Lelouch régi osztálytársait, és a húgát Nunnallyt.

-Suzaku. -szólította meg a lány.

-Ti meg?-kérdezett vissza csodálkozva Suzaku.

-Ezt mi is kérdezhetnénk.-mondta csípősen Milly a hajdani diáktanyás elnöke.

-Beszélgettem..... vele.- Mondta szomorúan.

-És persze megint csak a sötét múltról igaz? Azt bezzeg nem tudod neki elújságolni hogy a húga sikeresen leérettségizett vagy hogy most nincs háború sehol? -kérdezte kicsit mérgesen.

-Sajnálom, de nem tudok vele úgy beszélni mintha mi sem történt volna.

-Megértjük, de elgondolkodhatnál végre azon hogy megbocsájtasz neki, akkor Lelouch is megnyugodhatna, és Nunnally is.-mutatott a lányra.

-Igen.-bólintott Nunnally.

-Sajnálom, de mennem kell.-mondta majd el is viharzott.

-Na tessék megint elmenekül előlünk, JÓL VAN TEMETKEZZ A MUNKÁBA ÚGY BIZTOS JOBB LESZ MINDEN!!-kiáltott utána Milly.

-Nem fordult meg válaszadásra, talán tényleg menekült, de csak ment előre, közbe pedig patakokban folytak fájó könnyei.